Vérző olaj

Vérző olaj (There Will Be Blood)
2007-es amerikai film
A film moziplakátja
Rendező	Paul Thomas Anderson
Producer	Paul Thomas Anderson Daniel Lupi JoAnne Sellar
Vezető producer	Scott Rudin
Alapmű	Oil!
Műfaj	filmdráma regény alapján készült film
Forgatókönyvíró	Paul Thomas Anderson
Főszerepben	Daniel Day-Lewis
Zene	Jonny Greenwood
Operatőr	Robert Elswit
Vágó	Dylan Tichenor
Díszlettervező	Jack Fisk
Gyártás
Gyártó	Miramax Films Paramount Vantage Ghoulardi Film Company
Ország	Amerikai Egyesült Államok
Nyelv	angol
Játékidő	158 perc
Költségvetés	25 millió dollár[1]
Forgalmazás
Forgalmazó	Paramount Vantage Fórum Hungary
Bemutató	2007. december 26. (limitált) 2008. január 25. (országos) 2008. február 28.
Díj(ak)	2 Oscar-díj 1 Golden Globe-díj 1 BAFTA-díj
Korhatár
Bevétel	$40 157 144[1] $19 322[2] $73 359 322[1]
További információk
weboldal IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Vérző olaj témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Vérző olaj (eredeti cím: There Will Be Blood) 2007-ben bemutatott amerikai filmdráma Paul Thomas Anderson rendezésében. A forgatókönyvet Upton Sinclair 1927-ben megjelent először Petróleum majd Olaj!^[3] című regénye alapján Anderson írta. A főszerepben Daniel Day-Lewis látható, aki Daniel Plainview dél-kaliforniai olajvállalkozót alakítja a 20. század elején.

A produkció első vetítése a Texas állambeli Austinban volt a Fantastic Fest keretében, 2007. szeptember 29-én. Két hónappal később, december 26-án kezdték játszani New Yorkban és Los Angelesben, majd Észak-Amerikaszerte is a mozikba került 2008 január végén. A magyarországi premier 2008. február 28-án volt, de már több héttel korábban is szerepelt egyes filmszínházak műsorán.

A film számottevő kritikai figyelmet élvezett, jelentős számú díjat nyert el. Daniel Day-Lewis megkapta a legjobb színésznek járó Oscar-díjat, Golden Globe-díjat, BAFTA-díjat és a Színészek Szövetségének díját. A Vérző olajat további 7 Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film és legjobb rendező kategóriákban.

Az 1890-es évek végi Kaliforniában a törekvő ezüstbányász, Daniel Plainview megleli szerencséjét a kőolajlepárlásban, s magához vesz egy árván maradt kisgyermeket, H.W.-t, akit később sajátjaként, s egyúttal partnereként mutat be, amerre jár. 1911-ben Plainview fülest kap egy értékes olajlelőhelyről, amely a Sunday család tanyáján, a poros és szegény kisvárosban, Little Bostonban található. A terület megszerzésére tett erőfeszítései során megismerkedik Eli Sundayjel, a család ifjú tagjával, egyben a helyi vallási vezetővel, akinek megvannak a maga tervei gyülekezete számára az olajból nyert profittal. Ahogy a bányászat halad előre, a konfliktusok is fokozódnak, s Plainview emberek iránt érzett megvetése végül lassú, mogorva háborodottságba süllyed. E folyamat során minden érzelmi kötelék felszakad körülötte, a keletkező űrt pedig nagyra nőtt vagyona sem tudja betölteni.

