[go: up one dir, main page]
Ugrás a tartalomhoz

Zsitvagyarmat

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zsitvagyarmat (Žitavce)
Zsitvagyarmat zászlaja
Zsitvagyarmat zászlaja
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásNyitrai
Rangközség
Első írásos említés1232 (1075)
PolgármesterStanislav Strieška
Irányítószám952 01
Körzethívószám037
Forgalmi rendszámNR
Népesség
Teljes népesség412 fő (2021. jan. 1.)[1]
Népsűrűség45 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság141 m
Terület8,28 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 12′ 03″, k. h. 18° 17′ 59″48.200833°N 18.299722°EKoordináták: é. sz. 48° 12′ 03″, k. h. 18° 17′ 59″48.200833°N 18.299722°E
Zsitvagyarmat weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsitvagyarmat témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Zsitvagyarmat (szlovákul Žitavce, korábban Žitavské Ďarmoty) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Nyitrai járásban. Lehotka-, Sziget- és Zsitvagyarmat egyesítésével jött létre.

Fekvése

[szerkesztés]

Nyitrától 22 km-re délkeletre, a Zsitva bal partján fekszik.

Nevének eredete

[szerkesztés]

A Gyarmat törzsnévből keletkezett metonimikus névadással, eredetileg a törzshöz tartozók települése lehetett.[2]

Története

[szerkesztés]

A régészeti leletek tanúsága szerint területén már a neolitikumban is éltek emberek. A régészek a lengyeli kultúra telepnyomait találták meg. Ezt követően bronzkori és hallstatt kori telepleletek, de kelta kori sírok, valamint germán település nyomai is előkerültek a 2. és 3. századból.

1075-ben a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében még csak birtokként szerepel. A mai település első írásos említése "Gurmot" alakban 1232-ből származik.[3] 1272-ben gormoth-i Gergelyt Fülöp érsek megbüntette amiért a széküresedéskor a király szolgálatába kívánt állni.[4] 1275-ben "Gormoth", 1319-ben "Gormath" alakban említik a korabeli források. 1275-ben Szolgagyőr várának uradalmához tartozott,[5] de részben az esztergomi érsekségé volt. Később a verebélyi és szentgyörgyi érseki szék prediális nemesei birtokolták. Valószínűleg 1311-ben Csák Máté katonái pusztították el, mely miatt Tamás esztergomi érsek 1312-ben Székesfehérvárott, Győrött és Pécsett is a káptalanok előtt írásba foglalta panaszát és az elpusztított falvak és vámok utáni összes károkat több mint 17,5 ezer márkára becsülte.[6] 1319-ben az esztergomi káptalan elcseréli Acha falut (Monkad, Dusnuk és Haraschan[7] földekkel együtt) az esztergomi érsek Bars vármegyei tizedeinek fejében, kivéve Verebély, Tild, Susol-i Szentkereszt és Gyarmat tizedeit.[8] 1326-ban Gormoth-i Gergely fia Gergely comes vágai birtokát adta azért, hogy az érseki szolgálat alól szabaduljon, amiért viszonzásul az esztergomi érsek Gergely gyarmati birtokát felszabadította, illetve neki adományozta gyaraki (Gorrok) birtokát is.[9] 1353-ban a szentbenedeki konvent embere határjárást végzett a király parancsára.[10] 1358-ban vita támadt a falut (Germath/Gyermath) elfoglaló Domonkos mester és az esztergomi káptalan között a birtokjogot illetően.[11] 1570-ben 31 fejadófizető élt 12 háztartásban.[12] 1625-ben a falutól északra a török ellen földvárat emeltek.

1664-ben Lehotkagyarmat faluban 75 fejadófizető személyt írtak össze 59 háztartásban a török adószedők. Ekkor az esztergomi tímárhoz, Barsba tartozott. Bort termeltek, valamint malom is működött.[13]

Zsitvagyarmaton 1715-ben 8 nemesembert írtak össze.[14] Legjelentősebb nemes családai a Faba, Gaál és Dőri családok voltak. A faluban a Zsitva partján malom is állt, mely mára elpusztult. 1828-ban 93 házában 638 lakos élt. Ma hozzá tartoznak az egykori Lehotka- és Szigetgyarmat is, melyeket akkoriban a Lüleiek, illetve a Verebélyi és szentgyörgyi érseki szék predialistái birtokolták. A 19. század közepén nagyobb zsidó közösség is élt itt, közülük a Dukes, a Stadler és a Singer családok voltak a legnagyobbak. Később több zsidó család Verebélyre települt át. Stadler Zsigmondnak kocsmája is volt a községben. 1879-ben Simor János érsek 800 forintot adományozott az iskolára.[15]

A trianoni békeszerződésig területe Bars vármegye Verebélyi járásához tartozott. 1938 és 1945 között újra Magyarország része.

