Magyarellenesség

A magyarellenességnek főként történelmi és társadalmi okai vannak, és ezen okokból nagyrészt a szomszédos, kisebb nemzetek körében észlelhető.

A magyarellenesség megnyilvánulási formái:

• a magyarok és a magyar nyelv finnugor eredetének tagadása – az ezt hirdető magyarellenes csoportok rendszerint azt állítják, hogy a magyar nyelv altaji eredetű, melynek oka, hogy magyarellenes körökben a magyarokat a fehér Európától idegen, a kereszténységtől és az európai civilizációtól távol álló, barbár és civilizálatlan keleti népnek kívánják beállítani^{[1][2][3][4][5]}
• a magyarokkal kapcsolatos előítéletek, tévhitek terjesztése;
• a magyarság nemzeti szimbólumainak (nemzeti zászló, címer, himnusz), illetve a magyarsághoz köthető emlékműveknek, szobroknak (például Petőfi Sándor, Kossuth Lajos stb. szobrai és emléktáblái, vagy az aradi Szabadság-szobor stb.), valamint vallási szimbólumainknak vagy ereklyéinknek (például a Szent Korona, a Szent Jobb stb.) becsmérlése, kigúnyolása vagy megbecstelenítése;
• nyílt vagy burkolt gyűlöletbeszéd;
• a magyar történelem, illetve az eredeti magyar etnikum származásának támadása (hivatkozás például az ázsiai eredetre – „görbe, rövid lábukon döcögő mongolok” stb.);
• a magyar nemzethez tartozó személyek hátrányos megkülönböztetése (diszkrimináció) az oktatási intézményekben, munkahelyen, közigazgatási intézményekben, a mindennapi életben;
• magyar szervezetek hátrányos megkülönböztetése (körülményes bejegyzés, költségvetési támogatás megnehezítése vagy megtagadása, betiltás stb.);
• testi bántalmazás (például Malina Hedvigé, akit azóta is üldöznek a hatóságok).

A magyar nemzetiségű embereket az idők során sok támadás érte, de ezek általában a vagyon- és területszerzést szolgálták, és nem rasszista indíttatású, magyarellenes támadások voltak (lásd pld.: tatárjárás, török háborúk, szovjet megszállás stb.).

A 16. században, a mohácsi vészt követően szerb felkelés tört ki Bács, Szabadka és Szávaszentdemeter vidékén Cserni Jován (Црни Јован) vezetésével. A lázadók elsősorban ugyan haszonszerzés végett hajtottak végre dúlásokat, de meghatározott célpontjaik voltak az alföldi magyar lakosok, az erdélyi szászok, sőt a románok is. A szerb-magyar ellentét a következő évszázadokban fokozatosan kiéleződött, különösen a török dúlások korában, mivel a támadó oszmán egységek soraiban igen sok szerb szolgált, akár eltörökösödött janicsárok, akár nemzetiségüket őrzők, akik részt vettek a pusztításokban. A Rákóczi-szabadságharc alatt a bécsi udvar gerjesztette az indulatokat a szerbekben, horvátokban és szászokban, akik végig a Habsburg hatalom mellett álltak. Ezért pl. 1704. március 13-án Rabutin egységei felgyújtották Nagyenyedet.

Említést érdemel II. József, a kalapos király katolicizmus-ellenes regnálása alatt bekövetkezett 1784. évi Horea–Cloşca-féle parasztfelkelés Erdélyben. A lázadók célpontjai magyar uradalmak, kastélyok, falvak, városok voltak. Az általuk feldúlt, elpusztított, felégetett magyar vagy részben magyar települések: Kurety (Curechiu), Kristyor (Crişcior), Brád (Brad), Miheleny (Mihăileni), Déva (Deva), Verespatak (Roşia Montană), Aranyosbánya (Offenbánya, Baia de Arieş), Abrudbánya (Abrud) stb. Ez utóbbi településen gyakran volt hallható:

A felkelők 389 magyar falut dúltak fel, egyes települések teljes lakosságát kiirtották.^[7]

Az etnikai alapú magyargyűlölet a soviniszta eszmék megjelenésével terjedt el, bár az etnikailag sokszínű – magyarok által is lakott vidékeken – enyhébb formában korábban is jelen volt.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során Dél-Magyarországon az ott élő szerbek csapatai gyilkoltak. Az 1848. július 18-án visszafoglalt, Szenttamás közelében fekvő Földvárra bevonulva a magyar katonák 37 levágott gyermekfejet találtak a katolikus templomban.^[8] Zentán 1849 februárjában kb. 2000–2800 magyart mészároltak le.^[9][10] Erdélyben pedig az Avram Iancu, Axente Sever(wd) és Simion Prodan román ortodox pópák által fölhergelt felkelők támadtak a magyar lakosságra, egész településeket gyújtva fel. Nagyenyed közel 1000 lakosát, akik a sarkvidéki fagyban az erdőbe menekülni nem tudtak, fölkoncolták. Gyermek, asszony, aggastyán sem remélhetett kegyelmet. A nemzetiségek magyargyűlöletét a bécsi udvar is szította, hogy szabadságharcunk során szövetségesekre tegyen szert.

Táblázat: 1848-ban a román felkelők által erdélyi magyar falvakban elkövetett vérengzések^[6]

A fenti táblázatban leírt gyilkosságokat sokszor rendkívül kegyetlenül hajtották végre: végtagok levágása, elevenen megégetés, földbe ásás, eke elé fogás, megvakítás, karóba húzás stb. Jellemző volt a lányok, asszonyok megerőszakolása is. Friedenfels erdélyi szász író ezt jegyezte meg: „De hát mire való lenne leírni itt a szétdúlt helységek nevét, és a lemészárolt áldozatok számát? A mongolok betörésétől és a XVI., XVII. század harcaitól eltekintve, nem volt egyetlen olyan időszak sem, amelyben az elszabadult szenvedélyek az egész országban (ti. Erdélyben) annyi rablást, gyújtogatást, és gyilkolást okoztak volna, mint ebben az esztendőben.”^[15]

1918 előtt, kevés kivételtől (például az Amerikába kivándoroltak) eltekintve, szinte az összes magyar nemzetiségű ember a Magyar Királyság területén élt, és a többségi nemzethez tartozva bizonyos szintű védelmet élvezett a rasszista jellegű támadásokkal szemben. Ennek ellenére gyakran fordultak elő incidensek a többségükben nemzetiségek lakta területeken, különösen akkor, ha a központi kormányzat csak nehezen, vagy – helyenként – egyáltalán nem tudta érvényesíteni a hatalmát (1848-49, első világháborús események).

 

A történelmi Magyarország területén élt nem-magyar népekben, a 19. század végén, függetlenedési törekvésükkel párhuzamosan erősödött a magyarellenesség. Csak kis szerepe volt ebben a 19. század végi-20. század eleji magyar kormányok rossz nemzetiségi politikájának. Az erős kül- és belföldi propaganda hatására az egységes, modern magyar közigazgatás kiépítését és a magyar nyelvű iskoláztatás támogatását a nemzetiségek (különösen a szlovákok és a románok), nemzeti létük veszélyeztetéseként élték meg, annak ellenére, hogy például a románoknak Magyarországon 1880-ban 2756 tisztán román nyelvű és 394 kétnyelvű iskolájuk volt, míg a Román Királyságban (Havasalföld és Moldva együtt) mindössze 2505 iskola működött.^[16]

A Vendvidéken, a magyarországi szlovéneknél folytattak erőteljes magyarosítást, amit a terület evangélikusai támogattak, mert meg voltak győződve Magyarország nemzeti felsőbbrendűségéről.^[17] A katolikus papság ellenben hevesen ellenállt a magyarosításnak és az 1910-es évekre nyíltan hirdette, hogy a szlovéneknek Magyarországon nincs jövőjük. A magyarosítás a szlovénségre nézve veszélyesebb volt, mint más nemzetiségekre, ugyanis a szlovének száma aránylag kicsi volt, illetve elmaradott gazdaságuk miatt, sok értelmiségi csak úgy juthatott magasabb szintre, ha elfogadta és támogatta a magyarosítást. Ivanóczy Ferenc, Borovnyák József, majd Klekl József vállalták az ellene való küzdelem ügyét, többek között szélesebb autonómia, vagy teljes függetlenség megszerzése végett. Klekl nyilatkozataiban élesen bírálta a magyarosítást és szorgalmazta a függetlenedést, majd a Jugoszláviával való egyesülést. A magyarságot nem illette diszkriminálva, azonban egyesek szemében a katolikusok részéről történt effajta megnyilvánulások mégis magyarellenesnek minősültek, meglehetősen alaptalanul.^[18] Klekl például azt is ellenezte, hogy a Muravidékre, a magyar településekre nyugat-szlovéniai és olaszországi szlovén telepeseket helyezzen el a jugoszláv állam, tudva, hogy ez mind gazdaságilag, mint kulturálisan káros hatással lesz a vidékre.^[19] Amikor a magyar honvédség visszaszerezte a jugoszlávoktól a Muravidéket, Kleklt nyomban letartóztatták magyarellenességgel és ún. „hazafiatlansággal” vádolva a 20-as években végzett közszerepléséért. A magyar revízió felfogása szerint a vendek (szlovének) „szláv nyelvű magyarok,” ennek téves tudatában kezelték hazaárulásnak az elszakadási törekvéseket. Végül sem Kleklt, sem más szlovén vezetőket nem ítélték el az akkori cselekményeik miatt.

Az eufemikusan trianoni békeszerződésnek titulált diktátumban a győztes nyugati hatalmak ugyan feltételeket és korlátokat vettek a szövegbe, az immár kisebbségbe szorult magyarság védelmére, de azokat az azóta hatalomra juttatott kisantantos államok és mai utódjaik teljesen figyelmen kívül hagyják, a magyar lakosság önrendelkezési jogát folyamatosan semmibe veszik.

A trianoni békeszerződésben a győztes nyugati hatalmak ugyan feltételeket és korlátokat vettek a szövegbe, az immár kisebbségbe szorult magyarság védelmére, de azokat az azáltal hatalomra juttatott kisantant államok figyelmen kívül hagyták és a magyar lakosság önrendelkezési jogát folyamatosan semmibe vették. Ezek a békeszerződés betű szerinti megsértését jelentették, állami szinten.

Az 1920-ban Magyarország által aláírt trianoni békeszerződés stratégiai alapon – nem egyszer hamisított adatok alapján – meghúzott határokkal valósította meg az addig a Magyar Királyság területén élt nemzetiségek önrendelkezését. Ezzel nagyszámú magyar került, immáron kisebbségként, idegen, sokszor velük szemben ellenséges fennhatóság alá.

Az államalkotóvá vált nemzetiségek gyakran a magyar kisebbségtől érezték leginkább veszélyeztetve a nehezen megszerzett függetlenségüket. Ez nagyarányú, súlyos magyarellenes intézkedésekhez vezetett az egykori Magyar Királyság területén. A magyar iskolák számát jelentős mértékben csökkentették, a nem magyar többségű területeken a magyar oktatást teljesen megszüntették. A magyar elit újratermelődésének megakadályozása érdekében a magyar nyelvű egyetemi oktatást minden utódállamban megszüntették (Pozsony, Kolozsvár). Korlátozták a magyar nyelvű kiadványok megjelenési lehetőségeit és importját, a magyar színjátszást egykori nemzeti színházaiból is kirekesztették. Politikai szinten is tapasztalható volt az erőteljes magyarellenes vonulat, ami a második világháború kitöréséig csak kismértékben enyhült.

 

Bővebben: Beneš-dekrétumok

A II. világháború után a Beneš-dekrétumok jelentették a magyarellenesség egyik legmarkánsabb állami szintű megnyilvánulását. A felvidéki magyarságtól a magántulajdona mellett, az állampolgárságot és így az alapvető állampolgári jogokat is megvonták, valamint bizonyos esetekben a mozgási szabadságát is korlátozták (deportálások Szudétaföldre). Megjegyzendő, hogy ugyanakkor hárommillió némettel is ugyanígy elbántak. Bár a rendelkezéseket 1948-49-ben részben visszavonták, jogilag azok máig érvényben vannak. 2008-ban mind Csehország, mind Szlovákia parlamentje érvényességüket megerősítette. Azzal mentegetőztek, hogy a magyarokra vonatkozó dekrétumok gyakorlatilag már úgysem élnek.

