Okinavai nyelv

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon.

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és a keleti névsorrend szerint szerepelnek.

Okinavai nyelv 沖縄口/ウチナーグチ Uchinaaguchi
Beszélik	Okinava (sziget), Japán
Terület	Okinava (sziget)
Nyelvcsalád	Japán    Rjúkjúi     Észak-rjúkjúi
Írásrendszer	Okinavai Rómadzsi Japán
Nyelvkódok
ISO 639-3	ryu
Dél-közép okinavai, avagy Suri-Naha
A Wikimédia Commons tartalmaz 沖縄口/ウチナーグチ Uchinaaguchi témájú médiaállományokat.

A közép okinawai, vagy egyszerűen okinavai nyelv (沖縄口/ウチナーグチ Uchinaaguchi [ʔut͡ɕinaːɡut͡ɕi]) egy észak-rjúkjúi nyelv, amit főként Okinava szigetének déli részén beszélnek, beleértve a körülötte lévő szigeteket is (Keremán, Kumedzsimán, Tonakin, Agunin és még több kicsi periferikus szigeten.) A közép-okinavai megkülönbözteti magát az észak-okinawai-tól, melyet önállóan osztályozunk mint a kunigami nyelv. Az UNESCO Atlas of the World's Languages in Danger Február 2009-es kezdete óta mindkettő nyelvet veszélyeztetettként tartja számon. Bár az okinavai számos dialektust foglal magába,^[1] a suri-nahai változatot ismerik el alapként,^[2][3] mert a Rjúkjú Királyság hivatalos nyelvként használta Só Sin király (1477–1526) uralkodása óta. Ezenfelül, mivel a Suri főváros az uralkodói palota köré épült, az a nyelv vált irodalmi és regionális szabvánnyá, amit az uralkodói bíróság használt, így a nyelv dalokon és verseken keresztül virágzott ebben az időszakban.

Japánon belül az okinavaira gyakran nem nyelvként gondolnak hanem dialektusként, (沖縄方言 Okinava hógen) vagy még pontosabban közép, és dél okinavai dialektusként.(沖縄中南部諸方言 Okinava Csúnanbu So hógen). Az okinavai nyelv beszélői nyelvcserén mennek keresztül – Japánra váltanak, mivel a nyelvhasználat Okinaván ma is messze van a stabiltól. Az okinavai a standard japán nyelvbe asszimilálódik a két nyelv hasonlósága miatt. – Szabványosított és központosított oktatási rendszer, a média, az üzletkötés és a fővezetőkkel való kapcsolattartás.^[4] Az okinavait még mindig sok idős beszéli, rajtuk kívül a zenével, turistaműsorokkal, színdarabokkal tartják életben, például egy helyi drámával aminek a neve ucsina sibai. Ezek tükrözik a helyi szokásokat és modort.^[5]

Az okinawai olyan japán nyelv, ami az ójapánból gyökerezik. A kettéválás az ójapán és a rjúkjú nyelvek közt időszámításunk 1. százada és a 12. század közé tehető. A kínai és japán írásjegyeket először japánből érkezett Buddhista papok mutatták be 1265-ben.^[6]

A hiragana sokkal népszerűbb volt mint a kandzsi – a verseket gyakran írták hiraganákkal, vagy kis kandzsikkal. Az okinavai Só Sin király idejében vált hivatalos nyelvvé.

Miután Rjúkjú a Szatszuma vazallusa lett, a kandzsi nagyobb szerepet nyert az irodalomban, azonban a hivatalos Rjúkjúi dokumentumok klasszikus kínaiul íródtak.

1609-ben a Rjúkjú Királyságot megszállta a Szatszuma Birtok japán déli részén. Azonban Satsuma nem teljesen tört be Rjúkjú-ba a Kínával való ütközés félelme miatt, ez pedig ebben az időben erősebb gazdasági kapcsolatot eredményezett Rjúkjúval.^[7]

Amikor Rjúkjút Japánhoz csatolták 1879-ben, az emberek többsége Okinaván okinavaiul beszélt.

