Japán irodalom

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

A japán irodalom mintegy másfélezer évet ölel fel. A régi Japánra nagy hatással volt a Kínával és a kínai irodalommal való kulturális érintkezés. A Japánban készült irodalmi művek gyakran klasszikus kínai nyelven íródtak, és a kínai hatás egészen a modern kor kezdetéig jelentős maradt; ugyanakkor a japán irodalom hamar kialakította saját, jellegzetes stílusát, nemzeti témáit. Amikor Japán a 19. században megnyitotta kapuit a nyugati kereskedelem felé, a japán írók megismerkedtek a modern nyugati irodalmakkal, amelyek hatása egészen a mai napig megfigyelhető.

A japán irodalmat négy fő korszakra szokás felosztani: korai, klasszikus, feudális kori és modern japán irodalom.

• A japán ókor (Kodai, 250–1185) az európai ókor fogalmától eltérően nagyjából az európai kora középkor és haladó középkor időszakával esik egybe. E korszak irodalmát két fő szakaszra oszthatjuk:
  • Korai japán irodalom (7–8. század)
  • Klasszikus japán irodalom (9–12. század)
• Japán feudális kora, a sógunátus korszaka, amely az európai késő középkortól a 19. század közepéig tartó hosszú időszakot öleli fel.
  Ezt két korszakra oszthatjuk: japán középkor (Csuszei, 1185–1603) és Edo-kor (1603–1868).
• A japán modern kor a Meidzsi-restaurációtól (1868) egészen máig tart. Erre a korszakra esik a modern japán irodalom kibontakozása.

Lásd még: Japán történelme

A Kínából származó kandzsi írás átvételével született meg Japánban az írásbeliség. Ezelőtt nem létezett írásrendszerük. Először ezeket a kínai írásjegyeket használták japán mondattani formákkal, míg az irodalmi nyelv továbbra is a klasszikus kínai volt. Ennek eredményeképpen ezek a mondatok kínainak tűntek írásuk szerint, ám a japán fonetika szerint kellett őket olvasni. Ezután a folyamatosan átvett kínai írásjelekből született meg a japán manjógana, a kana írásrendszer legkorábbi formája.

Japán legkorábbi teljes írott emlékének a 604-ből származó 17 cikkelyes alkotmány tekinthető, amelyet Sótoku hercegnek tulajdonítanak. A kínai nyelvű szöveg konfuciánus–buddhista szellemiségű erkölcsi útmutató az udvari tisztségviselők számára.^[2]

A legkorábbi japán nyelvű szépirodalmi művek a Nara-korban születtek. Ezek közé tartozik a Kodzsiki (712, „Régi idők feljegyzései”), mely Japán mitológiájának és legendás történelmének krónikája és a Nihongi (720, „Japán krónikája”), mely kevésbé történelmi tényeken alapuló írás. A sok kínai nyelvű részt is tartalmazó mitologikus elbeszélések több ciklust alkotnak: a Jamato-ciklus középpontjában a napistennő, Amateraszu Ómikami áll, az Izumo-ciklus főhőse pedig Szuszanoo, Amateraszu bátyja, akit az istenek világából büntetésből a földre küldenek, s így az emberi nem őse lesz. A Kodzsiki és Nihongi mítoszai nem szépirodalmi alkotások (mint más népekéi, például a görög eposzok és drámák), hanem megírásuk elsőrendű célja politikai volt: a császári ház napistenig visszavezethető geneológiáját hivatottak igazolni, hogy a társadalom vezető nemzetségeinek nagyobb tekintélyt szavatoljanak.^[3]

A japán szépirodalom első mérföldköve a Manjósú (Tízezer levél; 759 után) c. költészeti antológia, mely mintegy 4500 verset tartalmaz; korábbi évszázadokban született dalokat is. Formája szerint legtöbbjük vaka: ötsoros, 5-7-5-7-7, azaz összesen 31 szótagból álló vers, de igazi remekműnek az a 260 „csóka” (hosszú dal) számít, mely akár 150 5 vagy 7 szótagú sorból is állhat, és egy vagy több „hanka” (záróformula) fejezi be. Ez a szabadabb forma lehetőséget adott a költőknek, hogy megénekelhessék a rövid dalban kifejezhetetlen témákat: hozzátartozóikért érzett gyászukat, a császári ház dicsőségét vagy egy aranylelőhely felfedezésén érzett örömüket. Modern kutatások szerint a csóka tisztító halotti szertartásokban gyökerezik: a halott háborgó szellemét csendesítették le érdemeinek felsorolásával és annak ígéretével, hogy sohasem merül feledésbe.

