Madagaszkári cibetmacskafélék

 

A családba sorolt fajoknak nincs olyan egyöntetű morfológiai bélyege, mely alapján egyértelműen el lehetne őket különíteni a többi ragadozócsaládtól. Több fajuknál erős konvergens evolúciós út figyelhető meg, mely miatt ezen állatok igen hasonlítanak más ragadozócsaládokba (elsősorban a mongúzfélék és a cibetmacskafélék, de a fossza esetében a macskafélék családjának) tagjaira is.

A család legnagyobb testű képviselője a fossza, melynek testhossza eléri a 80 centimétert, súlya pedig a 12 kilogrammot is. Vele ellentétben a legkisebb madagaszkári mongúzfajok testhossza csak 26 centiméter, súlyuk pedig mindössze 500 gramm.

A család képviselői között szőrzetszínben és mintázatban egyik fajnál sincs ivari dimorfizmus, de néhány fajnál a két nem eltérő méretű lehet. Ahol ez előfordul ott mindig a hímek a nagyobbak.

A család képviselőinek megjelenése karcsú és hosszú. Lábaik többnyire rövidek. Szőrzetük rövid és sűrű, jellemző színárnyalatuk a barna és a szürke. A legtöbb faj bundája mintázott, pettyes vagy csíkos. Olykor ez a mintázat csak a farkon figyelhető meg. Farkuk – a fossza kivételével – rövidebb valamivel, mint a testhosszuk. A fajok többségénél a farok szőrzete bozontos.

Fejük a testükhöz viszonyítva valamennyi fajnál kicsinek tűnik. A fej többnyire erősen hegyes alakú. A fossza feje valamennyi faj közül a leginkább macskaszerű (emiatt is sorolták a korai rendszerezők a macskafélék családjába).

A madagaszkári cibetmacskafélék családjának valamennyi tagja kizárólag Madagaszkár szigetén honos, ott endemikus faj. A szigetországhoz tartozó többi apró szigeten nem honosak, csak a főszigeten élnek. A családhoz tartozó fajok a sziget egyetlen őshonos ragadozó emlősei. Az emberek megtelepedése óta a szigeten három további ragadozófaj jelent meg, az elvadult kutyák és macskák valamint a cibetanyag nyerése miatt betelepített kis cibetmacska (Viverricula indica). Ezek valamennyien igen kártékony fajok a szigeti ökoszisztémára nézve és a madagaszkári cibetmacskáknak is táplálékkonkurrensei, illetve a kisebb fajoknak veszélyes ragadozói is.^[1]

 

A fajok fő élőhelyei az erdős területek. A sziget különböző erdőtípusaiban mindenütt előfordul valamelyik faja a családnak, a keleti parti trópusi esőerdőktől kezdve, a nyugati parti száraz, lombhullató erdőkön át egészen a sziget délkeleti részét borító tövises bozóterdőkig.

A kilenc jelenleg is élő fajból hat talajlakó állat. Csak a fossza mászik rendszeresen fákra és kivételes esetben, főleg táplálék után kutatva olykor a gyűrűsfarkú mongúz (Galidia elegans) is előfordulhat fákon is. Ez a két faj a legkevésbé élőhelyfüggő a családból és különböző típusú erdőkben is megél, míg az összes többi faj erősen élőhely-specifikus és csak egy adott típusú erdőben fordul csak elő.

A keleti parti esőerdővidék a leginkább fajgazdag madagaszkári mongúzfélékben, itt néhol egy erdőben akár öt faj is élhet együtt. A keleti és délkeleti száraz erdők és bozótosok viszonylag fajszegény élőhelyek, ott többnyire csak egyetlen faj fordul elő, de annak populációnagysága ott többnyire nagyobb, mint az esőerdő-övezetben élő fajoké.^[1]

 

A családba sorolt fajok aktivitási időszaka eltérő képet mutat. Egyes fajoknál, az úgynevezett „katemaralizmus” figyelhető meg, vagyis nincs kifejezett aktív időszakuk, hanem a nap egészében elosztva figyelhetőek meg aktív és pihenőidőszakok. Más fajok, mint például az óriás szélescsíkos mongúz (Galidictis grandidieri) vagy a madagaszkári cibetmacska (Fossa fossana) kifejezetten éjszakai életmódú faj.