Bővebben: Délvidéki vérengzések

A bevonuló jugoszláv partizánalakulatokból létesült új katonai hatóság, a Bánáti, Bácskai és Baranyai Katonai Igazgatás és az OZNA (Odelenje za Zaštitu Naroda, vagyis Népvédelmi Osztály) állambiztonsági szerve ellenőrzése alatt katonai közigazgatást vezettek be Vajdaságban. Ezt követően a kommunista pártvezetés (Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács) utasítására etnikai alapú, per nélküli, kollektív büntető eljárásokat kezdtek. 1944-45 telén lakóhelyükön vagy gyűjtőtáborokban – korra és nemre való tekintet nélkül – tömegesen kínozták meg és végezték ki a magyar és német nemzetiségű polgári lakosságot, a II. világháborúban való kollektív bűnösséggel vádolva őket. A kivégzések több helységben tömeges lincseléssé fajultak, a helyi szerb lakosság egy részének aktív részvételével. Óbecsén ezek mellett az egész magyar lakosságot megkülönböztető jelzés – fehér karszalag – viselésére kötelezték, és kényszermunkára lehetett hajtani őket.

Az áldozatok számát még mindig csak becsülni tudjuk. Újvidéken (Novi Sad) az akkori lóversenypályánál közel 2000 magyart végeztek ki. Szinte minden magyarlakta településen volt genocídium. A vérengzések során harmincöt katolikus papot, majdnem valamennyi helyben maradt plébánost is, megkínoztak és meggyilkoltak. A polgári lakosságon kívül tömegesen végeztek ki magyar hadifogoly honvédeket is. Az 1944-45 telén lemészárolt magyarok száma legalább 35 000-45 000 közé tehető.

1945–1948 között a következő helységekben működtek internáló táborok: Gádor (Gakovo), Tiszaistvánfalva (Bački Jarak), Körtés (Kruševlje), Molidorf, Rezsőháza (Knićanin), Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica). A táborokban becslések szerint több mint 70 000 német és magyar nemzetiségű polgári személy (nagyrészt öregek, asszonyok és gyermekek) vesztette életét éhség, fagyhalál, járványok, kínzás vagy kivégzés következtében.

Jugoszlávia más területén, pl. a Muravidéken, a szlovén kommunista partizánok megkímélték a magyarokat, akiknek számát viszont mesterséges asszimilációval csökkentették tovább.

Bővebben: Maniu-gárda

A magyarellenesség legtöbb áldozattal járó^[forrás?] megnyilvánulása azonban Romániában történt a két világháború között, valamint a második világháború után. 1945 tavaszán Románia azzal a feltétellel kapta vissza Észak-Erdélyt, hogy tiszteletben tartja a kisebbségek önrendelkezéshez való jogát, így 1952-re kialakították Erdélyben az Magyar Autonóm Tartományt. A helyzet azonban 1965-ben megváltozott Ceauşescu hatalomra kerülésével. A diktátor célja a nagy román nemzetállam létrehozása volt, ezt a kisebbségek erőszakos asszimilálásával vagy fizikai megsemmisítéssel akarta elérni. 1983. május 10-i híres beszédében kijelentette, hogy minden etnikai csoport, de legfőképp a magyarság a román úri faj „rabszolgája”. Első intézkedése az volt, hogy eltörölte a magyar felsőoktatást, románosította a magyar középiskolákat, elkezdődött a magyar oktatók és vallási vezetők könyörtelen üldözése, sokukat öngyilkosságba hajszolták, míg mások „kihallgatások” során vesztették életüket. Ceauşescu 1966-ban megszüntette az Magyar Autonóm Tartományt és kihirdette az „egyesített Nagy-Románia nemzeti államát, az egy román nemzet földjét” (Románia alkotmányában napjainkban is nemzetállamként határozza meg önmagát). A pártgyűlés csaknem ötmillió polgárt képviselő tagjainak megmondták, hogy választóiknak asszimilálódniuk kell a román nemzetbe, vagy kénytelenek vállalni a következményeket. A magyar kulturális örökség megőrzésére irányuló legkisebb ellenállást is felségárulásnak minősítették, életfogytiglani börtönnel vagy akár halállal is büntették. A bukaresti Belügyminisztérium Statisztikai Hivatalának irataiból nyert adatok szerint (241 C szoba „Bizalmas Okmány XXX2 számmal”) 1944-ben Romániának 2 898 356 fő magyar nemzetiségű lakosa volt, 1974-ben már csak 2 217 897 fő magyart soroltak fel az egyházi névjegyzékekben, a párt névjegyzékében és egyéb közigazgatási adatokban. Közülük 236 981 fő 1945 után született, a „túlélők” száma tehát mindössze 1 980 916 fő, figyelembe véve azokat, akiket eltemettek – 1944 és 1974 között összesen 194 562 főt –, nincs hír a hiányzó 722 878 magyarról. Egy részük elmenekült az országból, sokakat – feltételezések szerint kb. 100 000 főt – elhurcoltak és a Kárpátokon túl telepítettek le, hogy ott asszimilálódjanak és a helyükbe románokat telepíthessenek. További kb. 100 000 embert meggyilkoltak az 1944-es tömegmészárlások során, és kb. 50 000 az orosz gulágokba továbbítottak száma. Rengeteg embert hurcoltak továbbá kényszermunkára a Duna-deltába, és ott egyszerűen tömegsírba hányták az alultápláltságtól, betegségtől, vagy egyéb ok miatt elhalálozott embereket. Szintén jelentős azon áldozatok száma, akiket a román Securitate tartóztatott le és kínzott halálra.^[22]

A Szovjetunióhoz került kárpátaljai magyar lakosságot háborús bűnösként kezelték, sokakat deportáltak Gulag-táborokba. Még a nyolcvanas években is, vélhetőleg felülről sugalmazott, a magyarokat becsmérlő közbeszéd volt hallható róluk az egész birodalomban (fafejű, rebellis, oroszul se tudó stb. fajzat). Az azóta önállósult Ukrajna sem tekinti egyenrangú polgárainak őket. A Vereckei-hágón emelt Millenniumi emlékművet gyakran megrongálják.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

 

Magyarellenesség ma elsősorban a Kárpát-medencében, az egykori kisantantos utódállamok területén fordul elő. Szítása sokszor szervezetten történik, a magyarellenesnek tekinthető politikai erők hosszabb–rövidebb időre gyakran befolyásossá válnak az adott ország politikájában. Ilyen szempontból Romániában élen jár a Vatra Românească, Noua Dreaptă vagy a Nagy-Románia Párt, Szerbiában a Szerb Radikális Párt és a Szerbiai Szocialista Párt, valamint Szlovákiában a Matica slovenská, illetve a parlamentből azóta kikerült Szlovák Nemzeti Párt és a Slovenská Pospolitosť.

