[go: up one dir, main page]
Wikipédia

Kogurjo

ókori koreai állam
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. szeptember 10.
Ebben a szócikkben a koreai nyelvű szavak átdolgozott latin betűs és magyaros, valamint a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Kogurjo (hangul: 고구려, handzsa: 高句麗, RR: Goguryeo?; i. e. 37 – i. sz. 668[2]) az úgynevezett három királyság legnagyobb területével rendelkező állama volt a Koreai-félsziget területén, melyet a legenda szerint Ko Dzsumong alapított a Tedong folyó völgyében. Történészek szerint valószínűbb, hogy a törzsi állam az i. e. 2. században jött létre.[1]

Kogurjo
고구려 (高句麗)
i. e. 37 – i. sz. 668
Kogurjo zászlaja
Kogurjo zászlaja
Kogurjo (Goguryeo) 476-ban
Kogurjo 476-ban
Általános adatok
FővárosaCsolbon (졸본, 卒本; i. e. 37. – i. sz. 3)
Kungneszong (국내성, 國內城; 3–427)
Phjongjang (평양, 平壤; 427–668)
Hivatalos nyelvekkogurjo nyelv
Vallástaoizmus, buddhizmus, sámánizmus, konfucianizmus[1]
Kormányzat
Államformamonarchia
Uralkodó28 uralkodó
ElődállamUtódállam
← Pujo (állam)Palhe →
Silla →
A Wikimédia Commons tartalmaz Kogurjo témájú médiaállományokat.

Fénykorát az 5. században élte, amikor Kvanggetho és fia Csangszu csaknem a teljes Mandzsúriát és Belső-Mongólia Autonóm Terület egy részét is meghódították. Legnagyobb kiterjedésekor nyugaton a Liao folyóig, keleten a Tengermelléki határterületig, északon a mandzsúriai Szunghua folyóig, délen a Szobek- és Csharjong-hegységig tudhatta magáénak a területeket. A folyamatos háborúk, különösen a 7. században Sillával és a kínaiakkal, valamint a belső viszályok kimerítették Kogurjót, 668-ban összeomlott, területei egy részét Silla, más részét a kínaiak szerezték meg.

Kultúrájában keveredett a buddhizmus, a konfucianizmus, a sámánizmus és a taoizmus, kínai feljegyzések szerint az itt élők szerettek táncolni és énekelni. Építészeti sajátosságaikat a fennmaradt erődökből és a temetkezési helyekből ismerjük. A sírokat kirabolták, így nem maradt fenn annyi tárgyi lelet, mint Sillából, a kogurjói falfestmények azonban értékes tanúi a kor életének, szokásainak.

A mai Kína és Észak-Korea területén található Kogurjo-kori maradványok egy részét az UNESCO Világörökség-programjába is felvették az ősi Kogurjo királyság fővárosai és sírhelyei valamint Kogurjo-síremlékek néven.

Története

szerkesztés

Alapítása

szerkesztés
 
Ko Dzsumong fikcionalizált szobra és sírjának rekonstrukciója Észak-Koreában

A legenda szerint a pujói Ko Dzsumong alapította Kogurjót i. e. 37-ben, azonban kínai feljegyzések szerint i.e. 107-ben már létezett egy ilyen prefektúra a kínai Hszüantu körzetben (koreaiul Hjondo-kun, 현도군), a Jalu középső és Tungcsia folyó felső szakaszánál, Mandzsúria területén. Ennek a Kogurjónak a lakosai feltehetően a jemek nép tagjai voltak, akik i. e. 75-ben sikeresen északabbra űzték a Hszüantu körzetet és létrehoztak egy konföderációs királyságot, melyek városállamokból (na vagy no) álltak. Ebben az időben öt nagy klán alkotta a konföderációt: Szono-pu, Csollo-pu, Kjeru-pu, Szunno-pu és Kvanno-pu. A Pujóból ide vándorolt népcsoport alkotta a Kjeru-put, akik egy idő után átvették a hatalmat az államok fölött. Erre utalhat Ko Dzsumong legendája is.[3]