A gyűjtemény legnagyobb költője Kakinomoto no Hitomaro volt, de kiemelkedtek Ótomo no Tabito és Ótomo no Jakamocsi (valószínűleg az antológia szerkesztője), valamint Jamanoue no Okura is. Az arisztokrata költőkéin kívül a gyűjtemény közrendűek tollából is tartalmaz verseket.^[3]

A klasszikus japán irodalom a Heian-kor (794-1185) irodalmára vonatkozik, melyet „aranykorként” is szokás emlegetni. Bár az arisztokrata költészet ekkoriban elsősorban kínai nyelvű volt, a kana fonetikus szótagírás feltalálása rendkívüli mértékben felpezsdítette a japán nyelvű irodalmat. Az új írás feltalálását a hagyomány Kúkai (ismertebb nevén Kóbó daisi) buddhista szerzetesnek tulajdonítja.

905-ben Ki no Curajuki és mások összeállították az első japán (kana) nyelvű költészeti antológiát, a Kokinsút (Régi és modern idők gyűjteménye). Ez 1111 verset tartalmaz; jellemzőjük a különleges érzékenység és a hangzás szépsége, de e hibátlanul csengő miniatűr költemények kevésbé változatosak, mint a Manjósúban összegyűjtött művek. E költők – és a később összeállított antológiák udvari költői – számára az eredeti hang kevésbé volt fontos, mint a nyelv és a hangzás tökéletessége. A Kokinsú korának legnagyobb költői: Ono no Komacsi, Isze úrhölgy, Arivara no Narihira és az összeállító, Ki no Curajuki.

A következő történelmi korszakban császári parancsra még 15 költői antológiát állítottak össze, közülük a leghíresebb a Fudzsivara no Szadaie szerkesztette Sinkokinsú („Régi és modern idők új gyűjteménye”; 1205 k.). Az antológia költői szimbolikus értelmet tulajdonítanak a szemmel látható dolgoknak. Az iroha költemény szintén ebben a korszakban íródott, mely a japán nyelv szótagolása miatt vált fontossá.

A 11. század elején Muraszaki Sikibu megírja a japán és többek szerint az egész világirodalom első regényét, a Gendzsi szerelmeit.

A japán középkor irodalmára nagy hatással volt a zen buddhizmus, amikor papok, utazók és aszkéta költők voltak az első számú szerzők. Ebben az időszakban számos polgárháború zajlott az országban, mely egy katonai osztály, a szamurájság megjelenéséhez, majd ezt követően háborús krónikák és történetek kialakulásához vezetett. A művek többsége elmélyülten foglalkozik az élet és a halál gondolatával, az egyszerű életmóddal és az ölés általi megdicsőüléssel. Az egyik ilyen mű a Heike monogatari (első ismert kiadás: 1371), krónika a Minamoto és a Taira klánok közti háborúskodásról, a 12. századi Japán irányításáért vívott küzdelemről. Fontos megemlíteni még Kamo no Csómei „Hódzsóki” (1212) és Josida Kenkó „Curezuregusza” (1330 k.) című esszéjét.

A 14–15. században virágzott fel a plebejus költészet, és új forma váltotta fel a tankát, a „renga” (láncvers). A kezdetben frissebb hangú, kötetlenebb, egymásba kapcsolódó rövid strófák szabályai az évszázadok során megmerevedtek, mindazonáltal a nagy 15. századi renga-költő, Szógi és társai láncversei váratlan lírai fordulatokkal tűnnek ki, láncszemről láncszemre haladva, akár az úszó hajóról szemlélt változatos táj egymást követő képei.^[3]

Bővebben: Edo-kor irodalma

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

• Ótomo no Jakamocsi (szerk.) (717–785): Manjósú
• Szei Sónagon (966 körül–10??): Párnakönyv
• Muraszaki Sikibu (973 körül–1025 körül): Gendzsi szerelmei

• Josida Kenkó (1283 körül–1352): Curezuregusza
• Heike monogatari (1240 körül)
• Ihara Szaikaku (1642–1693)
• Macuo Basó (1644–1694)
• Csikamacu Monzaemon (1653–1725)
• Ueda Akinari (1734–1809)
• Szantó Kjóden (1761–1816)
• Dzsippensa Ikku (1765–1831)
• Takizava Bakin (1767–1848)
• Edo Meiso Zue (1834)
• Hokuecu szeppu (1837)

