Charles d’Amboise de Chaumont

 

Édesapja I. Charles d’Amboise gróf (1430–1481) volt, Pierre d’Amboise (1408–1473) és Anne de Bueil d’Aubijoux legidősebb fia, királyi kamarás és tanácsos, Chaumont, Sagonne, Meillant, Charenton ura, Île-de-France, Champagne és Burgundia tartományok királyi kormányzója, a Szent Mihály-rend lovagja. Édesanyja Catherine de Chauvigny volt, André de Chauvigny de Ravel és Catherine de Beaujeu leánya.

Szüleinek 17 gyermeke született, köztük Charles volt a legidősebb. Legfiatalabb húga, Catherine d'Amboise (1482–1549) a reneszánsz kor hírneves prózaírója és költője lett. Nagybátyja, apjának egyik öccse, Georges d’Amboise bíboros (1460–1510) volt, aki Lajos orléans-i hercegnek, a későbbi XII. Lajos királynak szolgálatában államminiszterré, Rouen érsekévé emelkedett.

 

A chaumont-i kastély

Felmenői, a középkori eredetű, nagy hatalmú d’Amboise család tagjai harcos főnemesek voltak, karddal szolgálták Franciaország királyait, de nem ritkán kemény összetűzésekbe is kerültek az uralkodókkal. Charles dédapja, VIII. Hugues d’Amboise 1415-ben, az azincourt-i csatában esett el, VI. Károly király szolgálatában. Egyik nagy-nagybátyját, Louis d’Amboise-t (1392–1469), Thouars vikomtját 1432-ben VII. Károly király – kegyencének, Georges de la Trémoille-nak sugallatára – elfogatta, és bebörtönözte, a király elleni összeesküvés vádjával. Vagyonát a király La Trémoille-nak adta. Louis unokafivére, Pierre d’Amboise, (Charles nagyapja) párttársaival szövetkezve elfogta és túszként Montrésor várába zárta La Trémoille-t, akit csak 1434-ben Louis d’Amboise szabadon engedéséért és teljes rehabilitálásáért cserébe engedtek szabadon. Louis kegyelmet kapott, a király visszaadta földjeit, de az amboise-i kastélyt magának tartotta meg, ez királyi lakhely maradt egészen a francia forradalomig. Ugyanez a nagyapa, Pierre d’Amboise 30 évvel később, 1465-ben összeesküvést szőtt XI. Lajos király ellen (Ligue de Bien-Public), de rajtavesztett, a pártütőket 1466-ban a király kivégeztette, Pierre kegyelmet kapott, de életfogytig börtönbe zárták, összes birtokait elkobozták, családjának erős fészkét, a Chaumont-sur-Loire-i várkastélyt lerombolták. Birtokait csak 1467-ben kapta vissza.

Apja, I. Charles d’Amboise, a kiváló hadvezér és diplomata már hűen szolgálta XI. Lajost. 1475–1480 között a király nevében vezetett hadjáratokban elfoglalta a Burgundi Hercegséget, a Burgundi Szabadgrófságot (Franche-Comté) és (rövid időre) a Luxemburgi Hercegséget is. 1476-ban egy 200 fős különítmény élén sikeresen kiszabadította a burgundiai Roveres (Rouvres-en-Plaine) várából Valois Yolande királyi hercegnőt, XI. Lajos húgát, Savoya régensét, akit a király ellensége, Merész Károly herceg záratott oda.

1491-ben Charles d’Amboise feleségül vette a normadiai eredetű Malet-házból való Jeanne Malet de Graville-t († 1540), Viviers úrnőjét, Louis Malet de Graville-nak (1438–1516), Franciaország admirálisának, és Marie de Balzac-nak leányát. Egyetlen fiuk született, Georges d'Amboise (1503. k. – 1525), Chaumont, Vendeuvre, Vigny és Vaudémont ura. Georges túlélte apját, az 1521–26-os itáliai háborúban I. Ferenc király seregében harcolt, a paviai csatában esett el.

 

D’Amboise marsall anyósa, felesége, sógornője; Marie Malet de Granville és leányai. Berakásos üvegablak, cölesztinus kolostor (Couvent Notre-Dame-du-Val), Rouen

II. Charles d’Amboise-nak volt még egy házasságon kívüli fia is, Michel d'Amboise, aki 1505 körül született Nápolyban. Ő lett később az amboise-i Clos Lucé kastély ura, a d’Amboise család őrgrófi ágának ősapja.

