Óspanyol nyelv

Az ókasztíliai, óspanyol vagy középkori spanyol nyelvet (spanyolul castellano/español antiguo/medieval, korabeli elnevezéssel román paladino, vagyis az „érthető latin”) nagyjából a 10. és a 15. század között beszélték. Az óspanyol és a modern spanyol közötti választóvonalnak a 16–17. században végbement fonetikai átalakulás tekinthető, amely során a középkori spanyol mássalhangzórendszer – amely csaknem azonos volt a vulgáris latinéval – lényegesen leegyszerűsödött (ezt a korszakot hívjuk középspanyol vagy klasszikus korszaknak, amelyre az irodalom felvirágzása volt jellemző).

A középkori spanyolban még voltak olyan hangok és betűk, amelyek a modern spanyolban már nincsenek meg, ez főként a sziszegő és a réshangokra jellemző. A főbb eltérések a mai spanyoltól az alábbiak voltak.

• c – k-nak ejtették (csak a, o, u és mássalhangzó előtt használták).
• ç – magyar c-nek hangzott (pl. creçer, ma: crecer). A mai nyelvben e, i előtt c-t, máskor z-t írnak helyette.
• f – hangértéke bizonytalan, elképzelhető, hogy hehezettel ejtették (vö. óspanyol fablar > spanyol hablar).
• g – e és i előtt magyar zs-nek, máskor g-nek ejtették.
• h – valószínűleg már nem ejtették.
• j – magyar zs-nek felelt meg.
• s – magánhangzók között z-nek hangzott. Az sz hangot ebben az esetben az -ss- jelölte.
• v – mindig v szerűen ejtették [β~v] (vitatott, hogy létezett-e valaha labiodentális ejtése).
• x – magyar s hangot jelölt (pl. dixo, ma: dijo).
• y – az óspanyolban gyakran y-t írtak i helyett (pl. myo, yfante, ma: mío, infante).
• z – magyar dz-nek ejtették, mint az edz szóban. Ma e, i előtt c-t írnak helyette.
• A modern spanyolhoz hasonlóan a b, d, g hangokat magánhangzók között lazán ejtették.

Az óspanyol nyelv egyik jellegzetessége volt, hogy a szó utolsó magánhangzóját, de legfőképpen az -e hangot (olykor az utolsó szótagot), gyakran elhagyták – például cort(e), noch(e), en(de), dont (donde), grant (grande), fezist(e) stb. A mai spanyolban ez a rövidülés csak a -d, -l, -n, -r, -s, -z (eredetileg -de, -le, -ne, -re, -se, -ce) végű szavakban állandósult, a többi csak magánhangzóra végződhet.

A helyesírás nem volt egységes, sokszor következetlen is volt – lévén, hogy még nem létezett a nyelv szabályozása –, így bizonyos szavak más-más írásképpel is előfordulhattak, még ugyanabban a műben is. Egyes betűk hangértéke bizonytalan, például az f-et sok szóban valószínűleg inkább gyenge hehezetként ejthették, amelyet írásban csak később váltott fel a h (erre az egyik bizonyíték, hogy az arab eredetű hasta elöljárószó még fasta alakban fordul elő a középkori irodalomban); ugyanakkor az [f] hangot az ff digráf is jelölte. Szintén megoszlanak a vélemények arról, hogy a v bilabiális vagy labiodentális hangot jelölt-e.

A középkori spanyol nyelvtan alapvetően nem tért el a mai nyelvhasználattól, így a korabeli szövegek – a szókincset leszámítva – jól érthetőek. Eltérés a mai nyelvhasználathoz képest, hogy a régi spanyolban a hangsúlytalan személyes névmást gyakran az ige után tették, azzal egybeírva: például díxole „mondta neki” (ma: le dijo). Az óspanyolban még használták a kötőmód jövőidőit, illetve a kijelentő mód befejezett régmúltját (pretérito anterior). A mai -áis, -éis, -ís igealakoknak még -ades, -edes, -ides felelt meg. A birtoklást nem a tener, hanem az aver (ma: haber) igével fejezték ki. A személyes névmások közül a nosotros, vosotros, os helyett az archaikus nós, vós, vos névmásokat használták, amelyek a con elöljáróval rendhagyó alakot képeztek: connusco, convusco.

Egy nyelvet, így szókincsét is, a folyamatos változás jellemzi: a régies alakok előbb-utóbb kivesznek, helyettük új szavak honosodnak meg. Nem történt ez másképp a spanyol esetében sem, ugyanakkor megfigyelhető egy ezzel ellentétes folyamat is: a középkori spanyolban számos szó egyszerűbb alakjában fordult elő, mint a mai spanyolban, ugyanis a nyelvújítás és a sztenderdizálási folyamat során a művelt nyelvhasználatra való törekvéssel „visszalatinosították” a szavakat. Ennek eredményeképpen viszont fennmaradtak olyan szópárok, amelyek a mai nyelvben az egyszerűbb, illetve a műveltebb formában is előfordulnak, más-más jelentésben. Az alábbi táblázatban látható néhány példa az óspanyol–spanyol szómegfelelésekre.

Bővebben: Cantar de Mio Çid

Az óspanyol nyelvű irodalom egyetlen jelentős ránk maradt műve a névtelen szerzőtől származó, Cantar de Mio Çid vagy – magyar forrásokban – Cid-ének címen ismert terjedelmes (több mint 3700 soros) hősi eposz, vélhetően a 12. század végéről, amely Rodrigo Díaz de Vivar – ragadványnevén el Cid Campeador, a Reconquista kiemelkedő harcosa – az arabok ellen küzdő spanyol nemzeti hős történetét beszéli el. A mű egyben az első legjelentősebb összefüggő kasztíliai spanyol nyelvemlék.

Az első oszlopban a költemény 330–365. sora – egy ima – látható. A második oszlopban a mai nyelvnek megfelelő átírás olvasható.

• A spanyol nyelv története
• Középspanyol hangeltolódás

Lásd a Spanyol nyelv és A spanyol nyelv története szócikkekben.

• Real Academia Española (Spanyol Királyi Akadémia)
• Diccionario de la lengua española (RAE online értelmező szótár)
• Linguaweb spanyol nyelvészeti fórum