Zug

Zug
Kilátás a Zugi-hegyről
Zug címere
Közigazgatás
Ország	Svájc
Kanton	Zug kanton
Gépkocsijel	ZG
Irányítószám	6300-6305, 6310
Körzethívószám	041
Testvérvárosok	Lista Fölöstöm
Népesség
Teljes népesség	31 469 fő (2022. dec. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	425 m
Terület	33.8 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 10′ 05″, k. h. 8° 31′ 01″47.168055555556, 8.516944444444447.168056°N 8.516944°EKoordináták: é. sz. 47° 10′ 05″, k. h. 8° 31′ 01″47.168055555556, 8.516944444444447.168056°N 8.516944°E
Zug weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Zug témájú médiaállományokat.

Zug (latinul Tugium) település Svájcban, az azonos nevű kanton székhelye.

A település története az újkőkorszak idejére nyúlik vissza: ebből az időből származnak az első tóparti cölöpépítmények (a mai Vorstadt területén). A hallstatti- és a La Tène-kultúra idejéből származó leletek azt bizonyítják, hogy a hely tómenti fekvése miatt már abban az időben biztonságosnak számított különböző korszakok különféle népei számára. Zug neve nagy valószínűséggel a Fischzug (halfogás hálóval) szóból alakult ki, ami arra enged következtetni, hogy a terület lakói a vizet táplálékforrásként használták.

A Loreto városrészben talált római kori halottégetéses sírmezők^[2] és egyéb leletek a város területén, valamint egy alemann temető Löberen városrészben igazolják az ókori népek letelepedését a mai Zug területén. A szomszéd városok nevei – például Inwil, Trubikon, Oberwil – alemann betelepülőkre vezethető vissza, akik a 6-7. században telepedtek le a Zugi-tó északkeleti partján.

Az alemann hercegség összeomlása után a mai Zugi kanton területének nagy része a zugi várban lakó II. Rudolf lenzburgi grófé és családjáé volt. Halála után, 1173-ban a Kyburgok örökölték a lenzburgi birtokokat és a 13. század elején megalapítottak Zug városát. A várossal együtt a többi uradalmi terület is a kyburgi grófok birtokába került, akik folyamatosan kibővítették és megerősítették a várost. 1242-ben jelenik meg először hivatalos okiratban Zug neve oppidium-ként (latinul város, kisváros), majd 1255-ben első ízben történik említés a településről, mint várról (castrum).

Sokáig azt gondolták, hogy a városalapítás motívuma a település kedvező fekvése a Zürichtől Gotthardon keresztül Észak-Olaszország irányába vezető úton. A feltételezés ellen szól az a tény, hogy Zug csak később – 1303 és 1326 között – kapta meg a vámelőjogot és Zürich olaszországi kereskedelme során előnyben részesítette a kedvezőbb fekvésű graubündeni hágókat.

A város kezdetben csupán a mai óváros egy részét foglalta magában, de a mai Untergasse (=alsó köz) alatt volt még egy harmadik utca, ami már nem létezik. (A mai Untergasse az 1435-ben bekövetkezett szerencsétlenségig a Mittelgasse (=középső köz) volt.) A város hat, nagyjából párhuzamosan, déli irányba futó házsorból állt.

Kereskedők, árusok, kézművesek és napszámosok hamar felismerték a Zugi-tó északkeleti partján elterülő város jelentőségét. A virágzó Gotthard-útvonal - amely mentén Zug fekszik – rövid idő alatt jóléthez, hatalomhoz és pénzhez juttatta a várost.

A XIII. század közepére kihaltak a Zähringenek, a Kyburgok, és a Habsburg házasodási politika meghozta gyümölcsét: ők lettek a mai Svájc legjelentősebb hűbérurai, miután vonzónak találták a Szent Gotthárd-hágó kereskedelmi forgalmát.

A 13. század második felében Zug és a városhoz tartozó területek nagy része gazdát cserélt: ettől kezdve az osztrák Habsburg dinasztia őrködött felette: 1273-ban néhány hónappal királlyá koronázása előtt I. Rudolf felvásárolta az egykor kyburgi és laufenburgi birtokok nagy részét, valamint Zug városát és Arthot is. Rudolf nem vonta ugyan vissza a korábbi szabadságjogokat, de mivel személyesen nem tudta gyakorolni jogait, helytartókat nevezett ki. A feszültséget az okozta, hogy a helytartók idegenek voltak, nem ismerték el a helyiek hagyományait, önrendelkezését és bíráskodási gyakorlatait, hanem ezeket saját maguk próbálták intézni.

