Magyar Népzene Tára

A Magyar Népzene Tára (MNT) a magyar népdalok 12 kötetes rendszerezett gyűjteménye. A kiadványsorozatban a népdalok különböző szempontok szerint kereshetők ki. A 12 kötet 10 356 népdal kottáját és szövegét tartalmazza.

Bartók Béla és Kodály Zoltán a 20. század elején elkezdett népdalgyűjtése több ezer népdal nyilvántartását tette szükségessé. Már 1906-ra 6000 népdal gyűlt össze. Mindketten kialakították a saját, egymástól nagyon különböző rendszerüket (Bartók-rend ill. Kodály-rend), amit megosztottak egymással. Mindkét rendszernek voltak előnyei és hátrányai. A két gyűjtő már 1913-ban javasolta a Kisfaludy Társaságnak a népdalok összegyűjtését és rendszerezését (Az új egyetemes népdalgyűjtemény tervezete).

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csak 1933-ban döntött a kérdésben. 1934-ben kezdődtek meg az előkészítő munkák. Bartók Béla felmentését kérte a Zeneakadémiai munkája alól, hogy minden idejét a kiadványnak szentelhesse. Mikor 1940-ben külföldre emigrált, a gyűjteményéből 14 000 dal maradt feldolgozatlanul. Helyét Kodály Zoltán vette át, 1942 után már nyugdíjasként.

A háború megakasztotta a munkát, mely 1946-ban folytatódott, amikor Kodály az Akadémia elnöke lett. A kutatók úgy döntöttek, hogy először az ún. szokásdallamokat (alkalmi dalokat) adják ki (I–V. kötet 1951–1966 között, Kodály Zoltán irányításával). Ez részben politikai döntés volt, de időt hagyott a rendszer kidolgozására is, mely 1958-ban kezdődött Járdányi Pál vezetésével. Ezzel együtt megkezdődött Bartók 14 000 és Kodály új gyűjtésű 8000 dalának feldolgozása, a különböző intézményekben (Akadémiai intézetek, Rádió, Televízió, Népművészeti Intézet, zeneiskolák stb.), magángyűjteményekben tárolt és nyomtatásban megjelent dalok összegyűjtése. 1960 körül már 60 000-nél tartott a gyűjtemény.

A rendezés elveit Járdányi Pál 1961-ben kiadott kétkötetes Magyar népdaltípusok című művében publikálta (Járdányi-rend) Kodály Zoltán egyetértésével. Járdányi 1966-ban nagyon fiatalon (46 évesen) meghalt; addigra az összegyűlt anyag megközelítette a 100 000-et.

1973-ban jelent meg az MNT VI. kötete, immár a Járdányi-rend szerint, majd 14 év szünet után a VII., ettől kezdve néhány évente; az utolsó kettő 2011-ben, az első kötet megjelenése után 60 évvel. Közben megkezdődött a népdalok új, immár számítógépes rendszerének kialakítása Dobszay László irányításával. Ez idő alatt a népdalgyűjtés sem állt le. Az MTA-nál összegyűjtött 160 000 népdal rendszerezése a mai napig folyik.^[1]

Zeneileg, néprajzilag hiteles

• a gépi felvétel (fonográf, később magnetofon)
• szakképzett zenész hallás utáni lejegyzése.

Nem hitelesek a másodkézből, értelmiségi áttétel útján terjesztett dalok: iskola, rádió, nyomtatott énekeskönyvek, tanító által vezetett népi együttesek (kivéve természetesen, ha azok forrása hiteles).

Bartók Béla önmaga számára csak azokat a népdalokat tekintette hitelesnek, és csak azokat dolgozta fel műveiben, melyeket vagy ő maga gyűjtött, vagy ő maga jegyezte le a más által rögzített gépi felvételt. Kodály elfogadta szakképzett zenészek (többnyire a tanítványai) lejegyzéseit.

A Járdányi-rend leírása a Magyar Népzene Tára VI., az új stílusé (mely végül nem került az MNT-be) a II. kötetében található.

A rendszerezés első döntése az volt, hogy felhasználják a magyar népdalok sajátosságait. A magyar népdalok eléggé eltérnek még a környező népek dalaitól is, ezért a rendszer más népek dalaira változtatás nélkül nem volt alkalmas. Ennek ellenére nagy nemzetközi figyelem kísérte a munkát, mivel más országokat is foglalkoztatott a kérdés.

A második kérdés az volt, dallamon vagy szövegen alapuljon-e. A kérdés gyorsan eldőlt a dallam javára.

Az MNT VI. kötetének előkészítésekor Járdányi Pál egyik nagy problémája az volt, hogyan különböztesse meg „ugyanannak” a népdalnak a különböző változatait, és az egymáshoz hasonlító, mégis különböző népdalokat. Járdányi kidolgozott egy kritériumrendszert. Az „ugyanazon” népdalokhoz tartozó gyűjtéseket nevezték el népdaltípusnak, és a továbbiakban az MNT-ben is és másutt is csak a népdaltípusok besorolásával és tulajdonságával foglalkoztak, az egyes lejegyzésekkel nem. Ezzel több mint egy nagyságrenddel csökkent a feldolgozandó adatok száma.

