Keszi Imre

Kramer Malkiel hitközségi titkár és Tauber Matild fia. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett bölcsész oklevelet. Ezzel egyidejűleg a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, Kodály Zoltán tanítványaként. A Horthy-korszakban középiskolai pedagógus volt. 1942-től több ízben is behívták munkaszolgálatra. 1946–1949 között a Szabad Nép kulturális rovatvezetőjeként és az Emberség című folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. 1951–1957 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola irodalomtanára volt. 1957 után csak az irodalomnak és a zenekritikának szentelte életét.

Pályáját versírással kezdte. 1935-től novelláit, zenekritikáit rendszeresen közölte a Nyugat, a Válasz és a Szép Szó. 1940-ben jelent meg a zsidókérdéssel foglalkozó műve, A könyv népe.

1944-ben, közvetlenül a német megszállást megelőzően publikálta A várakozók lakomája című novelláskötetét, melynek sajátos hangulata, egyéni stílusa és művészi varázsa feltűnést keltett az értő olvasók körében.^[5] Az életművének csúcspontját jelentő, költőien tragikus Elysium című regényét 1958-as megjelenése óta több idegen nyelvre is lefordították, joggal állíthatjuk tehát, hogy nemzetközi sikert aratott.^[5]

Nagy ambíciója volt, hogy regényciklus keretében fogalmazza meg mondanivalóját a magyar polgárság felemelkedéséről és hanyatlásáról.^[5] Két családot választott hőséül az 1840-es évektől a második világháborút követő esztendőkig terjedő történetben: egy liberális, a polgári értékek felé forduló nemesi famíliát, s egy elmagyarosodott zsidó kereskedőcsaládot. A ciklus nyitódarabját, az Alapkő című, az 1848-as szabadságharc és a Bach-korszak idején játszódó történelmi regényt 1952-ben vetette papírra. Noha a későbbiekben is sokat dolgozott e vállalkozásán, a sorozatot végül nem fejezte be.

A Vajda János Társaság tagja volt.

A fasizmus üldöztetését túlélve a felszabadulás után az elsők között csatlakozott a Magyar Kommunista Párthoz, s a párt hivatalos lapjában, a Szabad Népben kulturális rovatvezetőként a szó szoros értelmében „kritikai diktatúrát” gyakorolt 1946-tól 1949-ig.^[5] Harcias kritikái a legkisebb eltérést sem engedték a hivatalos vonaltól. Jobban emlékeztettek az ügyészi vádbeszédekre, semmint higgadt, az egyes alkotók tehetségét objektíven felmérő esztétikai elemzésekre.^[5] A formálódó új ideológia nevében Keszi a magyar kultúra olyan nagyjainak a margóra szorításában segédkezett, mint Hamvas Béla, Kerényi Károly, Márai Sándor, Babits Mihály, Weöres Sándor, Halász Gábor és Szerb Antal.^[6]

Mint a Rákosi-korszak irodalomkritikájának rettegett képviselője a maga szűklátókörű, dogmatikus szemléletével nagy ellenszenvet váltott ki a korszak irodalmi életének szereplői körében,^[5] s a személyi kultusz időszakát követően háttérbe szorult.

Életének a hatalomtól elbódult időszakáról egyébként Határ Győző is megemlékezik a maga önéletrajzi kötetében. Azt írja, hogy Keszi Imre, „mint titkon-ájtatos manó és belterjes zenerajongó, nemcsak szolgaian, de szívből, túlteljesítve hajtotta végre” Révai József utasításait, és „örült neki, amikor a párt az irodalmi verőember szerepét osztotta rá.”^[7]

Életművéből kimagaslik Elysium című regénye. Ez a mű, ami egy tízéves kisfiú deportálásának, gyermeklágerben, orvosi kísérletek alanyaként töltött hónapjainak, majd a gázkamrában lelt halálának története mellett a szülők sikertelen mentőakcióit és budapesti bujkálását választotta témájául, hazai holokausztirodalmunk gyöngyszeme; igazi remekmű. Az 1950-es éveknek a vészkorszak borzalmait megidéző epikájából leginkább ez az alkotás maradt meg az irodalmi köztudatban.^[8] (Szántó Erika nagysikerű, időtálló filmet rendezett belőle Bács Ferenc, Szilágyi Tibor és Ráckevei Anna főszereplésével.)

Az Elysiumot mint a holokauszt első művészi erejű ábrázolását igyekeztek az irodalmi kánonba beemelni értő olvasói, de mivel Keszi Imre hitelesen, nem feltétlenül pozitívan festi le a korszak jellegzetes figuráit: a csendőröket, a Zsidó Tanács tisztségviselőit, a magyar katonatiszteket és a minisztériumi vezetőket, valamint a zsidóság egyes csoportjainak képviselőit, a mű sokak érzékenységébe ütközött, sokakat sértett.^[9]

A mű ugyanakkor más tekintetben igazodik az 1959-es megjelenése idején irányadó politikai elvárásokhoz: a felszabadító szov­jet katona az, aki a regény katarzisát elhozza.^[10]

Mint aztPelle János elemzése megállapítja,^[11] Keszi nem Anna Seghers antifasiszta hangján szólal meg, sokkal közelebb áll hozzá Albert Camus szenvtelen tárgyilagossága. Vagy, ha a holokauszt-túlélők között keresünk analógiát: Primo Levié. Nem véletlen, hogy az utóbbi két szerző erősen hatott Kertész Imrére, aki biztosan olvasta Keszit is, mielőtt az 1960-as években a Sorstalanság megírásába fogott.

