Csák Ugrin (országbíró)

Származására saját névhasználata magister Ugrinius filius Pous de genere Chaak adja az első támpontot, amely szerint „Ugrin mester” a Csák nemzetségből származó Pous (Pózs) fia volt.

 

Továbblépésre a birtokviszonyok vizsgálata nyújt lehetőséget. Csák Ugrin 1284-ben a Vas vármegyei Gyöngyös folyó mellett fekvő ősi birtokát, Kenéz (Keniz) helységet, szolgálatai jutalmául a Gyovad^{[m 1]} nembeli Tivadar bánnak^{[m 2]} adományozta. Pous nevét 1240-ben említik először Kenéz helységről szólva — ez év december 20-án András^{[m 3]} országbíró tanúsítja, hogy az itt lévő bizonyos birtokok miatt a vasvári káptalan Pous kiskorú fiai és Baas (Bázs) ispán fia Csák ellen régebben indított pere az országbíró döntése alá került. A birtokperben Pous meg nem nevezett kiskorú fiait – legközelebbi rokonai – a Csák nembeli Demeter csanádi ispán és ügyvédje révén Ugrin kalocsai érsek képviselték.^[1]

A Csák nembeli Demeter és Ugrin testvérének tartott Pous 1225-ben már Vas vármegye ispánja volt. 1227-ben Fejér vármegye ispánja és Béla herceg tárnokmestere. 1233-ban még tárnokmester és ezen tisztsége alatt szörényi bán is. IV. Béla trónra lépésekor is tárnokmester volt; mellette Bács vármegye ispánja. 1235 után már nem szerepel, valószínűleg 1235-ben vagy 1236-ban halhatott meg. Pous ősi birtokai Vas és Nógrád vármegyében feküdtek. Az ő apja, akárcsak Demeteré a Csák nembeli Luka (Lukács) lehetett.^[1]

Pous 1240-ben már biztosan nem élt, így nem lehet azonos az 1267-ben szereplő és ugyancsak Csák nembeli Péter fia Domonkos testvérével, Poussal. Péter fia Domonkos 1268-ban szerezte meg a Valkó vármegyei Ujlakot (Ilok), amely később – de nem rokonság révén – Csák Ugrin családjának is birtokközpontja és névadója lett.^[1]

• Luka (Lukács) ( – )

Ujlaki ág:

• • Pósa (Pous, Pózs) vasi ispán, fejéri ispán, tárnokmester, szörényi bán, bácsi ispán (1225-1235)
    • Ugrin (Ugron) szörényi bán, lovászmester, szerémi ispán, cimzetes bán és országbíró, erdélyi vajda, bányai (banai) ispán, tárnokmester, macsói és boszniai bán, pozsegai ispán, szerémi ispán és tárnokmester (1240/1268-1311)
      • Csák Miklós (Ujlaki Miklós) királynéi tárnokmester, macsói bán és baranyai ispán, országbíró és szerémi ispán (1311–1359)
        • László (meghalt: 1364 előtt)
  • Ugrin (Ugron) királyi kancellár, kalocsai érsek (1216-1241)

Ugodi ág:

• • Demeter asztalnokmester, vasi ispán, pozsonyi ispán, országbíró és bácsi ispán, csanádi ispán, országbíró és mosoni ispán (1217-1245)

• • • Csák címzetes bán és mosoni ispán, nyitrai ispán, örökös bakonyi ispán (1264-1270)
    • Ugod ( -1264)
      • Demeter címzetes bán és örökös bakonyi ispán (1281-1284)
        • Csák (1291- meghalt: 1309 előtt)
        • Móric 1309. március 27-én már domonkos rendi szerzetes, 1494-ben boldoggá avatták (1291- meghalt: 1336 márc. 20-án)
        • Kunigunda (Cunegundis, Kinga), Rátót II. Gyula felesége ( -1317)
          • Demeter
          • Gyula
            • ismeretlen nevű lány
    • Ádám ( – )
      • Pál ( – )
        • Péter ( -1332)
    • ismeretlen nevű leány, Győr nembéli Csépán nádor fiának felesége (meghalt: 1232 előtt),^{[1][2][m 4]}

Ugrinnal 1240 után, első esetben 1268-ban szörényi bánként találkozunk. Ekkor már két fia is van, és egyik tisztjének a Zsadány nembeli Arnat fia Dénesnek a Nógrád megyében lévő Petény (jelenleg Felső- és Alsópetény) nevű két birtokát azokkal a határokkal adományozta el, amelyekben nagyatyja és atyja is bírta.^[1]

IV. Béla halála után V. István alatt nem viselt országos hivatalt, ennek oka valószínűleg a két király szembenállása idején képviselt pártállása lehetett.^[1]

