Kirkenes

A terület közös norvég–orosz fennhatóság alatt működött egészen 1826-ig, amikor is a jelenleg is érvényes határvonalat meghúzták a két ország között. A félsziget eredeti neve Piselvnes volt, ami nagyjából annyit tesz magyarul, hogy: Pis-folyó-fok, ám ezt később megváltoztatták Kirkenesre, aminek a jelentése az, hogy Templom-fok. A névváltozás azután következett, miután 1862-ben megépült a ma is látható templom. 1998-ig a település község volt, annak falu értelmében véve, majd ekkortól városi rangra emelkedett.

Norvégia náci megszállásakor itt működött a német Kriegsmarine egyik bázisa, illetve a Luftwaffe Jagdgeschwader 5 nevű vadászezrede, valamint ettől függetlenül itt volt a lappföldi háború idején a murmanszki frontvonal ellátóbázisa. Állítólag Máltát követően Európában itt volt a második legtöbb légiriadó és légitámadás a háború során. Mintegy 1000 légiriadóról és mintegy 320 légitámadásról szólnak a források. A várost 1944. október 25-én szabadította fel a Vörös Hadsereg, miután a városból kiűzték a visszavonulásra kényszerített Wehrmacht csapatait, akik a település infrastruktúráját lerombolták visszavonulás közben. A falu házai közül csak 13 épület élte túl a háború pusztításait.

A város közelében áll egy emlékmű, amely annak a 11 ellenállónak állít emléket, akik információt gyűjtöttek a német megszállókról. 1943 nyarán felfedték a németek tevékenységüket és a Kirkenes mellett létrehozott hadifogolytáborba hurcolták őket. Hadbíróság elé állították őket, amely halálra ítélte őket, majd 1943. augusztus 18-án kivégezték őket annak a helynek a közelében, ahol ma az emlékmű áll. Amikor 1946-ban a tömegsírt felnyitották, a maradványok vizsgálatakor kiderült, hogy az áldozatokat halálra verték. A boncolást és az azonosítást követően a földi maradványokat elszállították oda, ahonnan az illető személyek származtak és ott temették el őket.