Lópatkó
A lópatkó az a többnyire félhold alakú, vasból, rézből, alumíniumból vagy más anyagból készült ívelt fémeszköz, mellyel a ló patáját a kopás ellen védi. A lópatkó alakja megegyezik a pata hordozószélének alakjával, vagyis az első láb patáira inkább kör alakú, a hátsókra inkább tojásdad alakú patkókat alkalmaznak. A patkót a ló patájának méretéhez és formájához, illetve testének tömegéhez kell igazítani.
A patkónak a patával érintkező lapja sima, beljebb lejtősre készül, hogy járás közben meg ne zúzza a leereszkedő talpat. A patkó hegyén, mely alatt középrészét értik, kápa van, amelynek rendeltetése a pata hegyfalát védeni. Alsó, vagyis a földdel érintkező lapján árkolás készül, mely a patkó felszegelése alkalmával a szegfejeket veszi magába, s a lekopás ellen védi. A patkó árkában annak súlya szerint 5 vagy 7 szeglyuk látható, amelyek a két patkószáron vannak elosztva.
Története
[szerkesztés]A nomád magyarok a honfoglalás után ismerkedtek meg a patkóval. A honfoglalás kori régészeti leletekben a kengyel és a zabla megtalálható, de a lópatkó hiányzik. A lópatkó nem a nomád lovasnépek találmánya, hanem a keltáké. A szláv eredetű magyar patkó szó 1342-től használatos. A köves utak kiépítése előtt nem terjedt el a lovak patáinak „vasalása”. A vasalatlan (patkó nélküli) ló azonban a kiépített utakon könnyen ferdére koptatta a patáját.
Érdekességek
[szerkesztés]A patkót a világ minden táján szerencsehozó tárgyként tartják nyilván. Hazánkban a(z itató)vályúba teszik, hogy megvédje az állatot a betegségektől. Az algíri muzulmánok az ajtófélfára patkót szegeznek, de az angol vitorlások árbócára is kitűzik, hogy a hajót megvédje. A ló régen varázserejű, bajtól védő állat volt, az emberek lovat áldoztak, házuk ormára, a kapuk fölé lófejet, lókoponyát, lópatkót szegeztek, hogy elkerüljék a balszerencsét. A lóáldozatok szerepét a későbbi korokban átvette a lópatkó, melynek vasa megvéd az ártó szellemektől. Különösen nagy szerencse éri azt, aki lópatkót talál.[1]
A írek amulettként hajlított lópatkószegeket akasztottak gyermekeik nyakába, a teuton folklórban általánosan elfogadott volt az a babona, hogy a véletlenül talált lópatkószeg a tűzhelybe beverve elősegíti, hogy az ellopott javak visszakerüljenek jogos tulajdonosukhoz.[2]
A boszorkányok, mivel félnek a lovaktól, visszafordulnak attól az ajtótól, amelyre lópatkót szögeztek.[3]
Egy középkori monda szerint Jézus Krisztus és Szent Péter földi vándorútjuk során egy lópatkót (krajcárt) találnak. Péter nem hajlandó lehajolni érte, Krisztus felveszi, az árán cseresznyét vesz, s szemenként elpotyogtatja. Péter minden szemért lehajlik. Tanulság: a rest 77-szer (százszor) fárad.[4]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Babonákról, tévhitekről.
- ↑ Fém, terebess.hu
- ↑ Ló, terebess.hu
- ↑ Szent Péter és a lópatkó