McLaren

Az első McLaren versenyautó a McLaren M1A volt 1964-ből. A Bruce McLaren Motor Racinget 1963-ban alapította az új-Zélandi Bruce McLaren, aki eredetileg sportautókat épített. A csapat 1966-ban debütált a Formula–1-ben, a monacói nagydíjon. A kezdeti motorbeszállító a Ford volt. A csapatnak első két szezonjában csak egy versenyzője volt, maga az alapító Bruce McLaren, aki az első versenyen olajszivárgás miatt kiesett. Legközelebb csak az amerikai nagydíjon vett részt, ahol azonban új motorral, a Serenissimával indult. A versenyen ötödik helyével a McLaren első pontjait szerezte. Az első szezonban a csapat két ponttal a kilencedik lett.

 

1967-re a csapat új motorbeszállítója a BRM lett. McLaren az évben egyszer lett negyedik a monacói nagydíjon, és egyszer hetedik. A többi nagydíjon kiesett. A McLaren csapat három ponttal a tizedik lett a konstruktőri bajnokságban.

1968-ra Bruce McLaren csapattársa az előző évi világbajnok Denny Hulme lett, aki 1974-ig a csapat versenyzője maradt. A csapat ebben az évben visszatért a Ford-Cosworth motorokhoz, melyeket egészen 1983-ig használt. Hulme megnyerte az Olasz és a kanadai nagydíjat, míg McLaren a belga nagydíjat nyerte meg, amely a csapat első futamgyőzelme volt. Bruce emellett megnyerte az az évi Race of Champions-t, melyet Brands Hatchban rendeztek. A csapat 1968-tól több kiscsapatnak adott kasztnit.

1969-ben Bruce három dobogós helyével és 26 pontjával a harmadik helyen zárt az egyéni világbajnokságban. A csapat ötödik győzelmét azonban Hulme szerezte a mexikói nagydíjon. A csapat a negyedik helyen zárt a konstruktőri bajnokságban.

 

Az 1970-es év nagyon szerencsétlenül kezdődött a csapat számára. Az az évi indianapolisi 500-on, egy gyakorláson megégtek Denny Hulme kezei az autójából kifolyt és meggyulladt metanol miatt. Peter Revson helyettesítette a futamon. 1970. június 2-án Bruce McLaren meghalt Goodwoodban, mikor az új M8D Can-Am kategóriájú autót tesztelte. A McLaren 1970-ben és 1971-ben nem nyert versenyt, az években Jochen Rindt és Jackie Stewart dominált. McLaren halála után a csapat első győzelmét Hulme 1972-ben szerezte, a dél-afrikai nagydíjon, az M19C-vel. Hulme harmadik lett az év végén a versenyzők között, csapattársa Peter Revson volt.

 

A McLaren M23, melyet Gordon Coppuck tervezett alapvetően az 1973-as, M16 elejét, és az M19 hátulját tartalmazta. A modell már szintén ék alakú volt, hasonlóan a Lotus 72-höz. A modellel Revson a Brit és a Kanadai, Hulme a svéd nagydíjon tudott győzelmet aratni. 1974-re Emerson Fittipaldi csatlakozott a csapathoz, aki korábban a Lotusnál versenyzett. A csapat ez évben megnyerte a konstruktőri-és az egyéni címet (Fittipaldi) is. A McLaren ez évben szerezte első indianapolisi 500-as győzelmét is, Johnny Rutherforddal. Az évben a Yardley helyére új főszponzor érkezett a Marlboro személyében, mely egészen 1996-ig maradt a csapat főszponzora. Ennek következtében az addig használt narancssárga szín helyett piros-fehér lett az autók festése (az első néhány futamon Új-Zéland hivatalos színével, a zölddel indultak). 1975 is sikeres év volt a McLaren számára, Emerson Fittipaldi a második lett Niki Lauda mögött a bajnokságban. Jochen Mass első győzelmét szerezte Spanyolországban, Rutherford második lett Indianapolisban.

Fittipaldi az év végén elhagyta a csapatot, és testvére csapatához, a Fittipaldi Automotive-hez igazolt át. Helyére James Hunt érkezett, aki 1976 végén egyetlen ponttal nyert Niki Lauda előtt. Eközben Rutherford a McLaren második indianapolisi 500-as győzelmét szerezte. Hunt 1977-ben még három futamgyőzelmet aratott, ám ezek sokáig a csapat utolsó győzelmei voltak. A sikeres M23 után az M26 modell már nem tudta felvenni a harcot az erősebb csapatok autóival. 1979-ben a rossz eredmények miatt kivonult a CART sorozatból.

