Haraldskæri nő

A haraldskæri nő egy lápba fulladt asszony természetes múmiája, Jyllandban, Dániában, akit tévedésből a 10. századi norvég Gunhilde királynővel azonosítottak, és nagy pompával a vejlei Szent Miklós templomba temettek.^[1] A női holttestre 1835-ben tőzegkitermelés közben találtak rá, a Jelling közelében fekvő Haraldskær birtokon. A mocsár oxigénhiányos és savas közege teljes egészében konzerválta a testet: csontváza, bőre és belső szervei is megmaradtak – ez a legelsőként megtalált és megvizsgált lápi tetemek egyike. A múmia valódi korát csak az 1977-ben elvégzett ¹⁴C-es kormeghatározás során állapították meg,^[2] ekkor tisztázódott a tévedés: a test a korai vaskorból származik, és Kr. e. 490 óta feküdt a lápban.

A haraldskæri nő tetemét munkások találták meg 1835. október 20-án. A tőzegbe ágyazódott, elfásodott füvekkel borított női tetem fejjel kelet felé, pontosan kelet-nyugati irányban, fabotokkal a mocsár fenekéhez cövekelve, a hátán feküdt.^[3] Teljesen meztelen volt, ruháit (egy bőrsapkát és három gyapjúruhát) a testére helyezték.^[4]

Röviddel a test felfedezése után szárnyra kapott az az elképzelés, hogy a holttest a 10. században lápba veszett Gunhilde királynő, Véreskardú Erik norvég király boszorkánynak tartott feleségének maradványa lehet. A Jomsvikinga-legenda szerint Kékfogú Harald dán király csellel átcsalta Gunhilde királynőt Dániába, és ott katonáival a lápba fojtatta.^[5][6] A megtalálás helyének régi elnevezése Gunhilde-láp volt, és Jellinghez, az egykori dán királyi székhelyhez közel fekvő Haraldskær hűbérbirtokot, még Kékfogú Harald alapította. Az elképzelés, hogy a tetem Gunhilde királynőé annyira népszerű volt, hogy VI. Frigyes dán király a múmiát, pompás temetési ceremóniával, a Vejle központjában álló Szent Miklós templomba temettette.

Először 1842-ben J.J.A. Worsaae fiatal dán archeológus fejtette ki azt a nézetét, hogy a haraldskæri nő nem Gunhilde.^[7] A régészeti rétegelemzés úttörője bizonyította, hogy a múmia a prerómai vaskorból származik. Később az 1977-ben elvégzett radioizotópos vizsgálat bizonyította, hogy a mumifikálódott nő Kr. e. 490 körül fulladt a lápba.^[2][8]

A tévedésből fakadó nagy népszerűségnek köszönhető, hogy a haraldskæri nő múmiáját olyan gondosan konzerválták, hogy még napjainkban is remek állapotban megőrződött,^[2] ellentétben a sokkal később, 1950-ben megtalált tollundi férfi tetemével, amelynél csak a fejet tartósították, és a konzerválás hiánya miatt a test szinte teljesen tönkrement. Bár bebizonyosodott, hogy a haraldskæri nő nem volt királyi származású, teteme mégis a vejlei templom északi kereszthajójában elhelyezett üvegszarkofágban maradt.

Az első vizsgálatok eredménye alapján az asszony teljes holtteste, csontjai, bőre és belső szervei tökéletesen épek voltak. Sem betegség, sem testi deformitás nyomait nem találták. A testen látható egyetlen sebesülés egy dárda, vagy egy hegyes bot ejtette szúrt seb és enyhe duzzanat volt a térdízületek környékén.^[9] A múmia bőre és hosszú haja kicserződött és a mocsár tanninos közegétől jellegzetes sötétbarnára színeződött. Fogai mind megvoltak. Az orvosok véleménye szerint a nő halálakor 50 éves, jó egészségi állapotban, és feltételezetten jó életkörülmények között élő^{[megj 1]} személy volt.^[3]

Az 1977-ben elvégzett kormeghatározás után, 1979-ben az Århus Egyetemi Kórház orvosai ismételt tudományos vizsgálatoknak vetették alá a tetemet. Az eltelt idő alatt a haraldskæri múmia kiszáradt, összezsugorodott, a bőre kiviaszosodott, erősen megráncosodott és összegyűrődött.^[10] Ekkor a holttest 133 centiméteres volt, míg 1835-ben 150 cm magasságot mértek.^[11] A koponya még tüzetesebb CT-vizsgálata alapján életkorát helyesbítették: halálakor 40 év körüli lehetett.^[12]

