Lajta-hegység
A Lajta-hegység (németül Leithagebirge) Burgenland egyik hegysége és kistája Soprontól északra; az Alpokalja legészakibb tagja. Jelenleg teljes területe Ausztriához tartozik. Legmagasabb pontja 480 méter magas.
| Lajta-hegység | |
 | |
| A Lajta-hegység Fertőszéleskút és Feketeváros közt | |
| Magasság | 484 m |
| Hely |  Ausztria, Burgenland és Alsó-Ausztria határa |
| Hegység | Alpok |
| Legmagasabb pont | Naphegy (Sonnenberg), 484 méter |
| Típus | Tengeri (gneisz, csillámpala) |
| Elhelyezkedése | |
 Lajta-hegység
Pozíció Ausztria térképén
| |
 é. sz. 47° 52′ 32″, k. h. 16° 28′ 33″47.875636°N 16.475750°EKoordináták: é. sz. 47° 52′ 32″, k. h. 16° 28′ 33″47.875636°N 16.475750°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lajta-hegység témájú médiaállományokat. | |
Földrajzi helyzete
szerkesztésRégebben a Magyar Királyság (Sopron és Moson vármegye) és Alsó-Ausztria határvidéke volt. A Saint Germain-i békeszerződés eredményeként az egész tájegység Ausztriához került. A Fertő tó és Lajta folyó között, utóbbival párhuzamosan DNy–ÉK-i csapással húzódik: hossza 34, szélessége 5–7 km. Az Alpok fő tömegétől a Bécsi-medence választja el. Déli lábánál fekszik Kismarton (Eisenstadt).
Földtani felépítése
szerkesztésA vonulat gerincén átalakult, egykori üledékes kőzetek (gneiszek) bukkannak felszínre, ezekre a lejtőkön fiatal (miocén korú) mészkő települ. Az innen fejtett mészkövet használták tömegesen Bécs nagyobb épületeihez, amiért a hasonló jellegű, miocén mészköveket szerte Ausztriában és Magyarországon lajtamészkőnek nevezik.
Domborzata
szerkesztésA legtöbb csúcsa 400–450 m magas. Főbb csúcsai:
- Naphegy (Sonnenberg), 484 m
- Bükktető, 438 m
- Stocingi-hegy, 409 m
- Steinerweg (vagy Kaiserreiche), 441 m
- Berg im Grünen Stand, 409 m
- Zeilerberg, 300 m
Éghajlata
szerkesztésÉghajlata viszonylag száraz, pannon jellegű; a dealpin hatás alig vehető észre.
Növényzete
szerkesztésFőleg a délnek néző lejtőkön pannon jellegű, melegkedvelő növények telepedtek meg; ezért ez a Nyugat-Dunántúlt felölelő Praenoricum flóravidék északi csücske, amit a Balfi-dombsággal a Lajtaicum flórajárásba vonnak össze.
A dombok lejtőin sárgabarackot, őszibarackot, és mandulát és főleg szőlőt termesztenek.
Források
szerkesztés- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 23.
- Kevey Balázs: Növényföldrajz
- Tolnai nagylexikon[halott link]
- Kismarton város turisztikai honlapja