Nagy-Záb menti csata

Az Omajjád kalifák ellen 747-ben felkelés tört ki, Abú l-Abbász Abdalláh asz-Szaffáh vezetésével. A felkelés sikeres volt, II. Marván kalifa országának nagy részét elvesztette a felkelőkkel szemben. A döntő ütközetre Al Abbász-al a Nagy-Záb folyó mellett került sor. A felkelők seregében nagy számban voltak síita arabok és perzsák is.

Marván serege ezzel szemben sokkal nagyobb és jobban felszerelt volt, viszont a kalifa katonái nem lelkesedtek túlzottan a kalifáért és demoralizáltak voltak a három éve tartó harcok miatt.

A csata elején az Abbászida sereg lándzsafalat hozott létre az ellenséggel szemben. Az omajjád lovasság rohamot intézett a lándzsások ellen, abban a reményben, hogy át tudják törni a lándzsafalat. Ez azonban hibának bizonyult és a lándzsások a lovasságot lemészárolták. Az Omajjád sereg a kudarcot követően visszavonulásba kezdett, az abbászidák azonban üldözőbe vették őket és sok katonát levágtak, sokan pedig a Zab-folyóban lelték halálukat.

Marván megmenekült a csatából és előbb Szíriába ment, majd innen Egyiptomba, a Nílus-deltába menekült, ahol hamarosan egy kisebb csetepatéban életét vesztette. Halála után Al-Abbász lett a kalifa, akinek első dolga volt az omajjádok életben maradt tagjainak kiirtása (ezért kapta az Asz-Szaffáh, azaz véreskezű melléknevet). Csak egyetlen Omajjád maradt életben, Abdurrahman, aki létrehozta a Córdobai Kalifátust. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában azonban egy új dinasztia került hatalomra, az Abbászida, amely a 13. századig létezett.

• Hugh Kennedy: "The Court of the Caliphs- when Baghdad ruled the Muslim world"

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle_of_the_Zab című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.