Rhizón

A későbbi Rhizóntól délkeletre, a Kotori-öböl partján fekvő Morinj(wd) és Lipci(wd) területén vadállatokat és geometrikus mintákat ábrázoló őskori sziklavéseteket tártak fel a régészek.^[1] Rhizón betelepülésének körülményei nem ismertek, azt sem lehet tudni, területe melyik korabeli illír törzshöz tartozott. Az i. e. 4. századi Pszeudo-Szkülax-féle periplusz a Rhizóni-öböltől délre még az enkhelékről számolt be, a későbbi források pedig az ardiatákat és a daorszokat említették a térségben.^[2] Az i. e. 2. századtól a rómaiak a város és a környék lakóit rhizónitákként ismerték.^[3] Norbert Jokl(wd) nyelvész a Rhizón nevet az ’ered, folyik’ jelentésű albán rrjedh ige egyszerű múlt idejű alakjával, a rrodha szóval hozta etimológiai kapcsolatba.^[4]

 

Az i. e. 4. század során városfallal – a Dél-Illíriában elterjedt aiakidészi fallal – kerítették el a magaslaton fekvő felsővárost.^[5] A tipikusan illír városias település^[6] az i. e. 3. század közepétől, Agrón uralkodásától kezdve az ardiata Illír Királyság északi területeinek egyik fő erőssége volt Meteon, Ulkinion és Buthoé mellett.^[7] Ennek köszönhetően az i. e. 3–2. század során főként városépítészeti szempontból hellenizálódott a település, a kikötőnél felépült egy kereskedő-kézműves negyed, amit az i. e. 3. század közepén szintén aiakidészi fallal tettek védetté.^[8] Az első római–illír háború idején (i. e. 229–228), miután Teuta királynénak fel kellett adnia Issza ostromát, a rhizóni erődítésbe húzódott vissza a római csapatok elől, amelynek kikötője az illír hadi flotta egyik bázisa volt.^[9] Az i. e. 2. század első felében, Genthiosz illír király uralkodása elején Rhizón saját pénzt veretett.^[10] Az i. e. 168-ban kitört harmadik római–illír háború elején, miután a rómaiak elkergették Genthiosz katonáit Basszania alól, több más illír várossal együtt Rhizón is önként behódolt a rómaiaknak. A római győzelemmel és az Illír Királyság felszámolásával záruló háborút követően lakói ezért teljes szabadságot és adómentességet nyertek, jóllehet, a rómaiak még i. e. 168-ban helyőrséget telepítettek a városba.^[11] A szenátus békerendelkezései értelmében a meghódított illíriai területeket három részre osztották, és ezek legészakibbja a daorszok szállásterülete mellett Rhizón, Aszkrébion és Ulkinion városait is magában foglalta.^[12]

A római hódítást követően vélhetően egy illír uralkodó, Ballaiosz uralma alá került a város, akinek ezüst és bronz pénzveretei nagy számban kerültek elő Rhizón és Issza környékéről.^[13] A város Risinium néven élte tovább életét, immár a Római Birodalom egyik településeként, amely i. e. 27 után Illyricum provincia része volt.^[14] A lakosság csak fokozatosan romanizálódott, idősebb Plinius tanúsága szerint Risinium még az i. sz. 1. században is illír karakterét és kultúráját őrző város volt.^[15] Ennek egyik jele, hogy a város védőistensége még e kései évszázadokban is az illír hadisten, Medaurosz volt.^[16] Az i. sz. 1–2. századok során több fényűző, mozaikpadlós római villát építettek az alsóvárosban.^[17] A 6–7. század fordulóján intenzívvé váló szláv betörések miatt lakói a 7. század elején elhagyták Risiniumot.^[18]

Az ókori város maradványait az 1970-es években fedezték fel, és ekkor indult meg feltárásuk is.^[19]

Rhizón erődítése és kikötője a mai Montenegró partvidéki részén, a Kotori-öböl északkeleti csücskében feküdt, a mai Risan városka északnyugati-nyugati határában. Az erődítés a ma Gradina néven ismert magaslaton terült el, ennek védelmében, az öböl és a Špilje-patak partján, a mai Carina városrészben állt a kikötő.^[20]

A felső- és az alsóváros védművei egyaránt az epiruszi mintákból kiinduló, cikloptechnikával felhúzott aiakidészi fal egyik legészakibb példái.^[21] A felsővárosnak az i. e. 4. századból fennmaradt két falmaradványa derékszöget zár be egymással, ebből arra következtetnek, hogy az erőd többé-kevésbé szabályos négyszög alaprajzú volt. Az alsóvárost védő, az i. e. 3. században épült ciklopfalazatot tornyok is tagolták, de az mindmáig tisztázatlan, hogy a két erődítés összeköttetésben volt-e egymással. A kikötő felé egy nagyobb kapu nyílt az alsóváros falán, amelyet feltehetőleg az i. e. 2. században alakítottak ki az alsóváros főutcájának tengelyében. Az ásatások során nagy számban kerültek elő kerámialeletek a felső- és az alsóvárosból egyaránt, de a hellenisztikus korszak köz- és lakóépületei ismeretlenek.^[22] Feltárták azonban néhány római villa alapjait, ezek egyikének különösen szép, i. sz. 1. századi mozaikpadlója az elalvó Psyche alakját ábrázolja.^[23]

• ↑ Cabanes 1988: Pierre Cabanes: Les illyriens de Bardulis à Genthios (IV^e–II^e siècles avant J.-C.). Paris: SEDES. 1988. = Regard sur l’histoire, 65. ISBN 2718138416  
• ↑ Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
• ↑ Hammond 1966: N. G. L. Hammond: The kingdoms of Illyria circa 400–167 B.C. The Annual of the British School at Athens, LXI. évf. (1966) 239–253. o.
• ↑ Novaković 2017: Stefan Novaković: Ilirsko–helenistička naselja na crnogorskom primorju i njegovom zaleđu: Prilog helenizaciji i urbanizaciji. Axios, II. évf. (2017) 138–151. o.
• ↑ Papazoglou 1965: Fanoula Papazoglou: Les origines et la destinée de l’État illyrien: Illyrii proprie dicti. Historia – Zeitschrift für Alte Geschichte, XIV. évf. 2. sz. (1965. április) 143–179. o.
• ↑ Šašel Kos 2013: Marjeta Šašel Kos: The Roman conquest of Illyricum (Dalmatia and Pannonia) and the problem of the northeastern border of Italy. Studia Europaea Gnesnensia, VII. évf. (2013) 169–200. o.
• ↑ Schütz 2002: Schütz István: Fehér foltok a Balkánon: Bevezetés az albanológiába és a balkanisztikába. Budapest: Balassi. 2002. ISBN 9635064721  

• ↑ Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717