Muse

Hasonló cikkcímek és megnevezések: Muse (egyértelműsítő lap).

Muse
Információk
Eredet	Teignmouth, Devon, Egyesült Királyság
Alapítva	1994
Műfaj	rock progresszív rock szimfonikus rock space rock hard rock alternatív rock alternatív metal
Kiadó	Warner Bros. Records
Tagok
Matthew Bellamy Christopher Wolstenholme Dominic Howard
A Muse weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Muse témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Muse 1994-ben, a Devon megyei Teignmouth-ban alakult angol rockegyüttes. Tagjai Matthew (Matt) Bellamy (ének, gitár, billentyűs hangszerek), Christopher (Chris) Wolstenholme (basszusgitár, háttérvokál) és Dominic Howard (dob).

Showbiz című debütáló albumukat 1999-ben adták ki, bemutatva Bellamy falzettjét és melankolikus alternatív rock stílusát. Második albumuk, az Origin of Symmetry (2001) kiteljesedettebb hangszerelést és romantikus klasszikus hatásokat ötvözött, a rajta lévő Feeling Good című feldolgozás, valamint az energikus élő előadások pedig meghozták a hírnevet számukra.^[1] Az Absolution (2003) további klasszikus befolyást mutatott, olyan zeneszámokkal, mint a Butterflies and Hurricanes, és ez lett az első a hat egymást követő brit listavezető albumuk közül.

A Black Holes & Revelations (2006) elektronikus és pop elemeket épített be, olyan beharangozó kislemezekkel, mint a Supermassive Black Hole,^[1] meghozva a Muse számára az igazi nemzetközi sikert. A The Resistance (2009) és a The 2nd Law (2012) a kormányzati elnyomás és polgári felkelés témáit vizsgálta, és megszilárdította az együttes helyét a világ legjelentősebb stadionzenekarai között. A Rolling Stone írása szerint a zenekar „stadionszaggató dalokkal” bír.^[2] Az amerikai Billboard 200 élére is felkerülő hetedik albumuk, a Drones (2015) egy konceptalbum a drónháborúról, amivel visszatértek a keményebb rock hangzáshoz. Nyolcadik albumuk, a Simulation Theory (2018) nagymértékben támaszkodik a szintetizátorjátékra, és a sci-fi, valamint a szimulált valóság hipotézise ihlette.

A Muse számos díjat nyert, köztük két Grammy-díj, két BRIT Awards, öt MTV Europe Music Awards és nyolc NME Awards is szerepel. 2012-ben megkapták az Ivor Novello-díjat a nemzetközi eredményeikért a The Ivors Academy-től (korábban British Academy of Songwriters, Composers and Authors). 2016 júniusáig több mint 20 millió albumot adtak el világszerte,^[3] és 2023-ban a koncertjeik összesített bruttó jegybevétele meghaladta a 200 millió dollárt^[4].

Az 1990-es évek elején a Teignmouth Community School diákjaiként a Muse későbbi tagjai más-más iskolai zenekarokban játszottak. A gitáros Matt Bellamy sikeres meghallgatáson vett részt a dobos, Dominic Howard, Carnage Mayhem nevű együttesénél, így vált az együttes énekesévé és dalszerzőjévé. A banda nevét Gothic Plague-ra változtatták. Felkérték Chris Wolstenholme-t – aki akkoriban a Fixed Penalty dobosa volt –, hogy csatlakozzon hozzájuk basszusgitárosként. Wolstenholme beleegyezett, és basszusgitárórákat kezdett venni.^[5][6] A zenekar Rocket Baby Dolls néven, a goth-glam stílust követve működött tovább. Ez idő tájt 150 font adományt kaptak a Prince's Trusttól zenekari felszerelés vásárlására.^[7]

