Induló

Eredete a katonadalokban és a katonai kürt- és dobjelekben van. Tulajdonképen a katonai menetelést serkentő dallam. Ebből következik, hogy mindig élesen kihangsúlyozott ritmusa van. Indulóról már a régi rómaiaknál tudunk. Legrégibb nyomai a görög dráma bevonulási jeleneteiben találhatók. Fennmaradtak középkori indulók is. Az újkorban Nagy Frigyeséi a legnevezetesebbek. Az indulóban rejlő lelkesítő és propagatív erőt a francia forradalom is kihasználta. Az induló a komolyzenében is szerepel: az átmeneti fokot az ú. n. intrádák, egy- egy ciklust kezdő vagy záró indulószerű darabok alkották. A nagy klasszikusok is sokszor használták az indulót, mint műformát; pl. Az induló ősidők óta minden egyházi vagy világi tömeges felvonulás, menetelés kísérőzenéje, mint ilyen, a táncdallal rokon. Stilizált formában számos zeneszerző használja hangszeres művében. ^[1]

Időmértéke nem állandó: vannak lassú menetet szolgáló indulók (gyászinduló), vannak méltóságteljes felvonulásokat kisérő zenék, többnyire pontozott ritmusban (a 18. század operazenéjének egyik legfontosabb eleme) és a katonaság lépteit szabályozó gyorsabb indulók. Sok nemzetnek köztiszteletben tartott nemzeti indulója is van, ilyen a Rákóczi-induló is. A legtöbb ezrednek saját ezredindulója van ^[2] A mai katonai-, gyász-, győzelmi-, roham-, stb. indulók kétszakaszos (triós) dalformák.

• Beethoven Eroicájában a lassú tétel
• Chopin gyászindulója,
• Schubert indulói.
• Nemzeti induló: Rákóczi-induló (Berlioz szimfonikus feldolgozása tette világhírűvé).

• Lányi Viktor (szerk.): Hungária zenei lexikon (Budapest, 1945), 331-332. old.
• Uj Idők Lexikona 13-14. Herder – Kamcsatka (Budapest, 1939)

• Isaszegi induló
• Munkás gyászinduló
• Radetzky-induló
• Rákóczi-induló