 

1980-ban a McLarennél debütált Alain Prost a Formula–1-ben, csapattársa John Watson volt. Prost hamar elhagyta a csapatot, 1981-ben már a Renaultnál versenyzett. A hosszantaró sikertelenségek miatt Ron Dennist, aki előtte a Formula–2-ben dolgozott, leszerződtették csapatfőnöknek. Dennis hozott magával egy mérnököt is, John Barnardot. Ők John Hogannal és Teddy Mayerrel Négyes Projekt néven kidolgoztak egy új koncepciót (innen származik a McLaren autók nevében az MP4 jelzés - Marlboro (a dohányreklámok tiltása óta McLaren) Project 4). 1983-tól turbófeltöltős motorokat kapott a csapat a TAG/Porsche-től. A John Barnard által készített McLaren MP4/2 autó volt az első a Formula–1-ben, amely szénszálas karosszériával épült. 1984-re visszatért Alain Prost, Niki Lauda mellé, aki 1982 óta volt a csapatnál és megnyerte 1984-ben a világbajnokságot. Prost mindössze fél ponttal végzett mögötte. 1985-ben viszont a francia végzett az élen. 1986-ban Lauda visszavonult a Formula–1-ből, helyére a finn Keke Rosberg érkezett a csapathoz, ez évben Prost ismét az egyéni világbajnoki tabella élén végzett. 1987-ben a svéd Stefan Johansson érkezett a McLarenhez. Az évadban a Williamsek domináltak, az egyéni világbajnokságot Nelson Piquet nyerte, Prost csak a negyedik, Johannson a hatodik lett. 1988-ra a korábban Lotusnál versenyző brazil Ayrton Senna lett Prost csapattársa, aki első McLarenes évét meg is nyerte. Ez évtől váltott a csapat a Honda motorokra, melyek azokban az időkben a legerősebbek voltak. 1988-ban a tizenhat versenyből tizenötöt a McLaren autó nyerték meg. Senna 90 ponttal az első, Prost 87-el a második helyen végzett. 1989 hasonlóan sikeres év volt a McLaren számára. A bajnokság Senna és Prost között ismét szoros volt, a világbajnoki cím eldőlése az utolsó japán nagydíjra maradt. Az első rajtkockát Senna szerezte meg, Prost azonban lerajtolta a brazilt. Senna a célegyenes előtti sikánban próbálta megelőzni, de a francia nem engedte el, és összeütköztek. Prost kiesett, Senna azonban tovább tudott menni, de utólag diszkvalifikálták, és a világbajnoki cím így Prosté lett.

 

Alain Prost a Sennával való botrányos párharca után a Ferrarihoz szerződött. A következő két évben Senna és a McLaren nyerte az egyéni-és a csapatvilágbajnoki címet. Senna csapattársa Prost távozása után Gerhard Berger volt. Az 1992-re a McLaren dominancia véget ért, az évet fölényesen Nigel Mansell és a Williams-Renault nyerte. Az év végén a Honda visszavonult a Formula–1-es motorgyártástól. A McLaren motorszállítója 1993-ra a Ford lett. Senna csapattársa ez évben Michael Andretti volt, aki összesen hét pontot szerzett. A szezon vége felé helyére a finn Mika Häkkinent ültették. 1994-re Senna a Williamshez igazolt át, helyére Martin Brundle érkezett, az évben a Peugeot szállított motorokat a csapat számára. Egy évvel rá, 1995-ben a McLaren szerződést kötött a Mercedesszel. A német gyár a 2014-es szezon végéig a csapat motorszállítója lett. 1995-ben két nagydíj erejéig Nigel Mansell is versenyzett a csapat színeiben. 1996-ban a korábban Williamses David Coulthard szerződött a csapathoz. 1997-re a csapathoz West cigarettamárka, mint főszponzor érkezett a Marlboro helyére. A korábbi piros-fehér színt ez évben ezüstre cserélték. 1997-ben a McLaren egyre erősebb lett. Coulthard a szezonnyitó Ausztrál és az Olasz, Häkkinen az utolsó európai nagydíjat nyerte meg. 1998-ra a McLaren leszerződtette az akkori egyik legsikeresebb mérnököt, Adrian Neweyt. Häkkinen a szezon során nyolc futamot nyert meg, az Ausztrál, a Brazil, a Spanyol, a Monacói, az Osztrák, a Német, az Luxemburgi és a japán nagydíjat. Az év végén kerek 100 ponttal végzett a egyéni világbajnokság élén. Legnagyobb ellenfele Michael Schumacher volt, aki 89 pontot szerzett. A McLaren ez évben megszerezte a konstruktőr-világbajnoki címet. 1999-ben folytatódott a Schumacher–Häkkinen csata, de csak a brit nagydíjig, amikor a német balesetet szenvedett és csak az évad vége előtt három versennyel tudott visszatérni. Häkkinen ismét világbajnok lett, két ponttal Eddie Irvine előtt. A konstruktőri címet ebben az évben a Ferrari nyerte.