Leírása monográfiákban

[szerkesztés]

Vályi András szerint "Lehota Gyarmat. Elegyes tót falu Bars Vármegyében, földes Ura Majthényi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Zsitva vize mellett, Verebélyhez egy mértföldnyire, szabad helység. Határja középszerű, tulajdonságai ollyanok, mint Setétkútnak, második Osztálybéli."[16]

"Sziget Gyarmat. Tót falu Bars Vármegyében, földes Urai külömbféle Urak, lakosai katolikusok, fekszik az elöbbenitől nem meszsze, ez is szabad helység. Legelője saját szűkségekre elég, földye termékeny, fűzessei saját határjokban, gyűmöltsös kertyei jók; de mivel elegendő fája nintsen, a’ harmadik Osztályba tétetett."[16]

Fényes Elek szerint "Gyarmat, (Lehota, Sziget, Zsitva), három egymás mellett tót-magyar falu, Bars vmegyében, a Zsitva mellett: 673 kath. lak. Termékeny szántóföld. Sok nád. F. u. többen. Ut. p. Verebély."[17]

Bars vármegye monográfiája szerint "Zsitvagyarmat, Verebély mellett fekvő, közbirtokossági magyar kisközség, 590 róm. kath. vallású lakossal. E község 1075-ben a szent-benedeki apátság alapítólevelében Zsitva földe néven van említve. Később Zsitva-Lehota néven érsekségi birtok, melyet 1311-ben Csák Máté feldúlatott. A község ezután 3 részből alakult újra és pedig Lehota-, Sziget- és Zsitvagyarmatból. Az esztergomi érsekség itt majorsági földet nem bírt; de a földeket – mint a fennhatósága alá tartozó kúriákat, a nemes uraknak adományozni volt köteles. Ennélfogva ez a három egyesült község a Verebélyi és Szent-Györgyi Egyesült Érseki Nemesi Székek juriszdikcziója alá tartozott. A XVIII. században a Gyulai Gaál, Bakacs, Soós, Bajchi, Fába, Mészáros és Huszár családokat mint Zsitva és Lehotagyarmat birtokosait találjuk, míg Sziget-Gyarmatot a Lülei és Márkus család bírja. Ez utóbbiak birtokát szerezték meg a Majthényiak és ezektől Lipthay Aurél. Most Elbogen Károlynak és nejének van itt nagyobb birtoka. A község katholikus temploma 1699-ben épült. Postája van, távirója és vasúti állomása Verebély."[18]

Népessége

[szerkesztés]

1880-ban 656 lakosából 421 magyar, 149 szlovák, 34 német, 1 más anyanyelvű és 51 csecsemő volt. Ebből 595 római katolikus, 58 zsidó és 3 evangélikus vallású.

1890-ben 645 lakosából 511 magyar, 127 szlovák, 6 német és 1 egyéb anyanyelvű volt. Ebből 593 római katolikus, 44 zsidó és 8 református.

1900-ban 590 lakosából 230 magyar, 333 szlovák és 27 német volt. Ebből 552 római katolikus és 38 zsidó vallású.

1910-ben 575 lakosából 331 magyar, 232 szlovák, 8 német és 4 más nemzetiségű volt. Ebből 546 római katolikus, 18 zsidó és 1 református vallású.

1921-ben 648 lakosából 226 magyar és 387 szlovák volt.

1930-ban 603 lakosából 152 magyar és 428 szlovák volt.

1941-ben 682 lakosából 405 magyar és 231 szlovák volt.

1970-ben 644 lakosa volt.

1980-ban 546 lakosa volt.

1991-ben 382 lakosából 4 magyar és 373 szlovák volt.

2001-ben 372 lakosából 5 magyar és 358 szlovák volt.

2011-ben 376 lakosából 4 magyar és 366 szlovák volt.

2021-ben 412 lakosából 385 (+1) szlovák, 2 (+1) magyar, 3 egyéb és 22 ismeretlen nemzetiségű volt.[19]

Híres személyek

[szerkesztés]
Spuller Gyula
  • Innen származik Várady Ferenc teológus, harkácsi plébános.[20]
  • Innen származik Rajczy János esperes, Bars vármegye táblabírája.[21]
  • Itt született 1750. április 2-án Nagy Pál bölcseleti és teológiai doktor, apát és prépost-kanonok.
  • Itt született 1815. augusztus 27-én Gaál Miklós piarista rendi tanár.
  • Itt született Gyulai Gaál János jókai, majd nagymagyari plébános, esperes, iskolafelügyelő és 1833-tól a verebélyi szék táblabírája.[22]
  • Itt született báró Majthényi Izidor (1828-1901) országgyűlési követ.[23]
  • Itt született és itt nyugszik Spuller Gyula (1852-1942) garamszőllősi plébános.[24]
  • Itt született 1913-ban Gaál Tibor tanár, festő.
  • Itt született 1922-ben Dőry Gábor tartalékos huszárzászlós.[25]
  • Itt hunyt el Somlyay István (1823-1883) honvéd százados, Bars vármegye honvédegyletének tagja.[26]
  • Innét származott Horváth Endre (1896-1954) magyar grafikusművész, bankjegy és bélyegtervező édesanyja.

