Roland Freisler

Roland Freisler
1942-ben
A Népbíróság elnöke
Hivatali idő 1942. augusztus 20. – 1945. február 3.
Előd	Otto Thierack
Utód	Harry Haffner
Katonai pályafutása
Szolgálati idő	1914–1915
Csatái	első világháború
Kitüntetései	Vaskereszt
Született	1893. október 30. Celle, Német Birodalom
Elhunyt	1945. február 3. (51 évesen) Berlin, Harmadik Birodalom
Sírhely	Waldfriedhof Dahlem
Párt	NSDAP
Házastársa	Marion Freisler (1928. március 24. – )
Foglalkozás	jogász, bíró
Iskolái	Jénai Egyetem
Díjak	Vaskereszt
A Wikimédia Commons tartalmaz Roland Freisler témájú médiaállományokat.

Roland Freisler (Celle, 1893. október 30. – Berlin, 1945. február 3.) náci jogász és bíró. Harcolt az első világháborúban, és orosz hadifogságba esett. Az 1917-es októberi orosz forradalom után a hadifogolytábor ellátásáért felelős komisszár lett, de élete végéig tagadta, hogy kommunista meggyőződésű is lett volna. 1925-ben lépett be az NSDAP-ba. Az alkotmányos kereteken kívül létrehozott Népbíróság elnökeként és a Birodalmi Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként jelentős szerepet vállalt a rendszer ellenségeinek üldözésében, kirakatperek során való nyilvános elítélésében. Gyakran sértegette és megalázta a vádlottakat, a tárgyalásokat erőszakosan vezette. Egy szövetséges bombázásban halt meg, amikor a bíróság égő épülete ráomlott.

1893-ban született Cellében mérnökember fiaként. 1912-ben jogtudományt kezdett tanulni Jénában, azonban az első világháború miatt megszakította tanulmányait, és önkéntesnek jelentkezett az 1. felsőelzászi gyalogezredhez. A keleti fronton harcolt és megkapta a Vaskereszt 1. és 2. fokozatát is. 1915-ben orosz hadifogságba esett. A fogolytáborban oroszul kezdett tanulni, és megismerkedett a marxizmussal is.^[1] A bolsevik hatalomátvétel után a tábor ellátásáért felelős komisszár lett.^[2] Azt beszélték, hogy a táborok feloszlatása után meggyőződéses kommunista lett, de ezt egyetlen korabeli dokumentum sem támasztja alá.^[3] H. W. Koch német történész szerint a bolsevikok hatalomra jutása után a hadifogolytáborokat német irányítás alá helyezték, és a komisszár csak formai, nem ideológiai cím volt.^[4] Freisler mindvégig tagadta, hogy bármilyen köze is lett volna a kommunizmushoz, de így sem tudta lemosni magáról a bolsevista bélyegét.^[2]

1920-ban tért vissza Németországba, és folytatta félbehagyott tanulmányait. 1922-ben sikeresen elvégezte az egyetemet, 1924-ben Kasselben kezdett ügyvédkedni. Ugyanebben az évben a városi tanács tagjává választották a Népi Szocialista Blokk színeiben.^[1] 1925 júliusában lépett be a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba, ahol a 9679-es számú tagkönyvet kapta, és helyettes gauleiter lett.^[2] Védőügyvédként járt el a párttagok számára.

1932-ben az NSDAP jelöltjeként a poroszországi képviselőház tagja lett.^[1]

1933 februárjában, a nemzetiszocialista hatalomátvétel után a Porosz Igazságügyi Minisztérium osztályvezetőjévé nevezték ki, márciustól pedig a Reichstag képviselője lett. 1933–34-ben az Igazságügyminisztérium államtitkára volt.^[1] Freisler jól értett a joghoz, gyors észjárású volt, és elsöprő beszédstílusa volt. Mindezek ellenére mégsem kapott sosem tárcát a kormányban. Uwe Wesel szerint ez egyrészről annak tudható be, hogy magányos farkas volt, erős támogató nélkül; másrészről testvére, Oswald Freisler viselkedésének, akit utóbb ki is zártak a pártból, mivel védőként is viselte az NSDAP kitűzőjét olyan perekben, amit propagandacélokra használtak.^[3] Guido Knopp szerint egyedül Joseph Goebbels szívelte őt a vezetők közül, a többiek nem. 1941-ben, amikor javaslatot tett arra, hogy Freislert nevezzék ki igazságügyi miniszternek Franz Gürtner helyére, Hitler így reagált: „Azt a régi bolsevikot? Nem!”^[2][3]

