Markaz

Markaz a Mátra hegység lábánál, Gyöngyöstől 14 km-re, a Verpeléten át Egerig vezető út mentén található. Északról erdős vidék, délen 154 hektár vízfelületű tó határolja.

Az itt élők szőlőműveléssel és bortermeléssel foglalkoznak. A falu határában napfényben gazdag, optimális mikroklímájú területen már az 1400-as évektől gondosan művelt szőlők díszlenek, amelyekből kiváló minőségű, karakteres borokat készítenek a borosgazdák.

"Ahol a Mátra és az Alföld összeér,

Ahol egy nagy tóba fut sok hegyi ér,

Ott van az én falum, neve Markaz,

S ott gyűlnek az éveim, mint időhalmaz"

A falu nevével először az 1332-37-ben kelt pápai tizedjegyzékben találkozunk.

A Markaz név eredete nem tisztázott. A többféle magyarázat közül az látszik a legvalószínűbbnek, hogy Aba Sámuel Márk nevű unokatestvére volt a névadó, aki az Aba nemzetség Pata ágából származott. Ezt látszik alátámasztani, hogy a régi markazi ún. pusztatemplomot is Szent Márk tiszteletére szentelték. (1983-ban a régészek feltárták a templom maradványait. A feltárás eredményét az egri Dobó István Vármúzeum különnyomatban jelentette meg, mely megtalálható a Községi Könyvtárban.) Egy másik elképzelés szerint a honfoglalás előtti népvándorlás során olyan törzsek érkeztek erre a területre, akiknek a nevében a Markaz szó centrumot, központot jelentett. A falu első birtokosai a Kompoltiak voltak. Ők építették szálláshelyül a 460 m magas Vár-bércen álló, ma már csak romjaiban létező várat.

A család kihalása után 1522-ben az Országh család lett a falu földesura.

1567 és 1571 között Országh Borbála és enyingi Török Ferenc birtokolta, majd leányuk, Török Zsuzsanna és férje, Nyáry Pál tulajdonába került.

Nyáry Pál 1606-ban bekövetkezett halála után a falu egyik része Nyáry Borbála és férje, Haller György, majd Sámuel nevű fiuk birtokává vált, a másik rész pedig Nyáry Miklósé s gyermekeié, a négy líneáé lett.

A négy líneát a 17. század végén a Petrovay, a Huszár, a Szúnyogh és a Bossányi családok képviselték.

A török hódoltság után a falu elnéptelenedett, és közel két évszázadig lakatlan volt.

Az újranépesítést 1742-ben báró Bossányi Gáspár földesúr hajtatta végre Gömör és Kis-Hont vármegyei birtokairól, Klenóc, Hacsova és Pély nevű falvakból. A 40 betelepülő család döntő többsége szlovák, kisebb része magyar volt. A hajdani ősök leszármazottjai több mint 100 – ma is használt – ragadványnevükben őrzik a beköltözők emlékét.

 

A lakosság száma a következő évszázadokban:

• 1770-ben: 560 fő
• 1803-ban: 730 fő
• 1851-ben: 900 fő
• 1900-ban: 1439 fő
• 1949-ben: 2003 fő
• 1960-ban: 1971 fő
• 1970-ben: 1811 fő
• 1980-ban: 1838 fő
• 1990-ben: 1820 fő
• 2000-ben: 1873 fő
• 2002-ben: 1870 fő

2001-ben a település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.^[3]

A falu mikroklímája kiválóan alkalmas szőlőművelésre, melyre már az 1400-as évekből találunk adatokat. Az 1742-ben érkezők az elvadult szőlőket újratelepítették, s a szőlőterület nagysága a filoxéravészig (1885) szépen gyarapodott. Az elpusztult szőlőültetvények helyére az 1890-es évektől megindult a kormány által kedvezményes hitelekkel támogatott új szőlőfajták telepítése. A 19. és a 20. század fordulója után a falu határában korszerű művelésű nagy uradalmi birtokok alakultak ki. A Téven, a Grüssner és az Erlach-féle birtokokon zömmel markazi szőlőművelő munkások dolgoztak.

A két világháború között a lakosság 90%-a a mezőgazdaságból élt. A szövetkezeti gazdálkodás 1949-ben kezdődött, s 1953-ig működött a Mátra Termelőszövetkezet, majd 1960-ban megalakult a Mátravölgye MgTSZ, melynek jelenlegi jogutódja a Mátrabor 2000 Rt. Napjainkban néhány családi vállalkozás foglalkozik kizárólag szőlő- és bortermeléssel; a lakosság többségének kiegészítő jövedelemforrást jelent a mezőgazdaság.

A markazi Tájházat az 1870-es évek elején Valkó Vendel helyi mester építette. A markazi lakóház típusa szarufás, torokgerendás, vízvetős, deszkaoromzatos, háromsejtű ház volt. A tájház nem típusos háromosztatú. Eredetileg is két család részére épült, 2 külön bejárattal 1 szoba, konyha. Hacsavecz Béla visszaemlékezése szerint, általában egy család lakott benne. A hátsó részben átmenetileg laktak vendégcsaládok. Teteje nád, korábban tetőfedésre rozsszalmából kötött zsúpot használtak.

A 19. század közepe előtt Markazon fából építkeztek, később patakkőből vagy kőbányák, kőfejtők terméséből. A tájházat durván faragott patakkőből, agyagos földbe építették.