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • Miklóska Lajos tanító sírja
    Miklóska Lajos tanító sírja

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
  2. ↑ Tóth Valéria 2001: Az Árpád-kori Abaúj és Bars vármegye helyneveinek történeti-etimológiai szótára. Debrecen, 199.
  3. ↑ Rudolf Krajčovič 1993: Poveľkomoravská christianizácia vo svetle starej toponymie Slovenska. Archiválva 2015. május 26-i dátummal a Wayback Machine-ben Slovenská reč 58/4, 196.
  4. ↑ DLDF 248603; Ľuboš Trubíni 2022: Stredoveké Vráble. Vráble, 74.
  5. ↑ Tagányi Károly 1882: Szolgagyőr II, 391.
  6. ↑ Kristó Gyula 1994: Anjou–kori Oklevéltár III. 1311-1314. Budapest–Szeged, 114-116 No. 242, 245, 119 No. 251. További károkat lásd No. 244 alatt.
  7. ↑ Munkád, Dusnok és Harsány (vagy Herestyén)
  8. ↑ DLDF 237825; 264844; másolatban: 279015; 248441; Fejér, Georgius 1832: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis VIII/2. Budae, 217-221 No. LXXX; 1871 Az esztergomi főkáptalan fekvő, s egyéb birtokaira vonatkozó okmányok tára. Pest, 80-82 No. 73; Str. II. 754-756; Vincent Sedlák 1987: Regesta diplomatica nec non epistolaria Slovaciae II, 204-205; Kristó Gyula 1998: Anjou–kori Oklevéltár V. 1318-1320. Budapest–Szeged, 158-159 No. 400-401.
  9. ↑ Blazovich László-Géczi Lajos 2000: Anjou–kori Oklevéltár X. 1326. Budapest–Szeged, 152-153 No. 225-226.
  10. ↑ Dreska et al. 1999, 110 No. 80, 112 No. 83.
  11. ↑ Dreska et al. 1999: Monumenta Ecclesiae Strigoniensis. Strigonii-Budapestini, 221-224.
  12. ↑ Fekete, L. 1943: Az Esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása. Budapest, 159 No. 339.
  13. ↑ Blaskovics, J.: Az újvári ejálet török adóösszeírásai. 1993 Pozsony.
  14. ↑ Urbáriumok és összeírások a Magyar Országos Levéltárban. [2008. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 5.)
  15. ↑ 1886 Simor Album. Esztergom, 237.
  16. ↑ a b Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.  
  17. ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  18. ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség Bars vármegye.
  19. ↑ ma7.sk
  20. ↑ Némethy 1894, 1013-1014.
  21. ↑ Némethy 1894, 883; Gaál - Matušková - Reško 2015, 282.
  22. ↑ Ethey gyűjtemény, 10. doboz, No. 85; Némethy Lajos 1894: Series Parochiarum et Parochorum Archi-Dioecesis Strigoniensis. Strigonii. 581; Gaál - Matušková - Reško 2015, 280.
  23. ↑ Gaál - Matušková - Reško 2015, 281; Vö. Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara
  24. ↑ Magyar Katolikus Lexikon; Gaál - Matušková - Reško 2015, 283.
  25. ↑ Bene János-Szabó Péter 2003: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-45. Nyíregyháza, 338.
  26. ↑ Gaál - Matušková - Reško 2015, 283.

Források

[szerkesztés]
  • Nevizánszky Gábor - Prohászka Péter 2020: Honfoglalás és kora Árpád-kori soros temetők és leletek katasztere - Szlovákia. Budapest, 83 No. 267.
  • Tomáš Sitár 2020: Osídlenie Tekovskej stolice v stredoveku. Krná
  • Gaál, T. - Matušková, E. - Reško, A. 2015: Žitavce
  • Gúgh, J. - Lengyel, J. - Sádovský, M. 2011: Chránené vtáčie územie Žitavský luh. Bratislava
  • Ivan Kuzma 2005: Letecká prospekcia v Nitrianskom kraji. In: Matej Ruttkay (ed.): Dávne dejiny Nitry a okolia. Nitra, 13-20.
  • Kuzma, Ivan - Tirpák, Ján 2004: Šesťnásobný rondel v Žitavciach, okr. Nitra. In: Otázky neolitu a eneolitu našich zemí. Acta archaeologica Opaviensia 1, 109-116.
  • Kuzma, I. - Tirpák, J. 2003: Rondel v Žitavciach. AVANS 2002, 78-79.
  • Ruttkayová, J. - Ruttkay, M. 1988: Ďalšie prieskumy v hornom Požitaví v okolí Nitry. AVANS 1987, 120-121.
  • Manga János 1940: A Felvidék népművészete. In: Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Budapest, 251.
  • Štefan Janšák 1931: Hradište pri Vrábľoch a skupina sídlisk pri Žitva-Ďarmotách. Sbornik MSS 25, 53–56.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
Commons:Category:Žitavce
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsitvagyarmat témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Zsitvagyarmat&oldid=26728414”