A habsburgok jelentősen hozzájárultak a város védelmi rendszerének kiépítéséhez: az egyszerű városkaput 1300 körül egy toronnyal erősítették meg. A várost körbevevő falat egy további fallal tették erősebbé (1326 és 1370 között), amit kívülről mélyárok védett.

A rossz viszony a konföderáció és a Habsburg uralkodóház között az 1314. november 25-ei német-római királyválasztás idejéből származik: egyidejűleg választották meg Wittelsbachi Iv. Lajost és Habsburg Szép Frigyest. A szövetség Lajost támogatta. Ez és az Einsiedelni apátságra mért támadás vették rá I. Lipótot a konföderáció elleni hadjáratra.

A csata előestéjén az osztrák urak I. Lipót osztrák herceg vezetésével összegyűltek, hogy megvitassák a stratégiát. Zug a habsburg, a lenzburgi és kyburgi lovasok, valamint a zugi, zürichi és einsidelni harcosok felvonulási helyeként szolgált: innen indult el a sereg az Aegeri-tónál elhelyezkedő fennsíkon keresztül Sattel irányába, hogy behatoljon Schwyzbe. Akkoriban szokás szerint az ellenséges erők tájékoztatták egymást a mindenkori tervekről és szándékokról és egy maghatározott csatamezőn mérték össze erejüket. Ebben az esetben viszont nem a klasszikus értelemben vett, katonák közötti harcról volt szó: az osztrák helytartók az eljövendő összecsapást schwyzi parasztok és Habsburg lovagok közötti dolognak tartották, ezért nem tartották be az általános szabályokat.

A Habsburg sereg létszámban és fegyvertechnikailag is egyértelmű fölényben volt az ellenséghez képest: egy 2 000 lovasból és 7 000 gyalogosból álló osztrák sereg indult el, hogy helyreállítsa a Habsburgok uralmát a felkelő kantonok felett. A svájciak 1 500 emberből álló maroknyi serege mozgékony gyalogságból állt, fő fegyverük a hosszú lándzsa vagy alabárd volt. A svájciak előre felkészültek voltak, alaposan felmérték a terepviszonyokat és keresték a terület számukra jó adottságait, míg az osztrák sereg számára a svájci terep- és olykor rossz látási viszonyok nagy akadályt jelentettek.

Henrik hünenbergi gróf viszont figyelmeztette a schwyzi parasztokat, akik kövekkel és fatörzsekkel zárták el a hozzájuk vezető utat. 1315. november 15-én a szövetséges svájciak az Aegeri-tó feletti szűk helyen bújtak el és készenlétbe helyezett kövekkel és feszítővasakkal várták a zugi-habsburg lovasok megérkezését. Az osztrák sereg gyanútlanul vonult a Morgarteni-hágóban: nem számítottak támadásra, azt gondolták, hogy a svájciak majd a falvakban és erdőkben folytatnak ellenállást. A hágó szűk utcájába érve viszont a svájciak hatalmas sziklákat gurítottak a seregre, majd szörnyű mészárlásba kezdtek. Az osztrákok teljesen képtelenek voltak a védekezésre, megsemmisítő vereséget szenvedtek.

A Habsburgok veresége után Zug egy ideig továbbra is Habsburg irányítás alatt maradt. Miután 1332-ben Luzern belépett a szövetségbe és Zürich is tagja lett a konföderációnak (1351. május 1.), Zugot teljesen svájci szövetséges terület vette körül. Zug nem kapott segítséget Albrecht hercegtől, különösebb ellenállás nélkül megadta magát és a szövetség erői 1352. június 8-án megszállhatták Zugot. A város külső kerületeivel (Ägeri, Menzingen és Baar) együtt 1352. június 27-én belépett a svájci államszövetségbe. Az úgynevezett Zugi szövetség (Zugerbund) nem sokat változtatott a hatalmi helyzeten: a Habsburg uralom Zug felett nem szűnt meg, a zugiakat továbbra is a Habsburg törvények elismerésére és kiszabott adók megfizetésére kötelezték.

Zürichet másodszor is megszállta Albrecht herceg; a konfliktus 1352. szeptember 1-jén Brandenburgi Lajos gróf közvetítésével kötött békeszerződéssel ért véget. A szerződés elismerte ugyan a svájci szövetséget, de nem tett említést a Zugi szövetségről: fennmaradt a Habsburg fennhatóság.

