Lepsény

Lepsény
Lepsény címere Lepsény zászlaja
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Közép-Dunántúl
Vármegye	Fejér
Járás	Enyingi
Jogállás	nagyközség
Polgármester	Salamon Béla (független)[1]
Irányítószám	8132
Körzethívószám	22
Népesség
Teljes népesség	3055 fő (2024. jan. 1.)[2]
Népsűrűség	76,28 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	122[3] m
Terület	39,08 km²
Földrajzi nagytáj	Alföld[4][5]
Földrajzi középtáj	Mezőföld[4][5]
Földrajzi kistáj	Káloz–Igari-löszhátak[4][5]
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 59′ 35″, k. h. 18° 14′ 44″46.9931, 18.245646.993100°N 18.245600°EKoordináták: é. sz. 46° 59′ 35″, k. h. 18° 14′ 44″46.9931, 18.245646.993100°N 18.245600°E
Lepsény Pozíció Fejér vármegye térképén
Lepsény weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Lepsény témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Lepsény nagyközség Fejér vármegyében, az Enyingi járásban. Fejér vármegye délnyugati részén, Veszprém vármegye határán, a Mezőföldön fekvő nagyközség, amely az 1950-es megyerendezésig Veszprém vármegyéhez tartozott.

Egy központi völgyterület körül nyugati, déli és keleti irányban mérsékelten emelkedő síkságon, a Balatonaligától a Sió és a Csíkgát-patak egyesüléséig húzódó ún. Enyingi-háton épült települést délnyugat felé határozottan felismerhető vetősík választja el a Siófok-Balatonszabadi süllyedék-területtől. A délkelet-északkelet irányú hát 40–50 méter relatív magasságú, tengerszint feletti átlagos magassága 150–160 méter között változik. A hát alacsonyabb lejtőit a lösz alatt finom folyóvízi hordalék fedi. Ennek az anyaga aprókavicsos homok, amely középpleisztocén kori lerakódás eredménye. A községet átszelő Csíkgát-patak 26,5 kilométer hosszú, abszolút esése 71 méter. Medrét 1940-ben szabályozták.

A község a mérsékelten száraz és mérsékelten meleg éghajlati övbe tartozik. A tél enyhe, a lehullott évi csapadékmennyiség mérsékelt. A legtöbb csapadék júniusban, illetve október-novemberben esik. A község határát jó termékenységű mezőségi talaj és barnaföld borítja, amely mezőgazdasági termelésre kiválóan alkalmas.

A település stratégiai jelentőségét az adja, hogy fontos távolsági útvonalak mentén fekszik, hiszen a központján végighalad a 7-es főút, a település északi határvidékén az M7-es autópálya, utóbbiakból a község nyugati határánál indul ki a Balaton északi partján végigvezető 71-es főút és ugyanott ér véget a Mezőföldön végighúzódó 64-es főút is. Fontos alsóbbrendű útja még a településnek a Berhidán át egészen Várpalotáig húzódó 7207-es út, illetve innen indul ki a Mezőszentgyörgy elérését biztosító 63 105-ös út is.

A községet a Balaton déli partján végighúzódó Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal érinti, vasútállomása a központtól 1 kilométerre délre található. Innen indult ki a Lepsény–Veszprém-vasútvonal is, amelyen azonban Lepsény és Hajmáskér között 2007 óta nincs személyforgalom, illetve itt ért véget a megszűnt Dombóvár–Lepsény-vasútvonal.

A kedvező természetföldrajzi adottságok miatt a környék már régóta lakott. A község területén mintegy 2 km-re északkeletre, egy homokdombos hely késő kelta-kori római település maradványai kerültek felszínre homokbányászás alkalmával. A falu szélén, a Mezőszentgyörgy felé eső határrészen, a Cinca-patak közelében lévő vízmosásos partszakaszon szintén római leletekre bukkantak. Innen származik egy római síremlék oldalfala, melyen egy kelta viseletű, fibulával ékesített nő mellképe látható. A környéken keresendő az a római kori útkereszteződés, ahol a Gorsium (Tác) felől Itáliába, illetőleg a Sopianae (Pécs) felől Arrabonába (Győrbe) vezető utak találkoztak.

