Alsó-Fehér vármegye

Alsó-Fehér vármegye szomszédai: nyugaton Hunyad vármegye, délen Szeben vármegye, keleten Kis-Küküllő és Nagy-Küküllő vármegyék, illetve Szeben vármegye, míg északon Torda-Aranyos vármegye.

A Marostól északra eső részét az Erdélyi-érchegység tagjai ágazzák be. Több helyen 1300 m fölé emelkedik (Dombó 1371 m, Lakusti csúcs 1316 m, Fenési kecskekő 1312 m). A Maros, mely egy darabig határát képezi, kelet-délnyugati irányban átlósan metszi a vármegye földjét, és az Erdélyi-érchegységhez illetve a Bihar-hegységhez tartozó csoportjait, a bal parton elterülő Küküllőmenti-dombságtól elválasztja. A Maros jobb partján emelkedő, havasi jellegű hegycsoportokat az Ompoly folyó Aranyosmelléki- és Ompolymelléki-hegységre különíti el. Az Aranyosmelléki-hegység az Aranyostól az Ompolyig terjed, és legnagyobb része a vármegyére esik. Természeti szépségekben bővelkedő, vadregényes, szaggatott hegység, melyet számos mély hasadékvölgy szeli. Legmagasabb csúcsai az 1300 métert haladják meg (a már említettek mellett még ismeret a Vulkán 1264 m és a Detonáta 1182 m, valamint a vármegye legmagasabb pontja, a Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék határán emelkedő Csórai-szirt 1440 m). Az Ompolyon túl a Marosig az Ompolymelléki-hegység alacsonyabb ugyan (Grohács 1103 m, Breáza 1123 m), de mindkét hegység zord és terméketlen, viszont sok az erdeje és a legelője. A Maros völgyének Nagyenyed és Sárd közt fekvő dombos és termékeny része, mely az Aranyosmelléki-hegység nyúlványa, Erdélyi-hegyalja név alatt ismeretes. A Maros bal partján elterülő Küküllőmenti-dombság, mely sehol sem ereszkedik 200 m alá, az Erdélyi-medence része. A területet a Nagy-Küküllő, és a belé ömlő számos patak öntözi.

A vármegye jelentékenyebb folyói a Maros, a Nagy-Küküllő, az Ompoly és a Kis-Székás. Az Aranyos északon egy darabig a vármegye határán folyik, majd Torda-Aranyos vármegye belső területein halad tovább. Később visszakanyarodik, és Marosújvár fölött ömlik a Marosba. A Kis-Küküllő és a Nagy-Küküllő Balázsfalvánál egyesül. A Sebesnek csak rövid szakasza van a vármegye területén, de Gyulafehérvárnál találkozik a Marossal, miután még Szeben vármegyében egyesül a Nagy-Székással, amely szinte végigfolyik a vármegye déli határvonalán. Tava mindössze Magyarigentől nem messze, a Lakusti tövében található Jézer-tengerszem.^[5]

Éghajlata a keleti részen igen kellemes, mérsékelt, a nyugatin zord, de egészséges, esőben bővelkedő. Gyulafehérváron az évi közepes hőmérséklet 9,6 °C, a legmelegebb hónap (július) közepes hőfoka nem emelkedik 20,6 °C-on túl, a januáré -3,3 °C; abszolút maximuma 35,4 °C, minimuma 24,0 °C.

Alsó-Fehér vármegyét a 18. században hozták létre az addigi Fehér vármegye kettéválasztásával. Határait utoljára az 1876-os megyerendezés során módosították jelentősen, ekkor egy részét Torda-Aranyos vármegyéhez, néhány községét pedig Szeben vármegyéhez csatolták. 1918-ban (megerősítve 1920-ban a trianoni békeszerződés által) Alsó-Fehér vármegye Románia része lett. Az egykori vármegye területe ma nagyrészt a romániai Fehér megyéhez tartozik, de néhány községe Maros illetve Szeben megyében található.

