Bittera Gyula

A római katolikus Zólyom vármegyei régi nemesi hideghéti Bittera család sarja. 1893. február 9-én született Nagyszalatnán.^[3] Apja, hideghéti Bittera Kálmán (1863–1912), a nagyszalatnai főszolgabíró,^[4] anyja, az ágostai hitvallású polgári származású Dillnberger Etelka (1865–1956) asszony volt.^[5] Apai nagyszülei hideghéti Bittera Kálmán (1829–1893), királyi tanácsos, Besztercebánya szabad királyi város polgármestere,^[6] és Polonyi Borbála asszony voltak. Anyai nagyszülei Dillnberger Ede, kereskedő, és Lübeck Emília voltak.

Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen folytatta, de hallgatta a műegyetem kémiai és az Állatorvosi Főiskola anatómiai előadásait is. Egyetemi évei alatt az Ornitológiai Központban Herman Ottó irányítása alatt is dolgozott, már ekkor több cikke jelent meg az Aquilában és a Barlangkutatásban. Bölcsészdoktori oklevelet szerzett, de érdeklődése mindinkább a kémia felé fordult. Az első világháború utolsó éveiben egyre nagyobb igény volt a gyógy-és illóolajos növények termesztése, illetve olajuk előállítása iránt. 1919-ben a Magyar Általános Hitelbank segítségével Kaposváron illóolaj és vegyészeti gyárat létesített. Öt évvel később Budapesten önálló illóolajgyárat hozott létre.

Nevéhez fűződik a híres tihanyi levendulás létesítése, ahol jelentős termesztéstechnológiai ismeretekre tett szert.

Számos újítás fűződik nevéhez, különböző szappanillat-kompozíciók készítési módjait dolgozta ki. Felismerte a paprikamalmokban képződött őrlési hulladék gyógyszerészeti jelentőségét. A reumás bántalmak ellen ajánlott Bittera-féle paprikakivonatot külföldön is ismerték. Tanulmányokat írt a levendulahibridekről és a levendula nemesítéséről.

Gyárát 1949-ben államosították, átmenetileg ő sem dolgozhatott, de 1952-től már ismét folytatta kutatásait. 1963-ban ment nyugdíjba a Gyógynövénykutató Intézetből.

• Az illóolajnövények termelése érfeldolgozása Magyarországon (Budapest, 1958)
• Magyarország illóolajnövényei (Budapest, 1960)

• Magyar Életrajzi Lexikon
• Magyar Agrártörténeti Életrajzok (szerkesztette Für Lajos és Pintér János, (Budapest, 1987).