 

A 2000-es évet Michael Schumacher nyerte a Ferrarival, Häkkinen 89 ponttal a második lett. 2001-ben Mika az egyéni bajnokságban a második Coulthard mögött végzett, ötödikként. Häkkinen 2002-re visszavonult a Formula–1-ből, helyére a korábban Sauberes Kimi Räikkönen érkezett. A csapat 2002-ben mindössze egy futamgyőzelmet könyvelhetett el magának, a monacói nagydíjon, ahol Coulthard nyert. A csapat harmadik lett a konstruktőrök versenyében a Ferrari és a Williams mögött. A 2003-as évben Kimi Räikkönen mindössze két ponttal maradt el Schumachertől, aki hat, míg Kimi csak egy futamgyőzelmet szerzett. 2004-re a csapat teljesítménye ismét visszaesett. Räikkönen egy futamgyőzelmet szerzett, a belga nagydíjon. A csapat az ötödik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban a Ferrari, a BAR, a Renault, és a Williams mögött. Schumacher a szezon 18 futamából 13-at nyert meg.

 

2005-ben Coulthard a Red Bull Racinghez szerződött, helyére a kolumbiai Juan Pablo Montoya került, aki két versenyen nem vett részt, helyette a bahreini nagydíjon Pedro de la Rosa, a San Marinó-i nagydíjon Alexander Wurz versenyzett. A nehézkes kezdés után Räikkönen hét, Montoya három futamgyőzelmet aratott. San Marinóban Räikkönen megszerezte a pole-pozíciót, és a 9. körig vezette is a futamot, amikor technikai probléma miatt kiesett. Hasonlóan vezette az európai nagydíjat is, mikor az utolsó körökben jobb első kereke leszakadt, és kiesett. A német nagydíjon szintén az első rajtkockából indult, motorhiba miatt kiesett. Fernando Alonso 133 ponttal megnyerte a 2005-ös egyéni bajnoki címet, míg Räikkönen 112 ponttal a második lett. Montoya a negyedik helyen végzett. Az év közepén a West, mint főszponzor, elhagyta a csapatot, az ezüst színezést, krómhatásúra módosítva, azonban megtartották, a Mercedes-motorok miatt. Az új szponzorok miatt a piros szín ismét hangsúlyosabb lett az autókon.

 

2006-ban a csapat ismét abban reménykedett, hogy a bajnoki címért fognak harcolni, ám a téli tesztek során kiderült, hogy az új Mercedes V8-as motor nem volt túl erős, sem megbízható. Miután Montoya az amerikai nagydíj rajtjánál kiütötte csapattársát, és mindketten kiestek. A verseny után elbocsátották a csapattól. Montoya a McLarennel együtt a Formula–1-et is elhagyta, helyére a csapat tesztversenyzőjét, Pedro de la Rosát ültették be, aki a magyar nagydíjon második lett.

A 2007-es évet teljesen új felállással kezdték, 2006 novemberében a McLaren-Mercedes Lewis Hamiltont szerződtette le a világbajnok Fernando Alonso mellett. 2007-ben a csapat főszponzora a Vodafone lett. A csapat legnagyobb ellenfele ez évben a Renault visszaesését követően a Ferrari volt. A csapat nagyon erősen kezdte az évet, Ausztráliában Alonso második, az újonc Hamilton harmadik lett Kimi Räikkönen mögött. Hamilton első nyolc versenyén dobogós lett, Alonso négy versenyt nyert, és egy kivétellel mindegyiken pontot szerzett.

 

A szezon előrehaladtával egyre inkább romlott a két versenyző kapcsolata. A konfliktusok csúcsa a magyar nagydíj volt, ahol Alonso megakadályozta Hamiltont, hogy mért időt fusson az időmérő edzésen, bár előtte Hamilton is megszegte azt a megállapodást, miszerint Alonsót előre kellett volna engednie az etap alatt. Alonsót ezért azzal büntette a versenybíróság, hogy öt rajthellyel hátrébb sorolták. A versenyt Hamilton nyerte, de az FIA elvette a csapat a nagydíjon szerzett konstruktőri pontjait. A McLaren a világbajnoki cím legnagyobb esélyese volt szinte az egész szezon során, miután az utolsó, brazil nagydíjon Alonso a harmadik lett a két Ferrari mögött, Hamilton pedig technikai problémák miatt csak a hetedik lett, így a 2007-es egyéni világbajnoki címet Kimi Räikkönen szerezte meg.

