Márna

Európában a Pireneusoktól a Dnyeper vízgyűjtőjéig található meg és Magyarországon is őshonos. Elsősorban gyors vizű folyók lakója, homokos, kavicsos, márgás agyagos fenéken érzi jól magát. Főleg folyóvízi halként ismert, de azért előfordul a Balatonban is. A hegyvidéken nem hatol feljebb 900 méternél. Szereti a tiszta vizű részeket, de Johann Jakob Heckel tesz említést arról, hogy olykor tömegesen tartózkodnak a szennyvíz befolyók környékén.^[2][3]

Magyarországon előfordul a Duna, a Mosoni-Duna, a Lajta, a Rábca, a Répce, a Rába, a Lapincs, a Pinka, a Strém, a Marcal, a Cuhai-Bakony-ér, az Ipoly, a Kemence-patak, a Morgó-patak, a Lókos-patak, a Fekete-víz, a Malom-patak, az Apátkúti-patak, a Sződi-patak, a Benta-patak, a Zala, a Dráva, a Mura, a Kerka, a Lendva, a Tisza, az Öreg-Túr, a Szamos, a Kraszna, a Bodrog, a Bózsva, a Keleti-főcsatorna, a Sajó, a Bódva, a Jósva, a Rakaca, a Hernád, a Vadász-patak, a Hármas-Körös, a Kettős-Körös, a Fekete-Körös, a Fehér-Körös, a Sebes-Körös, a Berettyó, a Maros, az áramló vizű nagyobb csatornákban és esetenként a folyók által táplált tavakban is.

Kifejlett példányai testhossza 40-50 centiméter, de 70 centinél hosszabbra is megnőhet. Tömege 4-5 kilogramm és kivételesen elérheti a 10 kilogramm feletti kapitális nagyságot is. Megnyúlt, nagyjából hengeres testű hal, melynek a feje fölülről és a farokrésze oldalról enyhén lapított. Háta olajzöld, oldalt a hasa világoszöldes és fehér színű, hátúszója tarka fehér és farok alatti úszója kékes, ez utóbbi feketén beszegett, a többi úszója pedig rózsaszínű. Elvétve lehet találkozni aranymárnákkal is, melyeknek a testszíne az átlagtól eltérően sárga színű.^[4]

A hátúszót 3 és 8-9, a mellúszót 1 és 15-17, a hasúszót 2 és 8, az farok alatti úszót 3 és 5, a farokúszót pedig 19 sugár feszíti ki. Az alsóállású száj felső ajkán négy bajuszszál látható.^[2]

A folyami márnák több alfaját is leírták, amelyeknek az önállósága a mai napig szakmai viták tárgyát képezi.^[2]

• Barbus barbus bocagei az Ibériai-félsziget északi és középső részén lévő folyóvizekben,
• Barbus barbus plebejus Olaszországban,
• Barbus barbus sclateri az Ibériai-félsziget déli részén Andalúziában.
• Barbus barbus borysthenicus a Dnyeszter, Dnyeper és a Bug vízrendszerében,
• Barbus barbus macedonicus Dalmáciában a Vardar vízrendszerében
• Barbus barbus bergi Bulgáriában.

Legjobban közeli rokonához a petényi-márnához hasonlít, de annak hátúszójának elején nincs fogazott csonttüske és a farok alatti úszója hátrasimítva megközelíti vagy eléri a farokúszó tövét. Hasonló lehet még a keresztezésük által létrejött márna és Petényi-márna hibridek is. Ivadékkorban hasonlít a felpillantó küllőhöz és a homoki küllőhöz. Ezeknek csupán a szájszögletében találunk 1-1 bajuszszálat, a felső állkapcsuk elején nincs és a küllők oldalát nagyobb és sötétebb színjátszó foltok sora díszíti.^[3]

Az alábbi táblázat a márna, a petényi márna, a felpillantó küllő és a homoki küllő határozóképletét tartalmazza.^[5]

Életmódja miatt nevezik folyami márnának is és a folyóvizek mederfenekén akárcsak a ponty turkálva keresi táplálékát. Férgek, rovarlárvák, vízicsigák és egyéb gerinctelen állatok mellett, jelentős arányban növényi anyagokat is fogyaszt. A késő ősszel lehűlő vizekben kisméretű halakat is elfogyaszt.^[3] Körülbelül ötéves kora körül éri el a 40 centiméteres legkisebb kifogható hosszúságot és ekkor testsúlya 1-2 kilogramm között mozog.^[6]

3-5 éves korában válik ivaréretté. Ívása május-júniusra esik, egy-egy nőstény 3-15 ezer 2 mm átmérőjű, sárgás ikrát rak, mely jól tapad a meder aljzatához. Az ikrások testtömegenként 3000-9000 ikrát érlelnek ami más halfajokhoz viszonyítottan csekélynek mondható. A márna ivadékok 6-8 nap alatt kelnek ki. Ikrája mérgező ezért emberi fogyasztásra nem alkalmas.^[3][6]

Magyarországon a horgászok nemes halként tartják számon a márnát. Horgászata április 15. és május 31. között tilos és horgászidényben a kifogható legkisebb mérete 40 centiméter, valamint ettől függetlenül vizenként külön méret és darabkorlátozás alá is eshet.^[7]

Rendkívül jó úszó és kiváló sporthal, melynek fogásához kitűnő reflex és kitartás kell. Horogra akadását követően kitartóan védekezik. Még a másfél-két kilogrammos példányok is próbára teszik a horgász minden ügyességét. Képes métereket is ugrani azért, hogy a horogtól megszabaduljon. Mivel a mederfenéken tartózkodik ezért fenekező szereléssel lehet jó eséllyel fogását remélni. Mindenevő halként, tetszés szerinti csalival lehet próbálkozni. A horgászok sajttal, kukoricával, gilisztával, csontival, lótetűvel, halszelettel és sok más egyéni recept szerinti csalival fogják.^[8] Valamint, pergető horgászok által felkínált,a meder fenékhez közel vontatott csalik,egyre gyakoribb támadója! (Gumi halak és a vertikális csalik)

• Márna (magyar nyelven). horgasz.hu. [2010. május 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 19.)
• Márna (magyar nyelven). kapitalis.hu. [2008. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 19.)
• Останні з вусачів (ukrán nyelven). bible-for-you.org. (Hozzáférés: 2011. december 14.)

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2010. június 19.)
• A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2010. december 3.)
• A faj adatlapja a FishBase oldalán. FishBase. (Hozzáférés: 2010. december 3.)
• Barbel Barbus barbus (Linnaeus, 1758). BioLib.cz. (Hozzáférés: 2010. június 19.)
• Barbus barbus (Linnaeus, 1758) (angol nyelven). AQUATAB. (Hozzáférés: 2010. november 3.)
• Barbus barbus Barbel (angol nyelven). First Nature.com. [2010. december 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 3.)
• Barbus barbus (Linnaeus, 1758) (angol nyelven). uBio. (Hozzáférés: 2011. december 14.)