Kolozsvár egykori polgármestere, Gheorghe Funar (1992-2004) sok téren korlátozta a helyi magyar kisebbség életét, tevékenységét, önkormányzatát nemegyszer magyarellenes megnyilvánulásokat téve, illetve ilyen jellegű tüntetéseket^[23] vezetve.

A 2006-os, előrehozott szlovákiai választásokon győztes baloldali Smer szövetségre lépett a magyarellenes kijelentéseiről ismert Ján Slota vezette szélsőjobbos Szlovák Nemzeti Párttal, amelynek egyik célkitűzése a magyarok elűzése szülőföldjükről. 2006 augusztusában újra megjelentek Szlovákiában a magyarok elleni atrocitások, köztük a magyarverések.^[24] A jelenlegi magyar kormányok a határon túli szervezetekkel és szlovák politikusokkal való „konzultáció eszközét” veszik igénybe az ilyen megnyilvánulások elleni küzdelemben, mivel „ezek egységes szlovákiai elítélése” miatt egyelőre nincs szükség másra, de távolabbi célként a nemzetközi nyomásgyakorlás eszközét is felvetette.^[25] A 2009. április 4-i választás a Smer-párti Ivan Gašparovič hatalmát újabb öt évre megerősítette.

Koszovó 2008-as Szerbiából való kiválását követően a Szerb Radikális Párt vezetője, Tomislav Nikolić a vajdasági magyarokat azzal vádolta meg, hogy az albánok után ők is ki akarnak szakadni a szerb államból. Miután Magyarország március 19-én elismerte a dél-szerbiai tartomány függetlenségét, többen azzal számoltak, hogy ismét magyarverések lesznek a Vajdaságban. Egy-két incidenstől eltekintve azonban nem lettek komolyabb atrocitások. Koszovó végleges elszakadásának meggátolását a Szerb Radikális Párt viszont első számú feladatának tekinti, s bár nem nyerte meg a 2008-as szerbiai választásokat, a koszovói kérdés kapcsán sok híve van Szerbiában, s a szélsőséges szerb radikalizmusnak a vajdasági magyarok ki vannak téve.

2008. november 1-jén Dunaszerdahelyen egy labdarúgó-mérkőzésen a szlovák rendőrök ok nélkül több magyar szurkolót életveszélyesen bántalmaztak.^[26][27] Brutális támadást hajtottak végre magyar szurkolók ellen. A rendőrök viperát is használtak a támadáshoz, s a már elesett, földön fekvő szurkolókat is ütötték-rúgták.^[28] A magyar kormány, a magyar sajtó is magyarellenes megnyilvánulásként értékelte az eseményt a magyar szurkolókat ért kemény bánásmód miatt. Az eset diplomáciai bonyodalmat eredményezett Magyarország és Szlovákia között.^[29] Ján Slota, a szélsőségesen magyarellenes kirohanásairól ismert szlovák politikus máris nyilatkozott: "A DAC-Slovan labdarúgó-mérkőzésen magyar szurkolók előre megtervezett és jól megrendezett módon provokálták a szlovák rendőröket".^[30] Ján Slota Magyarországot is eltüntetné a térképről, nemcsak a magyar szurkolókat a lelátókról.^[31] Ján Slota pártja, a magyarellenes kijelentésektől sem idegenkedő SNS honlapján napokig egy olyan térkép volt elérhető, amelyen Magyarország nem létezik: Ausztria határai a Dunáig érnek, a többi terület pedig Szlovákiához tartozik. Az SNS nem indokolta meg a térkép megalkotását, de néhány nap múlva eltávolította honlapjáról.

A határon túli magyarokat több, nem felülről jövő atrocitás is éri napjainkban. Ezek legszélsőségesebb formája a magyarverés, de gyakoriak a magyarellenes falfirkák, kétnyelvű helységnévtáblák megsemmisítése vagy olvashatatlanná tétele vagy a magyar zászló égetése.

Gyakran magyarellenesség céltáblái a határon túli magyar oktatási intézmények is. Szlovákiában a magyar tanítási nyelvű iskolák rendszerint nem kapnak az európai uniós iskolafejlesztési pályázati pénzekből.^[32] Továbbá a magyar iskolaépületek is gyakran esnek szélsőséges csoportok rongálásainak áldozatául.^[33] 2006-ban Romániában kizárták Hantz Pétert és Kovács Lehelt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatói testületéből, amiért támogatták a magyar feliratok kifüggesztését az egyetem épületeiben.^[34]

Ritkán előfordulnak időleges magyarellenes kirohanások olyan országok részéről is, amelyekkel Magyarországnak történelmi távra visszamenő ellentéte nincs. Klasszikus példája ennek a 2004-ben Ramil Szafarov által elkövetett különösen kegyetlen gyilkosság. A Magyarországon tartózkodó azerbajdzsáni hadnagy brutálisan megölte örmény tiszttársát a Zrínyi Miklós nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában. Szafarovot elítélték, de Azerbajdzsánban nemzeti hősként tisztelik az örmény megöléséért, véleményük szerint Magyarországnak nincs joga ítélkezni ilyen ügyekben. Az ítélet miatt radikális azerbajdzsáni csoportok tettek magyarellenes kijelentéseket, égettek magyar zászlót is, sőt kisebb bonyodalom is keletkezett Baku és Budapest között.^[35] Szafarovot 2012 augusztusában a magyar kormány – a nemzetközi egyezményeknek megfelelően – kiadta Azerbajdzsánnak azzal a feltétellel, hogy Szafarov hazájában is börtönbe kerül. Az azeriek ellenben elnöki kegyelemben és kitüntetésben részesítették (őrnaggyá léptették elő), a kiadatás pedig Örményországban eredményezett hatalmas felzúdulást, magyarellenes kijelentéseket és az ottani magyar konzulátust is megdobálták, illetve leszaggatták róla a magyar zászlót. További lépésként az örmény állam fölfüggesztette diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal.^[36] Ez különösen fájdalmas aktus, hiszen hazánkban számottevő örmény kisebbség él, a legnagyobb egyetértésben velünk. A svéd külügyminiszter szokatlan lépésnek nevezte az azeriek cselekedetét.^[37]

