Vikunya
 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Vicugna vicugna (Molina, 1782) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
 Elterjedési területe
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Vikunya témájú médiaállományokat és Vikunya témájú kategóriát. |
A vikunya (Vicugna vicugna) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tevefélék (Camelidae) családjába tartozó faj. A két vadon élő dél-amerikai teveféle egyike.
A másik vadon élő teveféle, a guanakó közeli rokona, annál azonban jóval kisebb termetű. Az alpaka legközelebbi rokona és valószínűleg őse, bár a 2001-es genetikai alapú cáfolatig úgy tartották, hogy a lámához hasonlóan az alpakát is a guanakóból háziasították.[1]
Előfordulása
[szerkesztés]Ezekben az országokban őshonos: Argentína; Bolívia; Chile; Peru, valamint betelepítve Ecuadorban. Az összlétszám növekvőben van a védett területeken, becslések szerint összességében 350 000 egyed élhet ezekben az országokban. Legnagyobb állománya Peruban van, a teljes állomány fele itt él.
Megjelenése
[szerkesztés]Vállmagassága körülbelül 90 centiméter, testtömege 50 kilogramm körüli. A tevefélék közül a legkisebb. A zergékre emlékeztető biztonsággal mozog a sziklákon. Látása és hallása éles, szaglása kevésbé. A vikunya vékony teste, karcsú lábai és hosszú nyaka révén a tevefélék legkecsesebb tagja. Bár rokonai is jól bírják a szélsőséges körülményeket, e faj szívósságban felülmúlja őket, ugyanis 6000 méteres tengerszint feletti magasságban is könnyedén közlekedik a sziklás terepen. Ez úgy lehetséges, hogy az azonos testméretű emlősökhöz képest tömege 50%-kal kevesebb, szíve nagyobb, és vérében több a vörösvértest, így hatékonyabban köti meg az oxigént.
Feltűnően hosszú, finom, csillogó szőrrel rendelkezik, melynek színe változó a halvány fahéjtól a sápadt fehérig. Hosszú gyapja lágyékáról és nyakáról ered. Évente 85 és 550 gramm közötti gyapjúmennyiséget lehet lenyírni a háziasított egyedekről.
A gyapjúfonal erős és rugalmas, többnyire természetes színében használják, mivel a kémiai szerekre érzékeny. A fonalból drága kabátot, ruhát, vállkendőt készítenek. A vastag, selymes gyapjú, amit a történelmi időkben csak az inka nemesség viselhetett, kiváló hőszigetelést biztosít a hőmérséklet ingadozásaival szemben, amivel az állat a természetes környezetében, az Andok 3600–4800 m magas hegyeinek félszáraz legelőin találkozott.
Életmódja
[szerkesztés]Füvet legel, pihenés közben kérődzik. A nőstények kis csoportokban vándorolnak, amit egyetlen hím vezet, aki az őrködés feladatát látja el, valamint védi a területet a betolakodó más hímekkel szemben. Területük határait közösen lerakott trágyával jelzik.
A hím veszély esetén magas, fütyülésszerű hangot ad ki, ezzel riasztja a többieket. Gyakran és hangosan köp, mint más tevefélék is.
Szaporodása
[szerkesztés]11 hónapos vemhesség után egyetlen utód születik, ami az anya közelében marad legalább 10 hónapos koráig. Az egyed várható élettartama 15-20 év.
A faj története
[szerkesztés]A vikunyákat több száz éven keresztül vadászták, ami az egyedszám csökkenéséhez vezetett. Az inkák összeterelték az állatokat, melyeknek gyapját lenyírták, majd szabadon engedték őket. Egy részüket megölték a húsuk miatt. A spanyol hódítás alatt a vadászat intenzívebbé vált, ezért az állomány száma rohamosan csökkent. Bár a 19. században már olyan törvényt hoztak, ami védelmet biztosított az állatoknak, az orvvadászat folytatódott, ezért az egyedszám tovább csökkent. Az inka időbeli kb. 1 milliós állomány az 1960-as évek végére már csak 10 000 körüli volt. A későbbi vadvédelmi erőfeszítések eredményeként létszámuk növekedni kezdett, mely a 20. század végére elérte a 80 000-es számot.
Létszámuk a 21. században 350 000 körülire tehető, amit elsősorban a vadrezervátumokban élő egyedek tesznek ki.
Állatkertekben
[szerkesztés]Jelenleg 220 egyedből áll a Vikunya Európai Fajmentési Program, ami elegendő számnak tűnik az állatkerti állomány fenntartására. Azonban a szám nem minden, az állatok koreloszlását is figyelnie kell a program vezetőjének. Az az egészséges, stabil populáció, amelyben közel hasonló számú nőstényt és hímet találunk, a fiatalok vannak többségben, és az idősebb generációkba tartozók száma egyenletesen csökken. Ha a korfa „háromszöge” túl széles alapú, akkor túl fiatal (sok a fiatal egyed és nagy a halandóság), ha a háromszög eltűnik, vagy éppen oszlop alakú, akkor öregedő populációról beszélünk (sokáig élnek az egyedek, de kevés az utód).
Magyarországon a Szegedi Vadasparkban, a Nyíregyházi Állatparkban és a Veszprémi Állatkertben[2] tartanak vikunyákat.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Dr Jane Wheeler, Miranda Kadwell, Matilde Fernandez, Helen F. Stanley, Ricardo Baldi, Raul Rosadio, Michael W. Bruford (2001. december). „Genetic analysis reveals the wild ancestors of the llama and the alpaca” (angol nyelven). Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences 268 (1485), 2575–2584. o. DOI:10.1098/rspb.2001.1774. ISSN 0962-8452. PMID 11749713. PMC 1088918.
- ↑ Veszprém Zoo. www.veszpzoo.hu. (Hozzáférés: 2023. július 26.)
Források
[szerkesztés]- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. szeptember 29.)
- Móra Ferenc könyvkiadó: Búvár zsebkönyvek: Egyszervolt állatok XXI. tábla, 44. oldal
- "vicuña." Encyclopædia Britannica. Ultimate Reference Suite. Chicago: Encyclopædia Britannica, 2008.
- Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (szerkesztők). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3. kiadás) (angolul)