A 2007-es belga nagydíj előtt kizárták a McLarent az az évi konstruktőri bajnokságból, pedig a csapat megnyerte volna a konstruktőri világbajnoki címet (a McLaren pilótái 218 pontot gyűjtöttek a Ferrarisok 204-et az év során). Emellett 100 millió dollárra büntették meg, miután kiderült, hogy a Ferraris Nigel Stepney a McLarenes Mike Coughlan számára adott át a Ferrari tulajdonát képező dokumentumokat, amiket fel sem használtak az év során. Lewis Hamilton és Fernando Alonso viszont – mivel együttműködtek a hatóságokkal a vizsgálat során – megtarthatták pontjaikat de a világbajnoki címről lecsúsztak 1-1 ponttal. A csapat két versenyzőjének 2008-as rajtszáma emiatt a 22-es és a 23-as lett. A bokszutcában is eredetileg az utolsó garázs lett volna az övék 2008-ban, de végül az ötödiket kapták meg, mert a személyzet és a felszerelések nem fértek volna el az utolsó garázsban. A két versenyző elmérgesedett viszonya miatt Alonso visszament a Renault-hoz, helyére a finn Heikki Kovalainent ültették be. A bajnokság végig kiélezett volt a McLaren és a Ferrari között, a versenyzők közt pedig Felipe Massa és Lewis Hamilton küzdöttek egymás ellen. A brazil nagydíj, a szezon legutolsó futama döntött el mindent: kezdetben az eleredő eső miatt Hamilton az 5. helyre esett vissza. A verseny végén Sebastian Vettel is megelőzte, ezért a mclarenes visszacsúszott a bajnoki címhez nem elegendő 6. helyre. Hamilton végül az utolsó körben előzte meg Timo Glockot (aki nem váltott esőgumira) megelőzésével az ötödik helyet, megnyerve a világbajnokságot. A McLaren második lett a konstruktőri bajnokságban.

A 2009-es szezon előtti teszteken bebizonyosodott, hogy óriási lemaradással küzd a világbajnok gárda. Tesztről tesztre fejlődtek, ám Ausztráliába így is óriási lemaradással érkeztek. Kovalainen a 12. míg csapattársa váltócsere miatt az utolsó rajtkockáról kezdhette meg az idény első futamát. Kovalainen balesetet szenvedve már az első körben kiesett, míg a regnáló világbajnok a harmadik helyen ért be, ám a futam után kizárták őket a versenybírák megtévesztése miatt.

 

A következő versenyeken a csapat végig meglehetősen versenyképtelen volt, Hamilton több alkalommal sem tudta magát az időmérő utolsó szakaszába juttatni. Ennek ellenére tisztességgel helytálltak, és a konstruktőri bajnokságban legalább egy harmadik helyet meg tudtak csípni.

2010-ben az előző évi világbajnok Jenson Button igazolt a McLarenhez, aki aztán tőlük is vonult vissza hat évvel később. A csapat formája változó volt, a bajnokságban Lewis Hamilton a 4. , Jenson Button pedig 5. lett. Lewis Hamilton megnyerte a török, a kanadai és a belga futamot, míg csapattársa az ausztrál és a kínai nagydíjon diadalmaskodott.

2011-ben változatlan felállással kezdték meg az évet. Hat győzelmet arattak, a csapat konstruktőri második lett, sőt Jenson Button nem sokkal lemaradva világbajnoki ezüstérmes lett. 2012-ben az egymással viaskodó Red Bull és Ferrari mellett nem rúghattak labdába, és emellett megbízhatósági problémák is hátráltatták őket. Miután kiderült, hogy 2013-ban Hamilton a Mercedeshez igazol, helyére leszerződtették a 2012-es év tehetségét, Sergio Pérezt. 2013 tavaszán bejelentették, hogy a Honda 2015-ben a McLaren partnereként tér majd vissza a sportban. Sajnos Pérez egyáltalán nem hozta azt, amit vártak tőle, és az autó is a csapat egyik leggyengébbje lett, amellyel a szezonban még csak egy dobogós helyezést sem tudtak elérni az idényben, ami 1980-tól egészen addig nem fordult elő velük. A rossz évet követően Ron Dennis ismét a csapat élére lépett, Pérezt kirúgták, a helyére pedig Kevin Magnussent ültették. A csapat 2014-ben még a Mercedes turbómotorját használta. Ez az év sem sikerült túl jól számukra: főszponzor nélkül indultak egyenkróm színű autókkal, és az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon elért dobogós helyezéseiket leszámítva a legjobb eredményük egy negyedik hely volt.