IV. László trónra lépésekor újra országnagy, 1272. november 27-től 1274-ig lovászmester és mellette 1272. december 1-től, 1273 szeptember 27-ig szerémi ispán is. Mint lovászmester erősíti meg a petényi birtokról szóló 1268. évi adományozását, ezen oklevélben nevezi magát először a Csák nembeli Pous fia Ugrin mesternek.^[1]

1273 őszén^{[m 5]} Mojs volt nádorral és bördi Simon későbbi alországbíróval együtt IV. László ellen fellázadt.^[1][2] 1273. október 17-én Budán, a király hűtlennek nevezi és esztergomi palotáját tartozásai fejében Walter budai ispánnak adományozza.^[3] Ennek ellenére 1275-ben mégis országbíró és címzetes bán, és az esztergomi palota is a birtokában maradt. 1275. december 2-án megkapta az erdélyi vajdaságot, amelyet csak rövid ideig, 1276 első feléig töltött be. 1277. november 10-től, 1279. március 29-ig királyi tárnokmester, és mellette 1277-ben Bánya (Bana) megye ispánja is. 1278-tól, 1279-ig macsói és boszniai bán. 1278. március végén adta el az Esztergomban lévő palotáját az esztergomi káptalannak, 1280 tavaszán pedig a petényi birtokának még meglévő részét értékesítette a Gyula-Zsombor nembeli Erdő ispánnak.^[1]

1279 után, IV. László alatt már nem viselt országos tisztséget, neve csak birtokügyekben fordul elő.

1280 nyarán említi meg László király, mint a Kacsics nembeli Lesták fia Miklós pártfogóját, akinek ősei Gertrúd királyné meggyilkoltatásában részt vettek és azért a Nógrád vármegyei losonci birtokukat elvesztették. A király szerint, Miklós a losonci birtokot Ugrin (Pous fia) kérésére kapta vissza. 1284-ben mint a Csák nembeli Pous mester fia Ugrin mester kinyilatkoztatta, hogy a Vas megyében a Gyöngyös mentén fekvő Kenéz nevű ősi birtokát szolgálatai jutalmazásául Tivadar bánnak adományozza, az adományozást László király május 27-én hagyta helyben. 1287-ben Ugrin és a Zala vármegyei Kutasiak között, bizonyos Dráva-melletti birtokokat érintően megegyezés jött létre, melyről a pozsegai káptalan tanúsításából szerezhetünk tudomást.^[1]

III. András alatt nem kapott ugyan rögtön országos méltóságot, de 1293. július 11-én már Pozsega megye ispánja.^[1]

III. András 1293. július 11-én kelt levele szerint:^[4]

„ … midőn kedvelt hívét Ugrin mestert édesanyja elébe a tengerpartra küldötte, és azt némely hűtlenek foglyul ejtették, Radiszló bán az ő parancsára a hűtlenekkel megütközött, azokat egy rokona és öt szolgája halálával s többek megsebesültével legyőzte, Ugrint kiszabadította … ”

– Dr. Szabó Károly közlése

Ezt követően valószínűleg már főként az ország déli részén, a valkó-szerémi vidéken tartózkodott. 1298. július 13-án tanúsította III. András, hogy amikor a tatárok Macsó vidékét megrohanták és pusztították, Ugrin mester (Pous fia) a Száván átkelt, az ellenséget legyőzte és két megölt tatár fejét Budára a királyi udvarhoz küldte. A Király a győzelem kapcsán „leghívebb bárója“ Ugrin előterjesztésére, a zászlója alatt a hadjáratban részt vett Csák nembeli Orbán (Wrbanus) ispán fiainak a Valkó megyében fekvő Pabart adományozta.^[1]

III. András halála után Károly Róbert rendíthetetlen híve lett. Zágrábban ő vette át Šubić Páltól az ifjú trónkövetelőt, majd rendelkezésére bocsátotta Valkó várát. 1301—1308 között (második koronázásáig) ő számított az ifjú Károly legbefolyásosabb támogatójának. Részt vett Károly 1301–1302-es hadjárataiban, majd 1304. augusztus 24-én Pozsonyban a királyuknak Károlyt elismerő magyar egyházi és világi méltóságok összejövetelén. Károly 1307-ben „országa leghűségesebb bárójának" nevezte (Kristó 1995).