Paul Thomas Anderson eredetileg egy két család versengéséről szóló forgatókönyvön dolgozott, azonban nehézségekbe ütközött munkája során, s ráébredt, hogy elképzelése nem működik.^[4] Honvágyát enyhítendő megvásárolta Upton Sinclair Olaj! című művének egy példányát Londonban, s azonnal rabul ejtette a fedőlap illusztrációja, mely egy kaliforniai olajmezőt ábrázolt.^[5] Olvasás közben egyre inkább magával ragadta a regény, s az első 150 oldalt forgatókönyvvé adaptálta. Ellátogatott számos olyan múzeumba, melyek az első bakersfieldi olajvállalkozókkal foglalkoztak, s ezzel egyre világosabbá vált előtte, milyen irányba kell haladnia a forgatókönyvvel.^[6] Megváltoztatta a címet Olaj!-ról There Will Be Bloodra („Vér fog folyni”), mivel „végül nem került bele annyi a könyvből, hogy igazi adaptációnak lehessen mondani.”^[4] Anderson nem akart semmilyen akcentust írni főszereplőjének, bárki is játssza Plainview-t, hogy a dolgok egyszerűek maradjanak.^[4] Az eredeti forgatókönyvet Daniel Day-Lewisszal a fejében írta, majd felkereste a színészt, mikor már majdnem befejezte az írást. Értesült róla, hogy a színésznek tetszett a Kótyagos szerelem, így bizalommal nyújtotta át neki a még el nem készült forgatókönyv egy másolatát.^[7] Day-Lewis elmondása szerint az egyszerű felkérés elegendő volt, hogy meggyőzzék.^[8] A New York Observernek adott interjújában a színész részletesen beszélt arról, mi vonzotta a projekthez. „Megértettem, hogy [Anderson] már be is lépett ebbe a világba. Nem pusztán megfigyelte – részesévé vált – s tényleg megtöltötte szereplőkkel, akikről úgy érezte, saját életet élnek.”^[9] A film utolsó jelenetének egyik sora, az „I drink your milkshake!” („Elszívom az italodat!”), idézet Albert Fall új-mexikói szenátor beszédéből a kongresszusi meghallgatáson, mely az 1920-as, az olajhoz köthető Teapot Dome-botrány ügyében történt. Anderson beleszeretett a „milkshake” szóba, mely képletesen az olajelszívás bonyolult technikai folyamatára utal.^[10]

A film egyik producere, Joanne Sellar elmondása szerint nehézkes volt a film finanszírozása, mivel „a stúdiók úgy gondolták, nem rendelkezik egy nagy volumenű film lehetőségeivel.”^[5] Két évbe telt a költségvetés fedezetének összegyűjtése.^[6] Plainview fiának szerepére Anderson Los Angelesben és New Yorkban keresett jelölteket, de rájött, hogy egy texasi színészre van szükségük, aki tudja használni a puskát és „abban a világban él.”^[4] A készítők egy iskolában érdeklődtek, ahol az igazgató Dillon Freasiert ajánlotta. Nem olvastattak fel vele a szövegből, ehelyett csupán beszélgettek vele, amiből kiderült, ő a tökéletes személy a szerepre.^[4]

Daniel Day-Lewis a hangjával kezdte karaktere felépítését. Anderson küldött neki a 19. század vége és 1927 közötti időből származó felvételeket, illetve A Sierra Madre kincse egy példányát, rajta dokumentumfilmmel a rendezőjéről, John Hustonról, aki fontos ihletője Anderson alkotásának.^[5] Anderson szerint azon tény hatott rá, hogy a Sierra Madre „kapzsiságról, ambícióról, paranoiáról és a legrosszabb énünk vizsgálatáról szól.”^[6] A forgatókönyv írása alatt minden este megnézte e klasszikus westernt lefekvés előtt, Day-Lewis pedig kutatómunkája keretében munkások leveleit olvasgatta és korabeli fényképeket tanulmányozott. Utanánézett továbbá Edward Doheny olajmágnásnak is, akinek alakja Sinclair könyvét inspirálta.^[11]