Egy évtizeden belül a Japán kormány megkezdte az asszimilációs politikát, a japanizációt, amely során a Rjúkjúi nyelveket fokozatosan elnyomták. Az oktatási rendszer volt a japanizáció szíve, ahol az okinavai gyerekeket japán nyelvre tanították, és megbüntették őket az anyanyelvük beszéléséért – Azt mondták nekik, hogy a nyelvük csak egy „dialektus”. 1945-re már számos okinavai beszélt japánul, sokan két anyanyelvűek voltak. Az okinavai csata során néhány katonát meg is öltek az okinavai beszéd miatt. A nyelvcsere Rjúkjún / Okinaván 1879-ben kezdődött, mikor a Japán Kormány magához csatolta Rjúkjút és kialakította Okinava Prefektúrát. A prefektúra hivatala főként Kagosima Prefektúrából származó emberekből állt, ahol régen a Satsuna Uralom állt. Ez a modernizáció kezdetét jelentette Okinaván a japán nyelvre való cserével együtt. Eredményképp a japán nyelv vált az adminisztráció, oktatás, média és irodalom nyelvévé.^[7]

1902-ben a Nemzeti Nyelvkutatási Tanács (国語調査委員会) elkezdte Japán nyelvi egyesítését a szabvány japán nyelvvel. Ez nyelvi bélyeget nyomott a japán nyelv számos helyi változatára, beleértve az okinavait is. Ahogy a diszkrimináció élesedett, maguk az okinavaiak kezdték el nyelvük elhagyását és váltottak az alapértelmezett japán nyelvre.

Az amerikai megszállás alatt voltak próbálkozások az okinawai nyelv felélesztésére és szabványosítását illetve, azonban ezeket nem vitték végbe a japánok javára. Douglas MacArthur generális oktatáson keresztül próbálta meg reklámozni az okinavai nyelveket és kultúrát, több angol szót is bevezettek.

Japánon kívül, az okinavait megkülönböztetik a japán nyelvtől. Ezt először Basil Hall Chamberlain vetette fel, aki az okinawai és a japán nyelv közti kapcsolatot a szerelem nyelvei közti kapcsolathoz hasonlította. Az UNESCO veszélyeztetett nyelvnek jelölte.^[8]

2009-ben az UNESCO 6-féle okinavai nyelvet nyilvánított veszélyeztetettnek 2009-ben.^[9] Az okinavai nyelv veszélyeztetettségét a szabvány japán nyelvre való váltás okozta. Az egész történelem során az okinavai nyelveket a szavány japán dialektusaiként kezelték. Például a 20. században sok iskolában „dialektus cédulákat / kártyákat ” használtak azon diákok büntetésére, akik okinavaiul beszéltek.^[10] Ebből kifolyólag a nyelv megmaradt beszélői közül inkább nem adják át a nyelvtudást a fiatalabb generációnak a múltbéli megbélyegzések miatt.^[7]

Bár a nyelvcsere visszafordításának érdekében számos erőfeszítés történt,de az okinavait még mindig nem tanítják elég jól a formális intézményekben az Okinavai Oktatási Tanács kevés támogatása miatt. Az oktatás Okinaván kizárólag japán nyelven folyt és az iskolákban a gyerekek nem tanulhatták az okinavait második nyelvükként. Eredményképp legalább 2 generáció okinavai nőtt fel a helyi, otthoni, és iskolai kommunikációhoz szükséges nyelvtudás nélkül.^[7]

Az okinavai nyelvnek 5 magánhangzója van, ezek közül mind lehet hosszú vagy rövid. Bár a rövid /e/ és az /o/ magánhangzók elég ritkák,^[11] mivel csak néhány eredeti okinavai szóban jelennek meg – nehéz szótagú szavakban /Ceɴ/ or /Coɴ/ mintával, mint például a /meɴsoːɾeː/ mensooree „üdvözöljük", vagy a /toɴɸaː/ tonfaa. A hátul zárt magánhangzók erősen kerekednek a standard japán összezártjaival szemben. Néha beillesztenek egy hatodik magánhangzót – /ɨ/ -, mert a sorrendek amik történelmileg alakított /e/ hangot tartalmaznak nem váltanak ki palatizálást: /i/: */te/ → /tɨː/ tii „kéz", */ti/ → /t͡ɕiː/ chii „vér". Azonban akusztikailag az /ɨ/ nem ejtődik másképp mint az /i/, és ez a megkülönböztetés talán azért van, mert a palatizáció e magánhangzócsere előtt történt.

Az okinawai nyelv 20 különböző szegmenst különböztet meg a lenti táblázatban zárójellel fő allofónokkal

Az egyetlen konszonáns, amely szótagkódként fordulhat elő, az archifonéma // n //. Számos elemzés egy további fonémaként kezeli /N /, bár soha nem áll kontrasztban a / n / vagy / m / hangzókkal.