 

2015-ben két évtizedes közös munka után a McLaren és a Mercedes útjai különváltak, a csapat új motorszállítója pedig a sportba visszatérő Honda lett. Az új érának két világbajnokkal vágtak neki, a csapathoz 2007 után visszatérő Fernando Alonsóval és Jenson Buttonnal. Már a szezont megelőző teszteken körvonalazódott, hogy a Honda erőforrásának teljesítménye és megbízhatósága is messze elmarad a vetélytársakéhoz képest. A felkészülési időszakban rengeteg műszaki probléma hátráltatta a csapatot a felkészülésben. Fernando Alonsót pedig egy rejtélyes baleset érte az egyik szezon előtti teszten amely miatt a szezonnyitó futamot is ki kellett hagynia. A szezon kezdetével kiderült, a McLaren-Hondának nem igazán sikerült megoldania a téli felkészülés alkalmával felmerült gondokat, és bár rengeteget fejlesztettek, a szezont végig a technikai problémák jellemezték, a lassú kanyarokkal tűzdelt, és motorikusan kevésbé igényes pályákat leszámítva pedig általában a középmezőnnyel sem tudták felvenni a harcot. A csapat így minden idők leggyengébb eredményét produkálta. A 2016-os évet már sokkal ígéretesebben kezdték: kevesebb volt a műszaki hiba, az autó meghibásodásainak száma lecsökkent, a motor teljesítménye azonban továbbra is nagyon gyenge volt. Ezek ellenére rendszereseké váltak a pontszerzések, és a konstruktőrök közt a 6. helyet is sikerült megszerezniük.

 

2017-ben elbocsátották a csapat éléről Ron Dennist az új tulajdonosok, helyette Zak Brown, mint igazgató vezette azt. A régi időkkel való leszámolás jegyében először megváltoztatták az autók kódnevét az addig használt MP4-ről MCL-re, majd a színvilágot cserélték le az első időszakra jellemző narancs-feketére. Alonso maradt az egyik versenyzőjük, míg a (hivatalosan) egyéves szünetet töltő Button helyére Stoffel Vandoorne ült be, aki 2016-ban egy versenyen már bizonyított. A Honda erre az évre teljesen áttervezte a motort, ami katasztrofális lépésnek bizonyult: az sokkal gyengébb és meghibásodásra hajlamos volt, mint eddig bármikor. A viszony annyira megromlott a csapat és a motorszállító között, hogy az év vége előtt szerződést bontottak, és 2018-ra aláírtak a Renault-val.

A 2018-as szezonnak az új motorpartnernek köszönhetően nagy reményekkel és az előző évi Alonso-Vandoorne versenyzőpárossal vágtak neki. A nagy előrelépés azonban elmaradt. A megbízhatóság sokat javult, a versenytempó is némileg jobb lett az előző évhez képest, viszont korántsem olyan mértékben, mint ahogy azt a csapat és a szurkolók remélték. Emiatt sok kritika is érte a csapatot a szurkolók és a közvélemény részéről. Emellett vagy inkább ennek következtében évközben nagy átszervezésbe kezdett a csapat, távozott többek között az addigi csapatvezető, Eric Boullier. Augusztus közepén pedig Fernando Alonso is bejelentette távozását a csapattól és a Forma-1-ből egyaránt. Alonso bejelentése után néhány nappal pedig bejelentették Carlos Sainz érkezését a csapathoz.

2019-ben a Renaulttól érkező Carlos Sainz mellé az újonc Lando Norris érkezett. Az elmúlt évek szenvedései után az év eredményesnek volt mondható, 5 év után újra dobogós eredményt ünnepelhetett a csapat ( Sainz 3. lett Brazíliában) és év végén 4. helyen zárták a konstruktőri világbajnokságot. A csapatnál munkába állt James Key technikai igazgató és Andreas Seidl csapatfőnök is.

2020-nak változatlan pilótapárossal vágtak neki, azonban már elég korán bejelentették, hogy az év végén Sainz a Ferrarihoz távozik, helyére Daniel Ricciardo érkezik majd 2021-ben. Továbbá az is hivatalossá vált, hogy 2021-től újra összeáll a legendás McLaren-Mercedes páros, miután lecserélik a Renault motorjait a Stuttgartiakéra. 2020 álomszerűen kezdődött a csapat számára, Norris 3. hellyel kezdett Ausztriában és Monzában Sainz is felért a dobogóra, méghozzá a 2. fokára. A kiegyensúlyozott teljesítménynek köszönhetően a csapat év végén megszerezte a konstruktőri 3. helyet, 2012 óta először végeztek a legjobb háromban. Sainz 6., Norris 9. lett az egyéni pontversenyben.

2021-ben a McLaren aláírt egy szerződést az amerikai gokartversenyzővel, Ugo Ugochukwuval. Ugo ekkor csak 13 éves volt.

2021-ben a McLaren bejelentette, hogy csatlakozik az Extreme E-hez.

2023-tól Daniel Ricciardo helyén Oscar Piastri fog ülni.

