Elzász

Elzász (Alsace, Elsàss, Elsaß)
Tájkép a Vogézekről
Elzász címere Elzász zászlaja
Közigazgatás
Ország	Franciaország
Rang	egykori régió
Székhely	Strasbourg
Megyéi	Bas-Rhin (67) Haut-Rhin (68)
Népesség
Teljes népesség	1 852 325 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség	224 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	8280 km²
Időzóna	UTC+01:00 UTC+02:00
Elzász régió elhelyezkedése
Elzász weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Elzász témájú médiaállományokat.

Elzász (elzászi nyelven Elsàss, németül: Elsass vagy Elsaß, franciául: Alsace) Franciaország egyik északkeleti régiója volt 2015. végéig. 2016. január 1-jén Elzász, Champagne-Ardenne és Lotaringia egyesült, mindhárom az újonnan alakult Grand Est régió része lett, melynek székhelye Strasbourg.

Nyugaton a Vogézek hegyvidéke található, keleten a Rajna völgye. A Rajna keleti határfolyó is. Délen egy kis rész a Jura hegységbe esik.

A régió hossza négyszerese szélességének. Éghajlata fél-kontinentális, hideg, csapadékmentes telekkel és meleg nyarakkal. Legmagasabb pontja 1424 méter magas, neve Grand Ballon. Nyugatról a hegyek elzárják a csapadékot a régiótól. Németország, Svájc, illetve Lotaringia és Franche-Comté régiók határolják. Franciaország második legszárazabb városa is Elzászban található: ez Colmar, ahol az évi csapadék nem éri el az 550 millimétert sem.

Lásd még: Lotaringia történelme

Területe már több mint 7400 évvel ezelőtt is lakott volt. Kr. e. 1500-ig nomád vadászok lakták a területet; később azonban kelta törzsek telepedtek le. Kr. e. 58-ban megjelentek a rómaiak, és a birodalmukhoz csatolták Elzászt. Ekkor alakult ki a területen a borászat. A világbirodalom hanyatlásával az alemannok kezére került, majd a Német-római Birodalom fejedelmei szállták meg. Nyugalmat csak I. Frigyes német-római császár uralkodása hozott: tartományt alapított. Strassburg is ekkor indult virágzásnak: a Párizsból Bécsen át keletre tartó kereskedők megállóhelye lett. 1639-ben Franciaország megszállta a területet, mely így kicsúszott a Habsburgok spanyol ágának kezéből. Hét évvel később több mint egymillió tallérért a megmaradt, felső elzászi területeket is eladták a franciáknak.

1870-ben, a porosz–francia háborút igencsak megsínylették az itt élők: III. Napóleon támadó hadművelete összeomlott, Poroszország és az Északnémet Szövetség csapatai letarolták a vidéket, és legyőzték Franciaország haderejét. 1871-ben Elzász-Lotaringia néven létrehoztak egy új közigazgatási egységet, „birodalmi tartomány” (Reichsland) státussal, amely – ellentétben a Német Birodalom más tartományaival – közvetlenül a német császár fennhatósága alá tartozott. Másfél milliónyi lakosából csupán 150 ezren választották régi, francia állampolgárságuk megtartását, ezzel az önkéntes száműzetést. Ezek jó része Algériában, a francia gyarmatokon telepedett le. Az elzásziak 1918-ban még egy saját köztársaságot is kikiáltottak, de földjük továbbra is nagyhatalmak csatározásainak színterévé vált. A versailles-i békeszerződés rendelkezése értelmében – Woodrow Wilson amerikai elnök tiltakozása ellenére – a győztes Franciaország ismét megkapta a területet. 1940-ben a nemzetiszocialista Harmadik Birodalom katonái vették át a hatalmat. Rá négy évre visszakerült előző gazdájához.

A terület lakossága 2007-ben 1 829 000 fő volt. A népesség 2030-ra 13% helyett már 20%-kal fog növekedni. A népsűrűség 221 fő/négyzetkilométer, ezzel a szárazföldi Franciaország harmadik legsűrűbben lakott területe. Jelentős német kisebbség él a határain belül, azonban pontos számukat lehetetlen meghatározni, mivel a francia nemzetfelfogás szerint Franciaországban nem léteznek más nemzetiségek, csak a francia. Az idősebb nemzedék szinte csak németül beszél és jellemzően a falvakban is egyeduralkodó a német, vagyis annak itt beszélt változata, az elzászi német^[forrás?].

Az elzásziak egy része egy elzászi dialektust beszélnek, amely leginkább a svájci német dialektushoz hasonlít. 1945 előtt nagyobb jelentősége volt; jelenleg csupán a lakosság 25%-ának anyanyelve, és az iskolákban már mint „idegen nyelv” oktatják. Mindezek ellenére egyike Franciaország hivatalosan elismert regionális nyelveinek. A közlekedési táblák a legtöbb helyen ma már kétnyelvűek, de régebben kizárólag franciául voltak rajta feltüntetve adatok. Saját, egyedi írásmódját ritkábban használják, beszélőinek legnagyobb része standard német betűzéssel használja az elzászit^[forrás?]. Míg a felnőttek 40%-a beszéli az elzászi nyelvet, addig tíz gyerekből csupán egy használja rendszeresen. A nyelvváltás a háború után ment végbe, míg a 19. század végén a lakosság 15%-a beszélt csak (második nyelvként) franciául, 1988-ban a középiskolások 67%-a vélte úgy, hogy jobban beszél franciául, mint elzászi nyelven. Manapság az Haut-Rhin és Bas-Rhin megyékben élők 43%-a beszél elzásziul (2012), főként az idősebbek, míg 1900-ban az elzásziak 95%-a, a második világháború végén még 90,8%-a beszélte. A 60 éven felüli elzásziul beszélők aránya 74%, 18 éven aluliaké pedig 3%.^[2]

