Géczy Julianna

Géczy Julianna
Született	Géczy Julianna 1680 körül Osgyán
Elhunyt	1714. szeptember 25. (34 évesen)[1] Széchenyi tér Győr[2]
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	családanya/családapa
Halál oka	kínzás lefejezés
A Wikimédia Commons tartalmaz Géczy Julianna témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Garamszegi Géczy Julianna (Korponay Jánosné) (Osgyán, 1680 k. – Győr, 1714. szeptember 25.) szépségéről híres, kalandos életű nő. Később mint a „lőcsei fehér asszony” híresült el.

A Géczy régi magyar nógrád-vármegyei nemesi család, mely már a XIV. században Géczen birtokos volt. Géczy Julianna 1680 körül született, Garamszegi Géczy Zsigmond kuruc ezredes és osgyáni Bakos Judit leányaként. 1700-ban nőül ment Korponay János Hont vármegyei nemeshez, Koháry II. István meghitt emberéhez. A házasságból született Gábor nevű fiuk.

A Rákóczi-szabadságharc kitörése után édesapja már 1703 szeptemberében kurucnak állt, férje azonban 1704. február 24-ig védte a Koháry-birtokok egyik központi várát, Csábrágot, s csak ezt követően esküdött hűséget II. Rákóczi Ferencnek. A várat egy ideig Géczy Zsigmond tartotta ostromzár alatt, s Géczy Julianna is levélben kérlelte férjét a vár átadására.

1709–10-ben a császáriak által ostromlott Lőcse városában tartózkodott, s intim viszonyban állt Andrássy István kuruc generálissal. Jókai Mór romantikus regényben (A lőcsei fehér asszony) „dolgozta fel” az asszony életét, s ennek nyomán máig úgy él a köztudatban mint Lőcse árulója, aki 1710. február 13-án beengedte a császári csapatokat a városba. Valójában csupán üzeneteket, leveleket közvetített a védők és az ostromló csapatok parancsnoka, Georg Löffelholz altábornagy között, s a város előzetes tárgyalások eredményeképp, szabályos kapituláció útján került a császáriak kezére. Ennek ellenére már az egykorú kuruc propaganda, a Mercurius Veridicus című időszakos hírlap is „egyetlen ledér nőszemély” számlájára írta.

Úgy tűnik, hogy ez szakasz külső forrás szó szerinti másolata, és ez a szerzői jog megsértését jelentheti. | Győződj meg róla, hogy az azonos szövegek közül melyik keletkezett előbb! Ha tudsz, kérj engedélyt a korábbi külső szöveg felhasználására a Wikipédia:Engedélykérés lapon leírtak szerint, vagy szerkeszd bátran a lapot, és távolíts el minden jogvédett részt belőle! Kövesd a formai és a stilisztikai útmutatóban leírtakat! Ha sikerült eltávolítani a másolt szöveget, vedd le ezt a sablont! A szócikkre feltett sablon 203. januárjából származik.

A szatmári békét követő évek a kurucok új támadásától való folytonos aggodalomban teltek el. Az udvar nem bízott Nógrád vármegye hűségében, ahol egy család sem volt, a melynek tagjai közül egyik, vagy másik a szabadságharc alatt nagyobb szerepet ne játszott volna. Hogy az esetleges újabb felkelést még csírájában elfojtsa, a főhaditanács a vármegyét valóságosan megszállotta katonasággal. Az egykori kuruczok — akik visszatértek a házi tűzhelyeikhez — és a bujdosók között azonban a legszigorúbb őrködés ellenére is fennmaradt az összeköttetés. Az 1712. évi országgyűlés alatt, másról sem beszéltek itthon, mint Rákóczi visszatéréséről ; ez a hír az országgyűlés után is megmaradt és bár vakhitnek bizonyult, növelte az udvar bizalmatlanságát és aggodalmát, a amelynek a vármegyében birtokos Korponay Jánosné, született Garamszeghi Géczy Juliánna, a szépségéről híres, kalandos életű nő is áldozatul esett. Korponay Jánosnét, a kinek a férje Rákóczi szolgálatában állott, Löffelholcz császári altábornagy nagy jutalom ígérete mellett rábírta lőcse város feladásának az előkészĺtésére. Lőcse feladása után Korponayné első dolga volt a férje lefoglalt birtokait visszakérni, mert ha a férje Rákóczi párti is, ő adatta fel Lőcsét. Gróf Illésházy Miklós udvari kanczellár szívesen közbejárt a szép asszony érdekében: nemcsak válaszolt neki, hanem kioktatta, milyen folyamodványokat adjon be, hogy a kérése teljesíthető legyen. Az országgyülés egybehívásának a hírére, Géczy Juliánna is Pozsonyba készült, hogy jutalom fejében a királyi adománylevelek kiállítását sürgesse. Mielőtt azonban elindult Pozsonyba, olyan esemény történt, a mely a kalandos életű asszonyt újabb bonyodalmakba sodorta.