1994-ben a Rocket Baby Dolls megnyert egy helyi, „bandák háborúja” típusú zenei versenyt, miközben felszerelésüket teljesen tönkretették.^[8] Bellamy szerint: „Tiltakozásnak, egyfajta nyilatkozattételnek szántuk, tehát amikor ténylegesen nyertünk, akkor az valódi sokk, hatalmas sokk volt. Ezután kezdtük magunkat komolyan venni.” A bandatagok felmondták állásaikat, megváltoztatták a zenekar nevét Muse-ra (jelentése: múzsa), és elköltöztek Teignmouth-ból.^[9] A zenekarnak tetszett az új név, mert rövid, és úgy gondolták, hogy jól mutat majd a plakátokon.^[10] Mark Beaumont újságíró szerint a zenekar azt akarta, hogy a név tükrözze „Matt felfogását, miszerint valahogy 'megidézte' ezt a zenekart, ahogyan a médiumok az érzelmi szükségletek idején megidézik az inspiráló szellemeket”.^[11]

A rajongói tábor néhány évig tartó építgetését követően, a Muse első koncertfellépéseire Londonban és Manchesterben került sor, a Skunk Anansie turnéjának keretében. Meghatározóvá vált a Dennis Smith-szel, a Sawmills Studio tulajdonosával való találkozásuk. Smith látta felnőni a három fiút, mivel ismerte a szüleiket, és volt egy produkciós és lemezkiadó cége, a Taste Media, amit nem sokkal korábban alapított Safta Jaffery-vel, a Muse későbbi menedzserével.^[12] Ennek a találkozásnak az eredményeként születtek meg az első komoly felvételeik, és 1998. május 11-én megjelent a Muse című EP a Dangerous Records (a Sawmills leányvállalata) kiadásában, Paul Reeve producer irányításával.^[13] A New York-i CMJ Fesztiválon tett látogatásukat követően Nanci Walker, a Columbia Records akkori művészeti igazgatója az Egyesült Államokba vitte a Muse-t, hogy bemutassa őket Tim Devine-nak, Columbia Records akkori művészeti senior alelnökének, valamint Rick Rubinnak az American Recordingnál. Ezen utazás alatt, 1998. december 24-én a Muse megállapodást írt alá az amerikai lemezkiadóval, a Maverick Recordsszal.^[14][15] Második EP-jüket, a Muscle Museum-ot, amelyet szintén a Reeve készített, 1999. január 11-én adták ki. A lemez a független kislemezlistán a 3. helyezést érte el, és felkeltette a brit rádiós műsorvezető, Steve Lamacq, valamint a hetente megjelenő zenei kiadvány, az NME figyelmét is.^[16] Még ebben az évben a Muse fellépett a Woodstock '99 fesztiválon a feltörekvő művészek színpadán, valamint szerződést írt alá Smith-szel és Jaffery-vel. A Taste Media megállapodásokat kötött a Muse számára különféle lemezkiadókkal Európában és Ausztráliában, lehetővé téve, hogy irányítsák karrierjüket az egyes országokban.^[17] John Leckie-t is szerződtették, hogy Reeve-vel közösen készítse el az együttes első albumát, a Showbizt (1999). Az album bemutatta a Muse agresszív, mégis melankolikus zenei stílusát, a kapcsolatokról és az útkeresésük közben szülővárosukban megélt nehézségekről szóló dalszövegekkel.^[18]

Második albumuk, az Origin of Symmetry (2001) elkészítése során a Muse olyan hangszerekkel kísérletezett, mint például a templomi orgona, a mellotron, állati csontok és egy kibővített dobkészlet. Még nagyobb szerepet kapott Bellamy falzettje, arpeggio gitárjátéka és zongorajátéka.^[19] Bellamy gitárjátéka Jimi Hendrix és Tom Morello (a Rage Against the Machine-ből) hatását idézi, ez utóbbi az Origin of Symmetry több riffalapú dalában, valamint a gitár hangmagasságváltó effektjeinek használatában jelenik meg. Az album fontos eleme Anthony Newley és Leslie Bricusse Feeling Good című dalának feldolgozása, amit több közvélemény-kutatáson is minden idők egyik legjobb feldolgozásának választottak.^[20][21][22] A Hyper Music / Feeling Good című dupla A-oldalas kislemezen mutatták be.