2009. július 15-én Romániában a Steaua-Újpest labdarúgó-mérkőzésen gyalázkodó feliratot feszített ki a Steaua Bukarest szurkolói csortja. A román szurkolók a kifogástalan magyar nyelven írt, Európában szokatlanul brutális és az egész magyarságot mélyen sértő szöveg mellett, a „Kifelé a magyarokkal Romániából!” mondatot skandálták románul. A román nyelvű Adevarul, Románia egyik legmérvadóbb országos napilapja, címoldalán magyar nyelven kért bocsánatot a román drukkerek által kifüggesztettek feliratért a magyaroktól.^[38] 2011-ben Chisinauban román szurkolók magyar nyelvű "Gyűlölünk titeket" feliratot függesztettek a lelátóra. Az akció közelebbi, pontos oka ismeretlen. Az eset után a televízióban Nyilasi Tibor macskajancsiknak nevezte az elkövetőket.

Szlovéniában és Ausztriában ritkábbak a magyarellenes megnyilvánulások, jóllehet előbbi esetében az elmúlt néhány évtizedben Miško Kranjec és mások sokat tettek ennek érdekében, s ezek ma is éreztetik hatásukat. 2009. szeptember 25-én Zmago Jelinčič Plemeniti, a radikális és magát ún. „baloldali nacionalista”ként meghatározó Szlovén Nemzeti Párt frakcióvezetője javaslatot tett arra, hogy a muravidéki magyar és a tengermelléki olasz kisebbség mandátumát szüntessék meg a parlamentben. Azért tette ezt, mert az olasz kisebbségi képviselő párhuzamot vont a szélsőbal és a szélsőjobb ideológiája között. Emiatt Olaszországban szlovénellenes tüntetés volt. Ennek alapján a Szlovén Nemzeti Párt szerint a kisebbségi magyar és olasz képviselők, valamint politikusok károsítják Szlovénia és a többi európai állam közti jó viszonyt.^[39]
Habár az indítvány ha nyíltan nem is, de burkoltan nemzetiségellenes, amelyet a magyarokat képviselő Göncz László is annak lát, nem konkrétan a magyar kisebbség a célpontja.^[40]

2011 és 2012 között Jože Sukič Sándorvölgyön élő személy magyarellenes kampányba fogott a Muravidéken. Első lépésben nyílt leveleket intézett a Muravidék helyhatóságaihoz, valamint a szlovén állami szervekhez. Több levele az interneten is megjelent. Egyik levelében, amelyet a nemzetiségekkel foglalkozó hivatal államtitkárának címzett hosszúbelűnek nevezte a magyarokat, akik felelőtlenül herdálják az állampénzeket, luxuskörülmények között élnek és miattuk éhezik 3000 muravidéki szlovén. 14 millió eurónyi összeg felesleges kiutalását vetette a szemére a szlovén államnak, amelyet a muravidéki magyarok nem költenek szociális költségekre, s feleslegesnek nevezte a kétnyelvűséget és kulturális beruházásokat.^[41] Az illetékes szlovén hivatalok ezeket a Sukičtól származó állításokat visszautasították és dokumentumokkal igazolták, hogy Szlovénia nem fordított olyan nagy összegeket a muravidéki magyarságra és ez nem vont el pénzeket a szociális juttatásokból. Ennek ellenére Sukič még több különféle levelet és röplapot terjesztett Észak-Muravidéken, amelyben durva, pejoratív és sértő szavakkal illeti a magyarokat, a szlovének hajdani tömeges öldöklésével rágalmazza a magyarságot.^[42] Uszító hangvételű felszólalásait többnyire keresztnevével látta el. A viszálykeltést a különböző internetes blogokban is folytatta, s egyik levele nyomán indult eljárás Vörös Tibor moravske toplicei magyar nemzetiségi politikus ellen sikkasztás vádjával.^[43] A muravidéki magyar önkormányzatok vezetői is megtették feljelentésüket Jože Sukič, akivel szemben közösség elleni izgatás vádjával nyomozott a rendőrség.^[44]

Ján Slota és frakciója újabb, visszhangot kiváltó magyarellenes akcióba fogott 2011 késő tavaszán, minthogy közeledett a szlovákiai népszámlálás. Május elején a Szlovák Nemzeti Párt hatalmas méretű plakátokat ragasztott ki szerte az országban, ilyen felirattal: „Hazánkban ne legyünk idegenek”; „Nem akarunk a Felvidéken élni”. Ezt megelőzően a Szlovák Nemzeti Párt népszavazási javaslattal állt elő, amelynek célja, hogy a szlovák nyelv egyeduralmát megteremtsék Szlovákiában, tehát ki kell zárni a magyart a hivatalos alkalmazásokból. Az államfő a népszavazás kiírására 350 ezer aláírást várt az SNS-től, a plakátok kiragasztásakor – Slota szerint – már 55-60 ezer aláírás gyűlt össze. A Magyar Koalíció (újabb nevén Magyar Közösség) Pártja és a szlovákiai magyar lapok mindezt színtiszta provokációnak tartják. Az MKP a pozsonyi parlamentben tiltakozott az SNS veszélyes, uszító és lélekromboló tevékenysége ellen.^[45] Többször is hangsúlyozták, hogy az Európai Unióban nincs helye az ilyen intoleranciának. Május 7-én és 8-án egy huligánakció keretében összesen tizenkét magyarellenes és antiszemita feliratot firkáltak több épületre Érsekújvárban, az egyik ilyen feliraton, a Törökszalasztó utcában ez állt: „Halál a magyarokra!”^[46] Az antiszemita feliratokat, amelyek közül az egyik német nyelvű volt („Zsidók haza!”), a közeli zsinagógára firkálták fel, náci és fasiszta jelképekkel együtt. A rendőrség csakhamar elfogta a vandálokat: egy 33 és egy 28 éves férfit. Tettükért – a törvény szerint – akár 4-től 8 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.^[47]