Freisler részt vett a jog nemzetiszocialista elvek alapján történő megreformálásában. Cikket írt a fiatalkorúak büntetőjogának rasszbiológiai alapon történő reformjáról (Die rassebiologische Aufgabe bei der Neugestaltung des Jugendstrafrechts), amelyben azzal érvelt, hogy a német, „fajilag értékes” fiataloktól el kell különíteni azokat a fiatalokat, akik „fajidegenek, fajilag degeneráltak, fajilag gyógyíthatatlanok vagy súlyosan sérültek”.^[5][6] Erősen támogatta a fajgyalázási (Rassenschande, szexuális kapcsolat „árják” és „alsóbbrendű fajok” között) törvények bevezetését. 1933-ban pamfletet írt arról, hogy a „kevert vérű” közösüléseket be kell tiltani, az „idegen vér” mennyiségétől függetlenül. Ezt a felvetését komoly nyilvános kritika érte és Hitler sem támogatta.^[7] Tőle származott a „koraérett fiatalkorú bűnöző” fogalma, amely 1939 októberében bekerült a fiatalkorú bűntettesekről szóló rendeletbe, megteremtve ezzel a fiatalkorú elkövetőkkel szembeni halál- és fegyházbüntetés alkalmazásának lehetőségét, első alkalommal a német jogban.^[5] 1942. január 20-án a birodalmi igazságügyminisztérium képviselőjeként részt vett a wannseei konferencián, ahol a zsidókérdés végső megoldásáról tárgyaltak.^[1]

1942. augusztus 20-án Hitler Otto Georg Thierackot nevezte ki igazságügyi miniszternek a nyugalomba vonuló Franz Schlegelberger helyett, és Freislert nevezte ki a Népbíróság élére, amely a politikai ügyekben ítélkezett. Freisler fellépett a „meggyőződés büntethetősége” érdekében, vagyis, hogy az elé kerülőket nemcsak bűncselekményekért, hanem meggyőződésükért is büntessék.^[8] A legtöbb esetben defetizmusnak minősített esetekben tárgyalt. Freisler erőszakosan vezette a tárgyalásokat, megfélemlítette a vádlottakat, és ellehetetlenítve a védekezésüket. Gyakran ordibált, válaszolt szarkasztikusan vagy éles vitákat folytatott. Elődje, Thierack elmebetegnek, Rudolf Diels porosz Gestapo vezető viszont „a forradalom vádlói között mindenki másnál ragyogóbb”-nak tartotta.^[9] Viselkedésében Andrej Visinszkij szovjet ügyészt, a koncepciós perek vádlóját másolta.^[10]

Működése alatt mintegy 2600 halálos ítéletet szabott ki. Ő ítélkezett többek között a Fehér Rózsa tagjainak ügyében (Sophie Scholl, Hans Scholl, Christoph Probst), akiket nyaktiló általi halálra ítélt.^[11] Az 1944. július 20-i Hitler elleni merénylet résztvevői elleni pereket is ő vezette, amelyet filmre vettek, ám a nyilvánosságnak végül nem mutattak be, mivel kínos volt Freisler ordibálása és megalázó viselkedésmódja.^[12]

1945. február 3-án a szombati ülésnapot vezette a Népbíróságon, amikor amerikai repülőgépek bombázni kezdték Berlint. Több kormányzati és pártépület is találatot kapott, többek között a Népbíróság épülete is. Freisler berekesztette a tárgyalást és rendelkezett, hogy a vádlottakat vigyék az óvóhelyre, de ő maga ott maradt összeszedni az iratokat. Amikor az épület közvetlen bombatalálatot kapott, egy lehulló gerenda végzett vele.^[13] Az összezúzott testét egy oszlop alatt találták meg, a megmenteni szánt iratokat fogva.^[14] Más beszámoló szerint menekülés közben egy repesz végzett vele, ő pedig a Népbíróság épülete előtt vérzett el, egyik vádlottja, Fabian von Schlabrendorff szeme láttára.^[2]

Luise Jodl, Alfred Jodl felesége a lützowi kórházban dolgozott, amikor behozták Freisler holttestét. Elmondása szerint, amikor az egyik dolgozó megjegyezte: „Ez volt az Isten ítélete”, senki nem szállt vitába.^[15]

A berlini Waldfriedhof Dahlem temetőben, felesége családjának sírhelyén van eltemetve, neve azonban nem szerepel a sírkőn.

• Christian Graf von Krockow. A Valkűr-hadművelet – A Hitler elleni összeesküvés. Gabo Kiadó, 224–226, 228. o. (2008). ISBN 978-963-689-265-4 
• Matthias Uhl, Henrik Eberle. A Hitler-dosszié. Park Könyvkiadó, 471. o. (2006). ISBN 963-530-716-0 
• Breuning, Stephan. Roland Freisler: Rechtsideologien im III. Reich. Neuhegelianismus kontra Hegel Hamburg, 2002
• Buchheit, Gert. Richter in roter Robe. Freisler, Präsident des Volksgerichtshofes München, 1968
• Geerling, Wayne. "Protecting the National Community From Juvenile Delinquency: Nazification of Juvenile Criminal Law in the Third Reich" Melbourne University, 2001 Online
• Knopp, Guido. Hitler's Hitmen (4. fejezet, "The Hanging Judge"). Stroud, UK: Sutton Publishing, 2002
• Koch, H. W. In the Name of the Volk: Political Justice in Hitler's Germany London, 1989
• Ortner, Helmut. Der Hinrichter. Roland Freisler, Mörder im Dienste Hitlers Wien, 1993

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Roland Freisler című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• F. Bernaś, J. M. Bernaś. Merénylet Hitler ellen. Kossuth Könyvkiadó., 122. o. (1978). ISBN 963-09-1006-3