• A lakosság száma 1880-ban 178 021 volt. Közülük 25 815 magyar (14,5%), 6 972 német (3,92%), 135 439 román (76,1%) anyanyelvű volt.
• A megye lakóinak száma 1881-ben 178 021 volt, 1889-ben 193 072; ezek között van 30 181 (15,63%) magyar, 7 639 német, 151 397 román;
• vallás szerint 8 943 római katolikus, 74 132 görögkatolikus, 80 353 ortodox, 5813 evangélikus, 19 472 református, 1046 unitárius és 3280 zsidó.

1910-ben a vármegyének összesen 221 618 lakosa volt, amelyből:

• 171 483 (77,38%) román nemzetiségű
• 39 107 (17,65%) magyar nemzetiségű
• 7269 (3,28%) német nemzetiségű

A magyarok legnagyobb része a vármegye városaiban élt: Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Vízaknán.

Foglalkozásra nézve túlnyomóan földmívelők és állattenyésztők; a bányászat szinten jelentékeny kereseti ág. A megye ipara és kereskedése jelentéktelen; Magyarigen nagy kőbányáiból kitűnő mészkövet szállítanak. Nagyenyeden, Dombón, Abrudbányán, Balázsfalván és Gyulafehérváron nagy mennyiségű téglát és cserepet égetnek; Nagyenyeden hajlított bútorgyár, szövőgyár, több helyen gőzmalom s szeszgyár volt.

Alsó-Fehér vármegye 8 járásra oszlott s területén 177 község és 4 rendezett tanácsú város volt; a községek közül csak 8 haladta meg a 2000 lakót, a többi aránylag kicsiny. A megye az országgyűlésre 7 képviselőt küldött. Székhelye Nagyenyed.

• Alvinci járás, székhelye Alvinc
• Balázsfalvi járás, székhelye Balázsfalva
• Kisenyedi járás, székhelye Vízakna
• Magyarigeni járás, székhelye Magyarigen
• Marosújvári járás, székhelye Marosújvár
• Nagyenyedi járás, székhelye Nagyenyed
• Tövisi járás, székhelye Tövis
• Verespataki járás, székhelye Verespatak

Ezen kívül volt négy rendezett tanácsú város:

• Abrudbánya
• Gyulafehérvár
• Nagyenyed
• Vízakna

A megyét három vasút szeli; országútja számos és jó; vízi közlekedése a Maroson van, melyen a tutajozás nagyban folyik.

Közoktatásügye sok kívánni valót hagy hátra; (1890) „28 943 tanköteles gyermeke közül 11 446 (39,5%) nem járt iskolába. Az elemi iskolák száma 269 (köztük 16 állami); ezen kívül van 1 polgári iskola és 5 kisdedóvó; Abrudbányán, Gyulafehérvárott s Nagyenyeden iparostanulói tanfolyamokat tartanak fenn; középiskolák vannak Gyulafehérvárott kat. és Balázsfalva gör. kat. főgimnázium, Nagyenyeden ref. gimnázium; továbbá ugyanott vincellérképző, Gyulafehérvárott kereskedőtanonc-iskola.”

Főbb terményei gabonaneműek, nevezetesen szép és jó búza, rozs (gabonapiacok Gyulafehérvár; Nagyenyed), jó bor (celnai és csombordi), kukorica, kender, burgonya, gyümölcs és tömérdek fa. A megye területéből 131 052 hektár szántóföld, 5 247 ha kert, 4 244 ha szőlő, 6 351 ha rét és kaszáló, 45 253 ha legelő, 166 ha nádas, 93 296 ha erdő ebből 37 479 ha tölgyes, 5 249 ha bükkös, a többi fenyves.

Állattenyésztése jelentékeny, nagyobb gulyák Nagyenyeden, Magyargombáron, Lőrincrévén és Balázstelken vannak. Igen jelentékeny a juhtenyésztés. A megyében volt (1886) 764 ló, (1880) 58 919 magyar fajtájú s 1 676 színes fajtájú szarvasmarha, 367 hízó marha s 1 843 bivaly; továbbá 130 476 magyar vagy erdélyi juh s 2 726 nemesített juh; 4 252 kecske. A folyókban sok a hal.

Ásványokban a megye nyugati része nagyon gazdag, arany tekintetében a leggazdagabb; arany- és ezüstre bányásznak Abrudbánya, Bucsum, Verespatak határában, azon kívül ólom, ón s vas képezik a bányászat tárgyait; Marosújváron s Vízaknán nagy sóbányák vannak.

