Kukoricabarkó

Eredetileg Kelet-Mediterrán faj, elterjedt egész Délkelet-Európában, Kis-Ázsiában, Közép-Európában. Legnagyobb egyedszámban száraz és félszáraz, sztyeppi területeken fordul elő. Elterjedésének északi határa Szlovákia. Bár már korábban is jelen volt Magyarországon, kártevőként a II. világháborúig csak Bulgáriában és Romániában tartották számon. Magyarországon először Manninger G. Adolf észlelte kukoricán kártételét 1944-ben.

Ma Magyarországon már mindenütt általánosan elterjedt.

Az imágó hossza 5,8-8,3 mm, a test alapszíne fekete, amit hamuszürke, barnásszürke serték borítanak. A szárnyfedőt hosszanti világosabb szürke, vagy világosbarna barázdák díszítik. Közeli rokonától a hegyesfarú barkótól (Tanymecus palliatus) a tor szélessége alapján lehet elkülöníteni, mely a kukoricabarkó esetében szélesebb a hosszánál.

A henger alakú tojás kezdetben sárgásfehér, a lárva kikelése előtt fénylő fekete. Hossza 1-1,2 mm, a két végén félgömb alakú.

A kukac típusú lábatlan (apod) lárva a 4. lárvastádiumban 5,2-6,8 mm hosszúságú. színe sárgásfehér. Alakja enyhén ívelt, erősen ráncos.

5,4-6,5 mm hosszúságú. Eleinte fehére színezetű, a vedléshez közeledve fokozatosan bebarnul. A bábot apró szőröcskék fedik.

Erősen polifág (sok tápnövényű) faj. Bár Európában őshonos lévén eredeti tápnövénye nyilvánvalóan nem lehet a kukorica, ma mégis ezt tekintjük elsőrendű táplálékának. A tavasszal aktivizálódó imágók a kelő kukorica állományokat megtámadják, a fiatal leveleket U-alakban karéjozva rágják, csökkentve a fiatal növény fotoszintetizáló levélfelületét, gyakran a növényegyed halálát okozva. Gondot okozhat más tavaszi kapás kultúrában (pl. napraforgó, cukorrépa) és sok más növény termesztése során is. A kukoricán kívül fontos tápnövényei kultúrnövényeink közül a kalászos gabonák, takarmányrépa, cukorrépa, szója, napraforgó, bab, alma, őszibarack és a mandula is. Kultúrnövényeken kívül sok gyomnövényen is táplálkozik, mint például a lapulevelű keserűfű (Persicaria lapathifolia), pásztortáska (Capsella bursa-pastoris), mezei aszat (Cirisium arvense), szőrös disznóparéj (Amaranthus retrofelxus), fenyércirok (Sorgum halpense), nád (Phragmites australis) illetve kisebb mértékben az apró szulák (Convolvolus arvensis).

A faj lárvái növényi gyökerekkel táplálkoznak, de kártételük nem jelentős. A tápnövény minősége erősen befolyásolja mind a fejlődési sebességüket, mind az imágó kori méretüket. Legoptimálisabb tápnövénynek a kukorica látszik. (goncsarenko 1964)

Minden évben egy nemzedéke fejlődik. A tojásrakás május vége felé történik, a nőstények a tojásokat laza csomókban helyezik el a talajba, egy rétegben, a kukorica növények közelébe. A kikelő lárvák a talajban élnek és táplálkoznak, majd július végén, augusztus elején elérik teljes fejlettségüket, bebábozódnak és bogárrá alakulnak. A telet a bábkamrában töltik a talajban, csak a következő tavasszal aktivizálódnak. A tavaszi kapás növények keléséig általában különböző egyszikű növényeken táplálkoznak, ilyenkor károkat okozhatnak őszi gabonákon is, illetve érzékeny kárt okozhatnak tavaszi árpán.

Helyes agrotechnika alkalmazásával egyöntetű, gyorsan, egységesen kelő, gyorsan fejlődő kukorica állomány esetén kártétele jelentősen csökkenthető. Tömeges megjelenésükkor vegyszeres védekezés válhat szükségessé. Legjobb hatékonyság a vetőmagcsávázással érhető el, azonban a neonikotinoid hatóanyagú csávázószerek 2013-as betiltásával ez a védekezési módszer ma már nem áll rendelkezésre. A talajfertőtlenítés a lárvák számát csökkentheti, de az imágók kártételét nem mérsékli jelentősen. Nagy számú imágó megjelenésekor szükség lehet inszekticides (rovarölőszeres) állománypermetezésre is, mely magas költségei mellett nagyobb környezeti terhelést is jelent a vetőmagcsávázásnál.

• kisbarkó
• déli szürkebarkó
• szürkebarkó
• szürke kukoricabarkó
• kis hegyesfarú-barkó

• Jermy T., Balázs K.. A növényvédelmi állattan kézikönyve 3/B.. Bp.: Akadémiai (1990) 

• Sáringer Gy. (1952). „A Tanymecus dilaticollis GYLL. kártevése kukoricán”. Növényvédelem 4 (4), 7-9. o. 
• Sáringer Gy., Móritz I. (1966). „Újabb adatok a kukoricabarkó biológiájának (Tanymecus dilaticollis GYLL.) ismeretéhez”. Növényvédelem 2 (6), 241–248. o. 

• S.C. Papadopoulou (2012). „[www.cabi.org/isc/FullTextPDF/2012/20123271140.pdf Tanymecus dilaticollis (Coleoptera: Curculionidae): First record on Zea mays seedlings in Greece]” (PDF). Hellenic Plant Protection Journal 5, 65-67. o. (Hozzáférés: 2014. december 21.) 

• Talwar, N. (2014). „A Review on Pest Potential of Tanymecus (Coleoptera: Curculionidae: Brachyderinae)” (PDF). Journal of Entomology and Zoology Studies 2 (3), 14-15. o. (Hozzáférés: 2014. december 21.) 
• Növényvédelem. Debreceni Egyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Pannon Egyetem, 106-107. o. (2011) 
• Kurucsai Pál: A kukorica barkó kártevői ellen történő peszticides védekezés hatékonysági és ökonómiai megközelítése. Tudományos Diákköri Konferencia, 2008. április 24., Kaposvár
• BASF Agrodivízió Magyarország - Kukoricabarkó Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben