Max Biaggi

 

Max Biaggi gyermekéveiben rengeteg időt töltött labdarúgással, és arról ábrándozott, hogy az AS Roma játékosa lesz, egészen 1989-ig, amikor is a 17. születésnapjára motort kapott ajándékba, ami azt eredményezte, hogy a foci helyett motorversenyzésbe fogott és 1990-ben elindult az olasz gyorsaságimotoros-bajnokság 125 köbcentis kategória versenyein, majd egy év múlva, 1991-ben a 250-es géposztályt erősítette. Ugyanebben az évben a gyorsaságimotoros Európa-bajnokságon diadalmaskodni tudott, és az Apriliának köszönhetően 4 verseny erejéig elindulhatott a MotoGP 250 köbcentis kategóriájában, ahol 7 ponttal a 27. lett összetettben.

Biaggi 1992-ben teljesíthette első teljes szezonját a 250-esek között a Telkor Valesi csapat Apriliájával. Az évad során ötször állhatott dobogóra, ebből egyszer annak a legfelső fokán az utolsó versenyen, Dél-Afrikában, az összetett pontversenyt 78 ponttal az 5. helyen fejezte be.

1993-ban az ismert amerikai mérnök és csapattulajdonos Erv Kanemoto csapatához csatlakozott, ahol egy Honda volt a munkaeszköze. A szezon során ismét szerzett egy futamgyőzelmet Barcelonában, emellett további négy dobogós helyezéssel gazdagította az évi eredménysorát, ami az összesített 4. helyet eredményezte.

1994-ben újra egy Aprilia nyergében folytatta pályafutását, azon belül a Chesterfield Team volt a munkaadója. Ebben az évben kezdődött el Biaggi diadalmenete, miután megszerezte első 250-es világbajnoki címét a japán Tadayuki Okada és az olasz Loris Capirossi előtt.

1995-ben ismét világbajnoki címmel gazdagodott, 8 futamgyőzelmet, és további 4 dobogós helyezést ért el. Mindössze a Japán Nagydíjon nem ért el pódiumot érő helyezést, akkor a 9. helyen intették le az olaszt. Ebben a géposztályban Luca Cadalora óta ő volt az első, aki megvédte a vb-címét.

1996-ban ismét megvédte a címét a géposztályban, de csak az utolsó futam után ünnepelhette harmadik összetett elsőségét, miután a német Ralf Waldmannt 6 ponttal tudta megelőzni a bajnokságban. 9 győzelem, 2 dobogó és 2 kiesés szerepelt Biaggi neve mellett. Ezzel a vb-címmel beérte a szintén olasz Walter Villát, aki szintúgy háromszor egymás után nyerte meg ezt a kategóriát.

1997-ben ismét csatlakozott Erv Kanemoto csapatához, ahol újfent egy Honda nyergében versenyezhetett. 5 futamgyőzelmet, 5 dobogós pozíciót ért el, aminek köszönhetően 2 ponttal ugyan, de megszerezte zsinórban negyedik világbajnoki címét az olasz, megelőzve riválisát, Ralf Waldmannt. Biaggi egymás utáni negyedik vb-címével beérte a brit Phil Readet, aki szintén 4-szer jutott a csúcsra a 250-es géposztályban.

Biaggi rögtön első királykategóriás viadalát meg tudta nyerni Japánban, ami egyedülálló volt a sorozat történetében. Futamgyőzelmet még Csehországban szerzett, emellett 6-szor végzett dobogót érő helyen, amivel a legendás Mick Doohan mögött a második helyet érte el, viszont az év újonca elismerést ő gyűjtötte be.

1999-ben átigazolt a Marlboro Yamaha Teamhez, ugyanakkor ez a szezonja nem feltétlen tartozik a legjobbjai közé. Jóllehet futamgyőzelmet szerzett Dél-Afrikában, és 6 alkalommal állhatott még a pódiumon, ennek ellenére "csak" a 4. helyen végzett összetettben, viszont a következő évnek is a Yamahával vágott neki Biaggi.

