Nárcizmus

Lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg. A pszichológiában a nárcisztikus személyiség az, aki nagyon szereti (sajnálja) magát, de fontos hangsúlyozni, hogy a kifejezésnek nincs alaphelyzetben patológiás értelme.

Kívülről nézve úgy látszik, hogy a nárcisztikus személy nagyra tartja magát, holott gyakrabban éppen az ellenkezője, az alacsony önbecsülés az igaz. A nárcisztikus ember számára az embertársakkal való összehasonlítás során születik meg az én értéke, ezért neki nem elég, ha ő jó, vagy nagyon jó, neki a legjobbnak kell lennie.

A nárcisztikus személyből, sok más emberhez hasonlóan, általában hiányzik az empátia képessége, de problémáikat kezelni tudják azzal, hogy igényüknek megfelelő foglalkozást választanak, mint például színészet, vezetés, és általában a média. Ezekben a foglalkozásokban a nárcizmussal még exhibicionizmus is párosul.

A görög mitológiában Narcissus egy délceg ifjú volt, aki sosem látta a tükörképét. Echo nimfát Héra megátkozta fecsegéséért, hogy „mindig övé legyen az utolsó szó”. Echo látta Narcissust az erdőben, de nem szólhatott hozzá, hisz az átok miatt nem szólalhatott meg elsőként. Amikor Narcissus megszomjazott, megállt a tónál, hogy igyék, és a vízben – akkor életében először – meglátta a tükörképét. Még sosem látott annál szebbet, beleszeretett, és beszélni kezdett hozzá. Echo követte, és mindig megismételte szavait. Mivel Narcissus nem tudta, hogy amit lát, az csak saját arcának tükröződése a vízben, azt hitte, hogy az szól hozzá, így szerelme még inkább elmélyült. Mivel szerelme nem teljesülhetett be, Narcissust elepesztette a sóvárgás és virággá változott, mely azóta is őrzi a nevét.

A túlzott önzés fogalma a történelemben már igen korán megjelent. Az ókori görögök hübrisznek hívták e tulajdonságot, mely például a görög hősök esetében pozitív jelentéstartalommal bírt. Pszichológiai értelemben csak viszonylag későn kezdték alkalmazni.

• 1898-ban Havelock Ellis angol szexológus a narcisztikus kifejezést a túlzott maszturbációt folytató személy leírására alkalmazta, aki saját testére mint szexuális tárgyra tekintett.^[3]
• 1899-ben Paul Näche volt az, aki egy szexuális perverziókról szóló tanulmányban a nárcizmus fogalmát először használta.
• 1911-ben Otto Rank kiadta az első nárcizmussal foglalkozó pszichoanalitikus folyóiratot, melyben azt a hiúsággal és az önhittséggel kapcsolta össze.
• Sigmund Freud egy folyóiratot adott ki 1914-ben, melyet teljes egészében a nárcizmusnak szentelt. Címe: On Narcissism: An Introduction.^[4]
• 1923-ban Martin Buber Ich und Du (I and You) címmel írt esszéjében kifejtette, hogy nárcizmusunk gyakran vezet ahhoz, hogy másokra tárgyként, nem pedig egyenlő félként tekintsünk.

Az egészséges nárcizmus az én strukturális őszintesége, az én- és tárgyállandóság elérése, összehangoltság az ego és a superego között, egyensúly a libidó és az agresszió mint motivációk között. Az egészséges nárcizmus egy állandó, valóságos tulajdonságainkon alapuló önmagunk iránti érdeklődés, mely által érett célokat, elveket fogalmazunk meg; képesség, hogy mély tárgyilagos összefüggéseket fedezzünk fel.^[5] Az egészséges nárcizmushoz kapcsolódó tulajdonság a nagyszerűség érzése. Gyakran használják, hogy bizonytalanságot vagy valamire való alkalmatlanság érzését kendőzzék el vele.

Az egészséges nárcizmus minden egyénben jelen lehet. Freud szerint ez egy alapállapot, melyből az egyén szerelme tárgyának tulajdonságait hívja létre.[1] Azt állítja, hogy a szülők szeretete és attitűdje a gyerek felé értelmezhető saját nárcizmusuk újjáéledéseként is.[1] A gyerek mindenhatónak hiszi magát, a szülők pedig ösztönzik ezt az érzést, mert olyan dolgokat látnak a gyerekben, amiket ők maguk sosem értek el. Semleges megfigyelőkhöz képest a szülők hajlamosak túlértékelni gyerekeik képességeit. Ha a szülők extrém módon ennek ellentétét gyakorolják: visszautasítják vagy következetlenül, hangulatuktól függően adnak megerősítést a gyereknek, akkor az nem lesz tisztában saját szükségleteivel.