Nem meghatározott időszakban volt szerémi ispán, 1306-tól 1309. június 15-ig pedig tárnokmester.^{[1][m 6]} Mivel a leértékelődött nádori poszt a 14. század első évtizedében nem tölthette be az első bárói tisztség funkcióját, Csák Ugrin méltósága, a tárnokmesterség emelkedett ideiglenesen a hierarchia élére. Károly király 1307-ben „országa leghűségesebb bárójaként" nevezte meg Ugrint.^[5]

Domanovszky Sándor szerint az Anjoukhoz csatlakozásának idejét pontosan nem tudjuk.^{[6][m 7]} Károly Róbert a szlavóniai Zágrábban értesült III. András haláláról.^[7] Karácsonyi János szerint Csák Ugrin rögtön III. András halála (1301. január 14.) után Károly Róbert mellé állt. Károlyt Zágrábban gyámjaként (conservator) vette át, és Garai Pál is az ő utasítására adta át a hercegnek Pozsega várát.^[2]

Vencel (László) király 1302. szeptember 26-án kelt oklevele Ugrint (Pous fiát) elsőként említi Károly Róbert oldalán, amikor beszámol Buda eredménytelen szeptemberi ostromáról. Károly Róbert 1304. augusztus 24-én Pozsonyban szövetségre lépett Habsburg Rudolf osztrák herceggel, az egyházi és világi előkelők ezt tanúsító külön oklevelében Ugrin neve ugyancsak az első helyen áll.^[8]

1304. augusztus 24-én Ugrin részt vett a királyuknak Károlyt elismerő magyar egyházi és világi méltóságok gyűlésén Pozsonyban.^[9] Az összegyűlt főurak kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötöttek a cseh trónra ácsingózó III. Rudolf osztrák herceggel III. Vencel cseh király ellen.^[10]

Valószínűleg 1305-ben lázadt fel Zsámboki Ajnárd fia János. Ő a Szerémségben támadta meg Ugrint, „a király legfőbb báróját”. Zsámboki Jánost Ugrin jobbkeze, Garai Pál győzte le és adta át Ugrinnak.^[1][2]

1307-ben Szegeden Kán László erdélyi vajda is neki adta át a fogoly Ottó magyar királyt.^[6] Közbenjárására a kalocsai érsek még ez évben visszavonta Monoszló Péter erdélyi püspök kiközösítését.^[2]

Két 1307. évi adománylevélben és az 1307. október 10-én Rákoson tartott országgyűlés (congregatio) jegyzőkönyvében is az első helyen szerepel, Chaak nembeli Pous fia Ugrinus -ként. Elsőségét még 1308. szeptember 22-én, Károly Róbertnek a budai egyházra vonatkozó oklevelében is tartotta.^[11]

Gentilis bíboros 1308. november 27-i oklevele szerinti zsinaton, és az 1309. június 15-i budai koronázáson – valószínűleg hajlott kora miatt – már csak képviselője volt jelen.^[11] 1310. szeptember 4-én mint mester szerepelt a király hívei között, 1311-ben találkozunk vele utoljára, amikor a bácsi káptalant felkéri, hogy bizonyos Dénest néhány birtokba iktasson be.^[1]

Fia, Csák Miklós 1317. évi, „apja halála után 6. évben” kiadott oklevele alapján 1311-ben halt meg.^[11]

 

A tartományúri hatalom csúcspontja Magyarországon a kormányzati anarchiával is jellemezhető 14. század első évtizedére, Csák Ugrin életének utolsó évtizedére esett.

A Képes krónika úgy emlékezik meg Ugrinról, mint aki másokkal, így Csák Mátéval és Aba Amadéval együtt, „a gyermek Károlyhoz csatlakozott és királynak nevezte őt, de csak szóval, nem tettel”.^{[12][m 8]}

Hóman Bálint a Szekfű Gyulával közösen írt ötkötetes Magyar történet c. összefoglaló munkájában térképet közölt a Magyar Királyság 14. század eleji „oligarchikus” felosztásáról, amelyen Csák Ugrint is az oligarchák^{[m 9]} között szerepeltette, de feltételezését nem igazolta forrásokkal. Hóman térképe szerint Ugrin a Szávától északra eső Szerémséget, valamint Szlavónia és a mai Bácska, Bánát kisebb részeit uralta. A „Küzdelem a trónért és hatalomért” fejezetben Csák Ugrin „atyafiságát” élenjáróként említi azok között „akik seregestől tódultak fegyveres rokonaikkal és familiárisaikkal a király szolgálatára”.^[13]

Engel Pál szerint „arról, hogy Ugrin is a tartományurak egyike volt, a történetírók meg szoktak feledkezni“^[14] – ennek oka valószínűleg az állítás bizonyítatlansága. A tartományúri hatalom jellemzőit^{[m 10]} Kristó Gyula foglalta össze, de ezen tanulmányában felhozott példák között Csák Ugrin nem szerepel.^[15] Az Engel Pál tanulmányához mellékelt térképen Csák Ugrin tartományát a „feltevésszerűen“ jelzővel különbözteti meg.^[14] A térképet Kristó Gyula azonos tartalommal vette át későbbi munkájában.^[15] Engel későbbi, 2001-es monográfiájában korábbi álláspontját fenntartva továbbra is a tartományurak között említette Ugrint.^[16]

