Kubiláj mongol nagykán

Möngke 1259-ben meghalt a Déli Szung elleni háborúban, de a helyére lépő Kubiláj kán folytatta a támadásokat. Ekkorra már darabokra szakadt a mongol világbirodalom, Kubiláj uralma alatt csak Mongólia és Észak-Kína, a volt Csin területe állt. Kubiláj 1264-ben a mai Pekingbe helyezte székhelyét, a várost Tatunak (Daidu, „Nagy Főváros”) nevezte el. 1271-ben császárnak kiáltatta ki magát, dinasztiájának pedig a Jüan („Kezdet”) nevet adta. Eközben 1268 óta folyamatosan háborúzott a Déli Szung ellen, amelyet végül hosszú és elkeseredett harc után 1279-ben megsemmisített. Kína tehát a mongolok uralma alatt egyesült.^[2][3] 1274-ben és 1281-ben is hatalmas flottát szerelt fel Japán megtámadására, de az inváziós flottát mindkétszer megsemmisítette egy-egy tájfun. A második hadjárat veszteségeit egyes források 4000 hajóra és 140 ezer emberre teszik — ha ezt elfogadjuk, ez volt a történelem legnagyobb hajókatasztrófája.^[4] Kubiláj kán uralkodása alatt utazott Kínába Marco Polo, a velencei kereskedő, aki 17 évet töltött Kubiláj birodalmában, s még magas hivatali rangot is kapott. Visszaemlékezéseiben lenyűgöző – és kortársai számára hihetetlen – képet festett a gazdag és fejlett kínai világról, amelynek Szung-kor végi virágzását még nem pusztította el a mongol uralom. Megjegyzendő, hogy Polo csak egy volt az ekkoriban Kínába látogató számos európai közül. Ugyancsak a Jüan-korban érkezett Kínába a pápa küldötte, Montecorvinói János, aki 1307-től Peking érseke lett, valamint a ferences rendi György barát ^[5] (ő az első magyar, akiről tudjuk, hogy eljutott Kínába). A mongol uralkodók, akiknek nem volt felhőtlen a viszonyuk az általuk kormányzott kínaiakkal, előszeretettel alkalmaztak idegen származású hivatalnokokat, megnyitották Kínát a külföldi kereskedők előtt, és engedték, sőt sokszor támogatták, hogy a legkülönbözőbb idegen vallások megtelepedjenek a birodalmukban.^[2]

A Jüan-kori felkelések közül a legjelentősebb a buddhista Fehér Lótusz szekta által szervezett mozgalom volt, amelyet a résztvevők fejfedőjéről „vörösturbánosok” (a Maitréja-kultusz hívei) felkelésének neveznek. Az északon kitört, 1351-től 1363-ig tartó lázadást a mongolok végül leverték, de uralmuk véglegesen meggyengült.^[6]

• Salát Gergely: Mongol hóditás Kelet-Ázsiában a 13. század első felében. Terebess Ázsia E-Tár. (Hozzáférés: 2009. május 30.)
• FMG/Mongols/Descendants of Tolui, son of Jenghiz Khan Mongol uralkodók (angol nyelvű)
• Klaniczay Gábor (szerk.). Európa ezer éve: a középkor. Budapest: Osiris Kiadó (2004). ISBN 963-389-821-8 

• ↑ Hanula: Hanula Zsolt: 100 ezer ember veszett oda a történelem legsúlyosabb hajókatasztrófájában

• Kínai uralkodók listája
• Mongol Birodalom
• Mongol kánok listája
• Kubla kán (Samuel Taylor Coleridge angol költő versének címe.)
• A Jüan-dinasztia családfája

Előző uralkodó: Möngke

Mongol nagykán 1260 – 1294

Következő uralkodó: Temür Olzijt

Előző uralkodó: Tu-cung

Kínai császár 1271/1279 – 1294

Következő uralkodó: Temür Olzijt