Nagy szfinx

A szfinx teljes hossza 72,55 méter, ebből az orra helyétől – mivel az orr hiányzik – a test végéig 57,29 méter jut, a többi az előrenyújtott mellső láb. 20,22 méter magas, testét két kőfejtés között fennmaradó szálkőzetből alakították, amelyhez kiegészítő tartozékokat építettek, ilyenek a mellső és hátsó lábainak egyes részei. A gigantikus méretű arc 4,1 méter széles, 5 méter magas, a fül 1,37, a – ma már hiányzó – orr 1,71 méteres volt.

Készíttetője újabban vitatott. Korábban egyértelműen Hafré személyéhez rendelték, mivel Hafré völgytemploma mellett áll, így a feljáró úttal együtt a Hafré-komplexum részét képezi. Egyre többen állítják^[2] azonban, hogy a szfinx inkább Hufut mintázza, és az ő idejében készült, Hafré csak felhasználta később a saját céljaira. Vasil Dobrev újabban felvetette, hogy az építtető Dzsedefré volt, aki apjának, Hufunak állított így emléket.^[3]

 

 

4500 évvel ezelőtt, az óegyiptomi IV. dinasztia idején keletkezett, vagy Hufu vagy Hafré uralkodása alatt.

Furcsának tűnő arányai vannak: a test elnyújtott. A hosszú test valószínűleg annak a következménye lett, hogy a szobor közepe táján a kőzettestben hatalmas repedés van, emiatt a hátsó lábakat az anatómiailag pontos helyen nem tudták kialakítani (elvált volna a szobortól).

A szfinx első ismert felújítása IV. Thotmesz nevéhez fűződik, aki a két mancs között ma is meglévő nyitott kápolnát építtette. Ekkor egy szobrot, Lehner szerint feltehetőleg II. Amenhotep szobrát is odaillesztették a fej alá. II. Amenhotep temploma úgy épült, hogy hossztengelye pontosan a szfinx fejére nézzen. Thotmesz állíttatta az Álom-sztélét ugyanitt. A XVIII-XIX. dinasztia folyamán a Hafré-templomegyüttes elbontását megkezdték, és építőanyagát más építkezéseken használták fel, többek közt innen származik az Álom-sztélé kőtömbje is.

A gízai piramisok építésének korában, az óbirodalmi IV. dinasztia idején a Mokattam-fennsík még aktívan művelt kőbánya volt. Innen származik a helyben felépített piramisok és masztabák kőanyaga, de feltehetően már a szakkarai és dahsúri piramisok építőanyagának egy része is. Az egyiptológia mai álláspontja szerint a szfinx teste két kőfejtés között megmaradó szálkőzetből készült. A végén emberfejet kapott, ami egy szintén visszamaradt mészkőréteg maradék tömbje. Abban minden mértékadó vélemény megegyezik, hogy az aktuális uralkodó portréja került rá, az azonban vitatott, hogy Hufu, vagy Hafré. A szfinx körül egy trapéz alakú területen elegyengették és vízszintesre faragták a talajszintet. Nyugatról és északról még mindig a felhagyott kőbánya függőleges sziklafalai veszik körbe, délen Hafré feljáró útja, keletre pedig a szfinxtemplom.

Hafré idejében már feltétlenül készen állt,^[4] mivel a völgytemplomhoz vezető feljáró út szemmel láthatóan elkerüli a szfinxet. A szfinx külön templomot kapott a lábai elé. Ezt a hármas egységet (feljáró út, völgytemplom, szfinxtemplom) egyszerre, és úgy tervezték, hogy a legteljesebb mértékben megfeleljen a szfinx elhelyezkedésének.

A középkorban is széles körben ismert volt. Abdul Latif XII. századi arab író szerint „szépség és kellem ömlik el rajta, sőt elragadó mosoly sugárzik róla a néző felé”. Abdul Latif szerint mindazok között, amiket látott, a legcsodásabb az arányok pontossága a szfinx fején. Később a szobrot komolyabb emberi beavatkozások miatt sérülések érték. A XVIII. században a mameluk tüzérség célpontnak használta, és e miatt olyan sérüléseket szenvedett, hogy különösen orrának hiánya miatt ellapított arcot mutat.^[5]

Már 1910-ben Uvo Hölscher megfigyelte, hogy a szfinx testét alkotó kőzet azonos a völgytemplom kőzetanyagával, 1967–70-ben Herbert Ricke ugyanezt a megfigyelést tette a szfinxtemplommal kapcsolatban. Ezért feltehető olyan verzió is, hogy a szfinx éppen a templomok építése során használt kőbánya maradékából formálódott ki. 1980-ban Thomas Aigner geológus 173 darab építőkő rétegződésének tanulmányozásával Hölscher és Ricke megfigyelését igazolta.