2000-ben sem indult sokkal jobban a szezonja, az első 5 verseny során 4-szer könyvelhetett el kiesést, a hátralevő versenyektől fogva már megbízhatóbb teljesítményt nyújtott. Nyert két futamot (Csehországban és Ausztráliában), illetve két harmadik hellyel gyarapította még az eredménysorát, az összesítésben pedig a képzeletbeli dobogó legalsó fokát kaparintotta meg az amerikai Kenny Roberts Jr. és az olasz Valentino Rossi mögött.

2001-ben nem sok esélye volt felvenni a versenyt Valentino Rossival, így 3 futamgyőzelemmel és 5 további pódiummal beállította 1998-as összetettbeli eredményét, és második lett. Viszont a Japán Nagydíjon volt egy incidense Rossival, ugyanis Biaggi közel 300 km/h-s tempóval próbálta riválisát könyökével kiterelni a poros ívre, majd két kör múlva Rossi az előzése után felmutatta a középső ujját Biaggi fele, ezzel kifejezve nemtetszését a manőver miatt.

2002-ben jöttek az új szabályok a királykategóriába, többek között 990 köbcentis motorokra váltották az 500 köbcentist, és MotoGP-vé keresztelték át a kategóriát. Viszont az olasz ismét alulmaradt a Valentino Rossival folytatott küzdelemben, és be kellett érnie a második helyezéssel összetettben, 2 futamgyőzelemmel és 6 pódiummal a háta mögött.

2003-ban Biaggi elhagyta a Yamahát, és a Sito Pons vezette Camel Pramac Honda Pons gárdájánál kötött ki. Ezt a szezont beárnyékolta a japán Daijiro Kato halála, aki a szezonnyitó Japán Nagydíjon veszítette életét. A világbajnoki cím ismét Valentino Rossié lett, míg Biaggi a Sete Gibernauval folytatott küzdelmet elvesztette, és harmadik helyen végzett összesítésben, viszont szerzett 2 futamgyőzelmet, és további 7 dobogós helyet.

2004-ben Biaggi egyszer tudott nyerni (Németországban), valamint 8 dobogós helyezést csípett el, ezzel az összetett 3. helyén zárt, a Hondát Yamahára cserélő Valentino Rossi, és az akkori spanyol kedvenc, Sete Gibernau mögött. Kiemelendő, hogy ez a három versenyző sok szebbnél-szebb küzdelmet vívott egymással az év során a szurkolók tetszését elnyerve.

2005-ben ismét Erv Kanemotoval dolgozhatott együtt, ugyanis a mezőny egyik legjobb csapata, a Repsol Honda leszerződtette a 33. életévét taposó Biaggit. Az eredmények azonban nem jöttek, és ahelyett, hogy Rossival harcolt volna a világbajnokságért, mindössze négy dobogóval, futamgyőzelem nélkül az összesített 5. helyen zárt. Biaggi ezzel az eredménnyel nagyon nem volt elégedett, és olyan súlyosan összeveszett a Hondával, hogy nem volt maradása plusz a japánok megtiltották a partnercsapataiknak, hogy szerződtessék az olaszt, pedig állítólag Sito Pons szívesen versenyeztette volna tovább Biaggit.

A gyorsasági vb-ről kikerülve Biaggi a Superbike felé kacsingatott, és a címvédő gyártóval, a Suzukival tárgyalásban is állt egy harmadik motor indításáról, megegyezni azonban nem sikerült, így versenyzés nélkül töltötte a szezont – egyesek még ebben is a Honda kezét látták. 2007-ben azonban csatlakozott a Suzuki csapatához, és akárcsak kilenc évvel korábban az 500-ban, a szériamotorok legmagasabb kategóriájában is sikerült neki a bravúr, győzött élete legelső versenyén, Katarban – ő az egyetlen, aki mindkét kategóriában nyerni tudott bemutatkozásán. 3 győzelemmel és 14 további pódiumot érő helyezésével a harmadik lett, úgy, hogy a szezonzáró franciaországi verseny előtt még ő vezette a pontversenyt. 2008-ban nem maradt a Suzukinál, inkább elfogyasztott egy újabb gyártót, a Ducatit, melynek egy szatelit csapatához igazolt, abban a reményben, hogy helyet kínálnak neki a gyári alakulatnál. Ebben a szezonban nem jutott futamgyőzelemig, csak 7 dobogóig, végül pedig a Ducati sem őt választotta a visszavonuló háromszoros világbajnok, Troy Bayliss helyére, emiatt úgy tűnt, 37 esztendősen sikeres pályafutása a végéhez közelíthet.