A fajok többségénél pihenőhelyük különböző természetes üregek, szikla- és faodvak szolgálnak, de ezek hiányában önmaguk is ásnak üregeket a talajba. A fajok többsége talajlakó életmódot folytat, de a legtöbb faj jól tud kúszni is és némelyikük jó úszó is.

Némely faj képes bizonyos mértékben alkalmazkodni a sziget szezonális időjárási viszonyaihoz alkalmazkodó táplálékbőséghez is. A fossza zsírt halmoz fel a testében a bőséges időszakokban, míg a falanuk a zsírt főleg a farkában raktározza el. Ezen fajok a kevésbé jó táplálékellátottságú időszakokban ebből a zsírkészletből élnek és a kedvezőtlen időszak végére testtömegüknek akár 25%-át is fel tudják használni életbe maradásuk céljára.^[2]

A családba sorolt fajok szociális viszonyai is elég eltérőek, bár a legtöbb fajnál erről még nincsenek jól értékelhető információk. Az alaposan tanulmányozott fajok közül a fossza magányos életmódot folytat, míg a gyűrűsfarkú mongúz családi közösségekben él, melyek a szülőpárból és azok néhány előző évi ivadékából állnak. A többi mongúzfajnál is megfigyelhető olykor több állat együtt, de a legtöbbször valószínűleg anyaállatok a kölykeikkel. A gyűrűsfarkú mongúzon kívül jelenleg egyik fajnál sem ismert, hogy a hímek részt vennének az utódok nevelésében. A többi fajnál úgy tűnik, hogy a párzás után a hím végleg elhagyja a nőstényt és egyedül az neveli fel a kölyköket.

A család tagjai territoriális állatok. Revírjüket illatanyagokkal jelölik meg. A territóriumok az elsősorban húsevő fajoknál a legnagyobbak, a fosszánál bizonyos helyeken akár 26 km²-es nagyságúak is lehetnek.^[3]

A madagaszkári cibetmacskák elsősorban húsevő fajok. Táplálékuk az élőhelyek és az évszaknak megfelelően változhat. A legnagyobb faj, a fossza elsősorban közepes testű emlősfajokra vadászik, a szigeten honos különböző makifajoknak ez a legfontosabb természetes ellensége. A falanuk apróbb termeténél és kisebb fogai miatt csak kisebb és puhább testű állatokkal tud táplálkozni, így e faj fő táplálékállatai a földigiliszták és csigák. A két kilogrammnál kisebb tömegű fajok, javarészt ízeltlábúakkal, puhatestűekkel és kisebb gerincesekkel (kétéltűek, kis gyíkok, madártojások és fiókák, apróbb emlősök – főleg tanrekfélék) táplálkoznak. Több faj dögöt is fogyaszt, némelyek étrendjében szezonálisan nagy szerephez jut a növényi eredetű táplálék is.

 

A szaporodási időszak a fajok többségénél szezonális jellegű és a születések a táplálékkal bővebben ellátott esős időszakra esnek. Vemhességi idejük fajoktól függően 40 és 105 nap között változik.^[4] Alomszámuk viszonylag kevés, a fajok többségénél egy vagy kettő. A fossza kivételesen egyszerre négy utódot is a világra hozhat.

Az újszülött állatok életük első néhány napját jól elrejtett vacokban töltik. Az utódok a fossza esetében sokáig fészeklakó életmódot folytatnak, míg a madagaszkári cibetmacska és a madagaszkári mongúzok kicsinyei elég gyorsan fészekhagyók lesznek és követik szüleiket táplálékszerző útjukra. Felnőtt méretüket – fajoktól függően – kettő és négy hónapos korukban érik el. A szabadban várható élettartamuk nem ismert, fogságban a fossza és a gyűrűsfarkú mongúz 20 éves kornál tovább is élhet.