1365 nyarán a schwyziek – a többi szövetséges település segítsége nélkül – hatalmába kerítette Zugot: okmányok bizonyítják, hogy ettől kezdve (1370 és 1404 között) Schwyz nevezte ki a tiszttartókat, illetve törvényszolgákat. Az adók viszont továbbra is a Habsburgokat illették.

1400. június 24-én Vencel német király pallosjogot adományozott Zugnak.

Luxemburgi Zsigmond rendelkezése szerint Zug 1415-től kizárólag a császár hatalma alatt állt; ezzel minden Habsburg igény megszűnt. A 14. és 15. század folyamán Zug egyre több helytartóságot (Cham, Steinhausen, Hünenberg, Risch és Walchwil) szerzett a Zugi-tó körül. Gazdagsága lehetővé tette a város bővítését és szépítését: 1478-ban Hans Felder építőmester vezetésével megépült a Szent Oszvald templom, 1505-ben elkészült a Rathaus, 1516-ban egy kórház (ma iskolaépület) és 1530-ban a magtár (Kornhaus, ma könyvtár). A város új védelmi rendszere és a Neugasse (új utca) egy teljesen szabályos körív szerint halad, amelynek közepén - a Kolinplatzon – minden közlekedési útvonal találkozik. A város tervrajza az olasz reneszánsz városokéval mutat hasonlóságot.

1435. március 4-én délután 5 órakor egy szörnyű katasztrófa sújtotta az akkor kb. 4-500 lakosú Zugot. Az óvárosi utcák közül a „legalsó” („alsó utca”), ami közvetlenül a Zugi-tó partján húzódott, beszakadt és elsüllyedt a tóban. A szerencsétlenség során mintegy 60 ember vesztette életét, köztük az akkori tiszttartó és a város írnoka, ami azt bizonyítja, hogy akkoriban ezek a házak Zug előkelő lakónegyedét alkották.

Zug a reformáció idején (1526) katolikus maradt. A kappeli háborúk során (Kappeli csata, 1529 és Gubeli csata, 1531) a református zürichiek és a katolikus belső svájciak álltak egymással szemben. Az első vallási nézeteltérés harc nélkül zárult: döntés született arról, hogy minden település azt a vallást gyakorolhatja, amely mellett a többség dönt. A békét az úgynevezett „kappeli tejlevessel” pecsételték meg, amelyhez Zürich a kenyeret, Belső-Svájc pedig a tejet szolgáltatta.

A megállapodás nem tartott sokáig. A zürichi református Ulrich Zwingli újabb támadásra hívta fel a reformátusokat: Zürich 1531. október 9-én hadat üzent. A Kappel am Albisnál lezajlott csatában (október 11.) a zürichiek vereséget szenvedtek, Zwingli elesett a csatában. A 13 nappal későbbi harc Gubelnél véglegesen a katolikusok javára döntötte el a háborút. A második kappeli békével (1531. november 20.) lezárult a második vallásháború is és ezzel együtt véget ért a reformáció tovább terjedése Svájcban.

Zug Uri, Schwyz, Unterwalden, Freiburg és Solothurn kantonokkal együtt 1586. október 5-én létrehozta az Arany Szövetséget (Goldener Bund;^[3])

A napóleoni háborúk idején a Helvét Köztársaságban Zug a waldstätti kanton politikai központja, 1799-1802 között a kanton székhelye lett. A Helvét Köztársaság szétesése után Zugot 1814-ben a Zugi kanton első alkotmánya alapján a kanton székhelyének nevezték ki.

1830 és 1847 közötti éveket a konzervatívok és a liberálisok közötti politikai nézeteltérések határozták meg: fölerősödtek a központosított szövetségi államra törekvő liberális és a hagyományos berendezkedés mellett álló konzervatív kantonok közötti ellentétek. Zug, Luzern, Uri, Schwyz, Unterwalden, Freiburg és Wallis kantonok önrendelkezésük és területük védelme érdekében különszövetséget (Sonderbund^[4]), így a katolikus, konzervatív kantonok és a liberális protestáns kantonok között kirobbant Sonderbund háborúban^[5] a katolikusok oldalán harcolt. A háborúban a liberálisok győztek, a Sonderbund feloszlott, Zug 1847. november 22-én kapitulált, a szövetséges csapatok elfoglalták és háborús kárpótlás fizetésére kötelezték.

A 19. század második felétől Zugot is elérték az új felfedezések, a modern technika újításai: 1864-ben megnyitották az első vasútvonalat a zugi vidéken, majd kb. 30 évvel később megépült a Zugi-tó keleti partja mentén húzódó vonal. Az iparosítás időszakában jelentősen bővítették a tömegközlekedést és számos új lakóház épült.