Bővebben: A McLaren Formula–1-es eredménysorozata

Szezon	Név	Modell	Gumi	Motor	Üzemanyag	Versenyzők	Helyezés
2023	McLaren F1 Team	MCL60	P	Mercedes	Gulf	Lando Norris   Oscar Piastri	4. (302 pont)
2022	McLaren F1 Team	MCL36	P	Mercedes	Gulf	Daniel Ricciardo   Lando Norris	5. (159 pont)
2021	McLaren F1 Team	MCL35M	P	Mercedes	Gulf	Daniel Ricciardo   Lando Norris	4. (275 pont)
2020	McLaren F1 Team	MCL35	P	Renault	BP	Carlos Sainz Jr.   Lando Norris	3. (202 pont)
2019	McLaren F1 Team	MCL34	P	Renault	BP	Carlos Sainz Jr.   Lando Norris	4. (145 pont)
2018	McLaren F1 Team	MCL33	P	Renault	BP	Fernando Alonso   Stoffel Vandoorne	6. (62 pont)
2017	McLaren Honda	MCL32	P	Honda	BP	Fernando Alonso   Stoffel Vandoorne	9. (30 pont)
2016	McLaren Honda	MP4-31	P	Honda	Mobil	Jenson Button   Fernando Alonso   Stoffel Vandoorne	6. (76 pont)
2015	McLaren Honda	MP4-30	P	Honda	Mobil	Jenson Button   Fernando Alonso   Kevin Magnussen	9. (27 pont)
2014	McLaren Mercedes	MP4-29	P	Mercedes-Benz	Mobil	Jenson Button   Kevin Magnussen	5. (181 pont)
2013	Vodafone McLaren Mercedes	MP4-28	P	Mercedes-Benz	Mobil	Jenson Button   Sergio Pérez	5. (122 pont)
2012	Vodafone McLaren Mercedes	MP4-27	P	Mercedes-Benz	Mobil	Jenson Button   Lewis Hamilton	3. (378 pont)
2011	Vodafone McLaren Mercedes	MP4-26	P	Mercedes-Benz	Mobil	Jenson Button   Lewis Hamilton	2. (497 pont)
2010	Vodafone McLaren Mercedes	MP4-25	B	Mercedes-Benz	Mobil	Jenson Button   Lewis Hamilton	2. (454 pont)
2009	Vodafone McLaren Mercedes	MP4-24	B	Mercedes-Benz	Mobil	Lewis Hamilton   Heikki Kovalainen	3. (71 pont)
2008	Vodafone McLaren Mercedes	MP4-23	B	Mercedes-Benz	Mobil	Lewis Hamilton   Heikki Kovalainen	2. (151 pont)
2007	Vodafone McLaren Mercedes	MP4-22	B	Mercedes-Benz	Mobil	Fernando Alonso   Lewis Hamilton	Kizárva (203/218 pont)
2006	Team McLaren Mercedes	MP4-21	M	Mercedes-Benz	Mobil	Kimi Räikkönen   Juan Pablo Montoya   Pedro de la Rosa	3. (110 pont)
2005	Team McLaren Mercedes / West McLaren Mercedes	MP4-20	M	Mercedes-Benz	Mobil	Kimi Räikkönen   Juan Pablo Montoya   Pedro de la Rosa   Alexander Wurz	2. (182 pont)
2004	West McLaren Mercedes	MP4-19 MP4-19B	M	Mercedes-Benz	Mobil	David Coulthard   Kimi Räikkönen	5. (69 pont)
2003	West McLaren Mercedes	MP4-17D	M	Mercedes-Benz	Mobil	David Coulthard   Kimi Räikkönen	3. (142 pont)
2002	West McLaren Mercedes	MP4-17	M	Mercedes-Benz	Mobil	David Coulthard   Kimi Räikkönen	3. (65 pont)
2001	West McLaren Mercedes	MP4-16	B	Mercedes-Benz	Mobil	Mika Häkkinen   David Coulthard	2. (102 pont)
2000	West McLaren Mercedes	MP4/15	B	Mercedes-Benz	Mobil	Mika Häkkinen   David Coulthard	2. (152 pont)
1999	West McLaren Mercedes	MP4/14	B	Mercedes-Benz	Mobil	Mika Häkkinen   David Coulthard	2. (124 pont)
1998	West McLaren Mercedes	MP4/13	B	Mercedes-Benz	Mobil	Mika Häkkinen   David Coulthard	Világbajnok (156 pont)
1997	West McLaren Mercedes	MP4/12	G	Mercedes-Benz	Mobil	Mika Häkkinen   David Coulthard	4. (63 pont)
1996	Marlboro McLaren Mercedes	MP4/11	G	Mercedes-Benz	Mobil	Mika Häkkinen   David Coulthard	4. (49 pont)
1995	Marlboro McLaren Mercedes	MP4/10 MP4/10B MP4/10C	G	Mercedes-Benz	Mobil	Mika Häkkinen   Nigel Mansell   Mark Blundell   Jan Magnussen	4. (30 pont)
1994	Marlboro McLaren Peugeot	MP4/9	G	Peugeot	Shell	Mika Häkkinen   Martin Brundle   Philippe Alliot	4. (42 pont)
1993	Marlboro McLaren Ford	MP4/8	G	Ford	Shell	Ayrton Senna   Michael Andretti   Mika Häkkinen	2. (84 pont)
1992	Honda Marlboro McLaren	MP4/6B MP4/7A	G	Honda	Shell	Ayrton Senna   Gerhard Berger	2. (99 pont)