A régió legnagyobb része római katolikus, de jelentős protestáns kisebbség is él a területen. A reformáció idején Straßburg birodalmi szabad város és több más elzászi város már korán a reformáció fellegvára lett, a lakosság többsége mégis katolikus maradt. Ezenfelül megemlítendő a zsidó vallás is. A terület továbbra is ragaszkodik Napoléon Bonaparte Első Konzul 1801-es rendeletéhez, mely szerint ezek a felekezetek anyagi támogatást kapnak. Igen sok vallási tárgyú építészeti alkotás tanúsítja a felekezetek történelmét: leghíresebb közülük Hunawihr, Strasbourg, Domfessel, Colmar és Mulhouse katedrálisai. Jelenleg 50 „szimultán” templom létezik: ezek olyan helyek, amelyben – függetlenül az eredeti felekezettől – katolikus, református és evangélikus istentiszteleteket is tartanak.

Az elzászi régió 2 megyére (Bas-Rhin és Haut-Rhin), 13 megyei körzetre (Haguneau, Sélestat-Erstein, Wissembourg, Molsheim, Strasbourg-Campagne, Saverne, Strasbourg-Ville, Altkirch, Mulhouse, Colmar, Ribeauvillé, Geubwiller, Thann), 75 kantonra és 904 községre oszlik.

Politikailag egyszerre a legkonzervatívabb és a leginkább Európa-barát régió. Mindössze néhány régió szavazott csak igennel a 2005-ben elutasított Európai Alkotmányra, de Elzász köztük volt. Ugyanakkor két tartományban nyert csak a konzervatív jobboldal 2004-ben, Elzász szintén egyike volt.

A terület legkönnyebben az A35-ös autópályán közelíthető meg, de az A4 és A36 fizetős autóutak is átívelnek a régión. A vasúti közlekedést a TER Alsace biztosítja, részben az állami vasút által fenntartva, az ország egyik legfejlettebb vonathálózata. A TGV keleti szárnya Párizs - Strasbourg összeköttetést nyújt 2007 júniusa óta, POS néven (Paris-Ostfrankreich-Stuttgart). Külön érdekesség, hogy ez a vonal fogja majd elérni Budapestet is, a 2010-ben elkezdett fejlesztése folytán. A vízi közlekedés is számottevő: Strasbourg kikötője a második legforgalmasabb folyó menti francia kikötő. A régió két nemzetközi repülőtérrel bír: az egyik az Entzheim Strasbourgban, a másik a Bázel–Mulhouse–Freiburg-EuroAirport repülőtér, ami Franciaország hetedik legnagyobb reptere az utasok száma alapján. Ezenkívül két órán belül elérhető a Frankfurt am Main-i, a világ egyik legforgalmasabb reptere.

Elzász Franciaország legjelentősebb sörgyártó vidéke. A Sûrkrût kifejezés egyfajta savanyú káposztát takar (németül Sauerkraut); a másik jellegzetes étel a mézeskalács, amit sok más kekszfélével egyetemben készítenek itt, hogy a gyerekek Mikulás napján megkaphassák őket. A régió egyik leghíresebb kulináris csodája az úgynevezett borút (La Route des Vins d’Alsace), ami szőlőültetvények között vezet, három kilométerenként érint egy kis települést, ahol a vendéget minden ültetvényes szívesen lát egy kis borkóstolóra. Főként a fehérborok híresek erről a vidékről, mint például a rizling vagy a muskotályos. Ezenkívül nagy népszerűségnek örvend még a strasbourgi kuglóf is. A fentieken kívül gyümölcsleveiről, ásványvizeiről és a strasbourgi kolbászról is híres ez a terület. Említésre méltó még a habzóbor és a pezsgő közötti átmenetet képező Crémant is.

Elzász építészete igencsak egyedi. Egy hagyományos elzászi ház falazata fából és kukoricacsőből készül, tetejét lapos cserepek óvják. Földszintjük mindig kőből készül. Ez alapvetően négy tényezőnek köszönhető:

• A Vogézek közelsége, ahol jó minőségű fa található.
• A földrengéseknek a fa jobban ellenáll, mint a kő, ezért szinte csak ezt használták.
• A tűzesetek miatt kezdték el az alsó szinteket kőből építeni, hogy a tűz egyik házról ne terjedhessen át a másikra.
• A Rajna áradásai miatt a fából készült házakat könnyedén lehetett egyik helyről a másikra vinni, és ott újra felállítani.

A tizenkilencedik századtól kezdődően a fával fedett részeket fehérre festették az akkori művészeti irányzat szellemében. A kormány az egységesség érdekében bátorította ezt, így a mai házak nagy része egységesen fehér – a legtöbben inkább a pénzügyi támogatás miatt, semmint a divatot követve voltak hajlandóak újrafesteni házukat.

• Turizmus
• Hivatalos oldal Archiválva 2014. augusztus 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Statisztikák Elzászról
• Alsace.net: Linkgyűjtemény elzászi weblapokról