A kiváló lovas és íjász pujóiak meghódították és integrálták a városállamokat, erődöket építettek és Csolbont tették meg fővárosuknak. I. e. 3-ban Kungneszongba költöztették a fővárost, délebbre Csolbontól, az 1. század elején pedig már az uralkodójuk a vang, azaz király címet viselte.[4] Kogurjo folyamatosan terjeszkedett, hatalmas területeket hódított vissza a kínai államoktól, emiatt folyamatos harcban állt a kínaiakkal. Thedzso király idejében (53–146?) már a ma Oroszországhoz tartozó Tengermelléki határterület és a Tungcsia folyó felső szakasza Mandzsúriában is a fennhatósága alatt állt, és Okcsót is meghódította. Ő volt az az uralkodó, aki létrehozta az örökletes királyi címet a kjeru-pui Ko klán leszármazottainak, ezért lett a posztumusz neve Thedzso, azaz „dinasztia-alapító”.[5]

Megszilárdulása

szerkesztés

Kogukcshon idejében (179–197) megszilárdult az államszervezet, az eredetileg klánközpontokat jelentő területeket tartományokká alakították (pu) és az égtájakról nevezték el őket. A klánvezetők alkották az új arisztokrata réteget, a testvéri trónöröklést pedig felváltotta az apa-fiú öröklési rendszer. A királyok rendszeresen a Csollo-pu klánból választottak feleséget, így biztosítva az uralkodóház politikai támogatottságát. Bevezették a csindebop rendszert, ami lehetővé tette a parasztok számára, hogy a szűkös hónapokban az állami magtárakból kölcsönözzenek gabonát és azt aratás után alacsony kamattal fizessék vissza.[6]

Ahogy az ország megszilárdult, egyre több hadjáratot indítottak a kínaiak ellen. 242-ben Tongcshon király (227–248) megtámadta Hszianping megyét, hogy elvágja a Lölang körzethez vezető szárazföldi utat. Vej, mely a három kínai királyság közül a legközelebb feküdt Kogurjóhoz, visszavágott és 244-ben elfoglalt egy erődöt közel a kogurjói fővároshoz. A következő évben a királyt is sikerült megfutamítaniuk. Kínát azonban belharcok szabdalták fel, és ezt kihasználva Kogurjónak 313-ban sikerült kikergetnie a kínaiakat Lölangból, visszaszerezve Kodzsoszon egykori területeit.[7]

A 4. században a megerősödő hszienpej néppel vívott kemény csatákat az ország a Liao folyó medencéjéért, és 342-ben Mu-zsung Huang, Jen királya porig égette a királyi palotát Kungneszongban, foglyul ejtette az anyakirálynét és 50 000 helybélit hurcolt el. 371-ben Pekcse királya, Kuncshogo kifosztotta Phjongjangot és megölte Kogugvon királyt. Az őt a trónon követő Szoszurim más politikát folytatott, elfogadta a buddhizmust, akadémiát hozott létre a konfucianizmus tanítására, új jogi alapokra helyezte a közigazgatást a fejlettebb kínai mintát követve, és megreformálta a hadsereget, ezzel megteremtve a későbbi hódításokhoz szükséges állami stabilitást.[8]

Fénykora

szerkesztés
 
Kvanggetho sztéléjének másolata Dél-Koreában

Kogurjo az 5. században érte el fénykorát, amikor Kvanggetho (nevének jelentése: „nagy területfoglaló”) és fia Csangszu csaknem a teljes Mandzsúriát és Belső-Mongólia Autonóm Terület egy részét is meghódították. Délen a Han folyó medencéjét is megszerezték, szinte leigázva Pekcsét és Sillát is.[9]

A mai Csian városban található hét méter magas sztéléjének tanúsága szerint Kvanggetho elfoglalta a stratégiai Liaotung erődöt 397-ben, majd 406-ra a teljes Liaotung-területet az uralma alá hajtotta. 398-ban az északkeleti határoknál élő szusen népet hódította meg, 396-ban bevette Pekcse fővárosát. 400-ban 50 000 fős sereggel segítette Silla harcát a Pekcse, Kaja és a japánok elleni küzdelemben. Élete során 64 erődöt és 1400 falut vett be.[9] Fia, Csangszu („hosszú életű”) követte a trónon, aki folytatta apja hódításait. A déli és északi dinasztiák idejében míg az északiakkal harcolt, a déliekkel diplomáciai kapcsolatot vett fel. 427-ben a fővárost Phjongjangba költöztette, a Tedong folyó partjára. A város évszázadok óta fontos központ volt az előző királyságokban, így ez a stratégiai lépés gazdasági és kulturális szempontból is jelentős volt az ország számára.[10]

Pekcse és Silla fenyegetésként élte meg a főváros délebbre költöztetését és a két állam összefogott Kogurjo ellen. 472-ben a kínai Vejhez fordultak katonai segítségért, azonban három évvel később Kogurjo bevette Pekcse fővárosát, Kero királyt lefejezték, és Pekcse kénytelen volt délebbre költöztetni a központját. 494-ben Kogurjo magába olvasztotta Pujót is. Hatalmas területet tudhatott magának ekkor, nyugaton a Liao folyóig, keleten a Tengermelléki határterületig, északon a mandzsúriai Szunghua folyóig, délen a Szobek- és Csharjong-hegységig.[11][1][12]

Háborúk Kínával

szerkesztés
 
Uldzsi Mundok
 
Jon Geszomun

Kogurjo hatalmas birodalommá vált, azonban a 6. század elején Silla elkezdett megerősödni, meglepően gyors ütemben. 532-ben bekebelezték Kumgvan Kaját, 551-ben Pekcsével közösen megtámadták Kogurjo Han folyó-menti területeit, majd Silla 553-ban Pekcse zsákmányolt részét is megszerezte: a Han folyó stratégiailag fontos alsó szakaszát, mely utat nyitott a tengerhez és így Kínához.[13][12]

Miközben Silla gyarapodott, Kogurjónak újra szembe kellett néznie a 6. század derekára magára találó kínaiakkal is: a Szuj-dinasztia 589-ben újraegyesítette Kínát. 598-ban meg tudták magukat védeni Ven-ti császár 300 000 fős seregével szemben, 612-ben pedig Jang-ti 1 130 000 fős serege rohanta le az országot. A jóval képzettebb és harcedzettebb kogurjói sereg, bár létszámában sokkal kisebb volt, sikeresen visszaverte a támadást. Jang-ti ezután a főváros bevételével is megpróbálkozott, sikertelenül. A kínai sereget az azóta is az egyik legnagyobb koreai tábornokként számon tartott Uldzsi Mundok győzte le. Jang-ti 613-ban és 614-ben is újra próbálkozott, de ismét sikertelenül. Amikor a Tang-dinasztia hatalomra került, Kogurjo védekezésre rendezkedett be, az északnyugati határainál mintegy 480 kilométer hosszan emelt falat.[14]

Közben azonban belső viszályok robbantak ki az országban. 642-ben Jon Geszomun katonai vezető puccsot hajtott végre, megölte Jongnju királyt és Podzsangot ültette a trónra, a hatalmat azonban maga gyakorolta. Kijátszotta egymás ellen Sillát és Pekcsét, és területeket foglalt vissza Sillától. Silla a Tangokhoz fordult, akik követelték, hogy Kogurjo hagyja abba a katonai akcióit, amit Jon elutasított, ezzel magára haragítva Taj-cung császárt. 645-ben a kínai sereg végigsöpört Kogurjo északi védvárain, ám az Ansi erődnél vereséget szenvedtek. Az erődöt Jang Mancshun védte embereivel három hónapon át, és a kínaiak végül meghátráltak. 647-ben és 648-ban Taj-cung újra megkísérelt betörni az országba, de ismét visszaverték. A komoly háborúk azonban nem múltak el nyomtalanul, meggyengítették a nemzeti egységet, melyen tovább rontott a Jon Geszomun fiai között kitört vita. Ezek együttesen vezettek Kogurjo 668-as bukásához.[15]

Hanyatlása

szerkesztés

Miután Silla Tang segítséggel eltiporta Pekcsét 660-ban, Kogurjo lett a következő célpont. 661-ben több hónapig ostromolták a fővárost, bevenniük azonban nem sikerült. Bár ezt a támadást visszaverték, Kogurjo jelentősen meggyengült az évtizedek óta tartó háborúskodás miatt. Ráadásul 666-ban Jon Geszomun meghalt, amit követően a fiai és az öccse között hatalmi harc kezdődött. A legidősebb fiút, Namszenget az öccsei üldözték el, megadta magát a Tangoknak. Jon öccse, Csongtho Sillának adta meg magát a déli régió több várával egyetemben. A Tangok kihasználták a lehetőséget, Li Csi seregei visszavették a mandzsúriai területek jó részét és bekerítették a fővárost. 668-ban Podzsangot és mintegy 200 000 embert Tangba hurcoltak, a Kogurjo birodalom szétesett.[16]

Tang elfoglalta a meghódított területeket, nem adva a zsákmányból Sillának. Silla ezért, és mert mindenképp ki akarta szorítani a kínaiakat a félszigetről, támogatta a rövid életű és kis területű Podok állam létrejöttét, melynek királyává Podzsang illegitim fiát, Anszungot (안승; 安勝) tették meg. Silla katonai támadásokat is indított a korábbi kogurjói területekért és végül sikerült a déli területeket megszereznie és 676-ban egyesítette a félsziget déli részét az uralma alatt.[17]

Államszervezet és közigazgatás

szerkesztés
 
Női hanbok a három királyság korszakából. Kogurjóban is hasonlót viselhettek
 
Korabeli koreai kardok

A legmagasabb nemesi cím a kocshuga volt, mely a kjeru-bui királyi Ko klán, a korábbi szono-bui királyi klán, valamint a cshollo-bui Mjongnim klán tagjainak járt ki. 12 rendfokozat volt a tisztviselők között, az arisztokrácia legmagasabb elérhető tisztsége a tedero volt. Ezt követte a tega és a szoga, mely rétegek tagjai számára elérhetetlenek voltak a legmagasabb posztok.[18]

A meghódított területek nemeseit, törzsi vezetőit sajátos rendszerben integrálták a központi államszervezetbe, a hjong és a sza tisztségekkel (például 2. rangfokozatú thedehjong, 태대형, 太大兄; 4. rangfokozatú thedeszadzsa, 태대사자, 太大使者). A királyság későbbi éveiben megjelentek olyan állami pozíciók, mint a katonai ügyintézéssel foglalkozó temodal vagy a thehakpaksza.[19] A főminiszter posztja először meghatározatlan időtartamú volt, később már három évre tölthette be az, akit megválasztott az arisztokrácia. Legtöbbször azonban a legnagyobb hatalommal bíró nemes erőszakkal foglalta el a posztot, a versengők pedig sokszor akár fegyveres harccal döntötték el, ki ül majd a székbe. Ez ellen a király sem nagyon tudott mit tenni. Az 5. rangfokozat fölötti tisztviselők alkották az államtanácsot.[20]

A korábbi városállamokból fallal körülvett városok lettek, melyek kínai mintára a körzet vagy járás (kun; 군, 郡) központjává váltak. Élükön az állam által leküldött tosza (도사, 道士) állt. A járásokat öt nagyobb egységbe csoportosították, ezek neve pu (부, 部) volt, ami tartománynak vagy prefektúrának felel meg. Ezek élére a jokszal (욕살, 褥薩) került. A fővárosokat szintén öt pura osztották, amit kerületnek lehetne ma nevezni.[21] A falvak élére helyi vezetőt neveztek ki, aki csupán helyi tisztséget kaphatott, a központi kormányzatba nem tudott fentebb lépni. Alattuk voltak a szabad parasztok, akik terményadót fizettek és robotra is elvitték őket. Rajtuk kívül voltak még a kitaszítottak, akik külön falvakban éltek, valamint a legalsó réteg, a rabszolgák.[22]

A katonai berendezkedésről kevés leírás maradt fenn. Úgy tűnik, hogy minden férfinak kötelező volt a katonai szolgálat, a főváros mind az öt kerületében állomásoztak egységek, körülbelül 12 500 fő, valamint az öt tartomány mindegyikében voltak kihelyezett zászlóaljak, számuk a 21 000 és a 36 000 között váltakozott és a kormányzók vezették őket. A harcban a későbbi koreai királyságoktól eltérő módon a királyok is személyesen részt vettek. Akárcsak Sillában a hvarangok (화랑, 花郞) csapata, Kogurjóban is létezett olyan fiatalokból álló alakulat, amelyet erkölcsi és katonai oktatásban részesítettek, az elnevezésük szonbi (선비) volt.[23]

Gazdasága

szerkesztés
 
Vadászok, kogurjói falfestmény

Az állam elhelyezkedése miatt (hegyvidék, keskeny síkságokkal) eleinte nem nagyon tudott önellátó gazdaságot fenntartani, folytonos háborúkra, hódításokra kényszerült, hogy a meghódított területek terményadóiból lássa el a népét.[24] Később a vadászat és a halászat helyett a mezőgazdaság került előtérbe, rizst, kölest, tarka cirokot, Ázsiában honos babfajokat és szójababot, ginzenget, szezámmagot, kendert termesztettek, és állatokat is tenyésztettek. Folyt a selyemkészítés, és a bőrárukkal való kereskedés is.[25] Az emberek többféle adót fizettek, volt fejadó és háztartásonként fizetendő adó, valamint kötelező robot és katonai szolgálat. A nomád törzseket, akik vándoroltak, másképp adóztatták: tízfős csoportokban voltak kötelesek adót fizetni. A háztartásokra kiszabott adót annak megfelelően állapították meg, hogy mennyire fizetőképesek az ott lakók.[26]

A kínaiakkal külkereskedelmet is folytatott Kogurjo, feljegyzések és régészeti leletek alapján szinte bizonyos, hogy gazdag kereskedőréteg létezett. Az ország déli és nyugati partvidékei és a folyók mentén folyt a kereskedelem, előbb szabadon, majd meghatározott erődökben. Találtak például kínai porcelánt és feljegyzéseket nyestszőrme-kereskedelemről. A Tang-dinasztia hatalomra kerülése után a hivatalos kereskedelmet Kínával megszakították, de a feketekereskedelem továbbra is létezett.[26]

Kultúrája

szerkesztés
 
Kogurjói asszony; falfestmény

A nép a 10. holdhónapban hálaadási ünnepséget rendezett Ko Dzsumong emlékezetére. A kultúrájuk erőteljesen matriarchális volt, például a házasságot követően a férj a felesége szülőházában élt az úgynevezett szook épületben („vőszoba”) a feleségével, egészen addig, amíg a gyermekeik el nem értek egy bizonyos kort, csak ekkor kapott engedélyt arra, hogy a saját klánjához költöztesse a családját.[27][24]

Vallás

szerkesztés
 
Aranyozott bronz álló buddhaszobor „Jonga 7. évében” felirattal, 119. dél-koreai nemzeti kincs, 539-ből

Amikor i. e. 108-ban létrejött a négy kormányzóság a Koreai-félszigeten, a kínai konfucianizmus tanításai is terjedni kezdtek. A három koreai királyság a társadalmi hierarchia megerősítésére vették át ezt a filozófiai eszmerendszert. 372-ben Kogurjóban létrejött a Thehak akadémia, melyben kínai mintára konfuciánus filozófiát, írást, kínai irodalmat (Négy könyv és öt klasszikus) és hadtudományokat tanítottak.[28] A Han-dinasztia bukásával a konfuciánus tanítások is halványodni kezdtek Kínában, a Tang-dinasztia (618–907) a taoizmust preferálta. A Tangokkal kapcsolatba került koreaiak is átvették a taoizmust, Kogurjo 643-ban. Míg a konfucianizmus az erkölcsi alapokat szolgáltatta, a taoizmus a vallás alapjait jelentette a koreaiak számára.[29]

Mindezek mellett azonban a buddhizmus is utat talált a félszigetre, Kogurjóba 372-ben egy kínai buddhista szerzetes hozott be szútrákat és Buddhát ábrázoló képeket. Az uralkodó réteg lelkesedéssel fogadta az új vallást, mert az segített megerősíteni a hierarchiát, és legitimalizálni az uralkodó hatalmát a nép fölött, ugyanis a nép már nemigen hitt az államalapító legendákban, amelyek szerint a király természetfeletti erőkkel rendelkező isteni hősök leszármazottja.[30] Kogurjóban a legnépszerűbb az úgynevezett Nirvána-iskola (jolban) volt.[31]

Nyelv

szerkesztés

Akárcsak a koreai nyelv esetében, a kogurjo nyelv eredetéről is számos elmélet létezik, egységes álláspont nincs. Mivel a nyelv kihalt, és a fennmaradt szövegrészletek kínai írással íródtak, a kogurjo nyelv szókincsének, hangtanának helyreállítása, feltérképezése sok akadályba ütközik. A fennmaradt nyelvemlékek alapján feltételezhető, hogy rokonságban állt a Silla nyelvvel és nagyon hasonlónak mutatkozik a pekcse nyelvhez is, egyes kutatók feltételezése szerint talán az ókoreai nyelv dialektusai lehettek ezek a nyelvek, de erre sincs kétséget kizáró bizonyíték. Alekszandr Vovin azt az elméletet támogatja, amely szerint a kogurjo és a pekcse nyelv nagyon közel állt egymáshoz és a silla nyelvhez is, és bennszülött koreai nyelveknek tartja ezeket, míg például Christopher I. Beckwith szerint a kogurjo nyelv az ójapán nyelv rokona. Juha Janhunen finn nyelvész más tudósok által sokkal kevésbé elfogadott elmélete szerint a kogurjo nyelv a mandzsu-tunguz nyelvekhez tartozik és Kogurjo népességének egy részét tunguzok alkották.[32][33][34]

Irodalom és zene

szerkesztés
 
Hathúros komungo

Kogurjo alapításának mítoszát, a Csumong-mítoszt először a Kuszamguksza (구삼국사, 舊三國史; „A három királyság ősi története”) című műben írták le, mely mára elveszett, de I Gjubo 1193-ban ez alapján írta Tongmjongvangphjon (동명왕편, 東明王篇) című elbeszélő költeményét.[35]

Az első lejegyzett koreai verset Juri kogurjói királynak tulajdonítják i. e. 17-ből, mely a Hvangdzsoga (황조가, 黃鳥歌; „Sárgarigók”) címet viseli,[36] azonban történészek egyetértenek abban, hogy nagy valószínűséggel nem ő költötte, hanem egyszerű népi költemény.[37]

翩翩黃鳥 편편황조 Phjonphjonhvangdzso Röpködő sárgarigók,
雌雄相依 자웅상의 csaungszangi férfi és nő, szerelemmel telve.
念我之獨 염아지독 Jomadzsidok Magányomban én
誰其與歸 수기여귀 szugijogü ugyan kivel megyek haza?

Az elit réteg egyes tagjai minden bizonnyal írtak kínai nyelvű verseket, amire példa Uldzsi Mundok tábornok 612-ben született költeménye, melyben a kínai tábornokokat ítéli el.[38]

A népdalok (singa) elengedhetetlen kellékei voltak a hangszerek. Kogurjo örökség a citera családba tartozó hathúros komungo (거문고), melyet a Szamguk szagi szerint Vang Szanak (왕산악, 王山嶽) alkotott meg és több mint 100 dalt komponált rajta.[39]

Művészetek

szerkesztés
 
A ssirum ábrázolása a Kakcsocshong falfestményen

A három királyság legjobb állapotban fennmaradt festményei a kogurjói sírokban talált falfestmények. Ezeken egyaránt szerepelnek mitológiai lények és emberi alakok. A sírokat a falakra festett fő téma alapján nevezték el, a Kakcsocshong például a hagyományos koreai birkózást, a ssirumot ábrázolja, a Mujongcshong táncolókat, a Szurjopcshong pedig vadászokat. A leghíresebb kogurjói falfestmény az Észak-Koreában található Kangszodemjo Szasindo, mely négy mitikus állatot ábrázol: a keleti azúrsárkányt, a nyugati fehér tigrist, a déli vörös főnixet és az északi kígyó-teknőst.[40]

Az Indiából kínai közvetítéssel bekerült buddhizmus számos művészeti alkotást eredményezett, különösen sok Maitréja bódhiszattva-szobor készült, ami azt mutatja, hogy a buddhizmusnak ez az ága volt a legerősebb Korea területén.[41]

A kogurjói leletek arra engednek következtetni, hogy már ebben a korban is elterjedt voltak a mai onggi edényekre hasonlító alakú kőcserépedények.[42]

  • azúrsárkány 
    azúrsárkány
  • ülő bodhiszattva 
    ülő bodhiszattva
  • korsó 
    korsó

Építészet

szerkesztés
 
Az Ünaamszong erőd maradványai Kína Csilin tartományában

A kogurjói paloták közül egy sem maradt fenn az utókorra, csak feljegyzésekből és ásatások maradványaiból van róluk információ. Az Anhakkung palotát 427-ben emeltette Csangszu király Phjongjangban, a feltárt maradványokból ítélve nagy épület lehetett, mintegy 620×622 méter alapterületű.[43]

A Szamguk szagi szerint Kogurjo számos erődöt épített; a sírokban talált falfestményekből ítélve fejlett érődépítési technikával rendelkeztek. Kihasználták a félsziget földrajzi jellegzetességeit és főként jól védhető hegyi erődítményeket emeltek, jóval korábban mint a környező koreai államok. Észak-Korea területén ma is megtalálhatóak a Teszongszanszong és a Pengmaszanszong erődök maradványai. Kínában csaknem száz kogurjói erőd maradványai vannak elszórva Csilin és Liaoning tartományokban.[44]