Lepsény első írásos említése 1226-ból való, ekkor Vepsin alakban fordul elő okleveleink egyikében. 1256-ban faluként (villa) említik. 1381-ben a vásártartási jogot élvező település a mezővárosi fejlődés lehetőségét rejtette magában. Lepsény a 15. században nagyobb részt a Botka család kezében volt. 1488-ban Veszprém vármegye legnépesebb településének számított, jobbágyportái után 44 forintot fizetett a királyi kincstárnak. Az 1528-ban megjelent Tabula Hungariae is feltünteti. A török uralom alatt több család (Botka, Zichy, Ányos stb.) birtokolta, lakói Palota várának tartoztak szolgáltatásokkal. A 15 éves háború alatt elnéptelenedett. Az 1617-ben készült urbárium még lakatlannak mondja, csak 1622-ig települt újjá. Ettől kezdve viszont folyamatosan lakott volt. A 17. században részben a Fajszi Ányos, részben a Zichy, részben a Botka család birtoka. A Botka család birtokait a Nádasdy család kapta adományba, amely a következő században egyre terjeszkedett és a települést birtokközpontjául építette ki.

A falut úrbéres népség lakta, amely földművelésből, állattenyésztésből, szőlőművelésből élt, kisebb része fuvarozással, iparral foglalkozott. A Tengerdi, Besnyő és Tikacs nevű szőlőhegyeken már a 12. századtól kezdve jelentős szőlőművelés folyt. A hegyközségek életét 1806-tól kezdve a Veszprém vármegye által kiadott, az összes megyebeli hegyközségre vonatkozó rendtartás határozta meg. A jobbágyság jogállását, kötelezettségeit a földesúrral, Nádasdy Ferenccel 1713-ban és 1724-ben kötött urbárium szabályozta. A hivatalos úrbérrendezést 1768-ban hajtották végre, ami a jobbágyfelszabadításig meghatározta a jobbágyság helyzetét.

A lakosság ez idő tájt nagyobb részt református, kisebb részben római katolikus vallású volt. A református egyház 1580 táján alakult, katolikus plébániáját – földesúri támogatással – csak 1747-ben kísérelték meg felállítani, megszervezésére 1754-ben került sor. 1829-ben a község négy utcából állt, 1233 lakosával Veszprém vármegye legnépesebb falvai közé tartozott. 1848 szeptemberében a magyar főváros elfoglalására induló horvát sereg felvonulási útvonalába esett, de hadak járta területnek számított 1849 elején, tavaszán-nyarán is.

Lepsény a 19. század második felében is töretlenül fejlődött. 1861-ben bekapcsolták a vasúthálózatba, 1896-ban a Győr–Veszprém–Dombóvár-vasútvonal kiépítésekor vasúti csomóponttá vált. A Dég–Lepsény mellékvonalat 1900-ban építették, a környék nagybirtokosainak terményeit ezen szállították Lepsénybe, amelynek piaci szerepkörét három országos vására és csütörtöki hetipiaca is növelt. A túlnépesedett helység (lakossága az 1900-as években már meghaladta a 2000 főt, napjainkban a 3300 főt) az 1945-ös földreformot a modernizáló Nádasdy-nagybirtok nyomása alatt élt. A mezőgazdasági proletariátus az 1890-es évektől kezdve részt vett a mezőföldi agrárszocialista mozgalomban. A helybeli munkaerő-felesleg egy részt a 20. század elejétől kezdve a környékbeli ipartelepeken talált munkaalkalmat. Az 1941-ben a keresőképes lakosságnak már egynegyedét foglalkoztatta az ipar- ez az arány 1960-ra már a 35%-ra nőtt.Az öntudatos helyi társadalom az 1880-as évektől egyesületekben tömörült, melyeket 1945 után nagyrészt feloszlattak.

A nagyközség a második világháború végén – súlyos harcok árán – többször gazdát cserélt, az 1945. március 21-én került véglegesen a szovjetek kezére. A háborús károk helyreállítására, óvoda építésére (1946), a földműves szövetkezet (1948) megszervezésére, a Lepsényi SE és az önkéntes tűzoltószervezet újjászervezésére az első hároméves terv idején került sor. A református és római katolikus elemi népiskolát 1948-ban államosították, az általános iskola épületeit 1970-ben bővítették és 1994-ben új iskolát avattak. Az állami gépállomás 1948-ban 10 traktorral kezdte meg működését.

A községi tanácsi közigazgatást 1950 őszén szervezték meg. Ugyanebben az évben alakult meg a Kossuth Termelőszövetkezet, amely az 1970-es évek elején egyesült a mezőszentgyörgyi Alkotmány Tsz-szel, (ma Agrár Rt).