A Sorstalanság számos motívuma ugyanis megegyezik az Elysiuméival.^[12] Szembeszökő, hogy mindkét mű főhőse Gyuri nevű kamaszfiú, akiket akkor gyűjtenek be és deportálnak, amikor otthonukat elhagyva éppen a tömegközlekedést, azaz a villamost, illetve az autóbuszt veszik igénybe. Szekeres Gyurka kezdetben éppen úgy kalandként fogja fel a rabságot, mint Köves Gyuri, ám ami a legfőbb: Keszi Imre regényében a gyűjtőtáborba került gyerekek iparszerű méretekben történő elpusztítása valamiféle bizarr játékot imitálva megy végbe, s ez határozottan egybecseng Kertész elbeszélőjének sokakat megbotránkoztató, elhíresült mondatával, amely szerint a holokauszt egyfajta diákcsíny benyomását keltette.

Párhuzam továbbá, hogy az Elysium Gyurkája – ugyanúgy, mint utóbb Kertész Köves Gyurija – birkózik zsidó identitásával.^[13] Azután, hogy elhurcolják, így tanakodik: „Mi az tulajdonképpen, hogy zsidó? Jó lenne, ha nem lennék zsidó? Furcsa lenne, mert születésem óta mindig az voltam, és ha nem lennék zsidó, akkor nem lennék én.”^[14] A két mű között egyezés még sajátos humoruk. Az Elysiumnak a Magvető Kiadó által írt fülszövegében is kiemelik, hogy a fasizmus borzalmai „torzan derűs, groteszk helyzetek hátterében” mutatkoznak meg.

Említést érdemel, hogy az Elysiumot nemcsak németre és franciára fordították le, hanem japánra is. Mint azt a Prae című folyóiratból megtudhatjuk, a műnek Japánban volt is kritikai visszhangja. Kuvasima Kenicsi Keszi és irodalma című cikkében a mű humanista jellegére mutatott rá, míg Szugiura Minpej így összegezte a véleményét: „Eme mű bizonyos értelemben az ellenállás regénye, és mindennél erőteljesebben festi le a peremre szorult zsidóság sorsát, mentalitását és egyedi életfilozófiáját.”^[15]

Keszi Imre munkásságának másik csúcsa A végtelen dallam című, Richard Wagnerről szóló életrajzregény. Itt legjobb írói formáját mutatja: stílusában, szerkezetében, korfestésében és jellemábrázolásában egyaránt bravúros teljesítményt nyújt.^[5]

A kritika álláspontja szerint Keszi Imre életművének három alappillére van: a zsidó tradíció, a játék és a valóság elválaszthatatlan kapcsolata, továbbá az a végtelen dallam, amelyet a zene szüntelen jelenléte kölcsönöz műveinek.^[16]

A magyar irodalom arcképcsarnokában a Keszi Imre munkásságát ismertető rész azzal az értékítélettel zárul, hogy „nemzedékének egyik legjobb írója volt”.^[5]

 

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 1.^[17]

• Törvényen kívül (1956) - a Jókai Színházban bemutatott darab főszerepeit Bara Margit és Somogyvári Rudolf játszották^[18][19][20]

• A magyarországi német népdal (1933)
• A versírás mesterség (versek, 1934)
• Németh László és a zsidóság (tanulmány, 1937)
• A könyv népe. A zsidó szellem és irodalom kérdéséhez (tanulmány, 1940)
• A várakozás lakomája (elbeszélés, 1944)
• A sziget ostroma (tanulmányok, 1948)
• Alapkő (regény, 1952)
• Bukott emberek (színmű, 1955)
• Törvényen kívül (színmű, 1956)
• Borszeszláng (novellák, 1958)
• Elysium (regény, 1958, film: 1986)^[21]
• Szőlőből bor (regény, 1961)
• Örvényes Csóri (regény, 1962)
• A végtelen dallam (Richard Wagner életregénye, 1963)
• Flóra Lágymányoson (regény, 1965)
• Babiloni vályog (esszék, 1968)
• A halhatatlanság szamárfülei (Lassú Tamás zeneszerző emlékiratai, regény, 1971)
• Bakacsin és bukfenc (drámák, hangjátékok, 1971)
• Pest-Buda (zenetörténeti kalauz, 1973)
• Lelkek a mérlegen (novellák, 1977)
• Válogatott zenei írások (1983)

 

• Egykori lakóhelyén, Budapest XIV. kerületében, a Stefánia út 61. szám alatt található emléktáblája (felesége emléktáblája mellett).

• Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek ISB 963-8607-10-6
• Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 ISBN 9-638157-91-7

• Magyar életrajzi lexikon
• A magyar irodalom története
• Kortárs magyar írók
• Ismeretlen magyar költők II.