Számos sír maradt fenn, melyek őrzik a kogurjói építészet sajátosságait. Kezdetben a sírokat hatalmas, egymásra pakolt kőtáblákból építették fel. Ennek egyik példája „A tábornok sírja” (Csangguncshong; 장군총, 將軍塚), mely 12 méter magas. Később a sírhalom-építésre váltottak: a kőtáblákból emelt sírkamra fölé földből dombot emeltek. Ezeket könnyű volt kirabolni, ezért gyakorlatilag alig maradtak fenn emlékek a sírok belsejéből.[45]

Vitatott kínai források

szerkesztés

2002-ben történelmi vita bontakozott ki Kína és Dél-Korea között Kogurjo kapcsán. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia (中国社会科学院), mely állami szerv, Kogurjót Kína hűbérállamának sorolta be, ami felháborodást keltett Dél-Koreában. A feszültség tovább fokozódott, amikor Kína az UNESCO Világörökségi programba jelölte a területén található korabeli sírokat, és a benyújtott dokumentumokban Csungkuo Kaokouli, azaz „kínai Kogurjo” néven utalt az államra.[46] További, államilag megrendelt kínai munkák is hasonlóképpen kezelik a kérdést: nem hajlandóak elismerni Kogurjo koreai voltát, kínai tartományként kezelik és kínainak tekintik a területén élt népeket. Emiatt a dél-koreai történészek azzal vádolták meg Kínát, hogy megpróbálják átírni a koreai történelmet. Kim Dzsinung véleménye szerint a kínaiak állításai szembemennek a saját történeti írásaikkal, azaz a kínai dinasztiák eredeti feljegyzéseivel is.[47]

Emlékezete

szerkesztés
 
Dzsumong rekonstruált síremléke Phenjanban

Észak-Korea felmenőjének tartja Kogurjót, az államalapítást propagandaokokból korábbra datálják, mint a történészek: Kim Dzsongil egy 1964-es dolgozata alapján i. e. 277-re teszik. Ennek oka, hogy a Dél-Korea közvetlen felmenőjének tartott Sillánál korábbi időpontban kellett, hogy létrejöjjön a királyság, ez presztízskérdés Észak-Korea szemében.[48]

A mai Kína és Észak-Korea területén található Kogurjo-kori maradványok egy részét az UNESCO Világörökség-programjába is felvették Az ősi Kogurjo királyság fővárosai és sírhelyei valamint Kogurjo-síremlékek néven.[49][50]

Ábrázolása a filmművészetben

szerkesztés
 
A Csumong számára épített kapudíszlet

A Kogurjo-kort számos filmben és televíziós sorozatban feldolgozták, például az 1962-ben, a KBS csatornán képernyőre került első dél-koreai történelmi televíziós sorozat, a Kuktho malli (국토만리, 國土萬里) is ebben a korban játszódott.[51][52] Kvanggetho király legendás alakját is többször megörökítették, például a 2007-es The Legend[53] vagy a 2011-es Gwanggaeto, The Great Conqueror[54] című sorozatokban. A jelentős sikereket elért Csumong az államalapító legendát dolgozza fel.[52]

További, a korszakban játszódó ismert televíziós sorozatok:

Filmek:

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ a b c Britannica
  2. ↑ Doosan
  3. ↑ Kim 64. o., 77. o. Yu 26. o.
  4. ↑ Kim 64. o.
  5. ↑ Kim 66–67. o., 77. o.
  6. ↑ Kim 79. o.
  7. ↑ Kim 80–81. o.
  8. ↑ Kim 81. o.
  9. ↑ a b Kim 82. o.
  10. ↑ Kim 83–84. o.
  11. ↑ Kim 84. o.
  12. ↑ a b Nahm 30. o.
  13. ↑ Kim 98. o.
  14. ↑ Kim 103–104. o.
  15. ↑ Kim 105–106
  16. ↑ Kim 109–110.o.
  17. ↑ Kim 112. o
  18. ↑ Kim 115. o.
  19. ↑ Kim 120. o.
  20. ↑ Kim 121. o.
  21. ↑ Kim 123. o.
  22. ↑ Kim 117–118. o.
  23. ↑ Kim 124. o.
  24. ↑ a b Kim 65. o.
  25. ↑ Nahm 34-35. o.
  26. ↑ a b Kim Chang-seok
  27. ↑ 서옥 (koreai nyelven). Doopedia. (Hozzáférés: 2016. január 26.)
  28. ↑ Kim 130. o.
  29. ↑ Kim 131. o.
  30. ↑ Kim 132–133. o.
  31. ↑ Kim 136. o.
  32. ↑ Alexander Vovin (2005). „Koguryǒ and Paekche: Different Languages or Dialects of Old Korean?”. Journal of Inner and East Asian Studies 2 (2), 108-140. o. [2009. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 22.) 
  33. ↑ Thomas Pellard (2005). „Reviewed Work: Koguryo, the Language of Japan's Continental Relatives: An Introduction to the Historical-Comparative Study of the Japanese-Koguryoic Languages with a Preliminary Description of Archaic Northeastern Middle Chinese. Brill's Japanese Studies Library, vol. 21 by Christopher I. Beckwith”. Korean Studies 29, 167-170. o, Kiadó: University of Hawai'i Press via JSTOR. 
  34. ↑ Tumen Jalafun Jecen Aku: Manchu Studies in Honour of Giovanni Stary, Contributor: Giovanni Stary, Otto Harrassowitz Verlag, 109. o. (2006). ISBN 344705378X. Hozzáférés ideje: 2013. április 1. 
  35. ↑ Lee 55. o.
  36. ↑ KOCIS 32. o.
  37. ↑ Lee 65. o.
  38. ↑ Kim 136. o.
  39. ↑ Kim 136–137. o.
  40. ↑ Kim 141. o.
  41. ↑ Kim 142. o.
  42. ↑ Sunhwa Rha. Pottery: Korean Traditional Handicrafts. Ewha Womans University Press, 47. o. (2006). ISBN 9788973006823 
  43. ↑ Kim 138. o.
  44. ↑ Yu Jae-chun (2009). „Mountain Fortresses: The Front Line of National Defense”. Koreana 19 (1). [2016. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 19.) 
  45. ↑ Kim 140. o.
  46. ↑ Korea and China’s Clashing Histories. The Diplomat, 2014. július 11. (Hozzáférés: 2016. február 22.)
  47. ↑ Kim 151-152. o.
  48. ↑ Csoma 17-18. o.
  49. ↑ Complex of Koguryo Tombs. UNESCO. (Hozzáférés: 2016. január 26.)
  50. ↑ Capital Cities and Tombs of the Ancient Koguryo Kingdom. UNESCO. (Hozzáférés: 2016. január 26.)
  51. ↑ 국토만리(國土萬里) (koreai nyelven). National Institiute of Korean History. (Hozzáférés: 2014. június 2.)
  52. ↑ a b Sageuk, Korea's 80 Year Long Love for History. YumCha/Yesasia, 2007. május 14. (Hozzáférés: 2016. január 11.)
  53. ↑ Soap star king. Korea JoongAng Daily, 2007. június 6. (Hozzáférés: 2013. augusztus 18.)
  54. ↑ 광개토태왕 이태곤, 대상은 이 손안에~(KBS 연기대상) (koreai nyelven). Ilgan Sports, 2011. december 31. (Hozzáférés: 2016. február 22.)
  55. ↑ SBS 주말극 ‘연개소문’ 청·장년역 맡은 이태곤·유동근 (koreai nyelven). Cine21. (Hozzáférés: 2016. február 23.)
  56. ↑ Han, Sang-hee: Drum Brings Tale of Lost Kingdom. The Korea Times, 2009. március 3. (Hozzáférés: 2012. december 19.)
  57. ↑ 남상미-지현우 '천하무적 이평강' 주연 맡아 (koreai nyelven). Chosun.com, 2009. október 30. [2016. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 23.)
  58. ↑ The Blade and Petal. KBS America. [2016. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 23.)
  59. ↑ 황산벌 (Once Upon a Time in the Battlefield). TwitchFilm, 2006. szeptember. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 23.)
  60. ↑ Battlefield Heroes (2011) Movie Review. Beyond Hollywood, 2000. június 16. [2015. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 23.)

Források

szerkesztés

További információk

szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kogurjo&oldid=27436738”