 

A madagaszkári cibetmacskákat erdőlakó mivoltuk miatt kedvezőtlenül érinti a szigeten jelenleg is tapasztalható nagyarányú mezőgazdasági és bútorfacélú erdőirtás. További fenyegető tényezők a szigetre betelepített emlős ragadozók, mint az elvadult kutyák, a kis cibetmacska és a kisebb testű fajok esetében az elvadult házi macskák általi táplálék-konkurencia illetve ezen fajok megjelenése, mint ellenség. Emellett több fajukra vadásznak is, részben húsuk miatt részben a háziszárnyasokban való károkozásuk miatt. A fosszáról emellett a helyiek azt is tartják, hogy megtámadja az embert is, bár ezt még sosem bizonyították be.^[5]

A fossza közeli rokona, az óriásfossza (Cryptoprocta spelea) néhány száz éve kihalt. Feltehetőleg amikor az első emberek megérkeztek a szigetre még élt, így kihalásában az emberi vadászat, illetve zsákmányállatainak, a különféle óriás makiknak az eltűnése játszhatott közre.

A jelenleg is elő fajok közül a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján a óriás szélescsíkú mongúzt (Galidictis grandidieri) és a nyugati falanukot (Eupleres major) a „veszélyeztetett”; míg három faj, a fosszát (Cryptoprocta ferox), a vékonycsíkú mongúzt (Mungotictis decemlineata) és a barnafarkú mongúzt (Salanoia concolor) a „sérülékeny” kategóriába sorolja. Három további faj, a keleti falanuk (Eupleres goudotii), a madagaszkári cibetmacska (Fossa fossana) és a szélescsíkú mongúz (Galidictis fasciatus) a „mérsékelten veszélyeztetett” kategóriába van besorolva. Így már egyedül a széles körben elterjedt és jó alkalmazkodó képességű gyűrűsfarkú mongúz (Galidia elegans) az egyetlen faj, amelyik a „nem veszélyeztetett” kategóriában maradt.^[6]

A csak 2004-ben felfedezett és önálló fajjá csak 2010-ben nyilvánított Durrell-mongúz (Salanoia durrelli) természetvédelmi helyzete ismeretlen, de valószínűleg ez a faj is veszélyeztetett, mivel Madagaszkár legnagyobb tavát, az Alaotra-tavat körülvevő, egyre fogyatkozó nádrengeteg lakója.

A családba az alábbi alcsaládok, nemek és fajok tartoznak:

A madagaszkári manguszták Euplerinae alcsaládba 3 nem és 3 faj tartozik; ezek nyilvánvalóan egy Afrikából áttutajozott közös ős leszármazottai:

• Cryptoprocta (Bennett, 1833) – 1 élő és egy kihalt faj
  • fossza (Cryptoprocta ferox)
  • óriásfossza (Cryptoprocta spelea) †

• Eupleres (Doyere, 1835) – 2 faj
  • keleti falanuk (Eupleres goudotii)
  • nyugati falanuk (Eupleres major) – korábban a keleti falanukkal azonos fajnak tartották;

• Fossa (Gray, 1865) – 1 faj
  • fanaloka vagy madagaszkári cibetmacska (Fossa fossana)

A madagaszkári mongúzok (Galidiinae) alcsaládjába 4 nem és 6 faj tartozik. Ezek ugyancsak egy, Afrikából áttutajozott közös ős utódai (kérdéses, hogy ez azonos-e a madagaszkári manguszták közös ősével):

• Galidia (I. Geoffroy Saint-Hilaire, 1837) – 1 faj
  • gyűrűsfarkú mongúz (Galidia elegans)

• Mungotictis (Pocock, 1915) – 1 faj
  • vékonycsíkos mongúz (Mungotictis decemlineata)

• Salanoia (Gray, 1865) – 2 faj
  • barnafarkú mongúz vagy szalano (Salanoia concolor)
  • Durrell-mongúz (Salanoia durrelli)^[7] – Csak 2010-ben fedezték fel.