A rendszerváltozás idején a községi önkormányzat újjáalakítására 1990-ben került sor. A nagyközségnek ekkor 2963 lakosa volt (a központi belterületen 2946 fő, az Orgonásban 2, a Szőlőhegyen 15 fő élt). A kilencvenes években a civil szféra újjászerveződött. 1991-ben létrehozták a helytörténeti gyűjteményt, a községben nyugdíjasklub, vöröskeresztes szervezet és három énekkar működik.

• 1990–1994: Adivics Istvánné (független)^[6][7]
• 1994–1998: Adovics Istvánné (független)^[8]
• 1998–2002: Adovics Istvánné (független)^[9]
• 2002–2006: Kiss István (független)^[10]
• 2006–2010: Kiss István (független)^[11]
• 2010–2014: Kiss István (független)^[12]
• 2014–2019: Salamon Béla (független)^[13]
• 2019–2024: Salamon Béla (független)^[14]
• 2024– : Salamon Béla (független)^[1]

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,3%-a magyarnak, 1,6% cigánynak, 0,5% németnek mondta magát (11,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 44,2%, református 18,5%, evangélikus 0,4%, felekezeten kívüli 15% (21% nem nyilatkozott).^[15]

2022-ben a lakosság 90,6%-a vallotta magát magyarnak, 1,5% cigánynak, 0,5% németnek, 0,2% románnak, 0,2% ukránnak, 0,1-0,1% szlováknak, szlovénnek és horvátnak, 2,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 29,9% volt római katolikus, 15% református, 0,3% görög katolikus, 0,1% evangélikus, 0,1% izraelita, 0,6% egyéb keresztény, 1,7% egyéb katolikus, 13,9% felekezeten kívüli (38,3% nem válaszolt).^[16]

A 7-es főút mentén, Székesfehérvár felől, a falu határában található a szőlőhegy, négy dűlőjével, Katica, Rizling, Jóbor, valamint a Zengő dűlővel. Ezekben a dűlőkben teremnek a környék aranyérmes borai.

A faluban több emlékmű is található, melyek megemlékeznek a Szent István királyról, az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról, az I. és II. világháború halottairól, Trianonról.

A 7-es főút mellett a Dunántúl legnagyobb református temploma található. Szemben vele a Helytörténeti és Néprajzi Múzeum.

A templom mögötti területen elhelyezkedő temetőben a környék nevezetes családjainak több értékes sírkertje, sírköve településtörténeti értéket képvisel.

A Nádasdy család építtette a katolikus templomot és a kúriát, amelyet a lakosok Kastélynak hívnak. Ez utóbbi felújítás alatt áll. A falu határában van az Asszony tava, melyhez egy legenda kapcsolódik.

• Itt született 1910. március 7-én Kovács Jenő magyar állatorvos, gyógyszerkutató, egyetemi tanár († 1990).

Nóti Károly Salamon Béla-előadta kabarétréfája országosan híressé tette Lepsényt a 20. században. („Lepsénynél még megvolt.”)

• Kászonaltíz, Románia
• Oromhegyes, Szerbia

• Ila Bálint–Kovacsics József (szerk.): Veszprém megye helytörténeti lexikona. Budapest, Akadémiai, 1964
• Marosi Sándor–Somogyi Sándor (szerk.): Magyarország kistájainak katasztere, Budapest, MTA, 1990. 129-131.
• Entz Géza Antal–Sisa József (szerk.): Fejér megye művészeti emlékei. Székesfehérvár, MTA MKI. 1998. 92-93.
• Genthon István: Magyarország művészeti emlékei. Budapest, Corvina, 1980
• Sudár István (szerk.): Magyarország megyéi: Fejér megye. Budapest, Kossuth, 1985
• Rácz Klára: Lepsény község története (monográfia) Összeállította: Rácz Klára ált. isk. tanár (é.n.)
• Kiss Tamás: Lepsény község településrendezési terv felülvizsgálata, 2004 (TELINFO.Sys TSZ:001_**_99 – Orsz. ter.R. Tervtár és KT_archív_VeML)

• Lepsény Önkormányzatának honlapja
• Vargha Kálmán: "A te oltáraidnál...". Adalékok a lepsényi református templom 20. századi történetéhez; szerzői, Pápa, 1998
• Dippold Pál: Lepsénynél még megvoltam; Kairosz, Bp., 2018 (Féltett kishazák)