Fénysebesség
A vákuumbeli fénysebesség az egyik alapvető fizikai állandó, az elektromágneses hullámok terjedési sebessége. Pontos értéke[* 1] 299 792 458 m/s minden vonatkoztatási rendszerben.[1] Jele: c (a latin celeritas, „sebesség” szóból). Jelenlegi ismereteink szerint semmilyen hatás nem terjedhet gyorsabban a vákuumbeli fénysebességnél. Értékét 1975-ben rögzítették az SI-mértékegységrendszer számára.[2] Alapvető természeti állandó; értékének nincs mérési bizonytalansága (ún. konvencionális valódi érték). Ezért a vonatkozó táblázatban az exact szó szerepel.[3]
A fénysebesség a számítások szempontjából – a Lorentz-transzformációval szembeni transzformációs tulajdonságai alapján – négyesskalár, akárcsak a nyugalmi tömeg.
A fény sebessége anyagi közegekben kisebb a vákuumbelinél. A vákuumbeli és a közegbeli sebesség hányadosával definiálják a közegre jellemző abszolút törésmutatót:
- ,
ahol
- : a vákuumbeli,
- : a közegbeli fénysebesség.
Vákuumban a fény terjedési sebessége meghatározható a következő összefüggés alapján:[4]
- ,
ahol
- : a vákuum permittivitása (vákuum dielektromos állandó)
- : a vákuum mágneses permeabilitása
Mérése
[szerkesztés]A fénysebesség mérését többen megkísérelték, egyik első közülük Galilei volt, aki két távoli hegycsúcson egy-egy lámpást helyezett el. A kísérletben először Galilei nyitotta ki lámpásának ablakát, és mikor a segítője a másik hegycsúcson megpillantotta a fényt, ő is kinyitotta a sajátját. Galilei a kísérletet különböző távolságokkal megismételte, de nem kapott eltérést, így rájött, hogy a mért idő jelentős részét az emberi reakcióidő teszi ki. Annyit megállapított, hogy a fény sebessége igen nagy. Mások úgy próbálták elvégezni a mérést, hogy egy éjszaka elsütött ágyú fényének egy távoli tükörről visszaverődését figyelték. A kísérlet szintén csak annyi eredményt hozott, hogy a fénysebesség igen nagy.
Az egyik legkorábbi értékelhető mérést Ole Rømer dán fizikus végezte 1676-ban. A Jupiter egyik holdját, az Iót figyelte meg távcsővel, és eltéréseket vett észre az Io keringési periódusában. Rømer az eltérésekből 227 000 kilométer per másodperc értéket kapott.
1729-ben James Bradley az aberráció jelenségével már 1% pontossággal határozta meg a fénysebességet. Ennek lényege, hogy ha a (hosszúkás) távcső a bejövő fénysugárra merőlegesen mozog, akkor a távcsövet nem pontosan a fénysugár irányába kell beállítani, hanem attól kissé ferdén.
Az első sikeres mérés, amely csak földi tárgyakat használt, Hippolyte Fizeau mérése volt 1849-ben. Fizeau fénysugarakat irányított egy 8,6 kilométerre levő tükörre, és egy fogaskereket helyezett a fény útjába, melyen a fény oda-vissza áthaladt. Ha áll a kerék, akkor visszatér a fény ugyanazon a fogközön. Növelve a fordulatszámot, a fogközön átmenő fény visszatérve fogra esik, tovább növelve már a következő fogközön tud áthaladni, vagyis egyenletesen növelve a fordulatszámot a fény felváltva átjut, illetve nem jut át. Ha ismerjük a távolságot és a fordulatszámokat, akkor a fény sebessége kiszámítható. Ő akkor 313 000 kilométer per másodpercet kapott.
Albert A. Michelson 1926-ban forgó tükrök használatával korrigálta mérését, azt az időt mérve, amely a kaliforniai Wilson-hegy és a San Antonio-hegy távolság oda-vissza megtételéhez szükséges. A precíz méréssel 299 796 km/s-ot kapott. A hétköznapi életben gyakran használjuk a 300 000 km/s értéket.
A fénysebességen alapuló méter
[szerkesztés]Bay Zoltán javasolta 1965-ben, hogy a távolságegységet, a métert alapozzuk a pontosabban mérhető időegységre és a fénysebességre. Szakirodalmi kutatásokat végzett a fénysebesség állandóságával kapcsolatban. 1983-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencia Párizsban tartotta 17. ülését, ahol elfogadták az egységes rendszert, és a következő megállapodást fogalmazták meg:
Ezt megerősítette a 24. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencia 2011-ben.[5] A 26. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencia értelmében a méter új meghatározást kapott, amely így hangzik: a méter az az úthossz, amelyet vákuumban a fény 1/299 792 458 másodperc alatt megtesz; a méter meghatározása következésképp a fénysebességen alapul. Ehhez meg kellett határozni a másodpercet is, amely a cézium atomóra frekvenciájának ismeretében határozható meg.
Megjegyzések
[szerkesztés]- ↑ Az alapvető fizikai állandók mérési bizonytalansága nulla, tehát végtelenül pontos értékűek. Ez azért szükséges, mert más állandókat, vagy fizikai mennyiségeket vezetnek le belőlük.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ The NIST Reference on Constants, Units and Uncertainty. NIST. [2017. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 15.)
- ↑ BIPM - Résolution 2 de la 15e CGPM. bipm.org, 2011. [2011. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 11.) A 15. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencia 2. számú döntése
- ↑ speed of light in vacuum. physics.nist.gov, 2011. [2017. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 11.) A fénysebesség, mint alapvető természeti állandó
- ↑ sulinet. [2010. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 8.)
- ↑ BIPM - Resolution 1 of the 24th CGPM. bipm.org, 2011. [2012. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 7.) „the speed of light in vacuum c is exactly 299 792 458 metre per second,”
További információk
[szerkesztés]- Hraskó Gábor, Hraskó Péter: Fénysebesség-váltás?, Természet Világa, 2003. február, 59-63. old.
- Szász Ágota–Néda Zoltán: Hálózati ping-pong – avagy a fény sebességének számítógépes mérése, Fizikai Szemle, 2007/4. 132. o.
- Fénysebesség mérése különféle anyagokban ifj. Zátonyi Sándor: Mérések lézeres távmérővel című írása a FizKapu honlapon (Word dokumentum).