• Alsó-Fehér vármegye főispánjainak listája

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Alsó-Fehér vármegye témájú médiaállományokat.

• Bokor József (szerk.). Alsó-Fehérmegye, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
• Iczkovits Emma: Az erdélyi Fehér megye a középkorban, Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet, Budapest, 1939

• Alsófehér vármegye monografiája, Kiadja: Alsófehér vármegye közönsége, Nagy-Enyed 1896:

1. kötet 1. rész - ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE FÖLDRAJZI ÉS FÖLDTANI LEIRÁSA (Gáspár János, Herepei Károly); ALSÓFEHÉR VÁRMEGYÉNEK NÖVÉNY- ÉS ÁLLATVILÁGA (Csató János); ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE ÉGHAJLATA (Ávéd Jákó);

1. kötet 2. rész - ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE NÉPRAJZA (Lázár István, Weinrich Frigyes, Dr. Moldován Gergely), Nagyenyed, 1899.

2. kötet 1. rész - ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE ŐSKORA (Dr. Cserni Béla), Nagyenyed, 1901.

2. kötet 2. rész - ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE TÖRTÉNELME A RÓMAI KORBAN (Dr. Cserni Béla), Nagyenyed, 1901.

3. kötet 1. rész - ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE1848-49-BEN (Szilágyi Farkas), Nagyenyed, 1898.

• Lestyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai, A gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kiadása, Gyulafehérvár, 2000.
• Hajdú Mihály, Janitsek Jenő: Alsófehér megye. (Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése, 1.) Bp., 2001.
• Magyar Zoltán: Népmondák Erdély szívében. Alsó-Fehér megye mondahagyománya, Balassi Kiadó, Budapest, 2008.
• Beke György: Nyomjelző rokonság. Barangolások nagyapámmal Fehér megyében, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978.
• Fehér megye, a Művelődés közművelődési lap tematikus melléklete, 2018/1.
• Csávossy György: Jó boroknak szép hazája, Erdély. Hagyományok, hungarikumok az erdélyi borkultúrában, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2003.
• Csortán Ferenc: Marosújvártól Alvincig, Korunk, 1972., 3. szám
• Gudor Kund Botond: Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei. Inquisitoria dioceseos Alba-Carolinensis reformatae relatoria (1754), Kriterion Könyvkiadó - Tortoma Könyvkiadó, Kolozsvár - Barót, 2012.
• Győrfi Dénes: Fehér megye 1848-49-es emlékhelyei, Romániai Magyar Szó, Szabad szombat melléklet, 1998/10/24.-25.
• Győrfi Dénes: Alsófehér megyei vitézek az 1848-as forradalomban, Romániai Magyar Szó, Szabad szombat melléklet, 1997/3/15.-16.
• Győrfi Dénes: Virtuális séta Fehér megyében, Szabadság (két részben), 2020/8/14., 2020/8/22.
• Győrfi Dénes: Református sors Erdélyben a két világháború között. A Reformáció 500 éves évfordulójára, Editura Ceconi Könyvkiadó, 2018.
• Magyari Hunor, Veres Tünde: A Nagyenyedi Református Egyházmegye templomai, Székelyudvarhely, 2011.
• Nagy Alpár-Csaba: A dél-erdélyi református egyházkerületi rész története (1940-1945), L`Harmattan Kiadó, 2012.
• Murádin Jenő: Maros terén. Képzőművészeti örökségünk a történelmi Fehér-megyében., Tinta Könyvkiadó, Bikfalva, 2022.
• Győrfi Dénes: 100 éves Alsófehér vármegye egykori székháza, Romániai Magyar Szó, Szabad Szombat melléklet, 2000/5/6.-7.
• Gudor Kund Botond: Erdély-Hegyalja és térsége. Rendkívüli természeti, történelmi és kulturális értékek, Útikalauz. Gyulafehérvár, 2020.
• Alba. Monografie, Ed. Sport-Turism, București, 1980. (román nyelven)
• Județul Alba. Ghid turistic, Un produs al Consiliului Județean Alba., Alba Iulia, 2011. (román nyelven)