Bertényi Iván sem 1987-es,^[17] sem 2000-es könyvében nem sorolja Ugrint a tartományurak közé — igaz, a két mű szövegrészlete szinte teljesen azonos.^[18] Bertényi szerint a Dráva és Száva folyók közti területet a Dunántúl mellett szintén a Kőszegi család birtokolta a 13–14. század fordulóján.^[17]

Zsoldos Attila Hűséges oligarchák c. 2012-es tanulmányában első ízben tett különbséget "oligarcha" és "tartományúr" között. Szerinte Csák Ugrin azért tartozik a tartományúr kategóriába, mert az általa uralt, Temesvártól Pozsegáig terjedő tartományában teret engedett a király hatalmi jogainak (pl. királyi igazságszolgáltatás; birtokok, vámok, adómentességek adományozása, és olyan esetek is ismertek, amikor az Ugrin tartományában örökös nélkül elhunyt birtokos földjei a koronára háramlottak). Megállapításait elsődleges forrásokkal (oklevelekkel) igazolta. De Zsoldos ezen állításában a „tartományúr” már nem az eddig használt oligarcha szinonimája, hanem új fogalom. Az új értelemben a tartományúr: „a középkori Magyar Királyságban olyan intézményesült hatalom, mely többmegyényi területen a királyi akarat egyetlen képviselője”, az ezzel szembeállított oligarcha viszont „az a tartományúr, aki a királyi hatalmat kizárja a tartományából és funkcióit önkényesen gyakorolja”.^[19] Zsoldos szerint a tartományuraság harmonikusan illeszkedett az ország kormányzásának hagyományos rendjébe. Diszharmonikus és ezért kiiktatandó elemmé akkor vált, amikor a tartományúrból oligarcha lett. Szerinte ezt támasztja alá az is, hogy Ugrin 1311. évi halála után fia, Miklós – más oligarchák fiaitól eltérően – nem lázadt fel Károly Róbert ellen. Csák Ugrin tartománya 1311 után akadálytalanul került új királyi ispánok irányítása alá.^[19]

2012. évi munkájában Csukovits Enikő is megemlíti Csák Ugrin tartományát, Újlak központtal.^[7]

1268-ban Ugrinnak két fiát említik, de róluk és anyjukról nem tudunk meg további részleteket.^[1][2]

1317-ben fia, Miklós gyűrűs pecsétjével megerősített oklevelében a raholcai uradalom Dráva mellett fekvő Wilio (Villyó) nevű birtokát Maranus fia Andrásnak és fiainak adományozza. Az adományozásra az önmagát mesternek nevező Miklós, Miklós édesanyja, édesanyjának új férje Durus György, és a tehetősebb újlaki (Wilok) polgárok közötti tanácskozást követően került sor. Az adományt Marán fia András, Raholca – még Ugrin életében – elveszett privilégiumának visszaszerzése, valamint más áldozatos és hű szolgálatai miatt kapta.^[1][11]

•  
  Újlak történelmi részlete
•  
  A raholcai várrom

Az oklevélből kitűnik, hogy Miklós 1317-ben már Újlak tulajdonosa, édesanyja pedig jóval fiatalabb kellett, hogy legyen apjánál – Ugrin életkorát Karácsonyi János „körülbelül 81” évre tette. Miklóssal ezt követően 1338-ban találkozunk ítélőbíróként, mint Valkó megyei birtokossal. 1345 elején még a származására utaló előnevet használta (Csák nembeli Pózs fia Ugrin fia Miklós mester) a kevei káptalan előtt, ekkor a Bács megyében fekvő kulpini^{[m 11]} birtoka egyharmadát komájának István újlaki bírónak adományozza. Adományát 1348. január 9-én erősíti meg, ekkor már Ugrin fia Ujlaki Miklósként.^[1]

Miklós részt vett Nagy Lajos második nápolyi hadjáratában, 1350 júliusában Aversa ostrománál olyan súlyosan megsebesült, hogy az életben maradása is kétségessé vált.^[2] Felépülése után Nagy Lajos országbárói közé emelkedett, mint országbíró halt meg 1359 végén, vagy 1360 elején.

A család koronára szállt birtokait, Újlakot és Raholcát, 1364-ben Kont Miklós nádor kapta meg új királyi adományként^{[m 12][20]} Az adománylevélből tudjuk, hogy Csák Ugrin utolsó leszármazottja Miklós fia, László volt:

„ ... item eivitatem Wylak vocatam in Comitatu de Walkow existentem, olim viri magnifici Comitis Nicolai filii Ugrini de eadem Wylak Judicis Curie nostre et Ladislai filii sui ... ”

– Ipolyi Arnold közléséből