Az okinavai mássalhangzórendszere nagyon hasonló a japánéhoz, de mutat pár változatosságok fonémiai és allofóni szinten. Nevezetes arról, hogy megtartotta a labiális magánhangzókat(/kʷ/ and /ɡʷ/) amik elvesztek a késő középkori japánban, birtokol egy glottális zárat, birtokol egy hangtalan bilabiális réshangot /ɸ/, ami különbözik a hehezetes /h/-tól, és birtokol 2 különböző egybehangzót, ami számos különböző hangeltolódásból alakult ki.

A bilabiális réshang néha mint csoportosulás van átírva, /hw/, mivel mint a japán a /h/ allofonikusan labializálódik [ɸ] hanggá a magas mássalhangzó /u/ előtt és [ɸ] nem jelenik meg a kerek /o/ magánhangzó előtt. Azonban ez az analízis nem veszi figyelembe a tényt, hogy az okinavai nem teljesen ment keresztül diakronikus változáson */p/ → /ɸ/→ */h/ a japánnal ellentétben, és hogy a javasolt csoportosítás és labializáció /hw/ hangzóvá nem motivált.^[12] Következőképpen, a /ɸ/ hangzó létezését el kell választanunk a /h/ hangzóétól attól függetlenül, hogy a kettő közt átfedés van. Pár szót kivéve amik előzőleges változásokból származnak, a hehezetes /h/ is a /k/ és az /s/ furcsa lágyulásából adódik, és a más dialektusokból kölcsönzött szavak is. A /j/ előtt és a magas magánhangzó / i /, közelebb áll a [ç] –hez kiejtésben, pont mint a japánban.

A /t/ és /k/ zárthangok történelmileg alakultak palatizálttá és résesedtek /t͡ɕ/ hanggá a /j/ és a magas hangzó /i/ előtt vagy néha után. /i/: */kiri/ → /t͡ɕiɾi/ chiri "köd", and */k(i)jora/ → /t͡ɕuɾa/ chura- „szép".

Ezt a változást előzi a hangzó emelkedése, így ez azt jelenti hogy az /i/ kiválása az */e/-ből ben okozott palatizációt.*/ke/ → /kiː/ kii „haj". A zöngés változataik, a /d/ és a /g/ ugyanezen mentek keresztül /d͡ʑ/ hanggá válva: */unaɡi/ → /ʔɴnad͡ʑi/ qnnaji „angolna", and */nokoɡiri/ → /nukud͡ʑiɾi/ nukujiri „fűrész"; kivéve: */kaɡeɴ/ → /kaɡiɴ/ kagin „fűszerezés". Mind a /t/ és /d/ hang vagy allofonikusan affricate vagy nem a közepes /e/ magánhangzó előtt, bár ez a kiejtés nagyon ritka. Hasonlóképpen pallatizálódik az /s/ résmagánhangzó [ɕ] hanggá a csúszó,eső /j/ és a /i/ előtt, beleértve mikor az /i/ történelmileg az /e/-ből származik: */sekai/ → [ɕikeː] shikee „világ". Palatizáció előfordulhat az /e/ előtt is, főként témamegjelölés értelmében [duɕi] dushi → [duɕeː] dusee or dushee „(téma) barát".

Általánosságban véve a /j/ palatális mássalhangzót tartalmazó sorrendek viszonylag ritkák, és hajlamosak depalatizációra. Például az /mj/ hang sokszor egybeolvad az /n/-el :([mjaːku] myaaku → [naːku] naaku „Mijako");* az /rj/ beleolvad az /r/-be vagy a /d/-be. (*/rjuː/ → /ɾuː/ ruu ~ /duː/ duu „sárkány"); és a /sj/ legtöbbször /s/ hanggá válik. (/sjui/shui → /sui/ sui „Suri").

A /d/ zöngés zárhang és az /r/ legyintőhang tendál az összeolvadásra, úgy hogy az első legyintőhanggá válik szóközépi pozícióval, a második pedig néha zöngéssé válik szó elején. Például a /ɾuː/ ruu „sárkány" felerősödhet /duː/ duu-vá, a /hasidu/ hashidu „ajtó" fordítva legyintővé válik: /hasiɾu/ hashiru. Azonban a két hang megmarad néhány nyelvtani szerkezetben és szóban.

