Televízió

Ugyan Paul Nipkow Németországban már 1884-ben feltalálta a képfelbontás elvét a róla elnevezett pásztázótárcsával, azonban az első, nagy távolságra vezetéken továbbított televíziós adásra csak 1926-ban került sor London–Glasgow között John Logie Baird skót feltaláló jóvoltából.

 

 

A katódsugárcsövet Karl Ferdinand Braun fejlesztette ki 1897-ben.

Tihanyi Kálmán nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziós rendszer feltalálása. 1924-ben jött rá a megoldásra, 1926-ban kelt magyar szabadalmi bejelentése, ezt követően kereste meg őt 1928-ban a Radio Corporation of America. Németországban Fernsehsender Paul Nipkow néven indult meg először a rendszeres adás, 1935-ben.

Másik úton indult el Mihály Dénes (1894–1953), 1933-ban E. H. Traub fizikussal együttműködve már egy olyan televíziós készüléket mutathatott be, amelyet maga még tovább tökéletesített (TELEHOR). Ez volt az a képet 240 sorra felbontó, Mihály–Traub-féle forgótükrös vevőkészülék, amelynek képét akár 2,5×3 méteres felületre is ki lehetett vetíteni. 1936 őszén az első zárt láncú televíziós közvetítésre a Gellért Szállóban került sor, ahol mintegy 30 méteres távolságra közvetítettek televíziós képet.

1929-ben már Anglia is elkezdte a kísérleti műsorszolgáltatást a BBC fennhatósága alatt, 1936-ig John Logie Baird készülékével, majd az EMI–Marconi Company által kifejlesztett elektronikus képátviteli rendszerrel. Az Amerikai Egyesült Államokban az NBC 1939-ben sugározta első televíziós adását.

1929-ben a Bell laboratórium már bemutatta a színes televíziót, és 1940. január 12-én az első tévélánc is megkezdte a működését.

Peter C. Goldmark (1906–1977), a budapesti születésű mérnök, fizikus 1936. január 1-jétől 1971-ig (nyugdíjba vonulásáig) a CBS alkalmazottja volt (hosszabb ideig annak igazgatója is). Ő dolgozta ki az első használható színes televízió-szabványt a CBS-nél 1940-ben.

A 20. század végére a televízió a legnagyobb hatású tömegmédiummá vált világszerte, ám a 2000-es évek első évtizedétől az internet szolgáltatások széles körű elterjedésével jelentősen csökkent globálisan az átlagos nézettségi aránya.

 

Bővebben: A magyar televíziózás története

Magyarországon az 1950-es évektől létezik televízió. A televíziós adások megindulása hazánkban évtizedeket késett, számos országban már az 1930-as években működött televíziós műsorközvetítés.

 

Napjainkban már a háromdimenziós képalkotásra képes televízióval folynak előrehaladott kísérletek világszerte. A 2010-es években kezdtek elterjedni az okostévék (Smart TV), amelyek a telefonokhoz hasonlóan saját operációs rendszerrel rendelkeznek, és képesek internetes tartalmak megjelenítésére is a készülékbe integrált számítógépes technológia révén. Magyarországon elsőként a Samsung okostévéi voltak elérhetők.^[2]

A televíziózás elve hasonló a rádióhoz. A kamera az általa felvett képi és hangjeleket elektromos jelekké alakítja. Ezeket az elektromos jeleket vagy rögtön, vagy rögzítés és utólagos műsorrá alakítás után továbbítják a televízió-vevőkészülék felé. A távolsági jeltovábbítás általában elektromágneses sugárzással történik, de történhet kábelen keresztül is. A vevőkészülék azután visszaalakítja képpé és hanggá az elektromos jeleket. Az átvitel jellemzője a készülék képfelbontása. Az európai szabvány 50 Hz-es képfrekvenciával 625 soros képet alkot (melyből 576 látható), az amerikai 60 Hz-es képfrekvenciával 525 soros képet alkot (melyből 480 látható). Mindkét rendszernél először csak a páros, majd a páratlan számú sorokat viszik át, így az átvihető képek száma másodpercenként 25, illetve 30. A hiányzó sorok abból adódnak, hogy a kép átvitele mindig a bal felső sarokból balról jobbra kezdődik, és erre a 45-50 sornyi időre van szükség ahhoz, hogy a jobb alsó sarokból a bal felsőbe visszaállítsák a képcső elektronsugarát az eltérítő áramkörök. Érdekesség, hogy a színes átvételi rendszerek a sávszélesség szűkössége és a régebbi fekete-fehér készülékekkel való kompatibilitás megtartása miatti tervezési kötöttségek okán nem tudnak teljes képfelbontásnak megfelelő színinformációt átvinni, azonban mivel az emberi szem színmegkülönböztető képessége is jóval gyengébb az árnyalat-megkülönböztető képességénél, ez a nézők számára nem észrevehető.

• Katódsugárcsöves (CRT)
• Projektoros
• Folyadékkristályos (LCD)
• Plazma (PDP)
• LED-háttérvilágítású (LED)
• OLED

• Analóg képnormák
  • PAL
  • SECAM
  • NTSC
• Digitális képnormák
  • HDTV

Az analóg képnormák kevésbé éles képeket hoznak létre, mint a digitálisak. Ráadásul mivel régiek, ezért akkoriban kisebb képfelbontással is megelégedtek a szabványuk meghatározásakor.

A műsorok terjesztési módja szerint a televíziózás lehet:

• földi sugárzású (hagyományos), analóg vagy digitális jelátvitelű^[3]
• műholdas sugárzású, analóg vagy digitális jelátvitelű
• kábeles, zárt láncú terjesztésű (kábeltelevízió), analóg vagy digitális jelátvitelű
• interneten keresztüli (IPTV), csak digitális jelátvitelű.

Az analóg rendszerrel szemben a digitális jelátvitel esetén átviteli torzítások nem lépnek fel. A megfelelően tömörített digitális jelek átviteléhez az analógnál kevesebb sávszélességre van szükség, így adott frekvenciatartományban több műsor fér el, de megjegyzendő, hogy ez a tömörítés veszteséges, vagyis a vevőkészülék képernyőjén nem pontosan az a kép fog megjelenni, amit a kamera felvesz, legfeljebb a néző nem tud majd különbséget tenni a kettő között az emberi szem tökéletlensége folytán.

• A televíziózás története
• Tévéadók listája és magyar nyelvű tévéadók listája
• Monitor
• Rádiós műsorszolgáltatók
• Országos Rádió és Televízió Testület
• Internettelevízió
• színes televízió

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Televízió témájú médiaállományokat.

• Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók a távközlés történetében (MEK)
• A Magyar Televíziózás története

Lap.hu:

• 3D TV.lap.hu – linkgyűjtemény
• Plazma TV.lap.hu – linkgyűjtemény
• TV.lap.hu – linkgyűjtemény
• OLED.lap.hu – linkgyűjtemény
• LCD.lap.hu – linkgyűjtemény
• LCD TV.lap.hu – linkgyűjtemény
• Televízió és közízlés. A művészet esélyei a 21. századi televíziózásban. Konferencia, 2017. február 20-21.; szerk. Barabás Klára, Buglya Sándor; MMA, Bp., 2017 (A Magyar Művészeti Akadémia konferenciafüzetei)