1887. július 5-én újabb katasztrófa történt a városban: a rakparton végzett munkálatok (cövekelés, feltöltés) miatt a tópart egy szakasza meglazult, majd leszakadt és 35 házat rántott magával, amely során 11 ember vesztette életét, 650 személy otthontalan maradt. A későbbiekben a partszakasz tehermentesítése érdekében 15 házat lebontottak és a területet parkosították.

1946–1948-ban a település egy nagyvonalú segélyakciót szervezett Fürstenfeldnek, amely jelentősen hozzájárult az osztrák város újjáépítéshez.

A 2001. szeptember 27-ei zugi merénylet során tizennégyen meghaltak, amikor egy rendőrnek álcázott fegyveres lövöldözni kezdett géppisztolyával Zug tartományi parlamentjében.^[6]

Zug címere három részből áll: a fehér doborpajzs alapot egy vízszintes kék pólya mesteralak osztja fel. A Zugi kanton is átvette ezt a kombinációt, de egy másik kék-árnyalatot használ, mint a város. A város a 20. század elején a könnyebb megkülönböztethetőség kedvéért a címer felsőrészéhez sisakdíszként egy sárga fogazott várfalat illesztett. Zug címere a Habsburgokra utal, akik hivatalosan 1352. június 27-ig a város urai voltak. (Az egykori piros-fehér-piros pajzscímer a mai osztrák címer alapja.) A középkorban a címer felépítése fontos volt a felismeréshez, illetve megkülönböztetéshez, a színek alárendelt szerepet játszottak és azokat meg lehetett változtatni. Ezzel magyarázható, hogy a zugi címerszínek megtalálhatók egykori osztrák nemesi családok címerében.

Az 52 méter magas Zytturm a város jelképe, a mai belső és a külső óvárosi rész határán található. A 13. század közepén a legrégebbi falgyűrűn egyszerű beléptető kapuként épült, később a fiatal város legfontosabb megerősített bejárata lett. 1478-1480 között Hans Felder, a zugi Szent Oswald templom építőmestere megmagasította és a város irányába néző félnyeregtetővel, kisebb tornyokkal, valamint falcsorbázattal látta el az oldal támpilléres tornyot. A Zytturm tetőzete 1557-ben kapta máig megmaradt formáját: kiegészült az őrszobával, toronyformájú zárt erkélyekkel és a meredek, a város színeivel befestett kontyos tetővel.

1574-ben került sor a nagy óra és alatta egy csillagászati óra beépítésére a torony keleti - Kolinplatz felé néző - oldalán. A csillagászati óra mutatói különbözőek: a nyíl alakú mutató a heteket, a félhold-végű mutató a holdfázisokat, a nap a hónapot és az S betű a szökőévet (Schaltjahr) mutatja. A számlap külső körgyűrűjét fekete-fehér négyzetek alkotják, amik az év napját mutatják. A középső körgyűrűben a 12 zodiákus jegyet ábrázolták, ez a napmutatóval van kapcsolatban. A legbelső körben a hét napjait istenalakok testesítik meg. A toronyszoba alatt található a holdgömb, ami teliholdnál aranyszínű, újholdnál pedig fekete.

Az építmény sokáig a város zárható kapujaként szolgált, később börtönként, illetve őrtoronyként is használták. Az őrtoronyban - ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra, a Zugi-hegyre és a Zugi-tóra - az úgynevezett „szélőrök” ügyeltek arra, hogy a hegyről lefújó szél ne okozzon tüzet a városban. Az első tűzfénynél tűz-kürttel figyelmeztették a lakókat a veszélyre.

A Zytturm utolsó nagy restaurálása1952-ben történt: ekkor látták el az épületet a tipikus kék-fehér tetőcserepekkel.

A zugi Rathaus Svájc egyik legjelentősebb késő gótikus stílusú építészeti alkotása. A négyszintes épület 1506 és 1509 között Heinrich Sutter építőmester tervei alapján készült. A lépcsős homlokzatú épület az óváros szívében, a Fischmarkt (halpiac) és Unter Alstadt (alsó óváros) között található. A földszint korábban piaccsarnok volt; az első és második szintet a tanácstestület és a törvényszék igényei szerint változtatták, a legfelső emelet pedig tanácsteremként működött.