• Galidictis (Gray, 1865) – 2 faj
  • szélescsíkú mongúz vagy sávos mongúz (Galidictis fasciata)
  • óriás szélescsíkos mongúz (Galidictis grandidieri)

A genetikai vizsgálatok eredményeként kiderült, hogy a madagaszkári cibetmacskafélék családja monofiletikus leszármazású, vagyis, hogy minden fajnak egyetlen ősre visszavezethető eredete van. A családon belüli leszármazási vonalak azonban nem teljesen egyértelműek. A madagaszkári mongúzok alcsaládja feltehetően szintén monofiletkus, bár a barnafarkú mongúz pontos helye a többi faj között még nem teljesen ismert. A fossza és a madagaszkári cibetmacska egymással közeli rokon fajok. Az alcsaládjukba sorolt harmadik nem, a falanukok helyzete azonban nem ismert, így nem biztos, hogy ez az alcsalád is monofiletikus származású-e. A család fajainak helyzetét jól szemlélteti az alábbi kladogram:^[8]

Madagaszkári cibetmacskák (Eupleridae)
  ├──N.N.
  │   ├──Fanaloka (Fossa)
  │   └──Fossza (Cryptoprocta)
  ├──Falanuk (Eupleres, Pontos helye tisztázatlan)
  └──Madagaszkári mongúzok (Galidiinae)
       ├──Gyűrűsfarkú mongúz (Galidia)
       └──N.N.
           ├──Csíkos mongúzok (Galidictis)
           ├──Barnafarkú mongúz (Salanoia, Pontos helye tisztázatlan)
           └──Vékonycsíkú mongúz (Mungotictis)

Morfológiai és életmódbeli különbözőségük miatt nem sorolták őket egy családba, hanem több különböző ragadozó családokba tartozónak vélték őket. A madagaszkári mongúzok (Galidiinae) alcsaládját a mongúzfélék (Herpestidae) egyik alcsaládjának tartották, az Afrikában és Ázsia déli részén élő mongúzok madagaszkári testvércsoportjának vélve őket.^[9] A falanukot és a madagaszkári cibetmacskát a cibetmacskafélék (Viverridae) alcsaládjába sorolták.^[9] A falanukot 1835-ös felfedezésekor – elsősorban rovarevő életmódja miatt – nem is a ragadozók, hanem a rovarevők rendjébe sorolták.^[10] A fossza rendszertani helyzete volt a legváltozóbb. Ezt a fajt a korai rendszerezők a macskafélék (Felidae) családjába sorolták.^[11] Később rájöttek tévedésükre és ekkortól különálló alcsalád tagjaként a Cryptoproctidae alcsaládba sorolták a cibetmacskaféléken belül.^[12]

•  
  Fossza (Cryptoprocta ferox)

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Madagassische Raubtiere című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Novum állatvilág enciklopédia I.: Emlősök I.: Ragadozók, tengeri emlősök. Szerk. David MacDonald. Szeged: Novum. 2005. ISBN 963-9334-88-X – magyar nevek
• Steven M. Goodman: Family Eupleridae (Madagascar Carnivores). In: Don E. Wilson , Russell A. Mittermeier (Hrsg.): Handbook of the Mammals of the World. Volume 1: Carnivores. Lynx Edicions, 2009, ISBN 978-84-96553-49-1, S. 330-351.
• Nick Garbutt: Mammals of Madagascar. A Complete Guide. Yale University Press, New Haven & London 2007, ISBN 978-0-300-12550-4
• Ronald M. Nowak: Walker's Mammals of the World. The Johns Hopkins University Press, Baltimore 1999, ISBN 0-8018-5789-9. (Informationen zu den einzelnen Gattungen, kennt die Eupleridae noch nicht)
• W. C. Wozencraft: Order Carnivora. In D. E. Wilson und D. M. Reeder (Hrsg.): Mammal Species of the World., 3. Auflage. Johns Hopkins University Press, Baltimore 2005, ISBN 0-8018-8221-4, S. 532-628.
• Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (szerkesztők). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3. kiadás) (angolul)
• "Species limits and distribution of the Malagasy carnivoran genus Eupleres (Family Eupleridae)"
• "Eupleres major"

• Family Eupleridae