Polonéz

A polonéz lengyel eredetű tánc, a táncospárok körbetáncolják a termet a háromnegyedes ütemű, mérsékelt tempójú zenére.

A tánc őse a 18. századi taniec polski (lengyel tánc), amelynek formája fokozatosan alakult ki a 17. században népszerű chodzony nevű táncból, ami pieszy (azaz gyalogosan) avagy taniec chmielowy (ugrálós tánc) néven volt elsősorban ismert. A tánc későbbi formája a parasztok menyegzői táncaiban gyökerezik, amelyektől később eltávolodva a nemesség táncrendjébe került. A tánc lengyel neve minden bizonnyal a francia polonaise kifejezésből származik, amely a 17. században jelent meg, és Angliában is elterjedt volt. A lengyel “polonéz” kifejezés a 18. század folyamán lassan kiszorította a korábbi “lengyel tánc” elnevezést. A legkorábbi eredeti lengyel zenei forrás valószínűleg a Joseph Sychra 62 polonézét tartalmazó kéziratgyűjtemény 1772-ből.

A 16. század vége előtt a lengyel néptáncokat, elsősorban a polonézt a felsőbb társadalmi rétegek átvették az alsóbb osztálybeliektől, a dzsentriktől és a kevésbé befolyásos arisztokráciától. Kezdetben még csak énekkel kísérték a táncot, azonban ahogy egyre nőtt ezen táncok népszerűsége a “magasabb” státuszú emberek körében, lassan bevezették a zenés kíséretet, és zenészek kísérték az udvari táncmulatságokat. Az udvari polonéz dallamát a fogadóterem galériáján elhelyezkedő zenekar játszotta, miközben alattuk a díszbe öltözött sokadalom a bevonulótáncot járta. A tánc ebben a formában vált a lengyel nemzeti szellemiség legnemesebb megtestesítőjévé, az idők folyamán pedig Európa leglátványosabb lengyel táncává.

A lengyel néptánc legkorábbi dallamait Oskar Kolberg (1814–1890) gyűjtötte össze a 19. században. Ezek között találjuk a háromnegyedes lüktetésű rövid frázisokat, amikben gyakori a két azonos ütem ismétlődése.

Ahogy a polonéz énekkel kísért táncból elsősorban hangszeres kíséretűvé kezdett válni, hamar létrejöttek dallamában stilisztikai és formai változások. A dallam sokkal szélesebb terjedelmű és díszítettebb lett. A polonézekben megjelent a kontrasztos kettes-hármas tagolás, amelyet a korábbi udvari menüettből vettek át. Ilyen trio először Michał Kleofas Ogiński polonézdallamaiban figyelhető meg. Ugyanígy látható a rondóforma terjedése, melyre a kontrasztos részek között ismétlődő refrén jellemző.

Alapvetően kétféle karakterisztikus ritmusképlet alapján két nagy csoportot különböztetünk meg: a képen is látható háromnegyedes ütemmel kezdődő táncokra, illetve a négy tizenhatod és két negyedhang alkotta kadenciát tartalmazó táncokra oszthatók a polonézek.

Nem lengyel nemzetiségű zeneszerzők műveiben is megtalálhatók a polonéz klasszikus formájának jellegzetességei, azaz a közepes tempó, háromnegyedes ütem, egyszerű nem emelkedő frázisok, ismétlődő ritmusképlet, valamint záróformula. Ennek egyik első példája Johann Sebastian Bach műve, a 6. számú Francia szvit, és a 2. számú Zenekari szvit. A nagy német zeneszerzők: Georg Philipp Telemann, Wilhelm Friedemann Bach, Johann Philipp Kirnberger, Johann Schobert, sőt még Wolfgang Amadeus Mozart is, akik szerint a polonéz a lengyel ízlés és lengyel stílus megtestesítője, gyakran hosszabb kompozíciójukba (például táncszvitbe vagy szonátába) komponáltak egy-egy polonézt. 1800 után a polonéz hangszeres változata igen népszerű lett a lengyel zeneszerzők: Michał Kleofas Ogiński, Wojciech Żywny, Józef Elsner, Józef Kozłowski, Karol Kurpiński körében. Az általuk komponált dallamok népszerűsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt a műfajt egész Európa megismerje, elsősorban persze a szalonokban felcsendülő formában, például Clara Schumann zongoravirtuóz előadásában. A polonéz mindenféle műfajban megjelent, legyen az kamarazene, koncert vagy opera. A polonéz legnagyobb klasszikus szerzője természetesen Frédéric Chopin, hiszen az ő zongorára írt műveinek köszönhetően vált ez a tánc Lengyelország jelképévé.

Gyakran Polacca címen hallhatjuk ezt a zenét. Említésre méltó, hogy abban a történelmi időszakban, amikor Oroszország fennhatósága alá tartozott Lengyelország mintegy harmada, egyes orosz zeneszerzőket “elcsábított” a polonéz zenéje, amely a “nemesség” avagy “királyi méltóság” megtestesítője lett, és gyakran összekapcsolódott a cár vagy általában az uralkodó személyével. Az orosz operákban (pl. Modeszt Petrovics Muszorgszkij Borisz Godunov, Pjotr Iljics Csajkovszkij Anyegin című műveiben) lengyel nemesség szimbólumaként jelenik meg a polonéz, illetve a nosztalgikus polonézdallamok, mint pl. a Hazám című művéről ismert M. K. Ogiński zenéje nagyon népszerűvé váltak Oroszországban, és számos hangszeregyüttesre született többféle átiratuk.

Ennek a zenei formának a hosszú és gazdag fejlődése nagy hatást gyakorolt az egész zenei világra, ugyanakkor még most is elsősorban a lengyel nemesség és arisztokrácia jelképe.

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Polonéza című cseh Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.