Napjainkban a Rathaus tulajdonosa a város; az épületet irodaként, tanácsülésekhez és gyűlésekhez használják. A felső emeleten, a hársfából készült fafaragásokkal és fametszetekkel, valamint a „Krisztus Pilátus előtt” című domborművel díszített gótikus teremben kiállításokat és más kulturális rendezvényeket szerveznek.

A késő gótikus stílusú Szent Oswald templom építése 1478. május 18-án kezdődött a dél-német származású idősebb Hans Felder irányítása alatt. Az építkezés 5 évig tartott. Az egyhajós templomot a 16. század közepén három-hajós bazilikává bővítették. Az 1760-as években Viktor Ferdinand Bossard egy barokk orgonát épített a templomba. 1860-70-ben Karl Albert Keiser a templomot a neogótika szerint alakította át.

A Casino Zug színház 1907-1909 között Dagobert Kaiser és Richard Bracher zugi építészek tervei alapján készült neobarokk stílusban, miután a színház- és zenetársulat javítási munkálatokra szoruló városi színházát bezárták. Az 1950-es években a színházterem nem túl jó akusztikája miatt többen az épület lebontását és egy teljesen új színház építését követelték. Végül az épületet 1979 és 1981 között Hans-Peter Ammann és Peter Baumann építészek tervei alapján teljesen restaurálták és az északi oldalon egy teremmel bővítették.

Zug 425 méter tengerszint feletti magasságban, Zürichtől délre (légvonalban 23 km), a Zugi-tó északkeleti partján, a Zugi-hegy nyugati lankáin fekszik Közép-Svájcban. A 33,8 km² területű település magában foglalja a Zugi-tó északkeleti részét (12 km²), illetve partszakaszát, valamint az Alpok előtérségének dombvidékét. A tópart hossza Zugban kb. 11 km (a Chamtól északra lévő öböltől a Walchwil közelében található Lotenbachig).

A Zugi-tó északi partja mentén, átlagosan 420 m tengerszint feletti magasságban húzódik az 1 km széles Lorze-síkság (Lorzenebene), ami az utolsó jégkorszak idején a Lorze folyó magával vitt hordalékával töltődött fel.

Zug közlekedés szempontjából kedvező helyen, a Zürich–Luzern és a Zürich-Gotthard vasútvonalon fekszik. InterCityvel 25 perc alatt lehet eljutni Zürichből vagy Luzernből a városba. Az A4a autópálya-rész összeköti Zugot az A4 autópályával (Bargen-Altdorf), amin keresztül az A14 jelzésű autópálya (Holzhäusern–Luzern) is elérhető. A legközelebbi repülőtér (Zürich-Kloten) autóval 60 perc alatt vagy gyorsvonattal 30 perc alatt közelíthető meg.

Zug csatlakozik a zürichi S-Bahn-hálózathoz (városon belüli gyorsvonat) és sűrű hálózatú tömegközlekedéssel rendelkezik. A 2003. november 28-án ünnepélyes körülmények között átadott felújított zugi állomás (Bahnhof Zug),^[7][8] illetve a Bahnhofplatz alkotja a zugi közlekedési vállalat (Zugerland Verkehrsbetriebe, ZVB),^[9] központi csomópontját. A közlekedési hálózat mintegy 285 megállóhellyel rendelkezik és teljes hossza 197 km. 2004. december 12-e óta a Stadtbahn Zug (zugi gyorsvonat)^[10] még gyorsabbá és kényelmesebbé teszi a helyközi közlekedést (az 1. számú vonal Baar és Luzern között közlekedik, a 2. számú vonal pedig Walchwilen keresztül Erstfeldbe visz.

A zugi hajótársaság (Gesellschaft in Schifffahrtsgesellschaft für den Zugersee, SGZ) hajóival április és október között lehet hajótúrát tenni a Zugi-tavon. A flotta négy hajója minden nagyobb tóparti helységnél kiköt.^[11]

A Zugi-hegyre a zugi hegyi vasút (Zugerbergbahn, ZBB) felvonóival lehet feljutni. Az út a Schönegg megállótól a 926 méter tengerszint feletti magasságban lévő hegyi állomásra mindössze 6 percig tart.^[12]

A lakosság alakulása[13]
Év	1850	1880	1900	1910	1920	1930	1941	1950	1960	1970	1980	1990	2000	2007
Lakosság	3'302	4'805	6'508	2'586	8'096	9'499	11'113	12'372	14'488	19'792	22'972	21'609	22'973	26'105

Zug 26 105 lakosával (2007. december) a Zugi kanton legnagyobb városa.

• Zug hivatalos honlapja