Túristvándi vízimalom

Túristvándi vízimalom
Kende-malom, Bárói malom
A malom madártávlatból
Település	Túristvándi
Cím	4944 Túristvándi, Malom utca 3.
Építési adatok
Építés éve	1752 előtt
Rekonstrukciók évei	1927, 1962-65, 1977, 1995-98
Építési stílus	népi építészet
Felhasznált anyagok	fa
Védettség	műemlék
Hasznosítása
Felhasználási terület	vízimalom (ma múzeum)
Tulajdonos	Kölcsey család Perényi család Kende család Műemlékek Állami Gondnoksága Magyar Nemzeti Vagyonkezelő
Alapadatok
Tszf. magasság	112 m
Egyéb jellemzők
Különlegességek	alulcsapós vízkerék
Elhelyezkedése
Túristvándi vízimalom Pozíció Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye térképén
é. sz. 48° 02′ 52″, k. h. 22° 38′ 33″48.047777777778, 22.642548.047778°N 22.642500°EKoordináták: é. sz. 48° 02′ 52″, k. h. 22° 38′ 33″48.047777777778, 22.642548.047778°N 22.642500°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Túristvándi vízimalom témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A túristvándi vízimalom a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Túristvándiban található, a Túr egyik ágán (Öreg-Túr). A műemlék, még működőképes vízimalom ma múzeumként funkcionál és egész évben látogatható.

A település első malmáról a Váradi regestrum tesz említést, 1181-et jelölve meg a malom építésének feltételezett elkészülteként.^{[* 1]} Erről a malomról nem tudjuk biztosan, hogy vízimalom volt, lehetett szárazmalom is. Csak a malom tulajdonosának nevét ismerjük meg az iratból, őt Eleusnak (Illésnek) hívták.^[1]

A település az Ond törzs Szente-Mágocs nemzetségéből származó Kölcsei (Kölcsey) és Kende családok birtokához tartozott évszázadokon keresztül. Egy 1315-ben keletkezett irat már vízimalmot említ, mely már korábban is állhatott. Ez a malom feltételezhetően a mai helyén állt, közel az uradalom központjához és egy fontos útkereszteződéshez. Károly Róbert király, miután Kölcsei Máté nem küldött csapatokat a királyi seregbe egy hadjárathoz, megfosztotta birtokaitól. Ő is és leszármazottai is folyamatosan próbálták visszaszerezni a birtokot, de csak Nagy Lajos királytól kapták vissza, miután 1342-43 telén a király oldalán harcoltak a Kun László király által Máramaros vármegyébe telepített, később hűtlenségbe esett Bogdán vajda ellen. Az 1344. július 4-én, a Nyárád mentén kelt irat Kölcsey Dénest és öt fiát, illetve azok leszármazottait jelöli meg a birtokosként.^{[* 2]} A malom az uradalmi központtal együtt Dénes legidősebb fiára Kölcsey Miklósra szállt. Dénes másik fia, az egyes források szerint 1352-ben született, János gyermekei két részre osztották a családot, a kölcsei Kölcsey és a kölcsei Kende családra. A Kölcseyek 1481-ben a birtokrészüket eladták a Perényi családnak, akik dobronyi uradalmukat elcserélve megszerezték Erbewezy István istvándi birtokait is. Kende Péter 1515-ben kapott királyi adománylevelet, melyben Istvándit és vele együtt a vízimalmot is birtokba vehette.^[1][3]