Az okinavaira jellemző egy jellegzetes glottális zár /ʔ/, ami történelmileg a szókezdeti magánhangzók glottalizációjának folyamatából származik.^[13] Ennélfogva az okinavaiban minden magánhangzó kiszámítóan glottalizálódik a szavak elején pár kivétellel. (*/ame/ → /ʔami/ ami „eső"). Nagymértékű magánhangzóvesztés vagy asszimiláció követve ezt a folyamatot kontrasztot állított a glottalizált approximantok és a nazális mássalhangzók közt. */uwa/ → /ʔwa/ qwa "disznó" to /wa/ wa „Én", or */ine/→ /ʔɴni/ qnni "rizspalánta" to */mune/ → /ɴni/ nni „mellkas".^[14]

Az /N/ moraikus nazálist pozicionálták legtöbb leírásban az okinavai fonológiáról. Mint a japánban, az /N/ (átírva /ɴ/, használva a kisnagybetűt) elfoglal egy teljes morát, és az artikuláció precíz helye változhat a következő mássalhangzótól függően. Más labiális mássalhangzók előtt a szillabikus bilabiális nazális [m̩] hanghoz fogjuk közelebb ejteni, mint a „ló” szóban /ʔɴma/ [ʔm̩ma] qmma. A veláris és a labio-veláris mássalhangzók előtt szillabikus veláris nazális [ŋ̍] hangnak ejtjük, mint a „bingata” szóban /biɴɡata/ [biŋ̍ɡata], ami a ruhafestés egy formája. Alveoláris és alveolo-palatális mássalhangzók előtt szillabikus alveoláris nazális /n̩/ hanggá válik mint az „inda” szóban /kaɴda/ [kan̩da] kanda. Másutt, ennek a pontos megvalósítása meghatározatlan marad, és változhat a következő szó első hangjától vagy morfémától függően. A kifejezés végén veláris nazális [ŋ̍] hangként értelmezett.

Létezik egyfajta „formula” a japán szavak rjúkjú nyelvvé való alakítására: az e hangot i hangra, a ki szótagot chi szótaggá, a gi szótagot ji szótaggá, az o hangot u hanggá, az awa-t pedig –aa-vá alakítjuk. Ez a formula illik Okinawa transzliterációjához mi szerint Okinawa Uchinaa-vá alakul, és bizonyítékként jegyzik, miszerint az okinawai egy japán dialektus. Azonban ez nem magyarázza a nem kapcsolatos szavakat, mint az arigatō és a nifeedeebiru (jelentésük: „köszönöm")

A történelem során az okinawai nyelv kandzsival és hiraganával íródott. Úgy tartják, a szótagoló hiragana elsőként valamikor Sunten uralkodásának ideje alatt érkezett a Rjúkjú királyságba Japán kontinenséről a 13. században. Valószínű, hogy az okinavaiak már korábban kapcsolatba kerültek a kínai hanzi írásjegyekkel a kiterjedt távol-keleti kereskedelmi kapcsolatok miatt. Azonban a hiragana elterjedtebbé vált, nagyobb elfogadottsággal rendelkezett Rjúkjú szigetein, így a legtöbb dokumentumot és levelet ezzel az írással írták. Az Omoro Szausi (おもろさうし) (egy 16. századi dal és versgyűjtemény) és még néhány fennmaradt írás ugyanebből a századból kizárólag hiraganával íródott. A kandzsik fokozatosan kerültek a nyelvbe a növekvő japán befolyás és a két nyelv rokonsága miatt. Azonban ez inkább Japán felé írt fontosabb dokumentumokra korlátozódott. A legrégebbi okinavai felirat egy kőoszlopon található a Tamaudun mauzóleumban. 1501-ből származik, hiragana található rajta.