Vallomása szerint nagypénteken (1712 március 25.) este azzal hívatták ki a füleki házából, hogy a háza mellett elterülő erdőben várja őt egy zarándok, aki azután egy levelet adott át neki, melynek írója választ kér. Ő ezt a levelet átadta Viard császári tábornoknak. Pünkösd elött néhány héttel levél érkezett az alispántól azzal az értesítéssel, hogy a divényi kastélyt és a vendéglőt kirabolták. Erről ő rögtön hírt adott a császáriak egyik főtisztjének, a nagypénteken átvett levélből azt következtetvén, hogy a lázadók már betörtek Lengyelországból. A kósza hír hol növelte, hol csökkentette a rablók számát. Pünkösd hétfőjén (május 16.), a mikor a kertjében sétált, ismét egy paraszt jött hozzá, Pelargus Jánostól hozván levelet, aki őt beszélgetésre hívja titkos helyen. Hosszas, aggodalmas megfontolás után kiment a kastélyból és meglátta a levélírót, majd Pelargust is. Pelargus átadott neki egy cédulát, a mely mellett több levél volt, a cédulán pedig az állott, hogy ismerve az ügyességét, Géczy Zsigmond leányát felkérik, adja át a címzetteknek ezeket leveleket, a melyeket Rákóczi és Bercsényi küldött. Géczy Juliánna félelmében átvette a leveleket, a melyek között állítólag Ráday Pálnak, Sréter Jánosnak és Szendrei Török ezredesnek szóló is volt. Ezek a férfiak a szatmári békét csak kénytelenségből fogadták el, ezért a császáriak nem bíztak bennük és folytonosan szemmel tartották őket.

A mikor Géczy Juliánna a leveleket átvette, felébredt benne az asszonyi kíváncsiság és több levelet felbontott, a melyekben a többi között az is volt, hogy az ő atyjánál, Géczy Zsigmondnál, gyűljenek össze tanácskozásra Rákóczi titkos hívei. Géczy Zsigmond még Thököly ezredese volt, a mikor azonban Thökölyt a törökök elfogták, hazajött és részint Géczen, részint a Fülekhez közeleső Osgyánban lakott. Rákóczi felkelésének a kitörésekor ismét felajánlotta a kardját a kurucoknak; előbb Rákóczi karabélyos ezredének ezredese volt, későbben Bercsényi ungvári várába ment, itt érte a szatmári békekötés híre ; a vár feladása után hazajött és nejének az osgyáni birtokára vonult. Géczy Juliánna a fent érintett eset után Pozsonyba ment és magával vitte a leveleket, gondolván, hogy átadásukkal csak gyarapítani fogja az érdemeit az udvar előtt. Csakhamar kihallgatásra jelentkezett gróf Pálffy előtt és elmondotta, hogy Rákóczitól és Bercsényitől levelek vannak a birtokában, a melyeket egy zarándok hozott Lengyelországból. Pálffv felszólította, hogy hozza el neki ezeket a leveleket. Ugyanekkor Pozsonyban elterjedt Rákóczi hazajövetelének a híre. Géczy Juliánna erre nagyon megijedt, mert attól tartott, hogy ha ezeket a leveleket átadja a császáriaknak, akkor el fogja érni Rákóczinak és Bercsényinek a bosszúja az árulásért. Egyik levélben meg éppen az édes atyjáról volt szó, a kit tudta nélkül belekevert volna az ügybe. Így azután egy éjjel az összes leveleket elégette. Pálffy az országgyűlés berekesztése után ismét követelte a leveleket, mire Géczy Juliánna titokban elhagyta Pozsonyt, de csak Máriavölgyig jutott, itt ismét meggondolta magát és írt Pálffynak, hogy a leveleket elégette. Pálffy nem vette tréfára a dolgot, Géczy Juliannát elfogatta és Vöröskő várába vitette. Csak annyi ideje maradt, hogy a férjét és az atyját értesítette a történtekről. Géczy Zsigmond még szerencsésen kimenekült Korponáról Lengyelországba, a hol 1716 október 18-ika előtt befejezte viszontagságos, a szabadság ügyének szentelt, érdemekben gazdag életet. Korponayné Géczy Juliánna pere közel három éven át húzódott ; a kiküldött bíróság III. Károly király határozott utasítására a szép asszonyt fő- és jószágvesztésre ítélte, mire 1715 szeptember 25-én délelőtt 11 órakor a győri vár piacán a hóhér leütötte a fejét. (Thaly Kálmán czikke, Századok 1909. évf. 449—467. — Millenn. Tört. VIII. 151—153. — Márki Sándor i. m. III. 297.)