Ezt követően hosszú időn át nem tudunk semmit a malom történetéről, csak 1752-ben bukkan fel újra egy a korábbi malom helyén álló háromkerekes vízimalom, egy Mária Terézia korabeli levélben, melyet a család Sárközújlakon élő magas rangú tagja küldött, hogy megköszönje a kiváló minőségű „lánglisztet”. A levél tanúsága szerint a malom továbbra is, a közben bárói címet elnyert Kende család birtokában van. Ez az 1752 előtt épült épület képezi a mai alapját. 1927-ben jelentős korszerűsítést végeztek a malmon, ekkor került beszerelésre a két új hengerszék. A malom 1945-ig a Kende család tulajdonában maradt. Utolsó ismert tulajdonosa Dr. Kölcsei Kende György volt. A második világháború után, bár a termelőszövetkezet tulajdonában volt és üzemelt is, állapota folyamatosan romlott, az épület egyes részeit elhordták, annyira, hogy az összeomlás fenyegette. A helyreállítására 1962-65 között került sor. Ezt követően tovább üzemelt a szövetkezet égisze alatt. 1977-ben a vízkerekeket, a középső főtengelyt kicserélték, a vízládát rendbe hozták. Legutolsó felújítására 1995 és 1998 között került sor. A műemlékké nyilvánított épületben azóta malom történetét, a mesterséget bemutató múzeum működik.^[1][3]

Az eredeti épület népies stílusban épült kétszintes épület 11 ablakkal, három erkéllyel, melyekről jó kilátás nyílik a folyóra, a tetején fa zsindelyekkel és két toronnyal. Az épület északi és nyugati oldala a partoldalba épült, de nagy részét cölöpök tartják. Az épület déli, folyó felőli oldalán kapott helyet a három, Közép-Európában ritkaságnak számító, nagyméretű, alulcsapós vízkerék. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb korabeli vízimalommal ellentétben itt a víz nem felül folyik a lapátokra, hanem a folyó sodrása alulról hajtja meg a kerekeket. A kerekek átmérője, a lapátokkal együtt, egyenként 6 méter 20 centiméter. A főtengelyek hatvan centiméter átmérőjűek. A tengelyek a malomtérben facsapágyakon keresztül kapcsolódnak a hengereket meghajtó „tarajos kerekekhez” (fogaskerekekhez) és kisorsókhoz. A tarajos kerekek két méter átmérőjűek és 62 foggal rendelkeznek, míg az orsókerekeken hét fog van. Szintén oldalon található a vízláda, a duzzasztógát rendszer és a gereben is. A gátak a Túr folyó ezen ágának vizét felduzzasztották, hogy mindig elegendő vízmennyiség álljon rendelkezésre, de túlfolyó csatornákat és egy árvízkaput is létrehoztak a felesleges vízmennyiség elvezetésére. A gereben célja volt felfogni a folyó által szállított gallyakat, szalmát. A három kerékből kettő a gabona aprítását végező hengereket hajtotta meg, ezek állították elő a darát, vagy „parasztliszet”. A harmadik henger a darák, dercék őrlését végezte, beállítástól függően eltérő finomságú lisztet produkálva. A legjobb minőségű, legfinomabb lisztet nevezték „lánglisztnek”. Feltehetően az 1890-es években a tetőt palára cserélték, melyet az 1977-es felújításkor állítottak vissza az eredeti fazsindelyes tetőre. Az 1927-es felújításkor, korszerűsítéskor a korábbi három henger helyére kettő darab 1904-ben a Ganz által gyártott 22-es hengerszék került beszerelésre.^{[* 3]} Az egyik hengerszék az aprítást, a másik az őrlést végezte továbbra is. Ekkor szereltek fel dinamót is a malom és a molnárház világítására, ami 1942-ben még biztosan működött. A malom mellett cölöpökön kapott helyet egy deszkafalú épület, a malomműhely. Itt végezték elkopott alkatrészeket javítását, újak készítését, a használhatatlanná őrlő s daráló kövek aprítását. Ettől pár méterrel lefelé a folyón kapott helyet a bárói család részére lécekből készített lerögzített fürdőház. A malom falu felőli oldalán volt a Fluder kapunak nevezett vasból készült árvízkapu, a nagyobb árvizek elvezetésére.^{[* 4]} A közelben állt a kőoszlopos molnárház is, ahol a főmolnár és családja lakott. A főmolnár mellett két segédmolnár dolgozott, ők, ha nem lakhattak a molnárházban, a műhely fölött kialakított szálláson laktak. Ezek közül mára csak a malom épület maradt fent.^[1][3][5]