A lakórészekben eredetileg szabadkéményes konyha és kemencés szoba található. A lakóépülettel párhuzamosan húzódik egy kamrából és egy eszköztárolóból álló gazdasági épület. A ház utolsó tulajdonosa Barta Veron (Bikulya) volt. Halála után az akkori Községi Tanács megvásárolta és a Műemlékvédelmi Felügyelőség segítségével felújította. A látogatók előtt 1988-ban nyitották meg.

Hegedűs Istvánné, Ágnes néni – akinek szívügye volt a régi eszközök, berendezési tárgyak megmentése – vezetésével idős asszonyok gyűjtötték össze a faluban még fellelhető tárgyakat. Ágnes néni volt – 2003-ban bekövetkezett haláláig – a ház gondnoka. Ízes tájszólással, itt-ott tót szavakat belekeverve mesélt az idelátogató vendégeknek. A berendezési és felszerelési tárgyak java része a 20. század elejéről származnak.

A jelenlegi templom 1910-ben épült a hirtelen összeomlott régi templom helyén. Oltárképén Szent László vizet fakaszt. Vidéki mester munkája a 18. század második feléből. A bejárat feletti kórust nemrégiben újították fel, a festés markazi mester (Kovács György) munkáját dicséri. Itt látható az orgona is, a plébánia 1839-ből való.

A római katolikus kápolna a 18. század végén épült copf stílusban. Útmenti homlokzattornyos, késő barokk kápolna. Fákkal körülvéve szabadon áll a község délnyugati vége előtt. A kisméretű épület vegyes alapanyagból (tégla, terméskő) épült, alaprajza téglalap, 3/8 záródással. A homlokzati falat a kápolna egyetlen bejárata töri át. A falazott, barokk vonalú tornyocskát gúla idomú, bádoglemezzel fedett sisak koronázza. Kétoldalt barokk vonalú oromfalrész emelkedik. A kápolna hosszoldalait egy-egy félköríves ablak töri át. Az épület feletti nyeregtetőt bádoglemez fedi.

Az RWE tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Rt. víztározója elsősorban ipari célokat szolgál, de az erőmű egyesületein keresztül jóléti hasznosítás is biztosított. Így az engedéllyel rendelkezők horgászhatnak, csónakázhatnak, vitorlázhatnak, szörfözhetnek a tavon. A tó felülete 154 ha, 8,7 millió köbméter vizet tárol, legnagyobb mélysége 14–15 m. Kedvezően befolyásolja a mikroklímát, így a körülötte lévő mezőgazdasági termelést is. Partján és a környékén 400 épületből álló településrész biztosítja a pihenést.

A tavat a Malom-patak, a Zsidó-patak és a Hatra-patak táplálja, míg a tó vizeit a Nyiget-patak szállítja el.^[4]

A községtől északnyugatra fekvő 631 m magas Hegyes-hegy déli nyúlványán, a Várbércen (460 m) találjuk a markazi vár romjait. A köves Tatár-mezőből (korábban lőtér) három oldalról meredeken emelkedik ki a Várbérc, amely csak északról kapcsolódik közvetlenül a Hegyes-hegyhez. Megközelítése a zöld háromszög és a zöld L jelzésen lehetséges.

A várat a hagyomány szerint a tatárjárás idején építették. Valószínűbb azonban, hogy a tatárjárás után meginduló nagy várépítkezés során a 14. század első felében, vagy még valamivel később épült. Korai története is minden bizonnyal a Kompolti családhoz kapcsolódik, akik Markaz környékén már a 13. században birtokokat szereztek.

Legjobban a keleti fal maradt meg mintegy 9 m magasságig. A század első negyedében e falban lőréseket és ablaknyílásokat említettek. Nyugati fala 1,8 m vastag, s a század 30-as éveiben még majdnem 1,5 m magasságú volt. A déli falon nagy törések vannak, az északi pedig csaknem teljesen elpusztult, maradványait nagy omladékréteg takarja.

A várban még nem végeztek feltárást. Területe kb. 860-900 négyzetméter lehetett. A helyi hagyomány szerint, melyet Bél Mátyás jegyzett fel 1730-1735 között: "Markaz vára szintén csak rom. A helybeliek mesélik róla, hogy építését csak megkezdték, de be nem fejezhették, mert amit nappal építettek, éjjel szétszedték."

A falu közepén melegvizű forrás fakad, mely télen sem fagy be. Ezt zsilippel elrekesztve kicsiny tóvá szélesedik. Régebben itt mostak a falu asszonyai, ma diszhalakkal betelepítve hangulatos pihenőhellyé vált.

•   Ákos, Románia^[5]
•   Milowka, Lengyelország^[5]
•  Csécs, Szlovákia^[5]

• markaz.hu
• markazito.hu
• Légifotók - Markaz

Markaz község honlapja Markaz Tó Horgászparadicsom

• Hacsavecz Béla: Mátra ölén: Markaz – A falu krónikája 1875-ig, Markaz község Önkormányzata, 1992, ISBN 963-03-3556-5
• Hacsavecz Béla: A mátrai hegyek alatt...: Markaz – A falu krónikája 1875-től 1945-ig, Markaz község Önkormányzata, 1996, ISBN 963-03-4136-0
• Hacsavecz Béla: Neveinkben élünk – Markaz község földrajzi, vezeték- és ragadványnevei, Markaz község Önkormányzata, 2005

Sablon:Heves megye helységei