Az Origin of Symmetry a kritikusoktól pozitív értékeléseket kapott; az NME a 9/10-et adott az albumra, és így írt róla: „Elképesztő, hogy egy ilyen fiatal együttes olyan örökséggel legyen feltöltve, mely magában foglalja Cobain és Kafka, Mahler és a The Tiger Lillies, Cronenberg és Schoenberg sötétebb látomásait, és szexi, népszerűségre pályázó albumot hozzon létre”.^[23] A Maverick, a Muse amerikai kiadója nem tartotta Bellamy énekét „rádióbarátnak”, és arra kérte a Muse-t, hogy vegyék fel újra a dalt az USA-ban történő kiadáshoz. A zenekar visszautasította ezt, és elhagyta a Mavericket; az albumot így csak 2005 szeptemberében adták ki az Egyesült Államokban, miután a Muse leszerződött a Warner Broshoz.^[24][25]

Az Origin of Symmetry mind a közvélemény-kutatásokon, mind a megjelenéseken alapuló listákon helyet kapott a 2000-es évek legnagyobb rockalbumai között. Az album 2006-ban a Q magazin minden idők 100 legnagyobb albumát felsoroló listáján a 74. helyen szerepelt,^[26] míg 2008 februárjában a 28. helyre került a minden idők legjobb brit albumainak listáján a magazin olvasói szerint. A Kerrang! az albumot a 20. helyre tette a valaha volt 100 legjobb brit rock album listáján, és a 13. helyre a 21. század 50 legjobb albuma listán.^[27]

2002-ben a Muse kiadta első élő DVD-jét, a Hullabaloo-t, amely koncertfelvételeket tartalmazott két 2001-es párizsi fellépésükről, valamint egy dokumentumfilmet a turnéról. Egyidejűleg megjelent egy dupla album, a Hullabaloo Soundtrack is, amely a korábbi kislemezek B oldalas számaiból készült összeállítást, valamint a párizsi koncertek felvételeit tartalmazta. Megjelent egy dupla A oldalas kislemez is, az In Your World és a Dead Star című új dalokkal.

2002-ben a Muse jogi lépésekkel fenyegette meg Céline Diont, amikor Las Vegas-i műsorát Muse-nak akarta elnevezni, mivel a Muse birtokolja világszerte a név előadói jogait. Dion 50 000 dollárt ajánlott fel a Muse-nak a jogokért, de ezt elutasították, és Dion meghátrált. Bellamy azt mondta: „Nem akarunk kiállni olyan emberek elé, akik azt gondolják rólunk, hogy Céline Dion háttérzenekara vagyunk”.^[28]

• Matthew Bellamy – ének, gitár, zongora
• Christopher Wolstenholme – basszusgitár, vokál
• Dominic Howard – dob

• Showbiz (1999)
• Origin of Symmetry (2001)
• Absolution (2003)
• Black Holes & Revelations (2006)
• The Resistance (2009)
• The 2nd Law (2012)
• Drones (2015)
• Simulation Theory (2018)
• Will of the People (2022)

• Hullabaloo Soundtrack (2002)

• Hullabaloo (2002)
• Absolution Tour (2005)
• HAARP (2008)

Ez a szócikk részben vagy egészben a Muse (band) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A Wikimédia Commons tartalmaz Muse témájú médiaállományokat.

• Hivatalos webhely
• Rajongói oldal
• Musewiki
• A kiadó webhelye
• Rajongói oldal
• Rajongói oldal
• Muse on Tour^{[halott link]}
• Ben Myers: Muse. Az Univerzum lüktetése; ford. Németh Ágnes et al.; Silenos, Bp., 2010

Ez a zenei előadóról vagy együttesről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!