2000-ben Lone Hvass, az Elsinore Múzeum munkatársa, Miranda Aldhouse-Green, a Cardiff Egyetem régésze és az Århus Egyetem törvényszéki orvostani részlegének tudóscsoportja ismét megvizsgálták a haraldskæri nő maradványait.^[13] A gyomortartalom elemzése során megemésztetlen kölest és szedret találtak. A nyakon egy halvány barázda húzódott, mintha egy kötéllel kínozták, vagy fojtogatták volna az asszonyt. A kutatók azt is megállapították, hogy a térdízületi duzzanatokat a mocsári környezet okozta, és a nő már halott volt, amikor a mocsár aljához cövekelték.^[14]

Mivel Jylland területén ebben a korban a hamvasztás volt az általános temetkezési szokás, a holttest gondos elhelyezése alapján a tudósok azt a végkövetkeztetést vonták le, hogy a haraldskæri nő rituális gyilkosság áldozata volt.^[14]

A testen és körülötte számos állati alapanyagból készült ruhamaradványt találtak. Közöttük egy több darabból gondosan összevarrt szőrmesapkát, és három gyapjú ruhadarabot. Ezeket a textíliákat a szálak közé szövött sötétebb szálak díszítették. Bár megtalálásakor a nő meztelen volt, lehet, hogy halálakor valamilyen növényi eredetű (len vagy kender) ruhadarabot viselt, amelyet a lápvíz elbontott.

A kutatók még ma sem tudják pontosan, hogy Észak-Európában,^{[megj 2]} a vaskor idején, miért került olyan sok tetem a lápba. Dániában jellemzően a prerómai vaskor és a Római Birodalom korából – a Kr. e. 500–Kr. u. 400 közötti időszakból – való a leletek többsége.^[15] Vajon kivégzési módszer volt ez, hogy először megölték és azután a lápba temették őket? Ezekről semmilyen írás nem maradt ránk. Azt viszont tudjuk, Tacitus római történetíró nyomán, hogy a germánok^{[megj 3]} és a kelták számára a lápok szent helyek voltak, és az ekkori népek hittek az istenek engesztelésére, vagy hálából felajánlott emberáldozatban. Különösen a botokkal vagy kövekkel a lápfenékhez erősített tetemek kapcsán bontakozott ki az a nézet, hogy ezek az emberek rituális gyilkosságok áldozatai voltak.^[6]

A Jylland félsziget lápjaiban talált és megvizsgált tetemek: a haraldskæri nő, a tollundi férfi, grauballei férfi, ellingi asszony, huldremosei nő és a borremosei nő II.^[15][16]

Steen Steensen Blicher dán író és amatőr régész az elsők között kereshette fel a múmia megtalálási helyét. Az 1836-ban közzétett Grovhøjen („Halomsír”) című novellája egy paródia, egy tévesen azonosított régészeti leletről. 1841-ben meggondolta magát a haraldskæri női tetem valódiságát illetően, és Dronning Gunhild („Gunhilde királynő”) címmel megjelentetett versében a lápban fekvő halott királynőt siratja.

1846-ban Jens Christian Hostrup dán dramaturg írt négyfelvonásos komédiát En Spurv i Tranedans („A darutáncot járó veréb”) címmel, amelyben Gunhilde királynő szelleme egy varázslatos gyűrűt ad az intrikus szabónak, amely mindenki előtt láthatatlanná teszi ármányos cselekedeteit. A darab indirekt módon szatirizálja azt az elképzelést, hogy a haraldskæri nő nem más, mint Gunhilde királynő, és először hozza nyilvánosságra Worsaae hipotézisét.

• Peter Vilhelm Glob: Die Schläfer im Moor. (németül) Ford. Thyra Dohrenburg. München: Winkler. 1966. Eredeti cím: Mosefolket (dánul)  
• Wijnand van der Sanden: Mumien aus dem Moor: Die vor- und frühgeschichtlichen Moorleichen aus Nordwesteuropa. Amszterdam: Drents Museum / Batavian Lion International. 1996. ISBN 90-6707-416-0  
• Wijnand van der Sanden: Through Nature to Eternity: The Bog Bodies of Northwest Europe. Amszterdam: Batavian Lion International. 1996. ISBN 90-6707-418-7  
• Richard Turner – Robert Scaife: Bog Bodies: New Discoveries and New Perspectives. London: British Museum Press. 1995. ISBN 0-7141-2305-6  
• Don Brothwell: The Bog Man and the Archaeology of People. Cambridge: Harvard University Press. 1987. ISBN 0-674-07733-4  

• Bodies of the Bogs: Haraldskaer Woman , Archaeology, Archaeological Institute of America
• Tales from the Bog, illuminations magazine, University of California, Berkeley
• Bog-bodies-links A collection of links to bog body articles at Stefan's Florilegium
• The Perfect Corpse Nova series for PBS television, 2008

• Lindow-i férfi
• Yde-i lány

Koordináták: é. sz. 55° 42′ 10″, k. h. 9° 26′ 22″55.702777777778, 9.439444444444455.702778°N 9.439444°E