Szőnyegmintás piton

Szőnyegmintás piton
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Alország: Valódi szövetes állatok (Eumetazoa) Alországág: Kétoldali szimmetriájú állatok (Bilateria) Főtörzs: Újszájúak (Deuterostomia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata) Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda) Csoport: Magzatburkosok (Amniota) Osztály: Hüllők (Reptilia) Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata) Alrend: Kígyók (Serpentes) Család: Pitonfélék (Pythonidae) Nem: Morelia J. E. Gray, 1842 Faj: M. spilota
Tudományos név
Morelia spilota (Lacépède, 1804)[1]
Szinonimák
Coluber spilotus LACÉPÈDE 1804 Python punctatus MERREM 1820 Python perronii WAGLER 1828 Morelia variegata GRAY 1842 Morelia argus Duméril & Bibron 1844 Morelia argus fasciolata JAN 1864 Python spilotes BOULENGER 1893 Morelia spilota macrospila WERNER 1910 (LOVERIDGE 1934) Python spilotus DE ROOIJ 1917 Python bredli GOW 1981 (KLUGE 1993) Python spilotus imbricatus SMITH 1981 Morelia metcalfei WELLS & WELLINGTON 1985 Montypythonoides riversleighensis SMITH & PLANE 1985 (KLUGE 1993) Morelia spilota KLUGE 1993 Morelia spilota MCDIARMID, CAMPBELL & TOURÉ 1999 Morelia spilota COGGER 2000 Morelia mippughae HOSER 2003 Morelia spilota MENSE 2006 Morelia metcalfei GREER 2006 Morelia wellsi HOSER 2012 Morelia argus PHILIPPEN 2012 Morelia spilota REYNOLDS et al. 2014 Morelia spilota WALLACH et al. 2014
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Szőnyegmintás piton témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Szőnyegmintás piton témájú médiaállományokat és Szőnyegmintás piton témájú kategóriát.

A szőnyegmintás piton (Morelia spilota) a hüllők (Reptilia) osztályának pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe, ezen belül a pitonfélék (Pythonidae) családjába tartozó faj.

Nevét halvány alapon, sötétebb sávokból és foltokból álló mintázata után kapta, mely a keleti szőnyegekre hasonlít.^[2]

Ausztrália (nyugatról és a délkeleti részről hiányzik), Új-Guinea (Nyugat-Irian és Pápua).

Változatos területeken fordul elő, a nyirkos esőerdőktől a száraz félsivatagokig. Fatörzsekben, sziklarepedésekben, más állatok által készített üregekben rejtőzik.^[2]

Mérete alfajonként eltérő. 150–180 cm-es hosszával ez a legkisebb alfaj. Bizonyos területeken a nőstény akár négyszer nagyobb is lehet a hímnél.^[3] Színe és mintázata rendkívül változatos. Tipikus esetben különböző árnyalatú barna szín, valamilyen világosabb színárnyalattal, amin feketés vagy szürkés foltok, csíkok, harántszalagok, vagy ezek többféle kombinációja látható. Egyes területeken helyi színváltozatok is kialakultak: élénksárga, rozsda-, vagy aranyszín, de a tiszta szürke mintájúak sem ritkák.^[2] Hegyes, háromszög alakú feje a faj jellegzetessége, mely jól elkülönül a nyaktól. Szája körül hőérzékelő gödrök sorakoznak, szeme közepes méretű, pupillája függőleges. Apró pikkelyekkel fedett este nagyon izmos, testgyűrűinek szorításával az áldozat tüdejét és szívét olyan mértékben nyomja össze, hogy eszméletvesztés, majd gyors halál következik be.^[4]

Fán lakik, általában éjszaka mozog, de éghajlattól függően nappal is lehet aktív. Hőérzékelő szervezi segítségével a sötétben is pontosan találja meg melegvérű zsákmányát, szájával megragadja, testével körbefonja és addig szorítja, míg meg nem fullad. A nyelést csak akkor kezdi el, ha meggyőződött róla, hogy áldozata már nem él.^[5]

Az egyik leggyakoribb faj, mely közel merészkedik az emberekhez. Az egerek, patkányok vonzzák a lakott területekre. Nem fél, nem menekül el, sokszor még azt is hagyja, hogy megérintsék, vagy megfogják őket. Nem veszélyes az emberre, de nem árt az óvatosság, mert fájdalmas harapásra is képesek.^[6]

Sokféle hüllővel, emlőssel és madárral táplálkozik. Az erdős vidékeken élők általában fákon élnek és oposszumokra vadásznak, nem törődve annak kellemetlen, bűzös végbélmirigy-váladékával.^[2]

Tojásrakó, fészekalja 20, vagy több tojásból áll.^[7] A tojásokat faodvakba, üregekbe, kidőlt fatörzsek alá rakja, ahol a nőstény védi és melegíti őket. A kikelő kicsinek átlagosan 30 cm hosszúak.^[2] A kikelt ivadékokat nem gondozza.^[8]

A magángyűjteményekben, állatkertekben egyaránt népszerű, könnyen tartható állat. Etetése általában rágcsálókkal és csirkével történik.

25–28 °C-os hőmérsékletet, valamint búvóhelyet és mászásra szolgáló fát biztosítani kell számára. A melegvizes vagy kamillás fürdő, esetleg permetezés elősegíti a szabályos vedlést, ha ennek ellenére sem sikerül a kígyónak maradéktalanul megszabadulni a bőrétől, tanácsos állatorvoshoz fordulni. Szaporodik fogságban, de nyugodt környezet-, vagy tojásrakó hely hiányában, tojásvisszatartás következhet be, ami szintén állatorvosi segítséget igényel, különben az állat belepusztulhat.^[2][9]