A szatmári béke után, 1712 márciusában azzal kereste meg Pálffy Jánost, hogy Rákóczitól származó, új felkelést előkészítő leveleket adtak át neki kézbesítésre. A címzettek (Esterházy Dániel, Ráday Pál, Sréter János stb.) a kuruc szabadságharc vezető tisztségviselői voltak, akik az 1711 utáni konszolidációban is komoly szerepet vállaltak. Az asszony magukat a leveleket nem adta át, állítása szerint elégette őket, részben a kurucok bosszújától tartva, részben a mozgalomban érintett édesapja védelmében. Korponayné ezzel az új kuruc szervezkedést csírájában elfojtani igyekvő bécsi udvar és a pozsonyi országgyűlésen éppen a szatmári békepontok betartatásán fáradozó magyar rendek érdekeinek kereszttüzébe került. Miután ellentmondásokba keveredett, bíróság elé állították, kínvallatásnak vetették alá, végül Győr piacterén lefejezték.

Úgy tűnik, hogy ez szakasz külső forrás szó szerinti másolata, és ez a szerzői jog megsértését jelentheti. | Győződj meg róla, hogy az azonos szövegek közül melyik keletkezett előbb! Ha tudsz, kérj engedélyt a korábbi külső szöveg felhasználására a Wikipédia:Engedélykérés lapon leírtak szerint, vagy szerkeszd bátran a lapot, és távolíts el minden jogvédett részt belőle! Kövesd a formai és a stilisztikai útmutatóban leírtakat! Ha sikerült eltávolítani a másolt szöveget, vedd le ezt a sablont! A szócikkre feltett sablon 2023. januárjából származik.

Géczy Juliánna pere élénken jellemzi azt a fojtó politikai légkört, mely Magyarországot akkoriban betöltötte. III. Károly király udvara csak igen kevés emberben bízott meg, a meghódolt kuruczokat gyanús szemmel nézte és szinte állandóan figyelemmel kísérte. Károly király egy csomó spanyol embert hozott magával Barczelonából, a kiknek az volt a feladata, hogy lopva, orvul eltegyék láb alól a »gyanús« és »megbízhatatlan« elemeket, és a kik e gonosz szerepük betöltésére mérget használtak. A vármegyebeli urak közül, a kik a szabadságharczban részt vettek és nagyobb szerepet játszottak, közvetetlenül az 1712. Év után feltünően sokan haltak meg, így: Győry Nagy János, Kántor István, Géczy Gábor, Sréter János kurucz brigadéros 1713-ban, Bulyovszky Dániel 1714-ben, Darvas János 1717-ben. Csak kevesen érték meg az új rend megszilárdulását, ezek közé tartozott Török András, 1714-tól kezdve ismét a vármegye I. alispánja és az 1722—23. évi országgyűlésen követe, a ki 1723 szeptember havában húnyt el, továbbá Ráday Pál, a ki az 1712., 1714—15. és 1722—23. évi országgyűlésen képviselte Nógrád vármegyét. Az 1712. évi országgyűlésen a reformátusok érdekei nek hathatós szószólója volt, az 1714. évi országgyűlésen is előkelő szerepet vitt és több országos bizottság tagjává választották, 1723 után azonban többé nem szerepelt, egészen a családjának és a gazdaságának élt. Ettől kezdve folytonosan betegeskedett, ludányi kastélyát, melyet 1715-ben emeletesre építtetett, alig hagyta el és életének a delén, 56 éves korában, 1733. márczius 20-án halt meg. (Thaly Kálmán : Rákóczi Tár. I. 402.).

Az ő képmásának tartották a lőcsei várfal kapuján lévő, fehér ruhás nőalakot ábrázoló festményt, melyen egyik kezét a kulcslyukon tartja, a másikkal hívogatóan int. A képet a Szépművészeti Múzeum őrzi.^[3]

• Förster Rezső: A lőcsei fehér asszony történeti alakja. Bp., 1933 (A Kis Akadémia Könyvtára, V. köt.)
• Markó Árpád: Adalékok Lőcse kapitulációjának történetéhez. 1710. február 14. Századok, 98. évf. (1964) 1–2. sz. 176–200. o.
• Borovszky Samu: Magyarország Vármegyéi és Városai. Nógrád Vármegye. 1911. 472-474. pp

• Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony, regény, Budapest, 1885