Az egészséges nárcizmus az ember önmaga iránt érzett szeretete, mely az ártalmaktól védi. De végtére is az embernek a valaki mást kell szeretnie, és így szeretete tárgyát is megvédenie. Az egyén megbetegszik a frusztráció miatt, ha nem képes mást szeretni.^[6] Beteges nárcizmusnál – mint például a nárcisztikus személyiségzavar vagy a szkizofrénia – a személy libidója visszavonódik a világ bármely más eleméről, és megalománia kialakulásához vezet. Kernberg, Kohut és Millon a beteges nárcizmust a kisgyermekkori-, együttérzést és következetességet nélkülöző társas kapcsolatok lehetséges kimeneteleként látják, szerintük a nárcisztikus ember ezt próbálja kompenzálni felnőttkori viselkedésével.^[7] Freud szerint a beteges nárcizmus az egészséges nárcizmus felnagyított, extrém megnyilvánulása.

Az egészséges nárcizmussal kapcsolatban azt tartják, hogy korrelál a jó lelkiállapottal. Az önbecsülés mediátorként működik a nárcizmus és a lelki egészség közt. Emiatt a megnövekedett önbecsülés miatt – ami a szerethetőség és alkalmasság érzéséből fakad -, a nárcisztikus személyiségek szinte mentesek az aggodalom és a szomorúság érzésétől.^[8] Más kutatások tanúsága szerint a nárcizmusra nem lehet egyértelműen jóként vagy rosszként tekinteni, az ugyanis, hogy pozitívként vagy negatívként aposztrofáljuk-e, a körülményektől függ. Például új kapcsolatok létesítésekor és magunkról jó vélemény kialakításakor az egészséges nárcizmus hasznos, de társas kapcsolatok fenntartásában és a pontos önismeret kérdésében hátrányunkra válik.^[9]

Ronnie Solan szerint az egészséges nárcizmus egy érzelmi immunrendszer, mely az egyén lelki egyensúlyáért felel az idegen behatások ártalmaival szemben (1998).

Az egészséges és ártalmas nárcizmus egészségre gyakorolt hatása:^[10]

A pszichológia két ága kutatja a nárcizmust: a klinikai- és a szociálpszichológia. Ezek a megközelítések különböznek a nárcizmus felfogásában: az előbbi rendellenességként, az utóbbi személyiségvonásként tartja számon. Ez a két kutatási vonal széttartóan halad, habár bizonyos pontokon egyezések tapasztalhatók.^[11] Áttekintették a nárcizmusról szóló irodalmat. Állításuk szerint a nárcisztikus személyek a következő alaptulajdonságokkal rendelkeznek:

• Pozitív: Jobbnak hiszik magukat másoknál.^[12]
• Elbizakodott: Szemléletük a valósággal összeegyeztethetetlenhez közelít. Az önjellemzés és a tárgyilagos mérések összehasonlításánál a nárcisztikusok énképe erősen túlzónak bizonyult.^[13]
• Különleges: Önmagukat egyéninek és különlegesnek látják.^[14]
• Önző: Kísérletek támasztották alá a feltételezést, hogy a nárcisztikus emberek önzők.^[15]
• Sikerorientált: Szemléletmódjukra eredendően a sikerorientáltság jellemző.^[16]

A nárcisztikus személyek csökkent érdeklődést mutatnak a meghitt, mély emberi kapcsolatok iránt. Campbell és Foster (2007)^[17] számos ellentmondásról számoltak be arra nézve, hogy a nárcizmus egészséges vagy egészségtelen, személyiségzavar, diszkrét vagy állandó változó, védekező- vagy támadómechanizmus, egyezik-e a nemeknél, kultúráknál, egyáltalán változó vagy állandó. Campbell és Foster (2007) szerint az önszabályozó stratégiák a legfontosabbak ahhoz, hogy a nárcizmust megértsük. A nárcisztikus emberek önszabályozása magába foglalja a törekvést, hogy magukat szépnek, egyedinek, sikeresnek és fontosnak lássák. Ez megvalósul egyéni szinten – például hiba esetén az illető a helyzetet okolja maga helyett -, illetve a személyközi kapcsolatok szintjén is – például saját igényei kielégítésére használja fel a kapcsolatot.

