Ion Minulescu

Tudor Minulescu slatinai kereskedő gyermekeként 1881. január 6-án született Bukarestben, egy héttel apja halála után. Saját állítása szerint Tudor Vladimirescu havasalföldi fejedelem(wd) leszármazottja volt.^[5] Özvegyen maradt édesanyja 1883-ban feleségül ment egy piteşti-i katonatiszthez, Ion Constantinescuhoz; a család 1884-ben Besztercére, 1886-ban Piteşti-re költözött. Minulescu 1887-ben Piteşti-en kezdte az elemi iskolát, 1891-ben a középiskolát. Első versei 1897-ben jelentek meg a piteşti-i Povestea vorbei című folyóiratban I. M. Nirvan aláírással. 1897-1899 között további versei jelentek meg a Foaia pentru toti, Foaia interesanta, Adevarul de Joi, Moda ilustrata, Carmen, Evenimentul hasábjain. 1899-ben érettségizett, utána beiratkozott a bukaresti egyetem jogi karára, de tanulmányait csak egy félévig folytatta. 1900-ban Párizsba utazott, ahol az École de droit hallgatója lett.^[2] Lenyűgözte a francia bohémélet, a tanulás helyett idejének nagy részét irodalmi kávéházakban töltötte. Szenvedélyesen olvasta Baudelaire, Laforgue, Lautréamont, Verhaeren, Maeterlinck műveit; ezek a költők nagy hatást gyakoroltak rá.^[1]

1904-ben Olaszországba és Németországba utazott, 1905-ben diplomaszerzés nélkül tért vissza Romániába. A közigazgatás és a sajtó területén dolgozott különböző állásokban, valódi élete azonban a Kübler kávéházban, irodalmi körökben folytatódik. A Convorbiri critice, Vieața nouă, Viața literară și artistică hasábjain megjelent, Párizsban írt versei népszerűvé tették. 1906-1907-ben műfordításokkal (Albert Samain(wd), Charles Guérin(wd), Henri de Regnier(wd), Victor Hugo) jelentkezett a Semănătorul és Viața literară și artistică lapokban.^[2][1]

Első verseskötete Romanțe pentru mai târziu címmel 1908-ban jelent meg.^[2][1] Ugyanebben az évben Mihail Cruceanu, Eugeniu Stefănescu-Est, N. Davidescu, Eugeniu Sperantia közreműködésével megjelentette a rövid életű Revista celorlalţi című lapot, amely szembefordult a hagyományos irodalmi irányzattal. 1910-ben megismerkedett Claudia Milliannal(wd), 1911-ben megszületett közös gyermekük, Mioara-Laurenția, 1914-ben házasodtak össze. A költőként és szobrászként is tevékenykedő asszony hatására kezdte el műgyűjtő tevékenységét. 1912-ben újabb lapot indított Insula címmel, amelynek munkatársai között volt George Bacovia, Claudia Millian, Eugeniu Stefănescu-Est, Adrian Maniu, Mihail Cruceanu, D. Iacobescu, M. Săulescu, N. Davidescu; ez a lap is hamarosan megszűnt. 1914 és 1918 között a belügyminisztériumban dolgozott, előbb a sajtóiroda vezetőjeként, majd államtitkárként. 1916-ban az első világháború során a Minulescu család először a Pasărea kolostorba(wd), majd Huși-ra, végül Jászvásárra menekült; 1918 végén tért vissza Bukarestbe.^[2][3][6]

1921-ben drámaíróként debütált; Pleacã berzele és Lulu Popescu című darabjait a bukaresti Nemzeti Színház játszotta. 1922-ben a művészeti és kultuszminisztériumban művészeti igazgatóvá nevezték ki; ezt a tisztséget 1940-ig töltötte be. Kezdeményezésére országos irodalmi és művészeti díjakat osztanak ki, és képzőművészeti szalonokat szerveznek. 1926. április és november között a bukaresti Nemzeti Színház igazgatójaként tevékenykedett.^[2][3] 1940-ben feleségével együtt belépett a szabadkőművesek közé.^[7]

1944. április 4-én egy légitámadás(wd) során agyrázkódást szenvedett. Április 5-én családja a költő rábeszélésére Szinajára menekült, ő maga nem volt hajlandó elhagyni a fővárost. Április 10-én kórházba került, ahol április 11-én egy hirtelen szívmegállás következtében elhunyt. Temetésére április 13-án került sor a bukaresti Bellu temetőben.^[2]

Pálffy Endre szerint „a két világháború közötti időszakban Ion Minulescu a szimbolizmus legtehetségesebb művelője.”^[4] Eugen Lovinescu és George Călinescu kritikusabban szemlélték művészetét; előbbi szerint Minulescu szimbolizmusa inkább külsődleges és gépies, utóbbi szerint csak véletlenül és látszólag szimbolista, és lemond a mélyebb érzelmek ábrázolásáról.^[8] Verseinek témái (parkok, kertek, gályák, jachtok, utazások, nosztalgia az egzotikus tájak után) jellemzőek a szimbolizmusra, külsőségeit (végzetes számok, nagybetűvel írt főnevek, pompázatos rímek, nyomdai tördelési újítások) is a szimbolizmus eszköztárából veszi. Verseinek zeneisége mellett retorikus elemek is megjelennek. A lírai hangvételt és melankóliát iróniával és humorral vegyíti.^[4][1]

Fantáziadús prózai műveit szintén a szimbolizmus jellemzi. Corigent la limba română (Román nyelvből elégtelen) című, önéletrajzi jellegű regényét humor és festőiség itatja át, szerelmi sikereit a férfiakra jellemző csinnadrattával tálalja. Színpadi művei népszerűek voltak a két világháború között.^[1][9]

 

1972-től egy slatinai középiskola viseli nevét.^[10] A Minulescu házaspár által 1934-ben vásárolt ötszobás lakást és a benne található ingóságokat lányuk 1991-ben a Román Irodalom Nemzeti Múzeumának adományozta; ebben működik a Ion Minulescu és Claudia Millian Emlékház.^[11][12] 2001-ben emlékbélyeget adtak ki tiszteletére.^[13]

• Magyarul Bábelben / Minulescu Ion. www.magyarulbabelben.net (Hozzáférés: 2024. május 7.)
• Ion Minulescu: Zilahi emlékbeszéd. Korunk, XXXVI. évf. 9. sz. (1977. június) 742. o.