A kialakítás sorrendje így alakult:

• A völgytemplom alapköveit a magasabban fekvő rétegekből, tehát előbb bányászták ki. Ez a fej körüli kőzetréteg;
• A völgytemplomot gránitlapokkal leburkolták, majd köré kerítésfalat emeltek;
• Ezután rögtön a szfinxtemplom alapozása következett, aminek során a völgytemplom északi kerítésfalát elbontották, hogy elférhessen a szfinxtemplom déli fala;
• A szfinxtemplom és a völgytemplom belső falazatát, oszlopait és egyéb elemeit végül nagyjából egyidőben, ugyanolyan kőanyagból építették fel.

Mark Lehner a fentiekből azt a következtetést vonja le, hogy a szfinx építtetője csakis Hafré lehetett. Ezt azzal is megerősíti, hogy a szfinx arcvonásai Hafré szobraira emlékeztetnek, amit számítógépes analízissel is igazolt.^[6]

 

Rainer Stadelmann ezzel szemben úgy érvel, hogy minden bizonyíték Hufu mellett szól: Hufu egykori kőbányájának területén áll, a szfinx-portré inkább Hufura hasonlít, a szfinx fején levő nemesz Hufu szobortöredékét másolja, nem Hafré szobrait. Szerinte a tágra nyílt szemű arckifejezés is a Hufu-korabeli ábrázolásokra jellemző, csakúgy mint a fülek vonalvezetése. Perdöntőnek ítéli, hogy a szfinxen nincs szakállnak nyoma (a későbbi kiegészítést leszámítva), márpedig a IV. dinasztiában csak Sznofru és Hufu nem viselt szakállt.

Már az ókorban betemette a homok. Az i. e. 14. században IV. Thotmesz ásatta ki, később a XXVI. dinasztia idején újra kitakarították. Az i. e. 7. században, majd Septimius Severus alatt az i. sz. 3. század elején ismételni kellett a műveletet.

A középkor folyamán legtöbbször csak a fej látszott ki a homokból. Ez adott lehetőséget arra, hogy a mameluk hadsereg tüzérei rajta gyakorolják a célzást.^[7] Egy 14. századi sejk mély barázdákat vésetett rá, mivel a Korán tiltja az ember ábrázolását.

Az újkorban először 1818-ban, Caviglia ásta ki, de 1886-ban Gaston Masperónak újra kellett kezdeni, majd 1925–26-ban Baraize, francia építész irányításával megint. Ez utóbbi alkalmával már biztosították a homokhordalék ellen, ezért azóta nem temette be a homok.

 

Nevének görög eredetéről is vannak elképzelések, de mivel az óegyiptomi nyelvből is ismert olyan szókapcsolat, amelyből létrejöhetett, valószínűbb ez a verzió. Ez pedig a seszep ankh, ami élő képmást jelent. (Figyelembe veendő, hogy az attikai görög nyelvjárások többségében a ph betűkapcsolat nem f-ként, hanem p+h-ként olvasandó.) Alan Gardiner vetette fel először, hogy a szfinx név kapcsolatban lehet a seszep ankh (en) Atum^[8][9] kifejezéssel (Atum élő képmása), amit a későbbi időkben Egyiptomban a szfinx megnevezésére használtak. Maga a seszep ankh kifejezés már az Óbirodalom korától ismert, és valószínűleg a seszep (el- vagy befogadni, megkapni^[10]) szóból ered, ezért az áldozati és fogadalmi képmásokra alkalmazták.

Atum isten, a Befejezett, a földön oroszlán képében jelent meg, mint Aker, az ősi istenség. Néha kettős oroszlánként ábrázolták, aki egyszerre volt Atum és Ruti, egyben utalva a teremtésmítosz azon változatára, ahol Atum Su és Tefnut létrehozója. Az oroszlánjelképek nemcsak Egyiptomban, de szerte az ókori Közel-Keleten egyfajta államhatalmi jelentést hordoztak (lásd például az asszírok oroszlános kapuit, az oroszlánvadászat királyi jelentőségét, stb).

A szfinxtemplom udvaráról nézve a Hafré-piramis és a Hufu-piramis úgy keretezi be a szfinx fejét, ahogyan azt a horizont jelentésű hieroglif jel két fényhegye ábrázolja, amint a Napkorongot övezik.^[11]

A Nagy Szfinx mellé telepített hangszórókból minden nap hallható az a téves információ, miszerint Hérodotosz nevezte volna el. Hérodotosz azonban nem látta a Szfinxet és egyetlen szóval sem említi. Az első nem-egyiptomi, aki megemlítette, Caius Plinius Caecilius (idősebb Plinius) volt.