Campbell, Reeder, Sedikides és Elliot (2000)^[18] tanulmányában eltérések mutatkoztak a nárcisztikus és a nem nárcisztikus emberek önszabályozásában. A tanulmány két kísérletet foglalt magába, ezek mindegyikében két feladatot kellett megoldaniuk a vizsgálati személyeknek, amelyeket hamis visszajelzések követtek (ál-sikeresség és –sikertelenség). Mindkét csoport alkalmazott ént védő mechanizmusokat sikertelenségnél, de a nem nárcisztikusoknál ennek voltak határai. Ezzel ellentétben, amikor a nárcisztikusok negatív visszajelzést kaptak az én-felnagyítás, -felértékelés mindig működésbe lépett.

Habár a legtöbb egyénnek vannak nárcisztikus személyiségvonásai, ennek túlzott mértékű megjelenése már kórosnak számít, ennek neve a nárcisztikus személyiségzavar. Jellemzője, hogy az egyén túlbecsüli képességeit, és túlzott mértékben igényli a csodálatot és elismerést. Hotchkiss létrehozott egy listát, melyet a nárcizmus hét főbűnének nevezett el.^[19]

A nárcizmus hét főbűne Hotchkiss szerint:

1. Szégyentelenség: A szégyen az, ami a kóros nárcizmus mögött rejlik. Ezt az érzést nem képesek egészséges módon feldolgozni.
2. Mágikus gondolkodás: A nárcisztikusok tökéletesnek látják magukat, ehhez torzításra és illúzióra van szükség: ez a mágikus gondolkodás. Alkalmazzák a projekciót is, hogy a szégyent másokra vetítsék.
3. Arrogancia: Úgy tudják visszanyerni önbecsülésüket, ha másokat leértékelnek.
4. Irigység: Úgy biztosítják felsőbbrendűségi érzésüket másokkal szemben, hogy azok képességeit lekicsinylik.
5. Jogosultság: Úgy érzik, hogy különleges bánásmódra jogosultak, előzékenységet érdemelnek, aminek oka, hogy magukat rendkívülinek látják. Ha valaki ezt kétségbe vonja, az illető a nárcisztikus egyén szemében kellemetlen, alkalmatlan embernek tűnik fel. Az akaratukkal szembeszegülés dühkitöréshez vezethet.
6. Kizsákmányolás: Másokat többféleképp kizsákmányolnak, anélkül, hogy az érzéseiket, érdeklődésüket tiszteletben tartanák. A másik embert gyakran alárendelt pozícióban tartják, amiből a menekülés nehéz, vagy épp lehetetlen.
7. Elvétett határok: Nem észlelik határaikat, azt, hogy a többi ember különálló, és nem saját maguk kiterjesztései. A többi ember azért létezik a nárcisztikusok szerint, hogy az ő igényeiket kiszolgálja. Akik ezt megteszik, azokat saját maga részének tekinti, ezeknek az embereknek eleget kell tenniük elvárásainak. A nárcisztikus emberek elméjében nincs határ önmaguk és a többi ember között.

• Steven Carter-Julia Sokol: Segítség, a párom narcisztikus!, Hétköznapi pszichológia sorozat, Park Könyvkiadó, 2012, fordította: Orosz Ildikó, 978-963-530924-5

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Narcissism című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Pszichológiai lexikon. Budapest : Helikon, 2007. Narcizmus : A létünket veszélyeztető önszeretet, lásd 292-295. p. ISBN 978-963-227-084-5