A még az előző Fico-kormány által keresztülvert magyarellenes törvény értelmében bevonják a magyar állampolgárságukat bejelentő felvidéki polgárok hivatalos szlovák okmányait. A lévai járási rendőrség elsőként Gubik Lászlónak postázott levelében nincs ugyan megszabva semmiféle határidő, hogy mikor kellene leadni a személyi okmányokat, de a levélből kiderül: ha a fiatal politikus nem tesz eleget ennek a kötelességének, 33 eurós pénzbüntetést szabhatnak ki rá. A másodikként Boldoghy Olivér komáromi színész-vállalkozó novemberi esete után, harmadikként, 2011. december 3-án, Tamás Aladárné, született Szűcs Ilona, 99 éves nyugalmazott (többszörösen kitüntetett, legidősebb felvidéki magyar) tanítónőt is kötelezték a szlovák hatóságok arra, hogy személyazonosító okmányait adja le, miután bejelentette, hogy újra felvette a magyar állampolgárságot (úgy tudta, hogy aki már volt magyar állampolgár, arra nem vonatkoznak a rendelkezések). Az idős asszony már el is hagyta a megszállt Felvidéket, Magyarországon élő leányához költözött a további zaklatásokat elkerülendő.^[48] (Kint maradt leánya azóta belehalt a zaklatások okozta szívbetegségébe). Egy negyedik szlovákiai magyar, Dolník Erzsébet is felszólítást kapott a szlovák hatóságoktól személyi okmányai leadására, miután korábban nyíltan vállalta, hogy felvette a magyar állampolgárságot.^[49] A kettős állampolgárságot tiltó szlovák törvény nemcsak a világ jobbik felén, hanem még Szlovákiában is alkotmányellenes. Ezzel a lépéssel ugyanolyan hontalan státusba kerülnek, mint a háború utáni ún. lakosságcsere idején kiebrudalt és vagyonukból kiforgatott magyarok, hiszen magyar okmányaik nincsenek és ha lakóhelyük nem lesz Magyarországon, innen csak útlevelet kaphatnak. Jogosítvány híján, gyakran kenyérkeresetüktől is megfosztják őket, sőt, az afro-ázsiai illegális bevándorlókhoz hasonlóan 3 hónap múlva akár ki is utasíthatják őket szülőföldjükről.

A magyarverés kifejezés alig néhány éve használatos. A magyarverés kifejezés új szóhasználat a magyarországi sajtó szövegeiben, amit az egyes Magyarországgal szomszédos országokban elszaporodó, etnikai okokból végrehajtott magyarok elleni erőszakos cselekményekről szóló híradásokban nagyon gyakran használ a média és a zsurnalisztika. A „magyarverés” kifejezéshez kapcsolódóan használatba került a „magyarellenes”, „magyargyűlölő” és a „hungarofób” szó is. Ezekkel a szavakkal lehet ugyanis leírni azokat a sajátos rasszista és nacionalista erőszakos cselekedeteket, amelyek többnyire Magyarország határain kívül érik a magukat magyarnak valló személyeket.

• Magyar származás
• Magyar beszéd
• Magyar zene hallgatása
• Magyar felségjelzés használata
• Magyar zászló használata

Az itt található lista a magyarverésekről szóló, interneten is fellelhető híranyagok felhasználásával készült.

