Katolikus lelkiségi mozgalom

Egy katolikus lelkiségi mozgalom olyan közösség, amely a római katolikus egyház tanítását követve, a szerzetesrendek és a különféle társulatok, egyesületek mellett újabb alternatívát kínálnak a katolikus hit megélésének területén.

Mai meghatározás szerint egy lelkiség, mozgalom olyan közösség, ahol

• elsődlegesen világi hívek,
• bizonyos nem-plébániai strukturáltsággal,
• meghatározott lelki karizmát követve,
• az egyetemesség egyfajta távlatával élik meg kereszténységüket.

A régebbi korokban elsősorban a szerzetesrendek és a különféle társulatok, egyesületek jelentettek alternatívát a hit megélésének területén. A mai idők hasonló új kezdeményezéseit általában „mozgalmak és lelkiségek” néven foglaljuk össze. A régebbi kezdeményezések az idők során jórészt intézményesültek, alkalmazkodtak a plébániarendszer által meghatározott szervezeti struktúrához. Egyes nagy múltra visszatekintő szervezetek eredeti lendületüket fölelevenítve maguk is az újonnan induló áramlatok mellé sorakoznak fel.

• emberi léptékű csoportokat létrehozva személyesség- és közösségélményt nyújtanak,
• megtalálták az eszközöket ahhoz, hogy mély istentapasztalatra hívjanak és vezessenek egyszerre sok embert,
• radikalitásukkal „versenyképessé” teszik a katolikus Egyházat a szektákkal és az új vallási irányzatokkal szemben, megújítva benne a kezdetekre jellemző elkötelezettséget,
• általában hangsúlyozottan a világiakra építik evangelizációs munkájukat, ami egybeesik a II. vatikáni zsinat egyik fontos célkitűzésével,
• sokszínűségük, sajátos feladatérzékenységük egyfajta „lelki választékot” jelent egy specializálódásra hajlamos korban: ki-ki megtalálhatja a maga lelki alkatának megfelelő hitkifejezési, apostolkodási formát.

Úgy is tekinthetők ezek a kezdeményezéseket, mint amelyek az utolsó egy-másfél évszázad társadalmi, lélektani, gondolkodásmódbeli változásainak, fejlődésének hatásait viselik magukon és fordítják le vallási nyelvre. Ilyen jellemzők például

• a szabadság, az egyéniség értéke;
• a hagyományos közösségek bomlásával párhuzamosan a szabad választáson alapuló közösségi elköteleződés felértékelődése;
• a tágabb közösségért, az egész emberiségért való személyes felelősségvállalás.

Mindezekkel a jelenségekkel a plébániai lelkipásztorkodásnak is szembe kell néznie, amiben segítségére lehetnek a lelkiségi mozgalmak.

Struktúrájukat tekintve egyik oldalról némelyik mozgalom hasonlít a szerzetesrendekre (pl. harmadrendként, világi rendként kifejezetten azokhoz kötődik, vagy pedig keretein belül jön létre szerzetesi vagy ahhoz hasonló életforma); más oldalról nézve esetleg az egyesületekhez lehet hasonlítani őket. Lelkiségük és közösségeik mindig egy körülírható karizma, és többnyire a karizmát hordozó személy vagy személyek köré épülnek fel. Ezek a karizmák közösségenként egészen különfélék lehetnek: vannak, amelyek az apostoli munkára vagy az evangelizációra helyezik a hangsúlyt, mások esetében az imádság, engesztelés, közbenjárás kerül előtérbe.