1. Carter S.-Sokol J.: "Segítség, a párom narcisztikus!", Park Könyvkiadó, 2012, Fordította Orosz Ildikó
2. Altmeyer, M.: Narzissmus und Objekt, Verlag Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen 2000
3. Dahl, G.: Primärer Narzissmus und inneres Objekt. In: PSYCHE 55, Stuttgart 2001
4. Johanna J. Danis: Narzissmus bei Mann und Frau, München 1996, 2. Aufl., ISBN 3-925350-67-5
5. Eilts, H. J.: Narzissmus und Selbstpsychologie. Zur Entwicklung der psychoanalistischen Abwehrlehre, edition diskord, Tübingen 1998
6. Eissler, K. R.: Todestrieb, Ambivalenz, Narzissmus, Kindler Verlag, München 1971
7. Freud, S.: Zur Einführung des Narzißmus, Internationaler Psychoanalytischer Verlag, Leipzig, Wien, Zürich 1924
8. Stephen M. Johnson: Der narzisstische Persönlichkeitsstil. August 2000, ISBN 3-926176-16-4
9. Grunberger, Béla: Vom Narzissmus zum Objekt, Suhrkamp-Verlag, Frankfurt 1976
10. Hartkamp, N., W. Wöller, M. Langenbach, J. Ott: Narzisstische Persönlichkeitsstörung in: W. Tress u. Mitarb. (Hrsg.): Persönlichkeitsstörungen. Leitlinie und Quellentext, Schattauer Verlag, Stuttgart New York 2002
11. Henseler, H.: Narzisstische Krisen. Zur Psychodynamik des Selbstmordes, Westdeutscher Verlag, Wiesbaden 2000
12. Kernberg, Otto F., Hartmann, Hans-Peter: Narzissmus. Grundlagen – Störungsbilder – Therapie. 2005, ISBN 3-7945-2241-9
13. Kernberg, Otto F.: Borderline-Störungen und pathologischer Narzissmus. 2000, ISBN 3-518-28029-5
14. Kernberg, Otto F.: Narzisstische Persönlichkeitsstörungen, Schattauer Verlag, Stuttgart New York, 1998
15. König, Karl: Kleine psychoanalytische Charakterkunde, Vandenhoeck & Ruprecht, 1992 – 2008, Isbn: 978-3-525-01417-2
16. Kohut, Heinz: Narzißmus, 2002, ISBN 3-518-27757-X
17. Kohut, Heinz: Die Heilung des Selbst, 1981, Suhrkamp-Verlag,
18. Lasch, C.: Das Zeitalter des Narzissmus, dtv, München 1982
19. Neumann, E., H. W. Bierhoff: Ichbezogenheit versus Liebe in Paarbeziehungen, Zeitschrift für Sozialpsychologie 1 (2004) 33
20. Reich, Wilhelmn: Zwei narzisstische Typen (1922). In: W. Reich: Frühe Schriften I. Aus dem Jahre 1920 bis 1925, Fischer Verlag, Frankfurt 1977
21. Renger, A. B. (Hrsg.): Narcissus. Ein Mythos von der Antike bis zum Cyberspace, Metzler Verlag, Stuttgart 2002 ISBN 3-476-01861-X
22. Rosenfeld, H. A.: Zur Psychopathologie des Narzissmus – ein klinischer Beitrag in: H. A. Rosenfeld (Hrsg.): Zur Psychoanalyse psychotischer Zustände, Suhrkamp Verlag, Frankfurt 1981
23. Röhr, Heinz-Peter: Narzissmus. Das innere Gefängnis. Walter-Verlag, März 1999, ISBN 3-530-40059-9
24. Roth, H. J.: Narzissmus. Selbstwerdung zwischen Destruktion und Produktivität, Juventa Verlag, Weinheim 1990
25. Sachse, Rainer : Histrionische und Narzisstische Persönlichkeitsstörungen. April 2002, ISBN 3-8017-1446-2
26. Schütz, A.: Psychologie des Selbstwertgefühls. Von Selbstakzeptanz bis Arroganz, Kohlhammer Verlag, Stuttgart Berlin Köln 2000
27. Symington, N.: Narzissmus, Psychosozial Verlag, Gießen 2002
28. Thielen, M. (Hrsg.): Narzissmus. Körperpsychotherapie zwischen Energie und Beziehung, Leutner Verlag, Berlin 2002
29. Vamik D. Volkan: Spektrum des Narzissmus, eine klinische Studie des gesunden Narzissmus, 1994, ISBN 3-525-45770-7
30. Wahl, H.: Narzissmus? Von Freuds Narzissmus-Theorie zur Selbstpsychologie, Kohlhammer Verlag, Stuttgart 1985
31. Wardetzki, B.: Weiblicher Narzissmus. Der Hunger nach Anerkennung, Kösel Verlag, München 1991, ISBN 978-3-466-30765-4
32. Wirth, Hans-Jürgen: Narzissmus und Macht. Zur psychoanalyse seelischer Störungen in der Politik. August 2002, Gießen, Psychosozial-Verlag, ISBN 3-89806-044-6
33. Ziehe, T.: Pubertät und Narzissmus, EVA Verlag, Frankfurt Köln 1975

• A lélek sötét oldala. Nárcizmus, machiavellizmus, pszichopátia; szerk. Bereczkei Tamás, Czibor Andrea, Birkás Béla; Typotex, Budapest, 2021 (Test és lélek)
• Hűvös kiválóságok Archiválva 2004. szeptember 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Malignant Self-Love Narcism Revisited

• Nárcisztikus szülő
• Arrogancia
• Büszkeség
• Dunning–Kruger-hatás
• Hübrisz