Miután a Simazu klán megszállta Szatszumát 1609-ben, az okinavai használata megszűnt hivatalos ügyekben. Helyettesítette a szabvány japán írás és a klasszikus kínai egyik írásformája amit kanbun néven ismerünk. A változás ellenére az okinavai még mindig virágzott a helyi irodalomban a 19. századig. A Meidzsi Restaurációt követve a japán kormány felszámolta a han rendszert, és formálisan Japánhoz csatolta a Rjúkjú szigeteket Okinava Prefektúraként 1879-ben. Hogy a nemzeti egységet népszerűsítsék, a kormány szabványosította az oktatást és a tokiói dialektust alapul véve japán nyelviskolákat nyitott. A diákokat megbüntették és elbátortalanították a helyi dialektus beszélésétől, sőt még az írásától is, „dialektus cimkéket” használva. Eredményképpen az okinavai írások megszűntek mindaddig míg az amerikaiak nem vették át 1945-ben

Ettől kezdve japán és amerikai tudósok többféleképpen írták át a regionális nyelvet ad hoc romanizációt használva, vagy katakana szótagokkal, hogy megkülönböztessék a japán nyelvtől. Az okinavai hívei inkább hagyománykövetőek, és folytatják az okinavai hiraganával és kandzsival való írását. Mindenesetre, nincs alapértelmezés vagy konszenzus a kiejtésbeli ügyekre vonatkozóan amit valaha formalizáltak volna, így az eltérések a modern irodalmi munkák közt gyakoriak.

Technikailag ezek nem szótagok, hanem morák. Az okinavaiban minden mora egy vagy két kana karakterből áll. Ha kettőből, akkor a normális méretű kanát egy kisebb verzió követi. A lenti táblázatban a hiragana a pont bal, a katakana a pont jobb oldalán található. A középsó sor rōmaji (Hepburn-átírás), az alsó pedig IPA-val íródott.

Az okinavai az alany>tárgy>ige szórendet követi, és széleskörben alkalmazza a partikulákat, mint a japán. Számos grammatikai elemet őriz a klasszikus japán nyelvből, például különbséget tesz a terminális forma(終止形) és az jelzős forma (連体形) közt. Őrzi a が ga genetív funkcióját (ami elveszett a Suri dialektusban), a nominális funkcióját a ぬ nu szótagnak (japánban: の no), és a tiszteleti/köznyelvi elosztását a ga-nak és a nu-nak nominális használatban.

Az adott etimológia az –un és uru végekre a továbbképzése uri-val toldalékolva (klasszikus japánban: 居りwori, lenni; létezni): az –un az uri terminális formából fejlődött, az –uru pedig a jelzős formájú uru-ból.:

· a kachuru a kachi-uru-ból;

· a kachun a kachi-uri;

· a yumun (japánul: 読む yomu, olvasni) pedig a yumi + uri- ból ered.

Hasonló etimológia adott a –san végződés és jelzős –saru végződésekhez melléknevek esetében: a tő a さsa –val ragozva (mellékneveket nominalizál, pl.: magas → magasság, forró → forróság), az ari-val toldalékolva (Klassziku japán : 有り ari, létezni; birtokolni)

· a takasan (japánul: 高い takai, magas) a taka-sa-ari-ból;

· a achisan (japánul: 暑い atsui, forró; meleg) az atsu-sa-ari-ból;

· a yutasaru (jó, kellemes) pedig a yuta-sa-aru-ból ered.

A főnevek független, nem ragozó részei a beszédnek, amik az alanyává válhatnak a mondatnak.

A névmások osztályzása ugyanaz mint a főneveké, csak átfogóbb.

A határozószavak független, nem ragozó részei a beszédnek, amik nem válhatnak az alanyává a mondatnak, és módosítják a ragozható szavakat (用言; igék, határozószavak, melléknevek), amik a határozószavak után jönnek. Két fő kategória létezik, ezeken belül több kisebb kategória, ahogy a táblázat is mutatja.

Igék (動詞)

Az igék olyan részei a mondatnak, amik konjugálnak, és elmozdulást fejeznek ki.A végső formaん (n)-el végződik.

Melléknév (形容詞)

Olyan részei a mondatnak amik tulajdont vagy állapotot fejeznek ki. A végső formaさん (san)-al végződik

Lét-Azonosító ige (存在動詞)

Olyan részei a mondatnak, amik egy bizonyos dolog részeit és döntéseit mutatják meg. やん (yan)–al kapcsolódik az alanyhoz

Melléknévi igék(形容動詞)

Olyan konjugáló részei a mondatnak amik egy esemény létezését mutatják meg. Itt aやん (yan) azokhoz a szavakhoz kapcsolódik amit eseményt vagy állapotot fejeznek ki.

Segédigék (助動詞)

Előtag (接頭語)

Képző (接尾語)

• 首里・那覇方言概説（首里・那覇方言音声データベース）
• うちなあぐち Kiyoshi Fiza, egy okinavai nyelvű költő által.

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Okinawan language című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.