3,7 cm FlaK 18/36/37/43

Ez a szócikk feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye

3,7 cm Flakvierling 18/36/37/43
3,7 cm Flak 43 ikergépágyú
Gyártási adatok
Típus	légvédelmi gépágyú
Ország	Harmadik Birodalom
Tervező	Rheinmetall
Gyártó	Rheinmetall
Alkalmazás
Alkalmazás ideje	1936-1945
Alkalmazó ország	Harmadik Birodalom
Háborús alkalmazás	Második világháború
Műszaki adatok
Űrméret	3,7 cm
Lőszer	37×263 mm B
Tömeg	1,248 t
Fegyver hossza	4080 mm
Csőhossz	2109 mm
Elméleti tűzgyorsaság	250 (Flak 43) lövés/perc
Gyakorlati tűzgyorsaság	150 (Flak 43) lövés/perc
Csőtorkolati sebesség	770-820 m/s
Hatásos lőtávolság	4800 m
Max. lőtávolság	6500 m
Oldalirányzás	360°
Magassági irányzás	mínusz 7° plusz 90°

A 3,7 cm-es FlaK 18/36/37/43 a Rheinmetall német cég által gyártott, a második világháború alatt használt közepes kaliberű légvédelmi fegyverek sorozata volt. Az ágyú teljesen automatikus és akár 4200 méter tengerszint feletti magasságban repülő repülőgépek ellen is bevethető volt. A fegyvert vontatott és önjáró változatban is gyártották.

A Versailles-i békeszerződés megkerülése érdekében a Rheinmetall Svájcban fejlesztette ki a fegyvert. 1940-től kezdődően megjelentek az Sd.Kfz. 6 és Sd.Kfz. 7 féllánctalpas vontatók platformjára szerelt önjáró légvédelmi változatok, amelyeket a Wehrmacht és a Luftwaffe egységei is használtak. A háború kitörésekor a Wehrmacht 1030 3,7 cm Flak 18/36/37 gépágyúval rendelkezett. Ezeket 9 darab légvédelmi tüzéregységbe szervezték.

Az első Flak 18 változat sok problémával küszködött. Az ágyú túlságosan lassan forgott és könnyen elakadt tüzelés közben, ezért a szokásosnál jobb képzést kellett nyújtani a kezelőszemélyzet számára a hatékony felhasználáshoz. A fegyver egy hosszú, 57-es kaliberű gyorstüzelő ágyú, amelynek hatékony tüzelési tartománya 4800 méter. Páncélátütési képessége 100 méteres távolságból 60 °-os dőlésszögű ferde páncél esetén 36 mm, 800 méteres távolságból 24 mm volt. A tüzelés sebessége 80 lövés/perc. Üzemkész állapotban a fegyver 1.750 kg, szállítás közben 3.560 kg súlyú volt, két tengelyes alvázra volt szerelve. Kis mennyiséget exportáltak a Kínai Köztársaságba belőle.

1936-ban a Flak 18-as gyártását beszüntették és ugyanazon évben kezdődött 3,7 cm-es Flak 36-os gyártása amely sokkal használhatóbb volt mint elődje. Egyetlen, könnyebb egytengelyes alvázra szerelték az 1,550 kg tömegű gépágyút. Az gépágyú ballisztikus tulajdonságai nem változtak, de a tüzelés sebessége 120 lövés/perc sebességre nőtt. A Flak 36-asokat és Flak 37-eseket széles körben használhatták, hatásos volt könnyű páncélzatú járművek, ellenséges gyalogság illetve az alacsonyan támadó repülőgépek ellen is. Bár legnagyobb hátránya a nagyon magas gyártási költség volt mégis elterjedt a csatatereken.

A 3,7 cm-es Flak 37 egy továbbfejlesztett keresővel rendelkező változat. Hosszúsága 3626 m, csőemelési tartománya −8-tól +85 °-ig terjedt. A lövedék súlya 0,64 kg volt, kezdeti sebességgel 820 m/s. 1944 augusztusában, csak a Luftwaffe állományában 4211 volt használatban. Ezekhez azonban 7 főnyi kezelőszemélyzet kellett, ami gondot okozott 1944-től kezdve, amikortól Németországban kezdett komoly gondot okozni a hadra fogható katonák hiánya. Finnország is rendszeresítette haderejében 37 ITK 47 néven.

