Bodorka

Bodorka
Akváriumi példány
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata) Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes) Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii) Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii) Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei) Öregrend: Pontyszerűek (Ostariophysi) Rend: Pontyalakúak (Cypriniformes) Öregcsalád: Cyprinoidea Család: Pontyfélék (Cyprinidae) Alcsalád: Leuciscinae Nem: Rutilus Rafinesque, 1820 Faj: R. rutilus
Tudományos név
Rutilus rutilus (Linnaeus, 1758)
Szinonimák
Szinonimák Cyprinus fulvus Vallot, 1837 Cyprinus jaculus Jurine, 1825 Cyprinus lacustris Pallas, 1814 Cyprinus pigus Gronow, 1854 Cyprinus rubellio Leske, 1774 Cyprinus rutilus Linnaeus, 1758 Cyprinus ruttilus Linnaeus, 1758 Cyprinus simus Hermann, 1804 Cyprinus xanthopterus Vallot, 1837 Gardonus pigulus Bonaparte, 1841 Gardonus ruboculus Walecki, 1863 Leuciscus decipiens Agassiz, 1835 Leuciscus heckelii (non Nordmann, 1840) Leuciscus jurinii Dybowski, 1862 Leuciscus leuciscus baicalensis teletzkensis Johansen, 1945 Leuciscus lividus Heckel, 1843 Leuciscus pallens Blanchard, 1866 Leuciscus pausingeri Heckel, 1843 Leuciscus pigus dojranensis Karaman, 1928 Leuciscus prasinus Agassiz, 1835 Leuciscus rutiloides Selys-Longchamps, 1842 Leuciscus rutilus (Linnaeus, 1758) Leuciscus rutilus aurata Fatio, 1882 Leuciscus rutilus auratus Yakovlev, 1873 Leuciscus rutilus bolmensis Malm, 1877 Leuciscus rutilus caspicus (non Yakovlev, 1870) Leuciscus rutilus communis Rossikov, 1895 Leuciscus rutilus communis Yakovlev, 1873 Leuciscus rutilus crassa Fatio, 1882 Leuciscus rutilus daugawensis Dybowski, 1862 Leuciscus rutilus elata Fatio, 1882 Leuciscus rutilus elongata Fatio, 1882 Leuciscus rutilus erytraea Antipa, 1909 Leuciscus rutilus fluviatilis Yakovlev, 1873 Leuciscus rutilus terekensis Rossikov, 1895 Leuciscus rutilus vobla Dikson, 1909 Leuciscus rutilus wobla Grimm, 1896 Leuciscus selysii Selys-Longchamps, 1842 Leucos cenisophius Bonaparte, 1845 Leucos cenisophius Bonaparte, 1841 Leucos pigulus Bonaparte, 1845 Rutilus rutilus aralensis Berg, 1916 Rutilus rutilus aralensis phragmiteti Berg, 1932 Rutilus rutilus bucharensis Nikolskii, 1933 Rutilus rutilus carpathorossicus Vladykov, 1930 Rutilus rutilus caspicus geoktshaicus Barach, 1941 Rutilus rutilus caspicus knipowitschi Pravdin, 1927 Rutilus rutilus caspicus kurensis Berg, 1932 Rutilus rutilus caspicus tscharchalensis Berg, 1932 Rutilus rutilus frici Misik, 1957 Rutilus rutilus goplensis Stangenberg, 1938 Rutilus rutilus lacustris (Pallas, 1814) Rutilus rutilus lacustris menschikowi Kirillov, 1962 Rutilus rutilus mariza Drensky, 1926 Rutilus rutilus rutilus (Linnaeus, 1758) Rutilus rutilus schelkovnikovi Derjavin, 1926 Rutilus rutilus sucharensis Stangenberg, 1938 Rutilus rutilus uzboicus Berg, 1932 Rutilus rutilus vegariticus Stephanidis, 1950 Rutilus vegariticus Stephanidis, 1950
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Bodorka témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Bodorka témájú kategóriát.

A bodorka vagy búzaszemű keszeg (Rutilus rutilus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe, ezen belül a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó faj.

A Rutilus halnem típusfaja.

Minden vizünkben él, a Velencei-tóban tömegesen. Szereti a csendesen folyó és állóvízű helyeket, nyáron főként a hínáros részeket keresi. Egész Európára jellemző faj, a déli félszigeteket kivéve.

Kis termetű, legtöbbször 10–18 cm-es. Az első évben 3-5, a 2. évben 6-7, a 3. évben 8-10, a 4. évben 10-15, az 5. évben 14–16 cm nagyságú. Táplálékkal bőven ellátott vizekben nem ritkák 25  cm-es példányok sem.

Teste oldalról lapított, nem túl magas hátú, szája csúcsba nyíló, középállású. A has- és hátúszók első sugarai merőlegesen egy vonalba esnek, a hasvonal a has- és a farok alatti úszók között hengeres, él nincs rajta. A táplálékbő vizekben, magasabb, szélesebb hátú, ún. állóvízi változata él, szemben a „folyóvízi” nyúlánkabb egyedekkel.

Szemgyűrűje pirosas (búzamag színű), innen a másik neve, a hát zöldesszürke, a has fehér, a páros úszók enyhén vörhenyesek, a páratlanok szürkésvörösek.

Rovarlárvát, aprócsigát, planktonrákokat, hínárhajtásokat fogyaszt.

Április elején 10-12 °C-os vízhőmérsékleten csoportosan ívik. A hímeken ilyenkor ún. nászkiütés jelenik meg. Gyökérzetre, algás kövekre, vízinövényzetre ragad sárgás 1-1,5 mm átmérőjű ikrája. Az ikramennyiség 20-100 000 testsúlykilogrammonként. Az ivarérés a 2. ill. a 3. nyár után következik be. Elhúzódó ívása esetén képes kereszteződni közeli rokonával a vörösszárnyú keszeggel (ez a faj később ívik). Hibridjeik életképesek, mindkét faj jegyeit magukon viselik és nagyobbra nőnek a bodorkánál.

Étkezési értéke csekély, nagyon szálkás, húsa kevésbé ízletes. A süllő ívási parazitája, mivel szívesen ikrázik a süllők által tisztogatott fészekhelyre, ezzel befullasztja a süllőikra egy részét.

Időszakonként tömeges kapást nyújtó hal, ezért főként francia, belga és luxemburgi horgászok kedvelik. Nálunk inkább csalihal. Csalija aprógiliszta, paprikás kenyér, puliszka, csontkukac. Fogása nem esik korlátozás alá.

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. október 2.)
• Pénzes Bethen-Tölg István: Horgászoknak halainkról Aqua Kiadó
• Állat- és növényhatározó természetjáróknak
• Jolsvay-Steinmann-Szily: A magyar állatvilág szótára
• Fishbase.org
• Kottelat, M. and J. Freyhof, 2007. Handbook of European freshwater fishes. Publications Kottelat, Cornol and Freyhof, Berlin. 646 pp.