A forgatás 2006 júniusában kezdődött meg egy marfai tanyán, Texasban,^[6] s három hónapon át tartott.^[5] A további helyszínek között szerepelt Asheville Észak-Karolinában és Los Angeles. Anderson igyekezett a tanya díszletei között a jeleneteket történésük sorrendjében rögzíteni.^[6] Két héttel a 60 napos forgatás megkezdését követően a rendező lecserélte az Eli Sunday szerepére kiválasztott színészt Paul Danóra. A New York Times írása Day-Lewisról azt sugallta, hogy az eredeti színészt (Kel O'Neill) megrémítette Day-Lewis intenzitása és azon szokása, hogy a kamerán kívül is szerepében marad.^[6][11] A rendező és a főszereplő egyaránt tagadta ezen értesülést,^[6][11] a színész úgy nyilatkozott, „Egyáltalán nem hiszem, hogy azért történt, mert ijesztőnek talált. Így gondolom – s remélem, hogy így is van.”^[12] Anderson először a Jack és Rose balladájában látta játszani Danót, s úgy vélte, tökéletes lenne Paul Sunday szerepére, akit eredetileg 12-13 évesnek képzelt el. Mikor Dano szerepe kibővült egy sokkalta nagyobb feladattal, csak négy napja volt a felkészülésre.^[13] Három heti anyagot kellett újból felvenni Sundayjel és Plainview-val, ahol előbbit már az új színész alakította.^[6] Plainview kúriája belső terének megjelenítésére a Greystone Mansion szolgált Beverly Hillsben, Edward Dohey Jr. korábbi otthona, melyet apjától kapott. Az itteni forgatáshoz szükség volt az alagsorban található tekepálya precíz felújítására.^[14]

Anderson a filmet Robert Altmannak ajánlja, aki a vágás fázisa alatt hunyt el.^[4]

A filmet szinte egyöntetű lelkesedéssel fogadta a kritika; a Rotten Tomatoes oldalán olvasható több mint 175 vélemény 92%-a pozitív visszajelzéssel szolgált.^[15]

A The New York Observer munkatársa, Andrew Sarris szerint a film „elismerésre méltó teljesítmény a magabiztos szakértelem egy letűnt idő és kor szimulált valóságának megteremtésében, javarészt helyi amatőr színészeket és statisztákat használva, tökéletes mozdulatokkal és hangokkal.”^[16] Glenn Kenny a Premiere magazinban Day-Lewis alakítását dicséri: „Amint Plainview-ja szárnyalásba kezd, az alakítás irgalmat nem ismerő fókusza egyedülállóvá teszi a karaktert.”^[17] Manohla Dargis azt írja a New York Times-ban közölt kritikájában, „a film a legtökéletesebb művészi munka, ami túlmutat készítésének történelmileg telített közegén, s élvezetes pillanatai is kérően esztétikusak.”^[18] Richard Schinkel a Times-ban „minden idők egyik legeredetibb amerikai filmjének” titulálta a Vérző olajat.^[19] Tom Charity kritikus a filmet 2007 egyetlen egyértelmű mesterműveként írja le.^[20]

Díj	Kategória	Jelöltek	Nyert-e?
Oscar-díj	legjobb film	Paul Thomas Anderson, Daniel Lupi és JoAnne Sellar
	legjobb rendező	Paul Thomas Anderson
	legjobb színész	Daniel Day-Lewis
	legjobb adaptált forgatókönyv	Paul Thomas Anderson
	legjobb fényképezés	Robert Elswit
	legjobb vágás	Dylan Tichenor
	legjobb díszlet	Jim Erickson és Jack Fisk
	legjobb hangvágás	Christopher Scarabosio és Matthew Wood
Golden Globe-díj	legjobb film (dráma)
	legjobb színész (dráma)	Daniel Day-Lewis
BAFTA-díj	legjobb film	Paul Thomas Anderson, Daniel Lupi és JoAnne Sellar
	legjobb rendező	Paul Thomas Anderson
	legjobb színész	Daniel Day-Lewis
	legjobb mellékszereplő színész	Paul Dano
	legjobb adaptált forgatókönyv	Paul Thomas Anderson
	legjobb fényképezés	Robert Elswit
	legjobb filmzene	Jonny Greenwood
	legjobb díszlet	Jim Erickson és Jack Fisk
	legjobb hang	Tom Johnson, John Pritchett, Michael Semanick és Matthew Wood

A film további 42 díjat nyert el különböző kritikusi és szakmai szervezetektől.^[21]

• Hivatalos oldal
• Vérző olaj a PORT.hu-n (magyarul)
• Vérző olaj az Internet Movie Database-ben (angolul)
• Vérző olaj a Rotten Tomatoeson (angolul)
• Vérző olaj a Box Office Mojón (angolul)