• 1990. március 19. – Fekete március (románul: Violenţele interetnice de la Târgu Mureş). Hodákról és Libánfalváról beszállított ittas románok életveszélyesen megsebesítik Sütő András magyar írót, aki elveszítette fél szeme világát is.^[50] (Románia)
• 1992. szeptember 17. – A Slovan-Bratislava-Ferencváros BEK mérkőzésen a magyar szurkolók ellen brutális szlovák rendőri fellépés előre kitervelt módszeres magyarverés volt – nyilatkozta a Népszabadságnak a helyszínen szurkoló Farkasházy Tivadar is.^[51] (Szlovákia)
• 2004. augusztus 22. – Szabadkán két fiút, akik egy vidéki buszról szálltak le a Pátria szálló előtt, közrefogott és agyba-főbe vert féltucatnyi szerb huligán. „Nem számít, ez is magyar, verd nyugodtan!” – mondta az egyik támadó.
• 2004. szeptember 16. – Az Európai Parlament felszólította a szerb hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a vajdasági magyarellenes incidensek leállítása érdekében, amennyiben az ország folytatni akarja az Európai Unióhoz való közeledést.
• 2004. szeptember 17. – Átlépte Röszkénél a magyar határt a szabadkai Sötét család, amelynek tagjait súlyos zaklatások érték. A családfő előtte már többször jelezte: a fenyegetések és zaklatások miatt elindulnak Magyarországra, ahol politikai menedékjogot kérnek.^[52]
• 2004. szeptember 29. – „Halál a magyarokra” feliratot festettek Újvidék Újtelep nevű, sűrűn lakott negyedében egy ház pillérére, a Feketicsről Topolyáig közlekedő Topolatrans autóbuszán pedig, egy szikicsi magyar fiatalembert megvertek reggel, mert rámosolygott egy szerb fiúra.
• 2004. december 18. – Két vajdasági magyar egyetemistát pofoztak fel Újvidéken, amiért magyarul beszéltek az utcán, a súlyosabb atrocitást a közelben buszra várakozók akadályozták meg.
• 2005. december 9. – Udvarnokon szerb fiatalok zaklatták a tordai autóbusz utasait, és azzal fenyegették őket, hogy ötvenen fognak visszatérni Tordára. (Szerbia)
• 2005. december 23. – Csőszteleki szerb fiatalok vertek meg magyar zenét hallgató fiatalokat. (Szerbia)
• 2005. december 24. – Vallási és nemzeti gyűlöletkeltés miatt őrizetbe vettek egy szerb fiatalt, aki többedmagával karácsonykor bántalmazott két, nála idősebb magyar férfit. (Szerbia)
• 2005. december 31. – A Maros-megyei Medve-tónál (Szováta) egy 20-30 fős román társaság petárdákkal és rakétákkal kezdte dobálni a szomszédos, szovátai magyar fiatalokból álló, 12 fős asztaltársaságot. Az egyik magyar fiatal az anyanyelvén ezt szóvá tette. A román csoportból erre köpködés volt a válasz, majd ütlegelni kezdték őket.
• 2006. július 29. – A Szent Anna-tóhoz kiránduló hét kézdivásárhelyi fiatalt egy ittas rendőr arra utasította, hogy ne álljanak meg motorjukkal az út szélén, hanem hajtsanak be a parkolóba. Ennek eleget is tettek, a parkolóban azonban négy másik rendőr és tíz álarcos rohamrendőr várta és agyba-főbe verte őket.
• 2006. augusztus 25. – Malina Hedviget, csallóközi magyar nemzetiségű, német szakos nyitrai egyetemistát a reggeli órákban támadott meg Nyitrán két fiatal bőrfejű szlovák férfi, mivel a fiatal nő magyarul beszélt az utcán. Több mint öt év elteltével, az azóta már anyai örömöket élvező immár fiatalasszony, a hatóságok nyomására, elfogadta a szlovák kormány bocsánatkérését, és visszavonta keresetét a Strassbourg-i Emberijogi Bíróságon, a jogosan járó anyagi kártérítése nélkül. Hedviget azóta is zaklatják a szlovák hatóságok; rágalmazás vádjával elmeklinikán akarják erőszakkal megvizsgáltatni. (Szlovákia)
• 2006. augusztus 26. – Egy diószegi fiatalembert éjjel vertek meg, mert magyarul beszélt. Mielőtt az egyik támadója megütötte volna, megkérdezte, vajon ismeri-e Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenes kirohanásairól ismert elnökét, és tudja-e, vajon hol lakik. (Szlovákia)
• 2006. szeptember 1. – A felvidéki Nagymegyer melletti Ekecs település művelődési házában súlyosan bántalmazott több felvidéki magyar nemzetiségű rock-rajongót egy szlovák fiatalokból álló csoport.
• 2007. június 10. – Néhány magyar péterrévei autóbusszal ment szórakozni Zentára. Ott szerb személyek erőszakkal elénekeltették velük a Đurđevdant, s ha megakadtak, megpofozták őket.
• 2007. július 25. – Brutálisan megvertek egy fiatal szegedi orvost a vajdasági Zentán, ahol az áldozat – hallgatóként – könnyűzenei koncerten vett részt. Elmondása szerint, azért bántalmazták a bácskai városban, mert magyarul beszélt.
• 2007. augusztus 16. – Egy Csongrád megyei szervezet jótékonysági adománygyűjtő akciót folytatott a dévai magyar árvaház gyermekei támogatására. Dévára utaztak, hogy az összegyűlt adományokat átadhassák az árvaház köztiszteletben álló vezetőjének, Böjte Csaba ferences szerzetesnek, ám az árvaházból távozva román huligánok megtámadták, és fizikailag bántalmazták őket.
• 2007. november 10. – Az Újvidék melletti Temerinben, egy körülbelül tízfős szerb csoport az autóbuszon nekiesett három magyar fiatalnak, és gyalázkodó szavakkal sértegették a többi magyar utast is.
• 2008. március 18. – Nagyszőlősön egy fiatalasszonyt azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán. (Partium)
• 2008. április 19. – Kolozsvár szívében bántalmaztak három magyar fiatalembert azért, mert anyanyelvükön beszéltek. Kettejüknek súlyosabb sebesülései keletkeztek, egyiküknek eltört az orra. Támadóik az unguri, vagyis magyarok, valamint a bozgori szót ismételgették, ami a románok által használt csúfolódó elnevezés a magyarokra.^[53][54][55]
• 2008. április 19. – A szabadkai Maxi Market előtt Slobodan Đorđević és Luka Tubić nemzeti alapon sértegették Komjáti Attila magyar fiatalembert, majd leköpték barátnőjét. Amikor közbe akart avatkozni, Đorđević hasba szúrta. Életveszélyes állapotban szállították a szabadkai kórházba, de szerencsésen felépült. (Szerbia)
• 2008. április 26. – Temerinben két magyar fiatalt vertek meg. (Szerbia)
• 2008. május 1. – Vársonkolyoson nagyváradi magyar sátorozókra támadtak rá az éj folyamán román gazemberek.
• 2008. május 6. – Törökkanizsán, két fiatalt vertek meg, miközben magyar zenét hallgattak mobiltelefonon. A szórakozóhelyen levő 4-5 szerb fiatal úgy összeverte a két fiút, hogy az egyikük agyrázkódást szenvedett. (Szerbia)
• 2008. augusztus 8. – Kolozsváron egy magyar fiatalember éppen vendéglőből jött ki két barátjával, amikor két ittas román suhanc rájuk támadt. A konfliktus oka pusztán az volt, hogy magyarul beszéltek.
• 2008. október 24. – Szabadkán születésnapját ünneplő édesapja és bátyja társaságában Kónya Róbert hazafelé tartott, amikor megtámadták őket. Az incidenst nem előzte meg semmilyen szóváltás, a szerb ifjakat az zavarta, hogy magyar nyelven beszéltek. (Szerbia)
• 2008. november 1. – A DAC–Slovan labdarúgó mérkőzésen, amelyen Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes is részt vett, szlovák rohamrendőrök összeverték a magyar szurkolókat (Szlovákia)

18. perc: A szlovák kommandósok berontottak a magyar szektorba. Körülbelül ezer magyar szurkolót zsúfoltak össze egy kb. tíz méter széles sávba. Eközben a Slovan-drukkerek petárdákat dobáltak be a pályára, arra a rendőrök nem is reagáltak. A mérkőzés félbeszakadt.

20. perc: Két magyar szurkoló mozdulatlanul feküdt a magyar szektorban, ahová benyomultak a szlovák kommandósok. Mentők érkeztek több hordággyal. Közben a labdarúgó mérkőzés állt, a magyar szurkolók nem fértek el a szektorukban, és egymást taposták, a rohamrendőrök tovább ütlegelték őket.

25. perc: Hordágyon elvitték a sebesült magyar szurkolókat. Egy fiatalembert egy órán keresztül kellett a mentőhelikopteres elszállítása előtt újraéleszteni. Maradandó egészségkárosodást szenvedett. Három magyar sérült került a kórházba, kettő az eszméletét is elvesztette. Később folytatódott a mérkőzés.