A malom működése általában úgy nézett ki, hogy először a molnár a duzzasztózsilip reteszelő deszkáit, az úgy nevezett „tiltókat” felhúzta és rögzítette. Ekkor a víz a vízláda csatornáiba ömlött és mozgásba hozta a lapátkerekeket. Amikor ez megtörtént a molnár a malomtérben ellenőrizte, hogy beindult-e minden berendezés, beállította hengereket. Ezt követően lehetett csak megkezdeni a gabona felöntését. Az első lépés az volt, hogy a garatba öntött gabonát egy faházas serleges felvonó a tisztítóberendezéshez szállította, amely szitarendszer volt. Ezt követően a gabonát egy másik felvonó a henger garatjához szállította, ahol a szemeket megnedvesítették, hogy a héj ne törjön bele a lisztbe. Ezután engedték a gabonát a hengerre, mely elvégezte az aprítást. A hengerről egy újabb felvonó vitte a darát a hasábszitákra, ahol a héj elválasztásra került. A darát egy felvonó továbbította az őrlőhenger garatjához. Ha elegendő dara gyűlt össze, akkor ráengedték a hengerre és úgy nevezett „nulláslisztté” őrölték. A korszerű felvonós rendszer előnye az volt, hogy a molnárnak nem kellett nehéz zsákokat cipelnie fel-le a szintek között.
Előfordult olyan, hogy nem gabonát, hanem kukoricát vagy más néven málét daráltak. Ekkor csak a őrlőhengert indították be, a duzzasztógát és a túlfolyócsatornák zsilipeinek megfelelő beállításával. A kukoricát zsákokban vitték fel a kőpadra, ahol a felvonó garatjába töltötték, ami a henger garatjához szállította azt. A lisztet minden esetben a hengerek lefolyócsövein keresztül töltötték zsákokba.^[3]

• Minden évben a malom udvarán kerül megrendezésre a Nemzetközi Molnártalálkozó.^[4]
• Itt forgatták a Szegény Dzsoni és Árnika, valamint a Lutra című filmek egyes jeleneteit.

A településen a bárói vagy Kende-féle vízimalmon kívül volt még egy másik vízimalom is, az úgynevezett belső vagy szigeti malom, mely feltehetőleg a 18. században készült, bár a szájhagyomány régebbinek tartotta, mint a bárói malmot. Ez a fehérgyarmati birtokokkal rendelkező Rátz család tulajdona volt. Utolsó ismert tulajdonosa magyarádi Boross Lajosné Rátz Margit volt. Ennek a Rátz családnak az őse, Rátz Miklós 1544-ben kapott királyi adománylevelet I. Ferdinánd királytól és ezáltal birtokot Istvándi határában. Ez a malom is három kővel működött s az 1910-es évek vége felé bontották le, részben báró Kende Zsigmond felsőházi képviselő javaslatára.^{[* 5][1]}

• 
  A vízimalom
• 
  Az út felől
• 
  A lapátkerekek
• 
  A folyó felől
• 
  A malom belseje
• 
  Az őrlő rendszer
• 
  A kerekek

• ↑ Istvándi: A malom leírása a falu honlapján
• ↑ TKMK: Mendele Ferenc – Szécsényi Lajos: Túristvándi: Vízimalom. Éri István (szerk.). 2. átdolgozott kiadás. Budapest: Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület. 1998. = Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára, 314. ISBN 9635542275 ISSN 0139-245X  
• ↑ malmok: A malommúzeumok bemutatása a malmok.hu-n
• ↑ SzSzBML: Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára
• ↑ NÉT: A malom leírása a Nemzeti Értéktárban a hungarikum.hu-n

• Túristvándi vízimalom. Műemlékem.hu
• A vízimalom leírása a kastelyok-utazas.hu-n
• A malom oldala a puszta.com-on
• Malmos cikkek a patakmalom.shp.hu-n
• A közeli Vízimalom Panzió és Kemping honlapja
• Túristvándi vízimalom; összeáll. Molnár Sándor; Vay Ádám Múzeum, Vaja, 2008

• Magyarország malmainak listája