• Mori Ógai (1862–1922)
• Ozaki Kójó (1867–1903)
• Nacume Szószeki (1867–1916)
• Izumi Kjóka (1873–1939)
• Nogucsi Jonedzsiró (1875–1947)
• Siga Naoja (1883–1971)
• Isikava Takuboku (1886–1912)
• Tanizaki Dzsunicsiró (1886–1965)
• Akutagava Rjúnoszuke (1892–1927)
• Josikava Eidzsi (1892–1962)
• Micuharu Kaneko (1895–1975)
• Mijazava Kendzsi (1896–1933)
• Josija Nobuko (1896 – 1977)
• Kurosima Dendzsi (1898–1943)
• Cuboi Sigedzsi (1898–1975)
• Isikava Dzsun (1899–1987)
• Kavabata Jaszunari (1899–1972)
• Mijamoto Juriko (1899–1951)
• Cuboi Szakae (1900–1967)
• Oguma Hideo (1901–1940)
• Kobajasi Takidzsi (1903–1933)
• Isikava Tacuzó (1905–1985)
• Dazai Oszamu (1909–1948)
• Endó Súszaku (1923–1996)
• Abe Kóbó (1924–1993)
• Misima Jukio (1925–1970)
• Inoue Hiszasi (1933–2010)
• Óe Kenzaburó (1935–2023)
• Jamamoto Micsiko (1936–)
• Nakagami Kendzsi (1946–1992)
• Murakami Haruki (1949–)
• Murakami Rjú (1952–)
• Josimoto Banana (1964–)

• [2] Terebess Ázsia lexikon.
• Donald Keene
  • Modern Japanese Literature, Grove Press, 1956. ISBN 0-394-17254-X
  • World Within Walls: Japanese Literature of The Pre-Modern Era 1600–1867, Columbia University Press © 1976 reprinted 1999 ISBN 0-231-11467-2
  • Dawn to the West: Japanese Literature in the Modern Era, Poetry, Drama, Criticism, Columbia University Press © 1984 reprinted 1998 ISBN 0-231-11435-4
  • Travellers of a Hundred Ages: The Japanese as Revealed Through 1,000 Years of Diaries, Columbia University Press © 1989 reprinted 1999 ISBN 0-231-11437-0
  • Seeds in the Heart: Japanese Literature from the Earliest Times to the Late Sixteenth Century, Columbia University Press © 1993 reprinted 1999 ISBN 0-231-11441-9
• Ema Tsutomu, Taniyama Shigeru, Ino Kenji, Shinshū Kokugo Sōran (新修国語総覧^?) Kyoto Shobō © 1977 revised 1981 reprinted 1982
• Birnbaum, A., (ed.). Monkey Brain Sushi: New Tastes in Japanese Fiction. Kodansha International (JPN).

• Ázsia lexikon.
• ALFRÉD: A JAPÁN IRODALOM ÚTJA SZÉTÁGAZÓ UTAK^{[halott link]}
• Bibliográfia a japán irodalomhoz, Haruo Shirane, Columbia University (angol)
• Japán irodalom Archiválva 2007. július 22-i dátummal a Wayback Machine-ben, Mark Jewel, Vaszeda Tudományegyetem (angol)
• Japán irodalom, Fidel Fajardo-Acosta, Creighton University
• Kínai és japán költők (MEK)
• Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák (MEK)
• Kobajasi Issza: Egy csésze tea Isszával (MEK)
• Takiguchi Yasuhiko: Harakiri (MEK)
• Vihar Judit: A japán irodalom rövid története; Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994
• Irodalom, kultúra és társadalom a közép- és kora újkori Japánban; szerk. Yamaji Masanori, közrem. Janó István, Wintermantel Péter; ELTE Japán Tanszéki Szakcsoport, Budapest, 1997 (ELTE Japán-tanulmányok)
• Gy. Horváth László: Japán kulturális szótár; 2. átdolg., jav., bőv. kiad.; Corvina, Budapest, 2018
• Umemura Yuko: Japán kultúra. Országismeret és klasszikus irodalom; ELTE, Budapest, 2021

• Világirodalom
• Japán nyelv
• Országgyűlési Könyvtár (Japán)