• 2009. március 14. – A Szilágy megyei Sarmaságon Róbert egy születésnapi buliról sétált haza, és közben zenét hallgatott, fülhallgatóval. Nem beszélt magyarul az utcán, nem volt nála sem zászló, sem kokárda. Egy román társaság ismerhette őt, és megállította. Megszólították: „Bă ungurule!” (Hé, magyar!), s elkezdték ütni-verni, majd távoztak.
• 2009. március 27. – Magyar származása miatt vertek meg egy 16 éves fiút a Vajdaságban. A 7-8 szerb fiatalból álló társaság hátulról támadt a fiúra, boxerrel arcon ütötték, aki emiatt nekiesett egy kirakatüvegnek. Arccsontja eltört és járomcsontja beszakadt, súlyos sebesülései miatt meg kellett műteni. Többen elmondták: szinte mindennaposak a szerb diákok részéről a magyarokat sértegető megjegyzések.^[56]
• 2009. március 29. – Vasárnapra virradóra ismeretlen tettesek megrongálták a temerini tájház előtt álló, eredetileg még a 19. században felállított római katolikus keresztet, sőt a bádogból készült Krisztus-corpust is megpróbálták letépni, ám ez nem sikerült nekik. Ádám István, a VMDP községi képviselője feljelentést tett a rendőrségen, s ennek nyomán lefolytatták a helyszíni vizsgálatot.

Ez, akárcsak K. Csongor középiskolás két nappal korábbi bántalmazása is egy kb. tizenöt fős, szerbül beszélő csoport részéről, azt jelzi, hogy a kisebbségellenes indulatok ismét feléledőben vannak (vagy tán soha nem is lankadtak) Temerinben, de – mint a bezdáni magyar fiú két héttel azelőtti brutális megverése jelzi – hasonló a helyzet Vajdaság más községeiben is^[57]

• 2009. szeptember 14. Szabadka központjában szerb fiatalok négy magyar fiatalt támadtak meg.^[58]
• 2013 februárjáig is folyamatos magyarverések történnek Temerinben. [2]
• 2013. március 18. Az Óbecsén agyonvert 17 éves magyarul beszélő cigány fiút, családi okok miatt gyilkolta meg négy környékbeli 30-40 éves férfi, egykori jövendőbelijének rokonai.[3]

• 2006. augusztus 28. – „A Magyar Koalíció Pártja (MKP) a gyors egyeztetés szándékával postázta a szlovák parlament pártjainak azt a szövegtervezetet, amelyben kezdeményezi, hogy a törvényhozás pártjai közös nyilatkozatban ítéljék el a szélsőséges és erőszakos megnyilvánulásokat, a Szlovákiában riasztóan felerősödött magyarellenes hangulatot, és állapodjanak meg arról, vajon a parlament elé terjesztik-e, vagy közös felhívásként nyilvánosságra hozzák” – erősítette meg Bugár Béla, a kezdeményező magyar párt akkori elnöke. [4]
• 2008. április 3. – „A kommunizmus bukása óta, azaz 1989 után is számos sérelem érte a majd' kétmilliós romániai magyarságot. Európa egyik legnagyobb etnikai kisebbségeként viszont közösségünk elkötelezte magát amellett, hogy demokratikus és békés eszközökkel védje meg identitását. Közösségünk tagjai Románia lojális állampolgárai, de nem kívánnak másodrangú állampolgárként élni hazájukban. Kérem, lépjenek velem kapcsolatba, ha tanácsaikkal segíteni tudják egy kiegyensúlyozott, egészséges és virágzó romániai társadalom felépítését! Tisztelettel küldöm jókívánságaimat” írta Brüsszelben, 2008. április 3-án kelt levelében Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő. [5]
• 2008. november 2. – „Túlmutat a szombat délutáni dunaszerdahelyi szlovák rendőrattak egy erőszakkal tarkított focimeccsen. A magyar kormány azonnali és mindenre kiterjedő vizsgálatot kért a szomszédos állam hatóságaitól” – tudatta közleményben a Kormányszóvivői Iroda.
• 2008. november 7. – „Bármennyire elfogadhatatlan is egyik-másik szélsőséges csoportnak, személynek a szövege, az nem felhatalmazás arra, hogy a rendőrség gumibottal nekik menjen. Politikai érvekre politikával kell válaszolni, nem pedig gumibotokkal” – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő.

• Koszovó miatt magyarverések lehetnek a Vajdaságban, nol.hu 2008. március 18.
• Tőkés László a magyarverések ellen emelt szót az EP-ben
• 2008. március 15. Románia, Kolozsvár (video)

• Cseres Tibor: Vérbosszú a Bácskában
• Adalékok az 1944. szeptember 26-ai szárazajtai magyarellenes mészárláshoz Archiválva 2007. szeptember 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Gondolatok a felvidéki magyarok kárpótlásáról
• A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
• A Magyar Emberjogi Alapítvány (HHRF) angol nyelvű jelentései fényképekkel
• Nyíltan magyarellenes számítógépes játék Romániában
• Jan Slota tankokkal jön Budapestre (szlovák nyelvű hangfelvétel)
• Magyargyalázás.hu
• A nagy-romániás Mircea Dogaru román történész műsora (románul)
• Fel kell lépni a magyarellenesség ellen, fidesz.hu
• Magyarellenesség blog
• Kiss Tamás–Toró Tibor–Jakab Zalán Tamás: Magyarellenesség Romániában. Kérdőíves vizsgálat, a közoktatásban használt tankönyvek és a román közösségi média tartalomelemzése; Bálványos Intézet–Székelyföldi Közpolitikai Intézet, Kolozsvár, 2021
• Lipušček, Uroš (2020): Ameriška diplomacija in vprašanje Prekmurja na mirovni konferenci v Parizu 1919. »Mi vsi živeti ščemo.« Prekmurje 1919: okoliščine, dogajanje, posledice. Zbornik prispevkov mednarodnega in interdisciplinarnega posveta na Slovenski Akademiji znanosti in umetnosti. Ljubljana 29.-30. maj 2019. Ljubljana 2020. ISBN 978-961-268-072-5

 

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Magyarellenesség témában.

• Vasgárda
• Vatra Românească
• Noua Dreaptă
• Fekete március
• Matica slovenská
• Edvard Beneš
• Nicolae Ceaușescu
• Gheorghe Funar
• Ján Slota