Kisilonda
| Kisilonda (Măleni) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Szilágy |
| Község | Nagyilonda |
| Rang | falu |
| Községközpont | Nagyilonda |
| Irányítószám | 457197 |
| SIRUTA-kód | 141651 |
| Népesség | |
| Népesség | 5 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | - |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 238 m |
| Terület | Hiba a kifejezésben: nem várt > operátor km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 21′ 32″, k. h. 23° 38′ 13″47.359004°N 23.637006°EKoordináták: é. sz. 47° 21′ 32″, k. h. 23° 38′ 13″47.359004°N 23.637006°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kisilonda témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Kisilonda település Romániában, Szilágy megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Nagyilondától északra, az Ilonda pataka mellett fekvő település.
Története
[szerkesztés]Kisilonda nevét csak 1603-ban említették először oklevélben Malfalva néven.
1662-benKis-Ilonda, 1672-ben Kis-Ilondapataka, 1831-ben Mollyan és Melény, 1890-ben Mályán néven írták.
A település Kővári uradalomkisbunyi járásában fekvő falu volt, s Kővár összes tartozékainak 1567 évi felsorolásában még nem szerepelt, így valószínű, hogy csak 1567 és 1603 között keletkezhetett.
1604-ben Basta Kisilonda összes jövedelmét Kisbuni Vajda Jánosnak adta.
1625-ben Erdélyi István volt a település birtokosa.
1650-ben pedig Kővárhoz tartozónak írták.
1702-ben kincstári birtok volt, melyet 1719-ben a kincstár a Teleki családnak engedett át. A Telekieké volt még 1892-ben is.
1715-ben 10 jobbágy lakosa volt fiakkal együtt. A községben ekkor 5 lakó- és 4 pusztaház volt.
1831-ben 29 lakost számoltak itt össze.
A 20. század elején Szolnok-Doboka vármegye Nagyilondai járásához tartozott.
Források
[szerkesztés]- Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája IV.: A vármegye községeinek részletes története (Hagymás–Lápos). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901. 110–112. o.