Típusalkotó tényezők:^[2]

• azonos szótagszám képlet
• azonos ritmusgondolat
• azonos kadenciahangok, gerinchangok, dallamvonalak
• tonális azonosság
• jól értelmezhető földrajzi elterjedtség
• összetartozó, zárt szövegkör, gyakran előforduló tipikus versszakok
• funkcionális és műfaji hasonlóság
• esetleges zenetörténeti érvek

E sokféle szempontot nem lehet mechanikusan mérlegelni. A típusokba sorolás kézzel történik, a lejegyző által, aki szükség esetén a típusokon belül altípusokat hozhat létre, típusokat összevonhat vagy új típusokat hozhat létre.

A mutatók célja pontosan meghatározott tulajdonságok alapján megtalálni a gyűjteményben a keresett dalt. E tulajdonságok:

• A sorok szótagszáma. (Ez nemcsak szöveg-, hanem dallamjellemző is.)
• Kadencia (a sorvégi hangoknak a dal utolsó hangjához képesti magassága)
• Ritmus: népdalsoronkénti mutató szótagszám, azon belül a hanghosszúság szerint rendezve. Pl. az egy negyedből és két nyolcadból álló ritmusrészlet sorrendje: ♪ ♪ ♩, ♪ ♩ ♪, ♩ ♪ ♪. Az éles és nyújtott ritmusokat visszaalakítjuk egyenlő hosszú hangokra.
• Dalszöveg

A fenti mutatókon felül van még néhány technikai jellegű mutató, mely a kereséskor is hasznos lehet:

• a gyűjtők és lejegyzők listája
• településlista a gyűjtések helyéről, mely megadja az ott gyűjtött népdalok kiadványbeli sorszámát
• megyelista, mely felsorolja a gyűjtésekben érintett településeket.

A mutatók általában a népdaltípusok különböző variánsait is tartalmazzák.

A következő feladat olyan rendszer kialakítása volt, mellyel egy népdal tulajdonságaiból meghatározható a dal gyűjteménybeli helye (természetes elsődleges kulcs). Ha sikerül ilyen kulcsot találni, a kulcsok sorrendjébe rendezve a népdalokat, a tartalomjegyzékből lehetett volna megtalálni a keresett népdalt. Ilyen módszert azonban nem sikerült találni,^[3] ezért úgy döntöttek, hogy a publikálás szempontjait szétválasztják a keresés szempontjaitól. Keresésre mutatókat használnak, a dallamrendben pedig arra összpontosítanak, hogy a hasonló népdalok egymás mellé kerüljenek a kiadványban.

Járdányi hajlott rá, hogy a típusokból (ugyancsak egyedi döntés alapján) nagyobb csoportot alakítson ki egységes rendezőelv nélkül, de végül másképp döntött. A népzenetárban a dalok sorrendbe rakásának első szempontja a Bartók-féle stílus (régi vagy új; az új stílusú népdalok végül nem kerültek az MNT-be; Járdányi rendjében az új stílusú dalok egy része számára nincs is típus). A stílusokon belüli kategorizálás már teljesen egyedi, minden csoport alcsoportjainak rendezése más. A rendezés elve a sorok magassága és dallamvonala, vagy a dallamok közötti „rokonság”; ezek pontosan nem definiált fogalmak még a rendszerezést végző munkatársak számára sem.

A dallamrend legfelső szintjei:

1. A kezdő sor magasabb a záró sornál (régi stílusú népdalok)
   1. Az első sor magasabb a másodiknál (ereszkedő kvintszerkezet)
      • I–XIII. típus: az első sor legmélyebb hangja 4 (kvarttal magasabb a dal záró hangjánál)
      • XIV. típustól: az első sor legmélyebb hangja 5 (kvinttel magasabb a dal záró hangjánál)
      • …
   2. Az első és második sor azonos
   3. Az első sor mélyebb a másodiknál
2. A kezdő és záró sor azonos (új stílusú népdalok)
3. A kezdő sor mélyebb a záró sornál (műdalok és külföldi népdalok hatása)

Járdányi dallamrendje komoly vitákat szült a szakmában, és az MNT kiadása is jóval lassabban haladt a tervezettnél, ezért 1975 körül Dobszai László vezetésével megkezdődött a teljes Járdányi-rend revíziója.

1. ↑ Magyar népdaltípusok példatára. MTA Zenetudományi Intézet www.nepzeneipeldatar.hu (Hozzáférés: 2016. július 22.)
2. ↑ Fehér Anikó: Zene-tudomány
3. ↑ A vegyészek jóval később találtak ilyen módszert vegyületek keresésére, mellyel egy molekulából előállítható egy egyedi, csak arra a molekulára jellemző azonosító.

• Magyar Néprajzi Lexikon: Magyar Népzene Tára, A, Corpus Musicae Popularis Hungaricae. Hungarológiai Alapkönyvtár. Budapest: Akadémiai Kiadó (Hozzáférés: 2016. július 21.)
• Magyar Népzene Tára. doktar.hagyomanyokhaza.hu (Hozzáférés: 2016. július 21.)
• Almási István: A magyar népzene tára XI. és XII. kötete. mzzt.hu (2012. március 29.) (Hozzáférés: 2016. július 22.) arch
• A Magyar Népzene Tára – Collection of Hungarian Folk Music. sulinet (Hozzáférés: 2016. július 22.) MNT I–X. kötet, VI-tól a népdaltípusok kottájával.
• Kodály Zoltán: A magyar népzene. Tizenhetedik kiadás. Budapest: Editio Musica. ISBN 978 963 330 752 6  

• Magyar népzene