Averroës

Córdobában született. Apja és apai nagyapja is kádi volt; ő maga is kádi lett, előbb Sevillában, majd Córdobában. Teológiát, jogot, orvostudományt, matematikát és filozófiát tanult. Abu Bakr ibn Tufajl ajánlatával 1182-ben került az almohád Abu Jaakúb Júszuf kalifa udvarába mint háziorvos, majd a kalifa halálát követően, annak fia, Jaakúb al-Manszúr szolgálatában állt. A kalifa megbízásából kezdett hozzá Arisztotelész műveinek fordításához és értelmezéséhez.

Averroës tizenegy éven keresztül volt al-Manszúr udvarában, amikor a kalifa a filozófus ellenfeleinek intrikáinak befolyására először egy Córdoba közeli kis helységbe, majd Marokkóba száműzte. A vád szerint Averroës az ókoriak filozófiáját művelte az igaz hit rovására. Műveit elégették. Marrákesben halt meg.

 

Averroës filozófiájának célkitűzése Arisztotelész arab, újplatonikus értelmezésének helyesbítése volt. Arisztotelésznek olyan tiszteletet adott, amilyen abban a korban csak egy vallásalapítónak járt, így az arisztotelészi tanokhoz igazította számos vallási kérdés megválaszolását. Ilyen tanítása volt az, miszerint Isten létezését a kinyilatkoztatástól függetlenül is bizonyítani lehet, az értelem segítségével. Ugyancsak Arisztotelészt követte a lélek halhatatlanságát illetőleg: azt állította, hogy a lélek nem halhatatlan, de az értelem (núsz) az. Mindezen nézetei miatt az ortodox muszlimok – sőt a keresztények is – elítélték tanait, amelyek Muhammad al-Gazáli: A filozófusok összeomlása című könyvére, amely azt volt hivatott kimutatni, hogy mivel minden igazság már meg van írva a Koránban, nincs szükség a kinyilatkoztatástól független spekulációkra, válaszul Averroës Az összeomlás összeomlása című könyvet írta meg.

Írásaiban arra vállalkozott, hogy bebizonyítsa a lényegi egyezést a vallásjog (saría) és a filozófia (falszafa) között. Főbb műveiben, a Döntő értekezésben (Faszl al-makál) és Platón Államához írt kommentárjában arra mutatott rá, hogy a filozófia és a vallás célja ugyanaz: az egyik a másiknak „társa és nevelő nővére”. Az igazság egy, csak az emberek különböző utakon keresik és magyarázzák. Azonban csak a filozófus képes, jogosult, sőt köteles demonstratív érveléssel kifejteni a profetikusan kinyilatkoztatott törvény legmélyebb, belső jelentéseit. Így ebben a tanításában csatlakozott Platónhoz és ő is megkülönböztette a filozófus természetet és a tömeget. Előbbit újabb két csoportra osztotta: a teológusokra és a filozófusokra. A tömegnek közvetlen jelentésében kell elfogadnia a Szentírás történeteit, példabeszédeit. A Szentírásban foglalt teljes igazságot viszont csak a filozófus természet képes felfogni. Azonban mindenkinek egyformán kell elfogadni a Korán bizonyos állításait, mivel ezen állítások Isten kinyilatkoztatásai. Ezért – állította Averroës – a saría felsőbbrendű a nomosznál (görög szó, jelentése: ember alkotta törvények).

Averroës lélekre vonatkozó tanítása tagadja a lélek halhatatlanságát, ugyanakkor különbséget tesz az aktív és a potenciális intellektus között. Az aktív intellektus (isteni ész) nyújtja az intelligibilis formákat, a passzív intellektus (ember) pedig felveszi őket. A formák aktualizálódása a potenciális intellektusban konkrét emberre vonatkozóan eredményezi az individuálisan szerzett intellektust.

Averroës műveit már a 13. század elején Skóciai Mihály latinra fordította. Európai hatása nemcsak a skolasztikusokra volt nagy, hanem mindazon szabadgondolkodók körében, akik tagadták a halhatatlanságot. Követőit averroistáknak nevezték.

• Atlasz – Filozófia. Athenaeum, Budapest, 1999. ISBN 963-85962-3-6
• Averroës (Ibn Rusd) – Terebess e-tár
• Bertrand Russell: A Nyugati filozófia története. Göncöl Kiadó, Budapest ISBN 963-9183-48-2
• Filozófiai kisenciklopédia. Magyar Könyvklub, Budapest, 1993 ISBN 963-09-3673-9
• Goldziher Ignác: Az arab irodalom rövid története. Budapest: Kőrösi Csoma Társaság. 2005. ISBN 9638378212