1938-ban a Román Királyság megszerezte a fegyver gyártási engedélyét. Hivatalos nevén Tun antiaerian Rheinmetall calibru 37 mm 1939 model ("37 mm Rheinmetall 1939 repülési ágyúmodell") ismert. A romániai Brassóban gyártották az Astra üzemben. 1941 májusáig 102 fegyvert szállítottak le a csapatoknak. A termelési ráta 1942 októberétől havi 6 darab volt.

A korábbi 3,7 cm-es Flak 18 automata gépágyú változatát repülési célra adaptálták. A Bordkanone ágyú volt 3,7 cm-es gépágyúk legkönnyebb modellje, amelyet a háború alatt a Luftwaffe repülőgépeiben használtak. Általában földi célok elleni csapásra vagy bombázók elpusztítására használták. A BK 3,7-et a Junkers Ju 87G páncélvadász ("tank-cracker") változatánál használták, amivel jelentős sikereket ért el Hans-Ulrich Rudel pilóta ász. Ezt a fegyverzetet szerelték többek közt a Ju 88 P-2 és P-3 altípusokba, valamint a Hs 129 B-2/R3 ikermotoros csatarepülőkbe.

A korábbi modellekhez képest radikális újításokat vezettek be a 3,7 cm-es FlaK 43-on. Egy új, gázzal működtetett dugattyúkamra növelte a lövési sebességet 150 lövéssel percenként, miközben a súly 1248 kg-ra csökkent. A Flak 43 nem tudta teljes mértékben kiszorítani a Flak 36-ost – mindkét típust a háború végéig gyártották.

A Flak 43 légvédelmi gépágyú két egymás fölötti elhelyezésű párhuzamosan összekapcsolt iker változatát szintén gyártották a Flakzwilling 43 néven. Túl terjedelmesnek és nehéznek bizonyult ezért kéttengelyes pótkocsit kellett használni a szállítására. A fegyver súlya 2780 kg, tűzgyorsasága 300 lövés/perc. A cső élettartama körülbelül 8000 lövés volt. 4800 méteres magasságig tudta kilőni 0,685 kg súlyú robbanó gránátjait.

A 3,7 cm-es gépágyú tengeri változata volt, amelyet a Kriegsmarine a U-Boot VII és IX-es típusú tengeralattjáróira szereltek 1943 őszétől. Ez a modell a Rheinmetall által kifejlesztett korábbi 3,7 cm-es FlaK SK C / 30 verzióra épült. Az M42U többféle verzióban készült.

• 
  3,7 cm FlaK 37
• 
  Páncélozott féllánctalpas jármű (Sd.Kfz. 7/2) közepes 3,7 cm-es Flak 36 légvédelmi gépágyúval a Szovjetunióban.
• 
  Páncélozott Sd.Kfz. 7/2 3,7 cm-es Flak 36-os gépágyúval felfegyverezve a római Castel Sant'Angelo előtt Olaszországban.
• 
  Junkers Ju 87 ("Stuka") vadászgép szárnyak alatt 3,7 cm-es Flak fegyverrel. A repülőgép motorjának indítása Hans-Ulrich Rudel ("Kanonenvogel") által, kézi hajtókarral.
• 
  Katonák egy 3,7 cm-es FlaK 37 légvédelmi gépágyúval az Olaszországi Firenzében.
• 
  3,7 cm-es Flak 37 álcázott, fehérre festett teherautón fedett elülső ablakokkal a Szovjetunióban.
• 
  3,7 cm-es Flakzwilling 43 két függőlegesen beépített gépágyúval.
• 
  3,7 cm-es Flakzwilling 43 két függőlegesen beépített gépágyúval 1944 szeptemberében.

• Gander, Terry és Chamberlain, Peter. A Harmadik Birodalom fegyverei: Egy enciklopédikus felmérés a német szárazföldi erők kézi lőfegyvereiről, tüzérségi és különleges fegyvereiről 1939-1945. New York: Doubleday, 1979. ISBN 0-385-15090-3
• Hogg, Ian V. A második világháború német tüzérsége. 2. javított kiadás. Mechanicsville, PA: Stackpole Books, 1997 ISBN 1-85367-480-X
• A háború fegyverei gyűjtemény 13. kötet, São Paulo, 2010. április , ISBN 978-85-7971-149-7
• Marcin Bryja: Német tüzérség 1933–1945. Taktika, szervezet, fegyverzet , 1996, 107-106. És 125. oldal.
• AB Oirokorad: A Harmadik Birodalom háborújának istene, Moszkva 2003, 128-131. Oldal és 394-397.