Johnny Cecotto

1973-ban és 1974-ben megnyerte a venezuelai gyorsaságimotoros-bajnokságot.

1975-ben a Yamaha venezuelai importőre támogatásával részt vett a Daytona 200-on egy Yamaha TZ750-esel. A futamot az utolsó rajthelyről kezdte meg, a célban viszont harmadikként zárt, Gene Romero és Steve Baker mögött.^[1]

A daytonai versenyt követően a világbajnokság futamain vett részt. Az egész év során párhuzamosan indult a 250- és a 350cc-es géposztályban. Debütáló versenyén, Franciaországban mind a két kategóriában győzött, majd további négy futamgyőzelmet szerzett az idényben. A 250-esek között negyedik lett a pontversenyben, a 350-es géposztályban pedig megnyerte a bajnokságot. Tizenkilenc éves korával a valaha volt legfiatalabb világbajnok lett a sportágban.^[2]

Az 1976-os évet egy győzelemmel kezdte. Ezúttal megnyerte a Daytona 200-at, ahol a későbbi világbajnok, Kenny Robertsszel küzdött az elsőségért.^[3] A világbajnokságon leginkább a 350-es kategóriára koncentrált, de elindult több versenyen az 500-asok között is. A kisebb géposztályban nem sikerült számára a címvédés; az olasz Walter Villa-val szemben maradt alul.

1977-ben megnyerte hazája világbajnoki versenyét a 350-es géposztályban, majd az osztrák nagydíjon súlyos balesetet szenvedett.^[1] Sérülései miatt ki kellett hagynia a szezon nagy részét. Visszatérése után két futamgyőzelmet is szerzett az 500-asok mezőnyében. 1978-ban a Formula–750-es sorozat bajnoka volt, valamint harmadikként zárt az 500 cc-esek közt a világbajnokságon.

Az 1979-es osztrák nagydíjon újabb komoly baleset érte, ami miatt több futamon nem tudott részt venni az évben. 1980-ban még több alkalommal állt a dobogón, valamint győzött az olasz nagydíjon, a későbbiekben viszont nem szerepelt a világbajnokságon, és áttért az autóversenyzésre.

1980-ban kezdte autóversenyzői pályafutását. Ebben az évben az európai Formula–2-es bajnokság három versenyén állt rajhoz. A következő szezonban már a sorozat tíz futamán szerepelt. Négy alkalommal végzett pontszerző helyen, és tizennegyedikként zárt a pontversenyben. 1982-ben a March Racing versenyzője lett. Három futamgyőzelmet szerzett, és további ötször állt dobogóra. A szezon egészén Corrado Fabival küzdött a bajnoki címért. Az olasz az utolsó futamon győzött, és egy ponttal megelőzte Cecottot, aki így második lett.

 

1984-ben a Formula–1-es világbajnokság futamain indult. Ettore Chimeri után ő lett hazája második Formula–1-es versenyzője. A Nyugat-amerikai nagydíjon hatodikként ért célba, amivel egy pontot szerzett. A következő évet Ayrton Senna csapattársaként kezdte a Toleman alakulatánál. A brit nagydíj időmérőedzésén súlyos balesetet szenvedett, melyben mindkét lába eltörött.^[1] A baleset véget vetett formulaautós karrierjének, és felépülése után már leginkább túraautó-versenyeken indult.

1986-ban megnyerte a túraautók versenyét a makaói nagydíjon. 1987-ben az olasz Gianfranco Brancatellivel a túraautó-világbajnokságon indult. Egy abszolút, és két bajnoki futamgyőzelmet szereztek az évben; végül nyolcadikak lettek az összetettben. 1988 és 1992 között a német túraautó-bajnokságban szerepelt, emellett 1989-ben megnyerte az olasz sorozatot. 1990-ben nagy esélye volt a német bajnokság megnyerésére. A szezon utolsó versenyhétvégéje előtt 18 pontos előnye volt a második helyen álló Hans-Joachim Stuck előtt. A hockenheimi hétvége első futamán Michael Schumacherrel ütközött, majd a második futamon csak negyedik lett. Stuck tizenkét ponttal került elé és megnyerte a bajnoki címet.^[4][5]

1994-ben és 1998-ban megnyerte a német Super Túraautó-Kupát. 2004-ig több nemzeti és nemzetközi sorozatban szerepelt, majd visszavonult. Jelenleg fia, Johnny Cecotto, Jr. pályafutását kezeli.

Teljes világbajnoki gyorsaságimotoros eredménylistája (Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Teljes eredménylistája az európai Formula–2-es bajnokságon (Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Teljes Formula–1-es eredménylistája (Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Le Mans-i 24 órás autóverseny

Év	Csapat	Autó	Csapattárs	Csapattárs	Helyezés
1981	BMW France	BMW M1	Philippe Alliot	Bernard Darniche	16.
1996	Team Bigazzi SRL	McLaren F1 GTR	Nelson Piquet	Danny Sullivan	8.
1998	Team BMW Motorsport	BMW V12 LM	Pierluigi Martini	Joachim Winkelhock	Kiesett

• Hivatalos szurkolói honlapja (angolul) és (hollandul)
• Profilja a motogp.com honlapon Archiválva 2016. augusztus 6-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
• Profilja a grandprix.com honlapon (angolul)
• Profilja a statsf1.com honlapon (angolul)
• Profilja a driverdatabase.com honlapon (angolul)