Charles d’Amboise nagybátyja Georges d’Amboise bíboros volt, az orléans-i herceg – 1498-tól XII. Lajos király – bizalmas tanácsadója, főminisztere, Rouen érseke. A rokoni kapcsolat segítette az unokaöcs felemelkedését. 1493–1496 között az ifjú Charles már Párizs városának és Normandia tartománynak királyi kormányzója volt. A második itáliai háború (1499–1504) megindulásakor a királyi tüzérséget irányította Alessandria és Tirano sikeres ostrománál.

A király oldalán vonult be az elfoglalt Milánóba. A király őt nevezte ki Genova tartomány és Milánói Hercegség királyi kormányzójává, majd 1501-ben, Ludovico „il Moro” herceg elfogása és bebörtönzése után Lombardia katonai kormányzójává (lieutenant général).

1502. augusztus 26-án ismét a király oldalán vonult be az elfoglalt Genovába. 1504-ben XII. Lajos Franciaország marsalljává (Maréchal de France) emelte.

1506-ban Milánóba hívta Leonardo da Vincit, akinek művészetét igen nagyra tartotta. 1507–1508 között Leonardo több remekművét itt, Milánóban alkotta, köztük a Sziklás Madonnát és a Szent Anna harmadmagával-t. A kormányzó megrendelésére Leonardo vízvezetéket épített, szobrokat készített, sőt a kormányzó számára új palotát is tervezett. D’Amboise marsall megvásárolta Leonardo egyik korai, 1478–1482 között készült táblaképét is, a Madonna virággal-t (Madonna Benois). Napjainkban ez a kép a szentpétervári Ermitázs tulajdona, eredeti keretét ma is az Amboise-család címere díszíti. (1507-ben Andrea Solari megfestette a kormányzó portréját, ezt a képet is sokáig Leonardo da Vinci műveként tartották számon).

 

Charles d’Amboise, Franciaország admirálisa (Gaignières rajza)

1507-ben Charles d’Amboise fegyveres erővel fojtotta el a genovaiak felkelését a francia uralom ellen. 1508-ban apósa, Louis Malet de Graville lemondott Franciaország admirálisának rangjáról, a méltóságot veje, Charles d’Amboise de Chaumont kapta meg.^[2]

A cambrai-i liga háborúi során D’Amboise marsall harcolt az 1509. május 14-i agnadellói csatában, ahol XII. Lajos a pápa által szervezett cambrai-i liga tagjaival, elsősorban velencei csapatokkal állt szemben. A marsall a királyi előhadat vezette harcba. A fontos ütközet francia győzelemmel zárult. A marsall még ebben az évben elfoglalt több velencei várost is.^[3]

Charles d’Amboise de Chaumont marsall, Franciaország admirálisa, a Milánói Hercegség francia királyi kormányzója 1511. február 11-én hunyt el a lombardiai Correggióban (ma Emilia-Romagna régió). A ferences rend amboise-i kápolnájában (chapelle des cordeliers) temették el. Később ugyanide hozták a paviai csatában elesett fiát, George-ot is. Apa és fia síremlékén egy zománcozott réztábla két lovag metszett képét mutatta, egyikük pajzsán az admirálisi méltóság jelvényével, a horgonnyal. A 17. században François de Gaignières történetíró, műgyűjtő (1642–1715) a síremlékről tollrajzot készített, amely fennmaradt.

Özvegye, Jeanne de Malet de Granville 1528-ban feleségül ment René d’Illiers lovaghoz, aki így hozzájutott Jeanne örökségéhez, Marcoussis, Saint-Clerc, Chastres (ma: Arpajon), Gometz-le-Châtel és Nozay birtokához. Mivel az új férj a földek eladogatásából szerzett pénzt, Jeanne a párizsi parlamenthez (azaz bírósághoz) fordult.^[4] A bíróság helyt adott panaszának, ítéletében elrendelte, hogy Jeanne az eladott javak utáni részesedésként kapja meg Marcoussis kastélyát, hozzá évi 3000 livre évjáradékot.

• Itáliai háborúk

• Frederick Lewis Taylor: The Art of War in Italy, 1494-1529. Westport: Greenwood Press. 1973. ISBN 0-8371-5025-6.
• Frederic J. Baumgartner: Louis XII, St.Martin’s Press, New York, 1996. ISBN 0-312-12072-9