XVI. Benedek pápa 2006 pünkösdjére meghívta Rómába az egyházi mozgalmak és közösségek képviselőit. Ez volt a második ilyen jellegű esemény. A hozzájuk intézett beszédében, amelyben a találkozót rendkívüli eseménynek nevezte, úgy szólt róluk, mint akik „megmutatják, mennyire elevenen működik a Lélek Isten népében”. A Pápa szavai szerint a „mozgalmak az igaz élet szomjúságából születtek; minden szempontból az élet mozgalmai”. Hangsúlyozta a mozgalmak sokféleségét, amit Isten akar, ugyanakkor az egységet is, ami szintén isteni akarat. 1998 pünkösdjén, a Mozgalmak I. Világtalálkozóján – akkor még Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa – így vázolta fel az Egyház életének egy kezdettől fogva felfedezhető kettősségét: „létezik az egyházi életnek egy folyamatos és alapvető formája, amely az Egyház történelmi rendjének folytonosságát juttatja kifejezésre. Ugyanakkor a Szentléleknek léteznek mindig új megjelenési formái, amelyek mindenkor élővé és újjá változtatják az Egyház szerkezetét”. II. János Pál pápa mindezekkel az új közösségekkel kapcsolatban, az ő bátorításukra mondta, az Egyház egésze és az új közösségek közt fennálló mély harmóniára utalva: „Az Egyház maga is mozgalom.”

Katolikus lelkiségi mozgalmak a teljesség igénye nélkül, alapítás helye és ideje szerinti rendezésben:

• Az 1940-ben, Franciaországban alapított Taizéi közösség (Communauté de Taizé) ökumenikus alapon szerveződik, így egyetlen keresztény egyház fennhatósága alatt sem áll, de igen jó kapcsolatokat ápol mind a keresztény, mind a nem keresztény vallásokkal, így a katolikus egyházzal, és annak közösségeivel is. Eszmerendszerének középpontjában a kiengesztelődés áll.
• Az 1949-ben, Pierre abbé katolikus pap által Franciaországban alapított Emmaüs közösség szintén ökumenikus alapon szerveződik, célja a társadalom legkiszolgáltatottabbjainak segítése.
• Az 1957-ben, Joseph Wresinski katolikus pap által Franciaországban alapított ATD Negyedik Világ Mozgalom (Mouvement international ATD Quart Monde) is ökumenikus alapon szerveződik, célja a mélyszegénység felszámolása.

Katolikus szerzetesi karizmához kapcsolódó mozgalmak a teljesség igénye nélkül, alfabetikus sorrendben:

Katolikus családmozgalmak a teljesség igénye nélkül, alfabetikus sorrendben:

Az 1987-ben, Németországban alapított Új Életet a Családoknak (Team.F – Neues Leben für Familien) lelkiség ökumenikus alapon szerveződik a házasságok, családok lelki támogatása céljából.

A II. vatikáni zsinat a püspöki karok feladatának jelöli meg, hogy hozzanak létre "célszerűen kiválogatott plébániákkal együttműködő lelkipásztori intézeteket" - elsősorban az új társadalmi körülmények miatt - a papság képzésére. Az Országos Lelkipásztori Intézetet (OLI) 1989 tavaszán hozta létre Paskai László bíboros, prímás. Az Intézet célja, hogy támogassa és megújítsa a hazai pasztorációt. Létrehozta a Katolikus Közösségek Kárpát-medencei Hálózatát (HÁLÓ) és a Katolikus Ifjúsági Mozgalmat (KIM) az ifjúsági csoportok egymás közti kapcsolatának elősegítésére.

A magyar katolikus egyház a szakpasztorációs feladatok irányítását, koordinálását és felügyeletét szakpüspökökre bízva kívánja megoldani. A szakpüspökök az adott pasztorációs szakterületen összefogják az országos, egyházmegyei és mozgalmi szerveződéseket és velük együttműködve szolgálják a hitéletet. A családpasztoráció letéteményese a családpüspök, aki egyben a Magyar Katolikus Családegyesület (MAKACS) elnöke, amely munkáját elsősorban a technikai, gyakorlati feladatok megoldásával támogatja. A MAKACS szervezi, koordinálja és végrehajtja a családpüspök által kezdeményezett akciókat, projekteket, programokat, és elvégzi a kapcsolódó adminisztratív feladatokat; nem konkurense és nem alá vagy felé rendeltje bármely mozgalmi, plébániai, intézményi család-szervezetnek.

• Országos Lelkipásztori Intézet: Lelkiségi mozgalmak a magyar katolikus egyházban, 2006.
• Országos Lelkipásztori Intézet: Küldetésünk
• Magyar Katolikus Családegyesület