2009-ben az Aprilia azonban visszatért a Superbike-ba, és felélesztették a nagy sikerű párosítást: 1996 után Biaggi újra a hazai márka versenyzője lett. Az első apriliás idényben sikerült a győzelem, méghozzá Brnóban. A cseh pályán nem találunk nála sikeresebbet: a 250-ben 4-szer, az 500-ban/MotoGP-ben 3-szor, a Superbike-ban 4-szer tudott a dobogó tetejére állni. A győzelme mellé még 8-szor állhatott dobogóra, a pontversenyt pedig a 4. helyen zárta.

2010-ben 10 futamgyőzelmet és 4 dobogót szerzett, így 1997 után újra világbajnoki címet nyert, az Aprilia első Superbike-titulusát. Sokan arra számítottak, hogy Biaggi a szezon végén bajnokként visszavonul, de még két évre hosszabbított a gyártóval.

2011-ben 2-szer nyert és további 10 alkalommal volt a pódiumon, viszont sérülés miatt 6 futamot kihagyni kényszerült, ennek ellenére az összetettben a 3. helyen zárt Carlos Checa és Marco Melandri mögött.

2012-ben elsőséggel nyitott az ausztráliai Phillip Islanden, ahol hosszú ideje elkerülte a siker, az idény pedig újra róla szólt: bár nem volt olyan domináns, mint egy évvel korábban (5 győzelem, 6 dobogó), kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően másodszorra is bajnok lett, minden idők legkisebb különbségével, 0,5 ponttal megelőzve a kawasakis Tom Sykest az utolsó versenyen. Nem sokkal később Biaggi bejelentette, visszavonul a szériából, ahol 41 esztendősen nemcsak a legidősebb világbajnok, hanem a legidősebb futamgyőztes rekordját is felállította.

Bár épp a 2015-ös szezon előtt jelentette ki, nem fog újra versenyezni – beéri az Aprilia tesztelésével –, nyár elején szenzációs bejelentés érkezett: Troy Baylisstől inspirálva, aki szezon elején beugrott a Ducatihoz, szabadkártyával két alkalommal ő is versenyezni fog, természetesen az Apriliával. Csupán egy héttel ezelőtt a misanói fordulón újból pályára gurult a világbajnokság mezőnyében, és hatalmas megdöbbenést okozott azzal, hogy két és fél éves szünete után mindkét pénteki szabadedzést megnyerte. A két versenyt végül hatodik helyezettként zárta, amely talán kissé csalódást okozott a rajongóknak az ígéretes kezdet után – habár ennyi idősen még soha senki nem ért célba ilyen előkelő pozícióban. Malajziában ismét rajthoz állt mindkét futamon, ahol egy 3. helyet és egy kiesést könyvelhetett el búcsúzóul.

Biaggira sokszor aggatták a "római császár" illetve a "Mad Max" becenevet, híresen nehéz viszonya volt a sajtóval, csapattagokkal és néhány versenyzővel, köztük Valentino Rossival, akik még a MotoGP-s korszakban, 2001-ben, Barcelonában a dobogó felé vezető lépcsőn összeverekedtek.

Egyszer volt házas, akkor a 2002-es Miss Italia győztesét, Eleonora Pedront vette el, akitől két gyermeke született: Ines Angelica (2009), és Leon Aleander (2010). 2015 szeptemberében szakítottak, majd még ebben az évben Biaggi összejött Bianca Atzi olasz énekesnővel.

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Max Biaggi témájú médiaállományokat.

• Hivatalos honlapja Archiválva 2011. július 14-i dátummal a Wayback Machine-ben