Hübrisz

A hübrisz ókori görög fogalom, amelyet leginkább a gőg, elbizakodottság szóval szokták fordítani. Eredetileg túlkapást, áthágást jelöl, másvalaki szférájába ártva behatolást jelentett.

A klasszikus Athénban azonban konkrét büntetőjogi fogalom is volt: az olyan erőszakos cselekedeteket jelölték vele, amelyek célja kizárólag az áldozat megszégyenítése és megalázása volt, a saját felsőbbrendűség kimutatásáért. Erkölcsileg a legnagyobb bűnt jelentette: azt a bűnt, hogy az ember elfeledkezik az istenek elsőségéről, és önmagát hiszi mindenhatónak. A túlvilági lét szempontjából a vallási hagyomány szerint két morális választási lehetőség létezett: a szophroszüné azaz a jámborság erénye szerint élő ember túlvilági boldogságra számíthatott, ha viszont a hübrisz határozta meg magatartását, része az alvilági szenvedés lett.^[1] Istenek közül Nemeszisz, a megtorlás istennője legfőképpen ezt büntette.

A mai jogértelmezésünkkel ellentétben, ahol a bűncselekmény fogalma a tényállásra vonatkozik, az athéni hübrisztörvény „elsődlegesen nem sajátos cselekedetekkel és a belőlük származó károkkal foglalkozik, hanem inkább a mögöttük álló szándékkal; azzal a szándékkal, hogy szégyent és következésképpen a becsület elvesztését idézzék elő.”^[2] Mivel az elkövető nemcsak az áldozatot, hanem a társadalmi rendet is megsértette, a büntetésnek nyilvánosnak kellett lennie.

Azokban az esetekben, amelyek során hübrisz miatt emeltek vádat, az alábbi közös vonások lelhetők fel:

• Az áldozat megalázása vagy megszégyenítése súlyosabb volt, mint maga a fizikai bántalom.
• Az elkövető nem tett szert nyereségre, vagy a nyereség mértéke igen csekély volt.

A két leghíresebb hübrisz-vád Démoszthenész beszédeiben maradt fenn: az egyik a Meidiászé, aki arculütötte Démoszthenészt a színházban, a másik pedig Konóné, aki fia és barátai társaságában részegen belekötött egy emberbe.

• Héraklész, Prométheusz, Ikarosz, Niobé, Arakhné, Bellerophón

Az Iliasz I. énekében a szó Agamemnónra, a görög fővezérre vonatkoztatva bukkan fel, aki először megsérti Apollón papját (lányát nem akarja visszaadni neki), majd Akhilleusznak a zsákmányrészét követeli. Pallasz Athéné közbelép, hogy megfékezze Akhilleuszt. Az istennőt a sértett Akhilleusz így vonja kérdőre:

„Pajzstartó Zeusz lánya, miért jöttél ide ismét?

Tán, hogy dölyfét lásd Agamemnón Átreidésznak?”

Az Odüsszeiában Pénelopé kérőivel kapcsolatban fordul elő a szó, akik Odüsszeusz távollétében házában dőzsölnek és vagyonát pusztítják :

(a kérők) „szörnyű dölyfe az érc égboltig is elhat”

Mivel ez a magatartás nem csak az emberi, hanem az örök normákat is sérti, természetes, hogy a kérőkkel való leszámolás után Odüsszeusz idős apja az isteni igazságszolgáltatást látja végkifejletben:

„Zeusz atya, éltek még az Olümposzon, isteneink, ti,

hogyha elérte a hetyke kevély kérőket a bosszú.”

Aiszkhülosz Perzsák című műve szerint (i. e. 472) perzsák mérhetetlen hübriszük miatt szenvedtek vereséget a görögöktől:

„A hullatornyok néma szóval hirdetik

a harmadik méd nemzedék szemének is:

mértéktelen ne szőjön az ember terveket.

A gőg, virágozván, csapás-kalászt terem,

s arat belőle keserű sirámokat.”

A fenti sorokban megjelenő metafora azt érzékelteti, hogy a bűn (hübrisz) és bűnhődés ugyanolyan szoros kapcsolatban áll, mint a virág és termés.

• Kreón / Antigoné
• Oidipusz / Oidipusz király
• Aiasz / Aiasz
• Trakhiszi nők

A hübrisz a Biblia szerint nem egy a bűnök közül, hanem a bűn a maga teljes formájában (Ez 28,12–19), vagyis az embernek az isteni központtól önmagához való odafordulása. Törvényt szab, ahelyett, hogy alkalmazkodna hozzá.^[3]

Ézs 13,11: És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom.

• Arrogancia
• Büszkeség
• Dunning–Kruger-hatás
• Nárcizmus

• Aiszkhülosz drámái. Ford. Devecseri Gábor, Jánosy István, Kerényi Grácia, Trencsényi-Waldapfel Imre. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996.
• Homérosz: Iliász. Ford. Devecseri Gábor, Budapest, 1990.
• Homérosz: Odüsszeia. Ford. Devecseri Gábor. Budapest, 1990.
• Szophoklész drámái. Ford. Babits Mihály, Devecseri Gábor, Jánosy István, Kerényi Grácia. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983
• Fisher, Nick: The law of hubris in Athens. In: Nomos. Essays in Athenian Law, Politics and Society, Ed. Cartledge, Paul – Millett, Paul – Todd, Stephen. Cambridge University Press, 1990.
• Frisk, Hjalmar: Griechisches Etimologisches Wörterbuch. Vol. II. Heidelberg, 1970.

Ez az ókori témájú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!