A szfinxtemplomot Emile Baraize csak 1925-ben találta meg, miután a 15 méter magasságú törmelékhegyet elhordták. Padlója 2,5 méterrel mélyebben helyezkedik el a szfinx talajszintjénél. Az egyiptológia csak következtet, amikor azt állítja, hogy e templomot a szfinx számára emelték, mivel nemcsak a templomot, de magát a szfinxet sem említi egyetlen óbirodalmi szöveg sem. A Középbirodalom korában keletkezett Westcar-papirusz már a templom felújítását mutatja be. A templom részben elvágja a völgytemplom északi részét, részben annak északi kerítésfala helyére épült.^[12]

A szfinxtemplom Hafré halotti templomának koncepcionális másolata,^[13] annyi eltéréssel, hogy nem 12, hanem 10 darab királyszobor állt benne. Padlójának burkolata alabástrom, a mészkő pilléreket vörös gránittal burkolták. A szfinxtemplom egyedülálló módon két darab, egy keleti és egy nyugati szentéllyel rendelkezik.

Ez a második^[14][15] legrégebbi ismert szfinxábrázolás. Ebből a tényből arra lehet következtetni, hogy az összes későbbi egyiptomi szfinx-szobor ennek, a hatalom jelképévé vált ábrázolásnak az utánzása. A szfinx a görög mitológiába is beépült.

Egy közkeletű mai alternatív elmélet azt állítja, hogy a nagy szfinxet legkevesebb 13 000 évvel ezelőtt építették. Erre egyetlen valódi, tudományos érvet tudnak felhozni, mégpedig azt, hogy a Szfinx testén víz okozta eróziós nyomok (a lefolyás apró csatornái) találhatók. Egyiptom éghajlata i. e. 8000-től kezdve száraz, sivatagos, így a 4500 éves szobron nem alakulhattak volna ki ilyen eróziós nyomok.

Az elméletet elsősorban kronológiai megfontolások cáfolják: a szfinx egyszerre épült a gízai piramisokkal, valamint Hafré völgytemplomával és a szfinx-szentéllyel. Ezt a geológia adatai is megerősítik. Következésképp vagy fel kell tennünk, hogy a gízai piramismező és a templomok is legalább 10 000 évesek, vagy helytelen az elmélet. A piramismező dátumának módosítása azonban az egyiptológia álláspontja szerint nem lehetséges, mert minden eddigi tudományos eredmény azok 4500 éves (± néhány száz év) korát erősíti meg. Sőt vannak olyan tudósok, akik a piramisok korát még ennél is közelebb kívánják hozni a mához (David Rohl, Heribert Illig) különböző érvekkel.

A 12 000 éves szfinx elméletének cáfolata pedig a ma már ismert készítési módban rejlik: a két kőfejtés között kihagyott szikla valószínűleg természetes törésvonalak mentén alakult ki, és a természetes módon kiformálódó tömb ihlette az alkotókat a szobor létrehozására. A tömb teteje, valamint az oldalát ma alkotó egykori hasadékok 12 000 évvel ezelőtt is a felszínen voltak, illetve ki voltak téve az esővíz lefolyásának, annak eróziós hatásainak. Ilyenformán a vízerózió nyomai csak azt bizonyítják, hogy a szfinx melyik mai részei voltak szabadon a szobor elkészítése előtt is.

• Hawass, Zahi (szerk.). A piramisok rejtett kincsei. Alexandra K.. ISBN 963-368-553-8  Mark Lehner – A szfinx; Rainer Stadelmann – Hufu
• Lehner, Mark. Piramisok nagykönyve. Budapest: Alexandra (1997). ISBN 963-368-463-3 
• Siliotti, Alberto. Egyiptomi piramisok. Gabo Kiadó (1998). ISBN 963-8009-55-1 
• Zamarovský, Vojtech. Felséges piramisok. Madách Bratislava (1981) 
• Siliotti, Alberto. Egyiptom: templomok, istenek, fáraók. Officina Nova. ISBN 963-477-035-5 
• Gardiner, Sir Alan. Egyptian Grammar – Being an Introduction to the Study of Hieroglyphs (angol és óegyiptomi nyelven). Oxford: Griffith Institute [1927] (2005) 
• Verner, Miroslav. The Pyramids – The Mystery, Culture, and Science of Egypt's Great Monuments (angol nyelven). Kairó: The American University in Cairo Press [2002] (2004). ISBN 9774247035 
• Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.