Amor

A róla szóló történetek szinte részletről részlete megegyeznek a görög Erósz legendáival.

Mars és Venus gyermekeként jött a világra. Nevelőapja maga Jupiter volt.^[1] A mítosz szerint ő a legifjabb és legszebb isten, akinek fegyvere egy kis kézi íj. Akit az ebből kilőtt vesszők eltalálnak, az nem fizikailag sebesül meg, hanem szerelembe esik. Ő maga egy halandó lányba, a csodaszép Pszichébe szeretett bele, és feleségül is vette. Apuleius kettejükről szóló történetében Psziché kíváncsiságának engedve belenézett Venus szelencéjébe, és ettől mély, sztüxi álomba zuhant. Amor nyilaival leszedte feleségéről az átkot, és kérésére Jupiter istenné emelte Pszichét, hogy a szerelmesek mindörökre házasok maradhassanak.

Alakja már az ókorban megsokszorozódott: a pufók csecsemőhöz hasonló, szárnyas szobrocskák kedvelt díszítő motívumok voltak.

Az amorettekből fejlődtek ki a puttók, akik az újkorban, leginkább a barokk képzőművészetben valósággal elárasztották a mitológiai tárgyú képeket és szoborcsoportokat.

A képzőművészetnek mindig kedvelt témája volt. Legismertebb szobra a római Capitolinumon áll; ez Lüszipposz művének római másolata.

A zenében:

• Lully: Ámor és Bacchus ünnepei (háromfelvonásos opera, 1672);

•  
  Jacques-Louis David: Cupidó és Psziché
•  
  Diego Velázquez: Venus és tükre
•  
  Edmé Bouchardon: Cupidó íjat farag magának Hercules dorongjából
•  
  François Boucher: Cupidó neveltetése

• Tótfalusi István: Ki kicsoda az antik mítoszokban
• Magyar nagylexikon I. (A–Anc). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1993. 794. o. ISBN 963-05-6612-5  
• Ámor és Psziché
• Németh Amadé: Operaritkaságok. Zeneműkiadó, Budapest, 1980