1991	Honda Marlboro McLaren	MP4/6	G	Honda	Shell	Ayrton Senna   Gerhard Berger	Világbajnok (139 pont)
1990	Honda Marlboro McLaren	MP4/5B	G	Honda	Shell	Ayrton Senna   Gerhard Berger	Világbajnok (121 pont)
1989	Honda Marlboro McLaren	MP4/5	G	Honda	Shell	Ayrton Senna   Alain Prost	Világbajnok (141 pont)
1988	Honda Marlboro McLaren	MP4/4	G	Honda	Shell	Alain Prost   Ayrton Senna	Világbajnok (199 pont)
1987	Marlboro McLaren International	MP4/3	G	TAG (Porsche)	Shell	Alain Prost   Stefan Johansson	2. (76 pont)
1986	Marlboro McLaren International	MP4/2C	G	TAG (Porsche)	Shell	Alain Prost   Keke Rosberg	2. (96 pont)
1985	Marlboro McLaren International	MP4/2B	G	TAG (Porsche)	Shell	Niki Lauda   Alain Prost   John Watson	Világbajnok (90 pont)
1984	Marlboro McLaren International	MP4/2	M	TAG (Porsche)	Shell	Niki Lauda   Alain Prost	Világbajnok (143.5 pont)
1983	Marlboro McLaren International	MP4/1C MP4/1E	M	Ford TAG (Porsche)	Unipart	Niki Lauda   John Watson	5. (43 pont)
1982	Marlboro McLaren International	MP4/1B	M	Ford	Unipart	Niki Lauda   John Watson	2. (69 pont)
1981	Marlboro McLaren International	M29C M29F MP4/1	M	Ford	Unipart	John Watson   Andrea de Cesaris	6. (28 pont)
1980	Marlboro Team McLaren	M29B M29C M30	G	Ford	Castrol	John Watson   Alain Prost   Stephen South	8. (11 pont)
1979	Marlboro Team McLaren Löwenbräu Team McLaren	M26 M28 M28B M28C M29	G	Ford	Castrol	John Watson   Patrick Tambay	7. (15 pont)
1978	Marlboro Team McLaren Liggett Group/BS Fabrications Centro Asegurador F1 Melchester Racing	M23 M26	G	Ford	Texaco	James Hunt   Patrick Tambay   Bruno Giacomelli   Brett Lunger   Nelson Piquet   Emilio de Villota   Tony Trimmer	8. (15 pont)
1977	Marlboro Team McLaren Chesterfield Racing Iberia Airlines	M23 M26	G	Ford	Texaco	James Hunt   Jochen Mass   Gilles Villeneuve   Bruno Giacomelli   Brett Lunger   Emilio de Villota	3. (60 pont)
1976	Marlboro Team McLaren	M23	G	Ford	Texaco	James Hunt   Jochen Mass	2. (75 pont)
1975	Marlboro Team Texaco Lucky Strike Racing	M23	G	Ford	Texaco	Emerson Fittipaldi   Jochen Mass   Dave Charlton	3. (63 pont)
1974	Marlboro Team Texaco Yardley Team McLaren Scribante Lucky Strike Racing	M23	G	Ford	Texaco Sasol	Emerson Fittipaldi   Denny Hulme   Mike Hailwood   Jochen Mass   David Hobbs   Dave Charlton	Világbajnok (73 pont)
1973	Yardley Team McLaren	M19A M19C M23	G	Ford	Gulf	Denny Hulme   Peter Revson   Jody Scheckter   Jacky Ickx	3. (58 pont)
1972	Yardley Team McLaren	M19A M19C	G	Ford	Gulf	Denny Hulme   Peter Revson   Jody Scheckter   Brian Redman	3. (47 pont)
1971	Bruce McLaren Motor Racing Ecurie Bonnier Penske-White Racing	M7C M14A M19A	G	Ford	Gulf	Denny Hulme   Peter Gethin   Jackie Oliver   Jo Bonnier   Helmut Marko   Mark Donohue	6. (10 pont)
1970	Bruce McLaren Motor Racing Team Surtees Ecurie Bonnier	M7C M14A M7D M14D	G F	Ford Alfa Romeo	Gulf	Denny Hulme   Bruce McLaren   Peter Gethin   Dan Gurney   Andrea de Adamich   Nanni Galli   John Surtees   Jo Bonnier	4. (34 pont)
1969	Bruce McLaren Motor Racing Team Lawson Antique Automobiles / Colin Crabbe Racing	M7A M7B M7C M9A	G D	Ford	Shell Gulf	Denny Hulme   Bruce McLaren   Derek Bell   Basil van Rooyen  Vic Elford	4. (38 pont)
1968	Bruce McLaren Motor Racing Joakim Bonnier Racing Team Anglo American Racers	M5A M7A	G	Ford BRM	Shell	Denny Hulme   Bruce McLaren   Jo Bonnier   Dan Gurney	2. (51 pont)
1967	Bruce McLaren Motor Racing	M4B M5A M7A	G	BRM	Shell	Bruce McLaren	8. (3 pont)
1966	Bruce McLaren Motor Racing	M2B	F	Ford Serenissima	Europa	Bruce McLaren	8. (3 pont)

* A szezon jelenleg is tart.

A csapat négy legjelentősebb főszponzora a Yardley (1971–1973), a Marlboro (1974–1996), a West (1997–2005) és a Vodafone (2007–2013). A leghosszabb ideig a Marlboro volt a csapat főszponzora, mely 1996 után a Ferrarihoz ment. A West cigarettamárka 1997-től 2005. július 29-ig volt a McLaren főszponzora, amikor a McLarent arra kötelezték, hogy keressen új főszponzort, mivel az Európai Unió útmutatása szerint nem lehet dohányt reklámozni. A csapat 2006 végéig Team McLaren-Mercedes néven szerepelt. Ezt követően a Vodafone vált a csapat főszponzorává 2007-től 2013-ig. Korábban jelentős szponzora volt a csapatnak az Aigo (Beijing Huaqi Information Digital Technology Co Ltd.), a Hugo Boss a TAG Heuer, a Siemens, a CNN, a Diageo (Johnnie Walker, Smirnoff, Baileys stb.), a Warsteiner, a Michael Kors, a Möet et Chandon (Chandon habzóbor), a Kimoa (Fernando Alonso divatmárkája), a Santander Bank és a Petrobras.

A csapat jelenleg főszponzor nélkül versenyez. Jelenlegi partnerei: Hilton Hotels, SAP AG, Logitech és a Richard Mille. 2017-től az ExxonMobil 21 év után csapatot váltott, a Red Bull Racing és a Toro Rosso partnere lett. A csapat új üzem- és kenőanyagpartnere a BP (Castrol) lett. 2018-ban új támogatók csatlakoztak: a CNBC a Saubertől jött át (a konkurens CNN helyére), technikai partner lett az Airgain és a korábban már több F1-es csapatot (Team Lotus/Caterham F1 Team, BMW Sauber) támogató Dell, az Arrow Electronics, a Petrobras és a Coca-Cola is. 2019-ben új szponzorokként csatlakoztak az Estrella Galicia (Carlos Sainz személyes támogatója) , a Huski Chocolate, és a British American Tobacco. Utóbbi nem egy dohánymárkáját, hanem a Phillip Morrishoz hasonlóan, egy dohányfüstmentes kezdeményezését, A Better Tomorrow-t, és elektromos cigarettáit (Vype, Vuse, Velo) népszerűsíti a csapaton keresztül. 2019 őszén, még a szezon vége előtt, a Petrobras azonnali hatállyal felbontotta az együttműködést. 2020-tól a British American Tobaccoval való kapcsolat tovább mélyül, új partnerként pedig az Unilever, a Splunk, és a Dark Trace csatlakozik. 2020 nyarától újra a csapat partnere lett a Gulf Oil, amely a Petrobras helyét lett volna hivatott betölteni a csapat üzem- és kenőanyag-beszállítójaként. Ez azonban nem történt meg, csak pénzügyi támogatás volt, a felek 2022 végén szakítottak egymással, a cég a Williams partnere lett. 2022-től az OKX kriptovaluta-váltó lett a csapat első számú partnere, és csatlakozott a Google is. 2023-ra a korábban a Renault (ma Alpine) főszponzoraként tevékenykedő DP World-del erősített a csapat.

 

A Wikimédia Commons tartalmaz McLaren témájú médiaállományokat.

• Hivatalos honlap
• Látogatás a McLaren wokingi üzemében (magyarul)
• McLaren.lap.hu - linkgyűjtemény

Előző világbajnok: Williams

Formula–1-es világbajnok 1974, 1984–1985, 1988–1991, 1998

Következő világbajnok: Ferrari